Bő száz éve a cím csak az első két szóból állt volna - itt ugyanis nem szexuális eltévelyedésekről, homoszexualitásról és hasonlókról lesz szó, hanem életmódról és az ebben mutatkozó nemi szerepzavarokról.
A szüfrazsettek előtt a férfi igazi macho volt: a néhány szem királynőt és saját jogon örökölni engedett leányági leszármazót kivéve a nőknek a hozományukon kívül általában nem volt vagyonuk, politikai jogaik pedig egyáltalán nem (jogokról, és nem befolyásról beszélek...). A nők legtöbbször nem dolgoztak - hiszen óvoda, bölcsőde nem létezett, a nagyszülők pedig jó eséllyel már nem éltek, vagy ha mégis, hát megvolt a maguk dolga, így az anyáknak egyszerűen nem volt választásuk.
A dolog akkor változott meg, amikor a nők egyrészt egyre többen dolgozni kezdtek, másrészt az azonos teherviselés kapcsán azonos jogokat is követeltek maguknak. Nagyrészt meg is kapták, bár az iszlám országok szigorúbbjaiban ma is a férfi a személyes szabadságjogok egyetlen birtokosa. Csakhogy a női emancipáció hatalmas csapást mért a családra, mint olyanra.
A monogám házasságon alapuló család tulajdonképpen a keresztény-zsidó vallási körben létezett majdnem két évezreden át. A többi nagyobb vallás (iszlám, konfuciánus) engedte a többnejűséget - általában aszimmetrikusan, vagyis a többférjűség nem volt legitim (néhány természeti kis népnél, a Csendes-óceán szigetein előfordult). A monogám házasság voltaképpen mindig is válságban volt, legfeljebb ennek a súlyossága változott - nőtt - az idő előrehaladtával.
Az ember ugyanis biológiai természete szerint nem monogám. Az emberszabású majmok többé-kevésbé szoros párkapcsolatban élnek, de előfordul "félrelépés" mindkét fél részéről, ami érdekes módon új lendületet ad az eredeti kapcsolatnak (csimpánz). Előfordul domináns csapathím kisháreme is (gorilla). Stabil monogámia nincs - és az ember hajlamai ebben nem különböznek a majomtól. Lehet magasztos dolgokat beszélni az erkölcsről, a szerelemről, de ha az ember hajlana a szexuális hűség elfogadására, akkor - már elnézést - nem a félredugásról szólna lényegében a világirodalom bő négyötöde... Elvégre az írók arról írnak, ami az olvasókat érdekli; és a szex, különösen a tiltott gyümölcs mindig is közérdeklődést élvező téma volt.
Sőt. Kövezzenek meg a feministák (akik döntően ostobák, persze): de a nemek között is van eredendő különbség a poligámiára való hajlam mértékében. Az emlősöknél a testméret és a test díszei jelzik ezt: például a szarvasbika mintegy harmadával nagyobb a tehénnél, és agancsa van. A bikák, ha tudnak, háremet tartanak, de a tehén egyszerre csak egy bikával "jár"; legfeljebb lopott pásztorórát folytathat a csapat mellékbikájával, amikor a vezérbika épp mással van elfoglalva. Madaraknál is hasonló a helyzet: a nagyobb és díszesebb fácánkakas, tőkésréce gácsér poligám, míg a kisebb, dísztelen tojók nem. Viszont a galambászhéja esetén a tojó majdnem duplája a hímnek, és annyira domináns, hogy éhínséges időben el is fogyaszthatja szegény férjét szükség esetén...
Embernél a férfi méretei egyértelműen nagyobbak, míg díszek vonatkozásában a két nem nagyjából hasonlóan áll: a szakáll és bajusz az emlőkkel szemben (persze itt a biológiai, és nem a mesterséges díszek értendőek, hiszen abban a nők verhetetlenek). A férfiak eredetileg átlagosan valóban csapodárabbak. Nem jelenti ez azt, hogy nincs fehérmájú nő, aki bárkit beránt az ágyába, de a férfiakra jellemzőbb "a legyet is, röptében"-mentalitás.
Hogyan működhetett úgy-ahogy a monogám házasság ilyen hosszú ideig? Az én sejtésem szerint csakis azért, mert egyrészt az egyházi erkölcsi normák nagyon erősek-kikényszerítettek voltak (és csak nagyon kevesen merték egyáltalán vitatni azokat, ami nem is volt kockázatmentes), másrészt az 1800-as évekig az alig fejlődő orvostudomány hiánya miatt az átlagéletkor igen alacsony volt. Mi tételesen csak a királyok életkorát ismerjük: na de ők futhattak, ha jött a török, pestis, tatár, miegyéb, és ha valami bajuk lett, a kor legjobb ellátását kapták. Mai ésszel nehezen fogható fel, hogy milyen könnyű volt az 1500-as években fiatalon meghalni: ha nem jött a török, akkor is elég volt egy szimpla vakbélgyulladás, tüdőgyulladás, kiadósabb hasmenés és emiatti kiszáradás, vagy nők esetében egy kezet nem mosó bábaasszony. Biztos, hogy az akkori emberek immunrendszere jobb volt (vegyi terhelésük pedig nagyon csekély), mégis rengeteg fiatal felnőtt halt meg. Vagyis: a monogám házasság jó eséllyel nem tartott tovább nagyjából 10 évnél, mert a házasfelek egyike hamar meghalt. Ezután pedig újra lehetett házasodni (bár, a félrehancúrozás akkoriban is divat volt, ha nem is olyan nyíltan, mint ma). A szegényebb emberek házassága tehát rövidnek ígérkezett: néha nyúlt csak hosszúra.
