Érdemes néhány szót vesztegetni arra, hogyan működik a győztesek történelemhamisítása. Nem csak az a fontos, hogy a vesztes lesz a háborús bűnös gyakorlatilag mindig, függetlenül attól, hogy a győztes mi mindent követett el; a győzteseknek olykor fontos a vesztes haditetteinek eljelentéktelenítése, a saját ügyetlenség csökkentése is. Günther Prien U-47-esének Scapa Flow-i akciója tipikus példa a győztesek történelemhamisítására - amely máig nincs hivatalosan korrigálva, vélhetően nem is lesz már soha, mert ez a blog aligha lesz hivatalos történelmi forrás...
Tehát: a Scapa Flow-ba ügyesen benavigáló Prien megtorpedózta a Royal Oak csatahajót, amely percek alatt elsüllyedt, legénysége fele elpusztult a felboruló hajóba beszorulva. Ezt a veszteséget az angolok elismerték (bár először azt jelentették be, hogy a támadó tengeralattjárót is elsüllyesztették - Prienék harsányan röhögtek, mert az Északi-tengeren hajózva hallgatták a BBC-t, bár ez elvileg tilos volt).
A máig tartó hamisítás a Pegasus repülőgép-anyahajó elvesztésére vonatkozik. Az angolok erről szót sem voltak hajlandóak ejteni. A későbbi, semleges vagy németbarát történelmi források is csak annyit írnak, hogy a kiselejtezett Pegasus anyahajót is valószínűleg elsüllyeszthette Prien, mert azt soha többé senki nem látta, nem jelent meg semmilyen tengeren.
Mindez 1940-ben történt - micsoda ereje volt az angolszász sajtónak, hogy ezt el tudta hitetni még az ellenfél historikusaival is! Kiselejtezett, korszerűtlen anyahajója az angoloknak 1940-ben NEM VOLT (nagyrészt másnak sem!). Miért? Könnyű belátni: az első "anyahajó", az Engadine vízirepülőgép-anyahajó 1916-ban lett hadrendbe állítva, Jütlandnál is ott volt, bár nem kapott érdemi szerepet. Ezt nem sokkal követte például az Ark Royal, amely pl. a Bismarck elsüllyesztésében játszott kulcsszerepet 1940-ben, tehát minden volt, csak kiselejtezett nem (később Guggenberger kapitány tengeralattjárója végzett vele a Földközi-tengeren). Hatalmas, több tízezer tonna vízkiszorítású haditengerészeti egységeket nem 5-10 évre állítanak hadrendbe - ha kell átalakítják, korszerűsítik, de nem "selejtezik ki" 15-20 évesen. Az első anyahajókat általában kereskedelmi hajókból alakították át, mégis évtizedeket szolgáltak anyahajóként.
Jellemző példa, hogy az 1916-os jütlandi csata angol csatahajóiból számos egység aktív harci szolgálatot teljesített a második világháborúban is. A teljesség igénye nélkül: a Ramillies, a Malaya (ezek olyan lassúak voltak, hogy konvojkísérésre alkalmazták őket, 14-15 csomónál többet avíttas gépükkel nem bírtak menni), a Barham, a Warspite, a Valiant, a Rodney (ez a Bismarck elsüllyesztésénél is ott volt), és még hosszan sorolhatnánk. Vagyis: az I. világháború előtt hadrendbe állított csatahajók még vígan jók voltak, míg a húszéesnél fiatalabb Pegasus anyahajó már a "kiselejtezett" egységek közé tartozott volna? Fészkes fenét! Fájt nekik Prien sikere, és amit lehetett, leírtak belőle... Érdekes, hogy ezt a fél világ bevette - holott elég könnyen belátható hazugságról van szó.