Hát jó, írok a miskolci rendőrkapitányról, aki a mai magyar közéletben is páratlan gyorsaságú vargabetűt tehetett saját széke körül, hála a "meggondolatlan" nyilatkozatának.
A tények immár közismertek, elég vázlatosan összefoglalni őket. Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya odanyilatkozott, hogy a városban elkövetett rablások (a benzinkút vagy bank elleni, egyértelműen nagy pénzre menő és komoly szervezettséget, általában lőfegyvert is igénylő esetek kivételével - ez utóbbit, a fegyverigényről, magam teszem hozzá) tettesei cigányok.
Érdemes idézni is a kapitány szavait (részletek):
...Pásztor Albert, aki pénteken az Index érdeklődésére kifejtette, hogy a bűncselekmények áttekintésekor őt is meglepte a szomorú tény, miszerint az elsősorban magányos idős nőket és fiatalokat érő utcai rablások elkövetői mind romák. Az Index kérdésére, hogy miért tartja fontosnak hangsúlyozni az elkövetők etnikai hátterét, és nem fél-e az etnikai ellentétek kiéleződésétől, a rendőrkapitány kijelentette: a rendőrség tartozik annyival a város lakosságának, hogy felhívja a figyelmet egy helyzetre.
"Miskolcon az etnikai szembenállást nem azzal oldjuk meg, ha elhallgatjuk a mindenki által tudottan létező problémát. Ha meg sem fogalmazzuk, hogyan akarunk valamiféle kiútban gondolkodni? Mindenki hülyének nézne, ha azt állítanám, hogy nincs helyzet" - fogalmazott kérdésünkre a város rendőrségének vezetője.
Az Index kérdésére, hogy eszerint akkor óvakodni kell-e az utcán a romáktól, kijelentette, hogy valóban vannak a városnak olyan területei, amelyeket este ajánlatos elkerülni. "Fel kell hívni a figyelmet a kellő megfontoltságra, hogy ottani vendéglátóhelyre ne menjenek be, ne italozzanak, mert áldozattá válhatnak."
A rendőrkapitány hiányolja a cigányság belső önszerveződését, ami a tisztulás irányába mutatna. "Meddig várunk? Amíg etnikai összecsapás lesz? Nem kellene ez ellen tenni? Nem az elhallgatás a megoldás. Én felelősséget érzek, és nem feszültséget gerjesztek, hanem rávilágítok a helyzetre, és megoldást próbálok kezdeményezni. Büszke leszek, ha valami ezáltal megindul."
"Mi, rendőrök teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből. A baj csak az, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető. A családokban kéne valamit kezdeni a dologgal, hogy ne ilyen irányban változzanak."
Az Index szerint ez a nyilatkozat megszakítja a cigányok hátrányos megkülönböztetésének csökkenő trendjét, illetőleg azt a pozitív (?!?) folyamatot, hogy egyre több cigány kerül a rendőrség kötelékébe (értsd: nem a kezüket kötik össze, hanem felveszik őket rendőrnek...).
Bencze József országos verőlegényrendőrfőkapitány azonnal farkcsóválva intézkedett, ahogy az ávóügyibelügyminiszter Draskovics Tibor rádörrent: felfüggesztette a polkorrektség berlini falát legalább egy ponton "hivatalosan" is szétlövő miskolci főzsarut. A hiperliberális budai csahoskórus azonmód beindult, Gusztustalan Gusztos Péter narkóengedélyeztető buzikedvenccel az élen (lásd a fentebbi cikkben is), és egy Munk Veronika nevezetű szalonidiótával erősítve.
