Első néhány évemet anyai nagyszüleimmel együtt töltöttük: régi, polgári lakásukban volt egy szobánk. Hatalmas cserépkályhák álltak minden szobában, és a pincében jókora tűzifa- és széntárolója volt mindenkinek. Amikor beköszöntött a hideg, a ház kéményei a Titanicot megszégyenítő füstöt okádtak. De nem csak ezé a házé: egész Budapest széngázszagba és füstködbe burkolózott, de akkoriban Demszky még diákként barátkozott a maoizmus tanaival, és nem a város sorsát rontotta, így szmogriadókra nem került sor.
A mai húszévesek már talán nem is láttak közép-kádári Tüzép-telepet, ahol a "tüz"-előtag még masszív és tényleges jelentéssel bírt: hatalmas dombokban állt a daraszén, a német brikett, a koksz, és emeletnyi halmokban a hasított akácrönkökből álló tűzifa. Akkoriban még lovaskocsikkal is hordták a szenet - a "szenestróger" is közismert figura volt fekete mocskos kék trikójában és fonott háti puttonyával, mellyel a pincékbe masírozott úgy félmázsás fordulókkal.
Aztán a szüleimnek sikerült egy társasház-építésbe bejutni, és kisiskoláskoromban külsőbb zöldövezetbe költöztünk. A lakásban gázkonvektorok voltak, a fürdőszobában és a konyhában meg elegáns villanyhősugárzó. A gáz lángja füstmentes, tiszta volt, a széncipelés és fahasogatás hirtelen a múlté lett. A konvektorhoz nem kellett érteni: nem kellett precíz váracskát építeni gyújtósból, nem kellett vigyázni a szén ügyes berakására, csak egy kattintás a gombon, és már égett is. Nem is beszélve arról, hogy perceken belül meleget adott, míg a cserépkályhának órák kellettek, mire igazán fűteni kezdett - igaz, akkor egész napra megtartotta a meleget...
Az akkori újságok még terjedelmes cikkekben foglalkoztak a vájárok teljesítményével; a focicsapatok között számos "Bányász" akadt, az ismétlődő bányaszerencsétlenségek során az egész ország szívszorulva aggódott a föld alatt rekedtekért, és ünnepelte a hős bányamentőket, ha sikerült élve kiásniuk társaikat.
Aztán a késő-kádári rendszerben egyre "modernebbek" lettünk. A "gázfűtéses öröklakás" már nem a vágyva vágyott luxus volt, hanem a leggyakoribbá vált. A Tüzép-telepeken egyre kisebbek lettek a szénhegyek. A lakótelepek távfűtéssel épültek, a házakon már nincs is kémény... De a belvárosban is mindenhová bekígyóztak a gázcsövek, és ha másképp nem, de cserépkályhába szerelhető Héra gázégő képében meghódították az egész országot. A hajdani mérgező "városi gázt" (ami szénmonoxid és hidrogén keveréke, és izzó szénből, vízgőz bevezetésével állítják elő) leváltotta a földgáz. Kádárék mindebben a szocializmus győzelmének bizonyítékát látták, és semmi problémát nem találtak abban, hogy gázból az ország nem bírt önellátóvá válni - hiszen a "testvéri Szovjetunió" szép tiszta csövön, olcsón küldte a fűtőanyagot, Kádár szerint az idők végezetéig.
Csakhogy nem az időknek lett vége, hanem előbb Kádárnak, aztán a szocializmusnak, végül a Szovjetuniónak, gyors egymásutánban. A gáz a tőkésedő Oroszországtól már nem bagóért jött (amire hivatkozva például annak idején bagóért elvitték a bauxitunkat), hanem kemény piaci áron, akárcsak az olaj. Lett is infláció percek alatt vagy 40 százaléknyi, bele is remegett az Antall-kormány a taxisblokádba, nem is nyerte vissza a tettrekészségét soha többé.
