A veseátültetések főszezonja március közepétől júniusig tart: az összes beavatkozás közel fele legtöbbször ebben az időszakban történik. Könnyű kikövetkeztetni, hogy miért: kiszabadulnak a szépülő időben a motorosok az utakra. A télre elpakolt motort előveszik, de a némiképp megkopott rutinnal nem törődnek, és úgy húzzák a gázt, ahogy utoljára, előző októberben. Sokan sisak nélkül, elvégre a lányoknak látni kell, hogy ki az a macho a nyeregben (ha meg már ott ül mögötte a lány, akkor pláne, hiszen beszélgetni kell vele, ha ordítva is).

Nagyjából harminc éve a veseelégtelenség még halálos volt: csak a fiataloknak jutott művese, az öregekre nem... Aztán javult a helyzet, már mindenkit dializáltak, aki rászorult, és a veseátültetésekből is egyre több lett. Eleinte csak a fiatalok kaptak vesét, de a Molnár/Horváth ámokfutó duó rémtettei előtt már hetvenéveseknek is jutott.

Mi a különbség? Ég és föld. A veseátültetés egyszeri, nagy költség, de a betegnek gyakorlatilag egészséges életet ad vissza. Hugyozni, kérem, muszáj - és onnantól kezdve megy is a dolog. A dialízis: permanens haldoklás. Kétnaponta kezelés, közben folyamatosan hol itt dagad, hol ott, hol fullad, hol a vérnyomása fut fel az egekbe a szerencsétlen betegnek. Lehet így élni, de éppen hogy csak... Ráadásul a dialízis is drága, mint a fene: az átültetés egy-két év alatt bőven megtérül, nem is beszélve a betegnek gyakorlatilag visszaadott egészségéről.

Most keretszámok vannak. Várólisták. Pénzhiány. Az orvosok szakmai tisztessége meg - bárki bármit mondjon - alapvetően minden ellenhatás ellenére megvan még. Ki kerül hát a várólista végére? Persze, hogy a nyugdíjas: kegyetlen, de érthető logikával, mert a huszonéves egészségét visszadni nagyobb perspektíva, mint a hetvenévesét.

Vajon mikor jutunk majd vissza oda, hogy egy orvosnak rá kell mondania veseelégtelen betegére: sajnos, nincs már dializálási kapacitás sem???