Vegyük észre, hogy az orvostudomány hirtelen megugró fejlődése az 1800-as években, és az átlagéletkor növekedése milyen gyorsan kikényszerítette, hogy az állam átvegye az egyháztól a házasságok intézését! Korábban a katolikusoknál válás egyáltalán nem létezett (illetve, legfeljebb egy-két királynak, de évekig tartott, nem véletlen, hogy VIII. Henrik is inkább a hóhérnál tartotta a válópereit...), de a reformált egyházak se voltak liberálisak ebben, és csak igen nehezen engedték - ha egyáltalán - a válást. Ahogy az átlagéletkor rohamosan nőni kezdett, a házasságok átlaghossza is az elviselhető fölé csúszott. Hatalmas feszítőerő préselődött a válás engedélyezése felé, és hamarosan még a nagyon katolikus országok többségében is sikerrel járt: a katolikus egyház ugyan nem engedett, de az állam átvette a házasságok bonyolítását, és megengedte a válást is.
Igen ám, de a válás lehetősége és a női munkavállalás tömegessé válása igen hamar zárójelbe tette a klasszikus családot. A nők "öntudatra ébredése" - szinte megjósolhatóan - túllendülő ingaként működött. Az egyenjogúságon helyenként keményen túlléptünk... Egyrészt Magyarországon a bolsevizmus alatt a Rákosi után szabaddá tett abortusz, másrészt a válóperek szaporodása és a válóperes bírói szakma elnőiesedése kiszolgáltatottá tette a férfiakat. Máig is érezhető tendencia a "viseld el a sörszagú, büdös alakot, kislányom, aztán a második gyerek után elzavarhatod a lakásból" taktikája: ma már a hasonló taktikát annak idején először gyakorló anyák (sőt, nagyanyák) okosítják ki a házasulandó korú lányokat. Más kérdés, hogy ez a Kádár-rendszerben nagyon is jól működő módszer a tanácsi lakások drasztikus fogyásával nem annyira hatékony, mert a saját tulajdont előbb-utóbb el kell adni és a pénzt szétdobni, nem üldögélhet benne anyuci az idők végezetéig. A "két-három gyerekig elviselem, majd elhajtom"-metódus addig volt rendkívül veszélyes a férfiakra, amíg a városi lakosság többsége tanácsi lakásban élt. Ugyanakkor a vállalkozóság elterjedése is megnehezíti a válással visszaélő nők helyzetét: a tartásdíjat ma már nem az állam vonja a fizetésből, és nincs az a vállalkozó, aki ne minimálbérre jelentené be magát, ha tartást kell kicsengetnie...
Ugyanakkor a Nyugaton kialakult női életstílus-modellek is betörtek ide. Ma már bizony, bőven van karrierista szingli, akinek esze ágában nincs férjhez menni, de főleg nem akar gyereket - legfeljebb a kapuzárási pánik idején... Egyébként is egyre későbbre csúszik a szülés, legalábbis a műveltebbeknél (a cigányok esetében ilyesmiről nem beszélhetünk). Családi adózás avagy hatékony gyermekkedvezmény híján az utód ritka drága luxuscikk, amit csak a leggazdagabbak, vagy a vagyoni helyzetükkel nem sokat törődők engedhetnek meg maguknak. Éppen az egyre vékonyodó középosztály az, melynek tagjai mind keservesebben szánják rá magukat a gyerekre: mert szinte biztos, hogy az anya időleges munkából kiesése és a kompenzálatlan többletköltség a család anyagi válságához vezet a korábbi életszínvonalhoz képest...
A családon belüli szerepek is egyre jobban összemosódnak. Nem ritkaság ma már a GYES-en, GYED-en lévő apuka; a családfenntartó jövedelmű nő, miközben a férfi alig keres, vagy épp munkanélküli; ennek kapcsán a háztartást vezető férj, miközben az asszony karriert csinál. Ennek, illetve a nők öntudati-jogi erősödésének szerves következménye a férfiak klasszikus apaszerepének kihígulása. Ma a "családfő" bárki lehet...
Ugyanakkor az ember biológiai nem-monogám természete változatlanul hat mindenkire. Vagyis: a társadalmi-szociális szempontból megroggyant családmodellt döngeti a szexuális vágy kalapácsa, amely a családból kitörésre sarkallja - legalább annyira a nőt, mint a férfit, mert a szerepek változásával a poligámiára való hajlamban is kitört már az egyenjogúság... Ezek után nincs mit csodálni azon, hogy a házasságok közel fele (ha már nem több) felbomlik, illetve egyre többen nem is kötnek házasságot.
Hogy a család válsága, szétromboltatása csökkenti a társadalom ellenállását a vezetéstől elszenvedett sérelmek ellen? Ez nyilvánvaló: fix családi háttér nélkül mindenki bizonytalanabb. Hogy ez a kormánynak nagyon is jó? Természetesen.
Nos, miért is nem lehet Magyarországon családi adózást bevezetni (miközben ez megannyi országban sikeresen működik...)? Miért luxuscikk a gyerek? Miért propagálják vajon a női karrierépítést, és miért kapnak egyre nagyobb nyilvánosságot a szingliségre biztató filmek, könyvek? Kinek jó az így kiváltott zavaros helyzet?