De ha az ember egyszer elkényelmesedik, nehezen tér észhez. Még a kilencvenes években is az újonnan épülő házak döntő többségét gázfűtésesre tervezték. Újabb és újabb falvakba kígyózott be a cső, és legfeljebb hangulat céljából építettek néhányan hagyományos kéményt is, divatos kandallót állítva a szobájukba.
Aztán a gázár állami támogatása fogyni kezdett, viszont az orosz árak csak nem torpantak meg. A korábbi jelentéktelen fűtésszámlák olyan gyorsan váltak súlyos teherré, hogy a kisnyugdíjasok még rá sem döbbentek, mekkora bajban vannak, máris csak 8-10 fokot mertek tartani szegényes lakásukban. Többen meg is fagytak; csak a lumpen cigányokat nem sújtotta a gázáremelés, mert ők eleve nem vezették be, és ócska vaskályháikban régen is, ma is vígan pattogott a lopott fa - hogy helyenként egész védett erdőket taroltak le (mégpedig derékmagasságban vágva, hogy ne kelljen hajlongani...), az semelyik kormányt nem zavarta annyira, hogy rendet tett volna.
A kétezres években aztán változni kezdett a helyzet. Egyre jobb piaca van a kandallóknak, szilárd tüzelőanyagú kazánoknak - és a húsz éve kihaló szakmának tűnő cserépkályhás mesterek is alig győzik a megrendeléseket. A kilencvenes években még a peremkerületek zöldövezeteiben is csak elvétve lehetett füstszagot érezni: csak egy-egy házban pöfékelt a kémény. Most meg, ahogy egy keményebb éjjel mentem hazafelé: az egész városon ott ült az égő fa kellemes-kesernyés illata. Minden második ház kéménye pipált, és az udvarokon fakupacok díszelegtek.
Én magam mindig szerettem a tüzet: horgászviskónkban saját kezűleg építettem kandallót flexszel nútolt samott-téglákból, és ha télen kimentem (ami szinte hetente megtörténik), nem maradhatott el a tűzrakás. Eleinte csak hangulati elem volt a kis kandalló - mostanra azonban a legfőbb melegítővé lépett elő, igaz, gyakran kell etetni, mert kis tűztere hamar kilobban. No de ki győzi fizetni a szigeteletlen házikó konvektorának számláját?...
Nincs mit tenni: akinek egy csepp esze van, az ma már legalább alternatívaként beépíti a fakályhát a házába (én is így teszek). Gáz vagy lesz, vagy nem - napi politikai sakkjátszmák részei lettünk, és ha lesz is, korántsem biztos, hogy ki bírjuk majd fizetni. Fát meg mindig lehet találni - vagy ha muszáj, lopni... A fa, ellenben a gázzal-olajjal, újrahasznosított fűtőanyag, hiszen nem tölt több széndioxidot a légkörbe, mint amennyit a fa élete során onnan kivont.
Figyelemre méltó, hogy mennyire sok fa megy pocsékba és korhad el szép csendesen országszerte anélkül, hogy legalább meleget adna. Csak a Nagy-Duna több ezer tonnányit sodor le áradásaival - és néhány horgászhelyemen látom, hogy a semmi egyébre nem használható, korhadni kezdő óriási kidőlt törzsek tucatjai fekszenek az ártéren, és ott is korhadnak szét, hacsak egy magas árvíz el nem viszi őket, hogy lejjebb jussanak ugyanilyen sorsra. Állítólag sok a munkanélküli, akik között sok a képzetlen, ezek között is sok a cigány. Mi lenne, ha egy értelmes kormány csekély befektetéssel ezeket a tömegeket arra használná, hogy összegyűjtesse velük az ártéri erdők kidőlt fáit (meg a városok szemetét...)? A cigány dolgozna - ha nem akarna, nem kapna segélyt! -, a nyugdíjas olcsón kapna tüzelőt, az orosz gázelzáráson csak mosolyognánk... Értelmes kormány? Van itt ilyen?