Abból is látszik, hogy mennyire tájékozatlan vagyok az interneten (meg tévé terén is), hogy fogalmam sem volt arról, hogy a Honfoglaló nevezetű netes kvízjáték egyáltalán létezik. Valami négy napja Athina blogján beszéltek róla: érdekelt, megnéztem, kipróbáltam. Eddigelé bridzset mag tarokkot játszottam csak online, meg régen sakkot-amőbát a játék.hu-n (most viszont oda nem tudok már bemenni, mert valami Java bekapcsolását kéri, az meg nekem vagy nincs, vagy nem tudom, hol van).
Nos, a Honfoglaló érdekes játék, bár van hibája is elegendő. Először is az, hogy a kérdések nehézsége rendkívül eltérő. Van, amit mindenki azonnal tud, és van olyan is, amire mindenki legfeljebb tippel. Aránylag kevés a hibás kérdés. A tippelgetés viszont elég bosszantó: egyszerűen jelentős előnyben vannak a hagyományos billentyűzetesek, mert nekik van külön egy számgombzóna, míg a laptopon a számokat a felső sorban kell megkeresgélni. Így ha tudom is a helyes választ, mindig lemaradok a bepötyögtetésben azok mögött, akik ezt a kompakt számmezőben fél másodperc alatt beverhetik.
Ezzel együtt általában nyerek... Valószínűleg pár hét alatt megunom, de most még tetszik, bár már vannak visszatérő kérdések, amikre persze emiatt tudom a választ.
Érdekes megfigyelni az ellenfeleket (bár nehéz, mert elég pörgős az ütem). Köszönni úgy-ahogy nagy részük köszön: vesztés után már hajlamosabbak kilépni egy árva szó nélkül.
Az kellemes emberkék bravóznak egy-egy nehéz kérdésre adott jó válaszra, rádmosolyognak akkor is, amikor épp a váradat lövik (nem kárörvendve, egyértelműen azzal, hogy ez egy játék). A meccs végén beszélgetnek egy kicsit, megosztják a tapasztalataikat, és általában kellemes emberek.
Van másmilyen is. Közben cikizni kezd (ha tízszer nem renickeztek le, hát egyszer sem - vagyis azt feltételezték, hogy vén róka vagyok a játékban és új nicket vettem fel, hogy könnyebb ellenfelekhez jussak); nyavalyog, ha támadom, főleg, ha a várára lövök (ő persze simán lőheti az enyémet, az teljesen sportszerű), és legörényez, ha elfoglalom mindenét. A cifrábbja közben is szid, beszólogat - próbál kizökkenteni, miközben nem jön rá, hogy felizgatni nem tud, viszont simán kilövöm inkább, hogy ne sokáig kelljen nézegetnem.
Egyszóval: a mai magyar valóság ebben a játékban is tükröződik, bár érdekes módon a kellemetlen alakok kevesebben vannak. Valószínűleg azért, mert műveltségi kvízben az igazi kemény bunkóknak nem sok fű nő, tehát nem vesznek részt a játékban.
A legnagyobb meglepetésem azonban az volt, amikor észrevettem, hogy a nyolcéves kislányom is ezt játssza (sőt, sokkal régebb óta, mint én magam) - fene gondolta, hogy effélével próbálkozik, bár nagyon jó fejecskéje van, szerencsére...