Érdemes ezt a félőrült balliba hazudozót is szó szerint idézni. Lássuk:
A származás kiemelésével mutatta meg a "mi" és az "ők" közötti éles határvonalat, amit tovább hangsúlyozott azzal, hogy rámutatott: még a lelkiismeretes rendőri munka sem elég ahhoz, hogy kinevelje a cigányokból a bűnöző hajlamot. Arról viszont hallgatott, hogy az összes erre vonatkozó kutatás szerint a romák többségéhez hasonló szociális helyzetű (alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli, nagycsaládos, komfortot nélkülöző lakáskörülmények között élő) nem cigány népességen belül pontosan ugyanakkora a bűnözők aránya mint a cigányok körében. Vagyis lehet, hogy az ő nyolc rablásának elkövetői tényleg mind cigányok voltak (mint megtudtuk, ezt a kihallgatáson maguktól vallották be, hiszen jogszerűen ilyen adat nem kérető és nem tartható nyilván), de ennek a ténynek a hangsúlyozásával éppen a bűnözés valódi okát - egyszerűen szólva: a nyomort - hazudta el.
"Jegyzetében" a "rasszista megnyilvánulásokra" számos hivatkozás mutat rá. Érdekes módon, a fentebb felhozott "összes erre vonatkozó kutatás" nem érdemelt egy fél hiperhivatkozást sem. Típusos balliba trükk ez is: eleinte "bizonyít" (bár "forrásai" általában hasonló, tendenciózus vélemények csupán), aztán hazudik egy jókorát, és közvetlenül ezután masszív személyes támadásba megy át, hazugnak nevezve azt, akit ki akar imígyen pellengérezni. Voltaképpen Munk Veronika magának is masszívan ellentmond, bár őt ez nem zavarja, hiszen az abszolút intoleráns balliba oldalon tökéletesen legitim eljárás az "amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek"-elv gátlástalan használata. Nézzük, hogyan megy ez (újabb idézetek következnek)!
Egyedül arról beszélt, hogy a bűnözőket ő egy népcsoporthoz sorolja. Ezzel nem mást állított, mint hogy életük a születés pillanatában meghatározott, vagyis a lopás- és rablásvágy vérükből és/vagy a kultúrájukból fakad. A származás kiemelésével mutatta meg a "mi" és az "ők" közötti éles határvonalat, amit tovább hangsúlyozott azzal, hogy rámutatott: még a lelkiismeretes rendőri munka sem elég ahhoz, hogy kinevelje a cigányokból a bűnöző hajlamot.
No, van még érdekes szólama:
Gettók, rezervátumok: bármilyen vonzónak is tűnne sok millió honfitársunk számára mint megoldás, a helyzet az, hogy az ilyesmi nemcsak jogilag és erkölcsileg védhetetlen, gyakorlatilag megvalósíthatatlan, hanem teljes mértékben haszontalan is lenne. Magyarország legnagyobb kisebbségi csoportja és a többség békés egymás mellett élése mindenkinek, cigánynak és cigányellenesnek egyaránt érdeke, a másik megoldás ugyanis az egyre mélyülő szegénység és a fokozódó erőszak.
És a balliba csatabanya cikkének végéről a magyargárdázás sem maradhat el:
Pásztor sokkal inkább tünet, véres kelés a (nem létező) esélyegyenlőségi mozgalom arca közepén. A mindennapos bazmegezéssel egyenértékű szaloncigányozás természetessége, a cigányok molotovkoktélos gyilkolászása [6] és a Magyar Gárda masírozása után egy magas rangú rendőrtiszt miért tartaná kínosnak, hogy nyilvánosan rasszista kijelentéseket tegyen?
No, akkor elemezzünk. Először is: a rendőrség nem kezelhet olyan adatot, hogy ki cigány és ki nem, még akkor se, ha ezt maguk vallják be. Ugyanakkor a nagybecsű szerző szerint léteznek olyan "kutatások", melyek egyenlőre hozzák ki a mélyszegénységben élő nemcigányok és cigányok bűnözési arányát.
Vagyis valakiknek mégis szabad efféle adatokat kezelniük? De netán csak akkor, ha "eredményeik" pontosan megfelelnek a polkorrekt elvárásoknak?!
A megoldás alighanem kettős. Egyrészt Munk Veronika gátlástalanul hazudik: nemigen létezhetnek efféle kutatási eredmények. A létminimum alatt élő kisnyugdíjasok például nem töltik meg a börtönöket; de másrészt az is egy immár egyre közismertebben megcáfolt hazugság, hogy a cigányok közül csak a legszegényebbek bűnözők. Vajon a hatalmas maffiákat kiépítő cigánycsaládok földönfutók? Vajon a "Merdzsók" a létminimum részei? Ugyan már, Vera, akkor pofázz, amikor éjjel egykor beballagtál Diósgyőr legsötétebb részébe, és túlélted egészben...
