Kovács Péter nem az első fideszes kerületi polgármester. 1990-94 között már volt fideszesünk, Fekete Gábornak hívták. Kompromisszummal került a polgármesteri székbe, és nagyon nagy bukással került ki belőle - tulajdonképpen nem kis balszerencsével. Kovács Péter már akkor, talán húszévesen (vagy esetleg annyi se volt...) képviselő volt, és a rázósabb, botrányokkal teli második ciklusfélben ifjú kora ellenére ő vezette a Fidesz-frakciót.

Az 1990-es első önkormányzati választáson - ha még emlékszik valaki - egészen más volt a választási rendszer. Volt pártlista, és egyéni körzeti jelölt, valamint fővárosi pártlista, de a polgármesterre nem lehetett szavazni, azt a felálló képviselőtestület választotta meg. Olyan is előfordult, hogy a polgármestert kívülről választották, nem a képviselők közül (például az angyalföldi Síklaky Istvánt).

A XVI. kerületben én véletlenül kerültem a jelöltek közé; ez nem akadályozott meg abban, hogy egészen jó választási programokat találjak ki - például az azóta megvalósult XVI. kerületi mentőállomást (ezt szakmabelinek nem volt nehéz kitalálni, Keresztúron mentőztem előtte, és tudtam, hogy mekkora földrajzi lyuk van a XVI. kerületben - mondhatni szerencse, hogy épp itt lett egy mentős a jelölt).

Az SZDSZ 15, a Fidesz 9, az MDF 6, és az MSZP 1 mandátumot szerzett az akkor 31 fős testületben. Én akkor az SZDSZ által jelölt SZDSZ-Fidesz közös jelöltként indultam, és az első fordulóban (akkor a választás kétfordulós volt) nyertem, több mint 50 %-ot kapva.

A fővárosban is az SZDSZ nyert, de - akárcsak a XVI. kerületben - nem volt többsége. Vagyis polgármestert választani csak szövetségessel lehetett. Az MSZP szóba se jött akkor, a Fidesz pedig az SZDSZ torkára tette a kést: azt követelték, hogy itt támogassuk Fekete Gábort, mert ha nem, akkor Demszkyt sem választják meg a fővárosban - az MDF nemsokára be is jelentette, hogy a fővárosban támogatja Ungár Klárát, akinek a megválasztása így elvileg megtörténhetett volna.

A kerületi SZDSZ engem - mint hasonló korú fiatalt - jelölt ki arra, hogy "szondázzam meg" Fekete Gábort, miféle ember. Értelmes, nyitott fiatalembernek találtam, aki alkalmas polgármesternek. Ebben nem is tévedtem, csak azt nem tudtam - bár nem is tudhattam -, hogy szinte semmije sincs még, az élete nincs megalapozva, albérletben lakik.

Azt sem tudhattam - de Fekete Gábor sem - hogy 1994-ben már más választási szabályok lesznek, és a polgármestert közvetlenül választják. A hivatalban levő polgármesternek, ha jól tette a dolgát, ez nagy előnyt biztosított. Ezt azonban Fekete 1993-ban még nem tudhatta - és ez lett a veszte... Úgy vélte, kis párt kompromisszumos polgármestereként egy ciklusa van, többre nincs esélye - emberi gyengeség, hogy meg akarta az életét alapozni. Ez sikerült, de milyen áron?!

Egyszóval a "szondázás" után azt mondtam az SZDSZ-ben, hogy meg lehet Feketét választani, megfelelő ember polgármesternek. Meg is választottuk, cserébe a fővárosban a Fidesz annak ellenére támogatta Demszkyt, hogy Ungár Klárának akár többsége is lehetett volna.

TUDHATTAM, HOGY MILYENEK LESZNEK FEKETE ÉS DEMSZKY? NEM TUDHATTAM. LEHET, HOGY ÉN VAGYOK A HIBÁS DEMSZKY 20 ÉVÉÉRT - nagyjából ennyit vett el a főváros fejlődéséből "Budapest vőlegénye"... Mindenesetre akkor még az SZDSZ nem az MSZP-vel kokettált, hanem markánsan antikommunista volt, amire a Kádár-rendszer után nagy szükség is lett volna, feltéve, ha 1992 végén nem áll össze az exkommunistákkal, akik között akkor még szinte csak egykori MSZMP-káderek voltak...

