A nagyapa egyszerű ember volt. Be-berúgott, olyankor goromba volt, mint a pokróc. Ütötte-verte az asszonyt és a kölyköt is - szét is mentek idővel. Semmihez nem értett, melósként dolgozta le csak a szesztől feldobott életét, és többször megjárta a börtönt kisebb-nagyobb lopásokért.

A fia ebben a szennyben nevelkedett, és esküt tett magában, hogy ő nem fogja így leélni az életét. Az esküjét éppen betartotta, de volt egy kis (nagy...) baj: senki nem tanította meg arra, hogyan kéne erkölcsösen, tisztességesen kitörni ebből a környezetből, és nem volt benne erkölcsi tartás arra, hogy magától megtanulja. Ő is a görbe utat válaszotta tehát: pápább lett a pápánál, befurakodott a hatalom kiválasztottjai közé, sőt, benősült egy újmódian kékvérű elitcsaládba. Itt aztán megnyíltak előtte a lehetőségek: először a mozgalom várta tárt karokkal, majd ahogy fordult a szél, és vége lett a szóbeli egyenlősdinek is, kemény kézzel kezdte maga mögé kaparni, amit csak megszerezhetett. Bűnöző lett ő is, de nem szimpla kis részegen elkövetett lopásokkal ügyködött: ő nagy vagyonok környékén forgott, csalta az adót, álcégeket alapított.

Hiába, csak a népmesékben nő a szemétdombon csodás rózsabokor... A fiú esetében a szemétdomb stimmelt, de hatalmas, mérges bürökké emelkedett rajta őkelme. Amikor már rengeteg pénze volt, megfájdult a foga a hatalomra is: immár nem csupán a rokonság közvetítésével akarta élvezni azt, hanem a saját markában szorongatva. Sikerült is olyan magas pozícióba jutnia, amilyenről egy normális országban az efféle erkölcstelen alakok legfeljebb ábrándozhatnak. Sőt: meg is tudta tartani, miután belehazudozott az egész nép képébe. Amikor aztán kiderült a dolog, még ő volt megsértődve, hogy miért nem ismeri el a sok-sok átvert ember hősiességnek az aljas becsapást...

Az unokának már az alacsonyról indulás próbája sem adatott meg. Nagyhatalmú apja gründolt neki egy saját, külön középiskolát, mert a nehézfejű gyerkőcnek még így is húsz évébe tellett, míg az érettségiig el tudták valahogy rugdosni. Ott is meg kellett kapjon minden lehetséges és lehetetlen segítséget: külön termet, külön időt, sőt, még külön tanárt is, aki segít puskázni, mert sajnálatosan annak a bizonyos hatalomnak a berkeiben kőostoba alakok tenyésztek sorozatban. Visszaütött hát a papa hatalomhajhász érdekházassága: hiába, a gének gének maradtak, és a jobbról-balról érkező nyolcvanas IQ-k erős nyomot hagytak az unoka képességein. Nem is beszélve arról, hogy semmi nem érdekelte, semmi célja nem volt: a nagyhatalmú papa már annyit összelopott-összeharácsolt, hogy neki már egész életére biztosítva volt a dúsgazdagság. Miért is foglalkozott volna holmi hitvány tanulással?

Hogy mi családregényünk tanulsága? Nem esik messze a rohadt alma a peronoszpórás fától!