Ha pedig a nyomorról, mint a bűnözés valódi okáról beszélünk: talán a nyomor oka is érdekes, nem? Monokon hányan is vállalták a közmunkát, hogy a segéllyel egyenértékű (illetve, több) jövedelmet kapjanak? Nem kellene valami hangyafasznyi együttműködést elvárni a cigányoktól? Esetleg hogy három elemivel ne jelentsék be, hogy "ennyiért nem érdemes dolgozni", és ne várhassanak el annyi pénzt a gyatra szintű (és jócskán ellógott) segédmunkáért, mint egy kvalifikált sebészprofesszor a maga teendőiért...
No, gyerünk tovább. Hol laksz, Verácskám? Mi a lakcímed, kicsi okoska? Csak nem a Rózsadomb? Nehogy már azt mondd, hogy a Tavaszmező utca, mert azt nem hiszem el! Baromi könnyű gettóellenes dumákat nyomni arról a Budáról, ahol még a BKV-buszok is mind környezetvédőek, és az ingatlanárak akkorák, hogy oda bűnöző cigány be nem teszi a lábát. Ha lefordítjuk balliba vasorrúnk szövegét a valóságra, az így hangzik:
Mi biztonságban vagyunk, erre a környékre nem jöhet cigány (és a jobber önkormányzatok itt döntik a pénzt a rendőrségbe, és a kerületi kapitány pontosan tudja, hogy a járőröknek még a környékre tévedő dzsozékat is azonnal el kell kapniuk és kihajítani a környékről), csak itt nem beszélünk erről, mert mi igazi demokraták vagyunk. Közénk nem jöhet cigány, de mit képzel az a nyomorult magyar plebs - benne a nem maszopszadesz szavazók - hogy ők majd elkülönülhetnek? Ők csak szívják a mi toleranciánk eredményeit, és nehogy meg merjenek szólalni közben! Elvégre a cigányoknak is kell vadászterület, mi másra lennének jók a falvak, ott úgyis sok szemét jobber szavazó van!
Arról nem is beszélve, hogy a cigányok és nem cigányok "békés egymás mellett élésével" szemben vajon miért a fokozódó erőszak és az egyre mélyülő szegénység az alternatíva? Milyen erőszak? Netán fenyeget, kedves Vera? Ha nem fogjuk be a pofánkat, a cigányoknak még több erőszakra lesz "joguk", és azért leszünk majd mi szegényebbek, mert kirablásunk napi gyakorlattá válik, de meg is érdemeljük, mert genyó rasszisták vagyunk?
A cikk vége mutatja a ballibák abszolút gátlástalanságát. Ha a miskolci kapitány egy véres kelés az esélyegyenlőségi mozgalom arca közepén, akkor mi lehet Munk Veronika? Megmondom én: egy szarcsimbókos aranyér a polkorrektség segge lyukában. Milyen jópofa, ahogy belinkeli azt a gyilkosságot, ahol ugyan cigányok voltak az áldozatok, de azt, hogy bármiféle rasszista indok lett volna, eddigelé csakis a balliba véleményterroristák visítozásai "támasztják alá". Valójában könnyen lehet, hogy a tettesek is cigányok voltak, de ez szemlátomást nem fér bele csatabanyánk világnézetébe. Szinte kötelező tartozék itt a magyargárdázás, hiszen a Gárda "vonulása" köztudomásúan hullahegyeket hagyott maga után, vagy ha még nem, hát ezután majd biztosan, elvégre azok fasisztanácikok, tudja is ezt minden balliberális!
