Öregszem. Nem érzem ugyan a dolgot - sörpoci növöget, gyerek már könyvet is olvas, de ezek nem vészes tünetek - mert a hímtag még teljesen rendben, memóriazavar nincs, és nagyszülők korátlaga is irigylésre méltó volt (pár napja halt meg az utolsó nagymama 92 évesen, Isten nyugosztalja). Ha nem jön a baleset, vagy a Gyurcsány-féle titkosrendőrség merénylete, elvileg elhúzhatom legalább annyi ideig még, mint amit eddig elhagytam, vagy akár tovább. Egyszóval a gödör egyelőre nem látszik nagyon fenyegetőnek.
A világ ott változik óriásit, hogy az idő mintha egyre gyorsulna. Gyerekkoromban alig bírtam kivárni az "áció, káció..." nyolc napját, és utána a nyári szünet maga volt a végtelenség. Még középiskolásként is a nyár alapvetően hosszú volt (az egyetemen is, de ott azért, mert alaposan lerövidítettem mindig a vizsgaidőszakot).
Aztán valahogy feltűnt, hogy egyik karácsony olyan közel került a másikhoz. A kislány nemrég még pelenkás volt, és bojénak mondta a madarat, ma meg épp mesét ír a számítógépen. 2004-ben elköltöztem - mintha ma lett volna. Az időm valaha méltóságteljes egerészölyv-repüléssel ballagott, most meg a kabasólyom sistergő zuhanórepülésével zúg el mellettem. Azt nem tudom, hogy ez összefügg-e a világ egyébként is bekövetkezett túlpörgésével? Gyerekként még nem ismertem a számítógépet, töltőtollal tanítottak írni, a zuglói utcákon tízévesen nyugodtan biciklizhettem, mert autó alig fordult elő (lószar viszont akadt, sőt, bolgárkertészet is volt, több is). Ma? Internet, számítógép, mobiltelefon, rohanás, rohanás, rohanás, karriertanácsok, stb. Könyökök csattognak, mindenki furakszik (tisztelet a kivételnek), a húszévesek nem tanulnak, hanem önmegvalósítanak - lehetőleg vagyonokért -, a harmincas nők kétségbeesetten próbálnak 19-nek látszani, szolárium, konditerem, pörgő mókuskerék. Nem azért, mert élvezik, hanem azért, hogy megfeleljenek. Kinek? Minek? Mindenki "lúzer", aki leszarja a trendet!?
Én ebbe - ha engedném magamon átcsapni - alighanem beledöglenék. Lusta vagyok, természetemnél fogva (bár tudok gyorsan és sokat dolgozni, ha nagyon kell, de nagyon nem szeretem ezt tenni). Vissza kell lassítani az időt, legalább néha! Szeretek ma is töltőtollal írni (sajna blogot nem lehet, de pl. novellákat igen!). Utálom a mobilt (a gyerekek miatt van nekem/nálam, de...), a számítógép pedig nem cél, hanem eszköz, akár az internet. Hajlamos vagyok beülni egy csónakba, és a vízen kóricálni, óra nélkül. Soha nem cigarettáztam (egy szálat se), viszont pipázok, amihez egy-másfél óra kell. Nem keresgélek a neten híreket, inkább könyvet meg újságot olvasok. Nem követek semmilyen divatot, sőt, nem is tudok róla szinte semmit. Nadrág, ing, pulóver, és mindenki tehet egy szívességet, akinek nem tetszik.
Szerencsére ismerőseim/barátaim többsége is hajlamos arra, hogy képes legyen lazítani. Talán nem is viselnék el magam mellett egy trendi nyüzsgöncöt. Vajon ki a hülye? Kissé kezd a helyzet a Fahrenheit 451 történetére (Bradbury) emlékeztetni - aki gyalog jár, előbb-utóbb elgázolják?!
