Halálbüntetés-párti vagyok: már elmondtam. De azt is, hogy ezt kötött perjogi keretek között, kizárólag gyilkosoknak tartanám fenn. Szerintem a "Ne ölj!" parancsolat megsértői maguk emelik ki magukat e parancsolat megsértésével ezen isteni törvény védelme alól. A halálról, illetve a mások haláláról történő filozofálgatásról (vagy arra vágyakozásról) alkotott véleményem egyébként adott, változatlan és közismert.
A háború egyedi helyzet: ott az ölés elkerülhetetlen. Magát a háborút kell elkerülni, ha mód van rá - de aki belekerül, az ne adja önként az életét.
Szintén speciális helyzet, ha forradalom van: ott ölnek, sokszor igazságtalanul is és olyanokat is, akik semmit vagy csak keveset vétettek és a halálra nem szolgáltak rá. Lehet, hogy embertelennek tűnik, de törvényszerű, hogy ahol gyalulnak, ott hullik a forgács... Más kérdés, hogy csak az a szituáció igazán elfogadható forradalom, amelyet a nép többsége támogat.
DE HOGY GYEREKEKET? AKÁR APJUK-ANYJUK BŰNEIÉRT? VAGY BÁRMI EGYÉBÉRT? HÁT ÁLLATOK VAGYUNK MI?
Vonánál az dobta le az ékszíjat, amikor azt mondtam, hogy ott basztuk el 56-ban, hogy az ávósokkal együtt nem kötöttük fel a gyerekeiket is, mert tessék, ma ennek isszuk a levét. Ha újra akasztgatunk, nem szabad még egyszer elkövetni ezt a hibát. Nem szép dolog egy ötéves gyerek felakasztva, de nem kell odanézni. Ugyanis ők szívbaj nélkül irtják máris a mi gyerekeinket, lásd például "egészségügyi reform". Erre mondta Vona, hogy neki is van gyereke, és ez számára vállalhatatlan. Jó, akkor nem vállalja, és akkor a gyerekének is ugyanaz lesz az ellensége, mint nekünk.
Mondá Tomcat.
Vonának teljesen igaza volt. Abban is, hogy nem volt hajlandó náci karlengetést produkálni; abban pedig főleg, hogy a gyerekgyilkolós szöveg után azonnal szakított a Bombagyárral. Függetlenül attól, hogy szeretem-e avagy nem; jó politikusnak tartom-e avagy nem; EZ MINDEN NORMÁLIS EMBERNÉL LEDOBJA AZ ÉKSZÍJAT - ÉS TELJES JOGGAL. Akinél még ez is a határon belül van, az beteg lelkű ember, ha egyáltalán normális.
Ilyet semmilyen okból, semmikor, semmiért nem mondunk és nem is írunk le! MÉG CSAK NEM IS GONDOLJUK. Ilyen egyszerű ez.
Bárkik származási, faji alapon történő leölése a legundorítóbb és legbűnösebb ocsmányság: akárkikről is legyen szó. Ez olyan axióma-szintű alapvetés, amelyet épeszű és morálisan legalább minimális értékekkel bíró ember meg sem próbál vitatni; nemhogy szembehelyezkedne vele. Mindezt ártatlan gyerekekre is kiterjeszteni: a mocsokság nonpluszultrája.
Provokációnak pedig az ilyen duma tökéletesen rossz és alkalmatlan. A provokátor akkor jó, ha elgondolkodtat; akár meg is botránkoztathat, de nem úgy, hogy aki hallgatja/olvassa, egyetlen gondolata támadjon csak: hogy ilyet csak idióta mondhat...
Amikor a Bombagyár elkezdődött, leírtam, hogy hogyan kellene ezt szerintem csinálni. A lényeg az utolsó bekezdés:
A magyar média fővonulata a Bombagyárral szemben a következő hetekben és hónapokban az lesz, hogy úgy tüntesse fel: gőzös fejű szélsőséges hülyék gyülekezete vagyunk. Rajtunk áll, hogy ilyen olcsó módon ne írhassanak le!