A forgatókönyv ezúttal nem a szokásos módon alakult: a fagyi visszanyalt, és a büntetőeljárást annak idején ugyancsak szerencsével és politikai hátszéllel megúszott Draskovicsnak igen gyorsan visszakoznia kellett, mert Miskolc közvéleménye egy emberként állt a kapitány mögé. Hogy a szocialista polgármester és a megyei kormánypárti potentátok miért döntöttek így, azt könnyű kitalálni: Borsodban már olyan szörnyű állapotok uralkodnak, hogy minimális józan ésszel bíró politikus nem támogathatja a keménykezű és a cigánybűnözést tolerancia nélkül kezelő kapitány menesztését. Elvégre már Moldova régi rendőrkönyvében is "Egy nehéz megye: Borsod" az egyik fejezet címe, márpedig akkor még létezett a segédmunkások tömegeit foglalkoztató szocialista nagyipar...
Személyes tapasztalatom is van: amikor elvonatoztam Sárospatakra, a vonaton végig állandó rendőrpáros járőrözött (nem csak ültek, folyamatosan járták végig a szerelvényt): de kellett is, mert olyan félelmetes alakok szálltak fel szinte minden megállóban, hogy a nem cigány utasok rendre közelebb ültek egymáshoz... Volt ott ordítozás, ivás, köpködés, és minden egyéb, amit már két-három szakadt cigány be tud mutatni, de ezen a vonaton tucatszám fordultak elő. Érdekes volt, hogy a magyarok a nagy veszély miatt már összetartóbbnak tűntek a szokott félénk elfordulós mintánál: bár a rendőri jelenlét végül megelőzte a tettlegességet, de ha nem lett volna ott a járőr, akkor se valószínű, hogy a magyarok cserbenhagyták volna egymást, ha a putritöltelékek támadnak.
Egyszóval: omladozik a polkorrektség fala - de számomra nem egyértelmű, hogy merre fog ledőlni, és kit csap majd agyon? Pásztor Albert cigánybűnözéssel kapcsolatos nyilatkozata nyilvánvalóan nyílt, korrekt és igaz - de kérdés, hogy miért védték meg? Csak azért, mert Borsodban ennyire kell a kemény kéz - vagy netán azért, mert Pásztor esetleg közreműködött kemény kezével 2006. október 23-án is? Vajon hová vezet a "több cigány rendőrt"-politika? Vajon ellenőrzik-e a cigány rendőröket kellő szigorral - én a "C" típusú nemzetbiztonsági ellenőrzést sem tartanám indokolatlannak, hiszen a bűnözőkhöz átálló, velük együttműködő hatósági személyeknél nincs nagyobb veszedelem a törvénytisztelő emberekre. Márpedig ha Kalányos törzsőrmesternek a bátyját kellene üldöznie, erősen kérdéses, hogy ezt megteszi-e a rokonságot megtagadva, avagy inkább félrenéz, mit sem törődve az idősebb Kalányos által kirabolt sértettek jogaival és a tisztességgel? És ha Kalányos törzsőrmester netán a tisztesség mellett dönt - túlélheti-e ezt, vagy a legközelebbi családi összejövetelen kibelezik?
A másik kérdés, amit már feltettem, hogy vajon milyen alapon merik - bármiféle bizonyíték nélkül - egyesek kijelenteni, hogy minden ember születésétől fogva egyenlő? Az egyenlő JOGOK elve még rendben lenne - de pusztán polkorrekt politikai elméletek alapján kimondani, hogy a képességek, az etikai hozzáállás öröklött komponense is azonos, abszolút képtelenség. Hosszan vitattuk már ezt korábban is: márpedig a magyarországi helyzet egyre inkább követelően sürgeti, hogy a polkorrektséget félredobva tényleg történjen meg annak a jól standardizált, előítélet nélküli kutatása, hogy van-e a bűnözési hajlamnak öröklődő komponense? Mert ha igen: akkor lehetne nagyon határozott neveléssel, erélyes politikával csökkenteni az így veleszülető hátrányon és egyben veszélyen. Nem az a fasizmus, ha netán sikerül bebizonyítani, hogy a cigánybűnözést részben örökletes hajlam okozza: hanem csak az, ha egy ilyen eredményt nem a megelőzés neveléses-kultúremberi módszereinek bevezetése érdekében, hanem a kiirtás-elűzés irányában használnának fel!