Ezt tényleg álmodtam, a valósággal való esetleges hasonlóság pusztán a véletlen műve, nyilván.

A Greenpeace és a Négy Mancs Alapítvány megnevezve egy bizonyos szolgáltatót közös kampányt indított a mobiltelefonok ellen, mondván azok mikrohullámú sugárzása stimulálja a kutyák hipotalamuszát, ennek következtében az állatok szélsőségesen agresszív viselkedést mutatnak, a hatósági állatorvos pedig ilyenkor az ártatlan állat kiirtását rendeli el.

A mobilszolgáltató - összefogva egy mobiltelefon-gyártóval, akit szintén nem nevezek meg - hitelrontás címén pert indított fenti szervezetek ellen, egyúttal konzorciumot hoztak létre a probléma kezelésére. A Konzorcium első lépésként nemzetközi workshopot szervezett, ahova a kutatási terület elismert szakértőit hívták meg, első osztályú szállodai elhelyezésüket, költségeiket a Konzorcium fedezi.

Az álom ezen a workshopon kezdődik. Engem a szolgáltató delegált oda, az a feladatom, hogy az elhangzottakat jelentésben foglaljam össze. A folyamatban lévő prezentáció nem nélkülözi a horrorisztikus elemeket. Klinikai és igazságügyi orvosszakértői felvételek sorjáznak letépett arcú gyerekekről. Az előadó fojtott indulattól remegő hangon figyelmezteti a hallgatóságot, hogy aki ezek után tagadja az összefüggést a meghatározott frekvenciájú mikrohullámok és az ebek agresszív viselkedésmintái között, az nem tesz egyebet, mint helyesli védtelen gyerekek (s olykor nagymamák) megcsonkítását. Bizonyítékként megemlíti, hogy minden dokumentált esetben tartózkodott valaki a közelben, akinél volt mobiltelefon, hiszen mobilon hívták a mentőket és a rendőrséget. A kérdések számára fenntartott öt percben senki se mer megszólalni, én se.

A szekcióülés végén svédasztal. Mielőtt megközelíthetném a kaszinótojást, félrevonnak. Külön teremben tizenöt perces munkaértekezlet, feltétlenül meg kell jelenjek. Jó.

Csupa top manager, akiket addig jószerivel csak road shown láttam. Az egyik nyomban belefog a vision bemutatásába, ami abból áll, hogy áttérünk zöld technológiára, legalábbis megtesszük az első lépéseket ebbe az irányba. Konkrétan: ki kell fejleszteni a napenergiával működő mobilt, ami kétségtelenül tiszta lesz, kíméli az állatvilágot is. Mutat néhány képet egy napelemekkel borított kalapot viselő emberről, aki éppen telefonál, lábánál hűséges tekintetű kutya. Majd bejelenti, hogy a Konzorcium döntött. Léterehozza a Napcentrumot Villányban, mert a bor is napenergiával készül. Már fel is vásároltak egy remek déli fekvésű hegyoldalt.

A létesímény tervezésével megbízott iroda képviselője emelkedik szólásra. Villámgyorsan bemutat vagy egy tucat képet valami csupaüveg rémségről, kölönböző nézetekből. Hangsúlyozza, hogy az egész kutatóközpont kizárólag megújuló energiaforrásokat használ, törkölyt is, majd hosszan időzik a vendégháznál, amihez jakuzzi, szauna, feszített víztükrű uszoda és wellness center tartozik valamint egy minden igényt kielégítő borospince.

Aztán váratlanul, mint tudományos tanácsadónak, a véleményemet kérdezik. Alig jön ki hang a torkomon. Megemberelem magam, mondom marhaság az egész. Egyrészt amikor mikrohullámtól tényleg agresszív lett a kutya, akkor majdhogynem mikrohullámú sütőbe tették, a telefonok térereje ennél tízezerszer kisebb. Másrészt tök mindegy, mivel fejlesztik a villanyt, napenergiával-e vagy mással, a mikrohullám ugyanolyan lesz. Erre már maga a Vezérigazgató reagál. Hangsúlyozza, hogy termékeny kérdések felvetését messzemenően támogatja, azonban elvárja a lojalitást. A végén szúrós, kérdő tekintet vet rám, mire - legnagyobb meglepetésemre - azt dünnyögöm, hogy jó.

Ezek után a személyzeti igazgató (Human Resource Manager) az egész díszes társaság előtt közli velem, hogy sajnos megszűnt az a munkakör, amiben eddig foglalkoztattak. Gyomrom ettől a bejelentéstől vészesen lesüllyed, a víz kiver. A bankszámlámon gondolkodom, hogy meddig is tarthat ki a pénz, ami ott van. Átvillan rajtam a végkielégítés, ami kétségkívül jár nekem, meg hogy válság van, a franc essen bele. Be kell jelentkezzek a fejvadász cégekhez ismét, még ha töketlenek is. És egyáltalán, hány hónapig bírom anyagilag munka és jövedelem nélkül? Aztán mi lesz? Kikapcsolják a villanyt?

A személyzetis azonban derűsen folytatja. Közli, az a döntés született, egyidejűleg felajánlják nekem a Villányi Napcentrum Tudományos Programigazgatói székét, majd szabadkozva megemlíti a tiszteletdíjat, amivel ez a megbizatás járna. Elönt a forróság, az összeg nagy. Végül hozzáteszi, hogy természetesen csak akkor számítanak közreműködésemre, ha alapvonalaiban egyetértek a programmal. Szeretném megkérdezni, hogy miféle programról beszél? De nem merem. Helyette azt mondom, természtesen egyetértek.

Az ülést berekesztik, a társaság kivonul a külső terembe, ahol a svédasztal, bár kissé lepusztítva, de még áll. Közben azon töprengek, hogy is lesz mostantól. Villány ugyan jó hely, szeretem a száraz vöröset, de a családom nyilván nem akar leköltözni oda. Mostantól egyedül kell élnem? Vagy naponta ledöngetek Villányba meg vissza? Tulképp meddig is ér most a 6-os? A francba.

A Vezérigazgató csöndet kér (a sajtó és média képviselői, akik időközben megérkeztek, gyorsan még púpoznak a tányérjukra ezt-azt). Kijelenti, hogy a problémát megoldottuk, a továbbiakat elmondja az új Villányi Napcentrum Tudományos Programigazgatója. Azzal előretaszigál.

Torkomban gombóc, egyre dühösebb vagyok magamra, hogy nem bírok szólni. Aztán lassan elönt a szégyen. Mert mit is mondhatnék? Az egész úgy marhaság, ahogy van. Tulajdonképp nincs is annál helyénvalóbb, mint hogy ebben a helyzetben égessen a szégyen és belém szoruljon a szó. A gondolat valamiféle megnyugvással tölt el, de ezt se bírom elmondani. A felém forduló arcokon cikázik a tekintetem. Akkor valaki tapsolni kezd, amit lassan átvesz az egész tömeg.

Na jó, mindent azért én se tolerálhatok. Ezen a ponton muszáj felébredni, nincs mese.