2008 a Patkány éve. Tudjuk: ott ül a miniszterelnöki székben...

Mivel Terembura olyan érdekes nemzetközi és hazai posztokat ír mostanában, ezúttal a ritkán előforduló "énblog"-bejegyzések egyikét olvashatjátok. Egyszóval: lement a karácsony, a szokásos gyereklelkesedéssel: az autó antennáját kapásból letörték, az apró elemes motorbicikli már eleve nem működött, de efféle malőr mindig van. Jó látni, hogy a kölykök nem tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget, és nem kezdenek hisztizni a vadonatúj játék hibája miatt. Láttam (máshol és szerencsére nem a rokonságban)olyanokat, akik országos vinnyogásba kezdtek egy nem megfelelő színű kisautó miatt - hát kik nevelik ezeket ilyenné? Meg aztán: amikor az ilyeneknek lesz gyereke, az mekkora önző kis méregzsák lesz vajon?

Aztán jött a szilveszter. Elszórakoztam egy perirattal 31-én, mert január másodikán fel kellett adnom - hát persze, hogy jutott belőle még másodikára is némi írnivaló. Aztán késő este követtem az asszonyt a nagycsaládi összejövetelre, fellövöldöztem az összegyűlt vagy 10 gyereknek néhány kistűzijátékot (nem, petárda nem volt közte, rendes, legális apró rakéták voltak csak) éjfélkor, megiszogattunk némi pezsgőt, aztán - mivel annyi felnőttnek úgyse volt hely aludni - még az éjjel, éjszakai járatokkal elbumliztam a HÉV-hez, és irány a horgászházikó. Ott nyugodtabban lehet írni. Pici laptop a hátizsákban, a CD-jogtár benne - mi egyéb kéne?

Hát, először is kicsinyég verekedni kellett, mert az éjszakai 923-asra a végállomáson fel akart türemkedni két részeg marha, akik már lent a megállóban összeugrottak. A buszvezetők  nem nagyon szeretnek úgy vezetni, hogy mögöttük megy a bunyó, ezért ha az első HÉV-et el akartam érni (márpedig a következőre egy egész órát kellett volna várni), akkor kellett csinálni valamit. Nem volt szükség óriási hősiességre: mindkét bebaszott alak akkora volt, mint a kutya ülve, úgyhogy egy szintén aktivitást vállaló nagydarab ifjúval előbb széjjelpenderítettük őket, majd amikor az ipse csak folytatta volna, akkor lehajítottuk a buszról. Még csak nem is bántottuk valójában, mert nem ütöttük, csak elkaptuk és ledobtuk, értésére adva, hogy jobban jár, ha lent marad. El is indult a busz ezek után annak rendje és módja szerint.

A viskóban minden rendben volt, befűtöttem, előkerültek a fakultatív macskák is, akik kaptak enni, és mindjárt jobban néztek bele a hóesésbe. Némi alvás után hajrá: csak elkészült a perirat, bár el kellett olvasnom vagy 50 precedenst, mire találtam kedvemre valót. Másodikán délután kész is lett: haza kellett menni kinyomtatni és feladni. Ahogy ballagok a HÉV felé, megállt mellettem (elég bénán, csúszva-csikorogva) egy ezüstszürke Suzuki. Azt hittem, címet keres, vagy valami hasonló. Kinyílt az anyósülés ajtaja, és egy céklaszín fejű kopasz hentesküllemű alak valósággal odaböfögte: "Sszzeeeemmmééééllyit!"
"Micsoda?" kérdeztem. Erre kiszállt egy kötött sapkás ifjú szarházi a vezetőülésből (ő nem volt annyira részeg, mint a társa, de szerintem valamennyi benne is volt, ami a vezetési stílusából is látszott), és azt mekegte, hogy adjak neki személyt, merthogy ő rendőr.

"Na, akkor elő az igazolványt!" - vezényeltem. "Hogyhogy?" - kérdezte a szarházi.
"Kisöreg: semmilyen egyenruhád nincs, civil autóban ülsz, a társad meg tökrészeg - mi a faszért higgyem én el, hogy rendőr vagy, és nem kirabolni akarsz vagy a személyimet elvinni? Hívok én most azonnal igazi rendőrt!" - halásztam elő a mobilt, és akkurátusan beütöttem a 107-et. Erre a sapkás szarházi visszaugrott a vezetőülésbe, és kipörgő kerekekkel elhúztak a véresbe. Ha már úgyis telefonvégen volt az igazi rendőrség, hát szépen bediktáltam nekik az egész ügyet, a rendszámmal és a két alak leírásával együtt. Azt nem nagyon szeretik, amikor valaki álrendőrt alakít - de azt se, ha netán tényleg az volt, és tajtrészegen maszekoltak. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy ezeket is olyan ügyesen megtalálják-e, mint Ártatlan Józsikát, aki most vert félig agyon viperával valakit, merthogy ugye szegénykém a lépe nélkül, mint tudjuk, nem tud fizikai munkát végezni. Viperával verekedni azért szerencsére tud, a maradandó fogyatékosság a jelek szerint erre nem terjed ki...

Abszurdisztán, a Patkány évében...