Egy ideig ez így is volt. Látványos sikereket is elért a Gyár, illetve Tomcat: amikor leleplezte a CR-gáz beszerzését, illetve emiatt látványosan gyatra hazudozásra kényszerítette a rendőrséget. Kezdetben is voltak szimplán zsidózó kommentek, de eleinte nem ezek uralták a teret, és a stílus összességében egészen más volt.
Azt pedig szinte sehol máshol nem hitte el senki, hogy a Bombagyárban nem volt cenzúra meg központi elvárás; holott rendkívül sokáig ez bizony így volt. Tulajdonképpen az oktalanul goromba kommentek moderálásától én magam személy szerint azért tekintettem mindig is el, mert a szólásszabadságot rendkívül széles keretek között fontosnak tartom. Ha valaki gőzös fejű, és hülyeségeket vagy akár nettó náci szövegeket ír: hát nem kötelező azonosulni vele. Más kérdés, hogy a szimpla gyűlölködést kifejező kommentek lassan, de biztosan szaporodtak.
Aztán jött a cenzúra is: ezt a posztot levette valaki - mellesleg elég fölöslegesen, hiszen az én blogomon kint maradt, onnan nem lehetett leszedni, és aki akarta, ott is olvashatta (még link is mutat a blogomra, igazán nem volt nehéz megtalálni). Tekintettel arra, hogy a Bombagyáras regisztrációt (névvel-címmel) nem vállaló olvasóknak is akartam kommentlehetőséget adni, mindig is kettősen közöltem az összes írásomat - mint ahogy azt is nagyon hamar elvemmé tettem, hogy a Gyárban sem írok nem nyilvános kommentet semmikor, tehát bárki olvashat mindent, amit ott közzéteszek; nem csupán a posztjaimat, de minden megszólalásomat.
Most úgy látom, hogy a Bombagyár, ami kezdetben nagyon is jól és jó irányba indult el, rossz útra tért. Bebizonyítatlan ügyekben ránt kardot - mert a Hollán Ernő utcai incidensnél semmiképpen nem tudhattuk biztosan, mi történt. Ha verbálisan is, de egyre inkább támogatja az erőszakot - merthogy a jegyiroda felgyújtását üdvözölni elfogadhatatlan. A "kössük fel a gyerekeiket is" pedig már mindennek a teteje.
Ha azt akarja a Bombagyár, hogy nácibb legyen a szövege a Kurucinfónál: akkor jó úton jár. Csakhogy ez nekem sose volt a célom... Újabban több kommentelő megtette sokszor első és egyben utolsó hozzászólását: melyben kérték, hogy a regisztrációjukat szüntessék meg. Megértem őket.
Ugyanakkor én nem fogok kilépni. Több okból. Az egyik okom a maradásra az, hogy az én hangomat, stílusomat nem befolyásolja a másoké. Nem vagyok és nem is leszek szélsőséges, továbbá gyűlölködő sem. A második ok, hogy ha nem tetszik a stílusom, ki lehet tenni, ennek semmi akadálya; szükségtelen retirálnom. Ha a vad szélsőség kerül túlsúlyra, úgyis kidobnak, ha kedvük van hozzá.
Fontosabb ok, hogy bár a mérsékelt tagok (sajnos) fogynak, de azért biztos, hogy vannak még elegen. Ez is mutatja, hiszen én nem írtam olyat, ami az igazi gyűlölködőknek különösebben tetszene - viszont ha ez az eredmény, akkor nem ők vannak többségben (illetve, akkor még nem ők voltak?). Márpedig a keményen jobboldali-magyar érzelmű, de a gyújtogatást vagy pláne az öldöklést elutasító olvasók nem szélsőségesek, és tartozom nekik azzal, hogy szólok hozzájuk - mellesleg, ha megcenzúráznak, netán kidobnak, akkor is - elvégre saját blogom minden körülmények között megmarad.
El kell tehát gondolkodni. Mélyen, alaposan. Szükséges-e, hogy a Bombagyár szimpla legyintésnél, illetve feljelentéseknél több hatást váltson ki? Mert ha igen, akkor meg kell fordulni. Határozottan, gyorsan és hamar: mert a gyermekek felakasztására vágyakozás nem egy fontos blogra, hanem a bolondokházába való...