Ha tudtam volna, biztosan azt mondom a frakciónak, hogy Feketéből sosem szabad polgármestert csinálni - akkor Demszky is bukik, és ki tudja, hová fordul a történelem? Mindenesetre már hiába sírok a kiömlött tejbe, ez van, ami van.

No, tehát Fekete polgármester lett. Kulturáltan, jól polgármesterkedett, értelmes volt, és egy ideig a tisztességéhez sem fért kétség. Egy ideig... Csakhogy 1993-ban robbant a bomba, amikor kiderült, hogy a nemrég bevezetett helyi adóból a jegyző döntése alapján a polgármester jutalékot kapott - és a képviselők (mint a polgármester munkáltatói) erről nemhogy nem döntöttek, de semmit se tudtak.

Az adóérdekeltségi jutalék amúgy létező dolog: az adóhatóság dolgozói kapják, normális esetben abból a pénzből, amit külön behajtanak aktív munkával (tehát ellenőrzésből, bírságból, stb.). Az adóhatóság vezetője a jegyző, de az első ciklusban a hivatal vezetője még törvény szerint a polgármester volt. Természetesen a polgármester személyesen semmilyen adóügyi munkát nem végzett, nem ellenőrzött, nem hozott határozatot - a munkát az adóiroda dolgozói végezték. Ehhez képest a jegyző suttyomban csinált egy olyan adóérdekeltségi szabályzatot, amely szerint a befolyt (és nem a behajtott!) adó szép százalékát kiosztották. Kapott a polgármester (a jegyzőtől, akinek formailag a munkáltatója volt!) a jegyző, a gazdasági tanácsnok, és az adóügyi dolgozók is. A tanácsnok (aki ugye képviselő) ténylegesen foglalkozott gazdasági ügyekkel, adóval is, és nem tudta, hogy szabálytalan az egész, és ahogy a botrány kiderült, a pénzt rögtön visszafizette.

A polgármester eleinte hímezett-hámozott, de az ő ügye védhetetlen volt, hiszen saját beosztottja fizette a testület tudta nélkül (nem is fizette vissza azonnal, csak a huzavona hatására): a testület fegyelmit indított ellene. Én voltam a vizsgálóbizottság elnöke, és egészen hülye helyzet alakult ki: a vizsgálóbizottság három tagja, az érintett és a testületből meghallgatott tanúk nem szavazhattak, ugyanakkor az SZMS-ben (ki tudja, miért) kétharmados többséget írtunk elő a megalakuláskor a polgármester fegyelmi büntetéséhez.

Az elmarasztalás megtörtént, a szavazni jogosultak körében meg is volt a kétharmad - a Fidesz körömszakadtáig védte Feketét, egyáltalán nem érdekelte őket az ügy erkölcsi súlya -, de a megválasztott képviselők kétharmada nem volt meg, hiszen vagy hatan nem is voltak jogosultak szavazni. A munkaügyi bíróságon így Feketének nyert ügye volt - érdemben nem vizsgálták, mert elég súlyos alaki szabálytalanságnak találták a szavazati arány ügyét. Én képviseltem az önkormányzatot is, és hiába kérdezgettem folyamatosan a bírót, hogy aki nem jogosult semmit sem szavazni, hogyan számítható voltaképpen a nemek közé, hiszen ha én szavazhatok, biztosan igennel szavaztam volna a büntetésre!? Erre sem a bíró, sem az ítélet indoklása nem válaszolt.

Fekete tehát megúszta formailag a dolgot, de a kerületben a népszerűsége a bányabéka feneke alá süllyedt. Később, éppen az 1994-es választás előtt derült ki, hogy immár minden mindegy alapon, még egy svindlit megcsinált, amivel végképp lenullázta saját hitelét, és távoznia kellett a politikából annak ellenére, hogy a jogi elmarasztalást hosszú évek pereskedése után a második ügyben is megúszta.

Fekete - mindennek ellenére - sokkal jobb polgármester volt, mint Kovács Péter. Neki a demokratikus attitűd a vérében volt, túlhatalomra nem is törekedett. Igaz, az üléseken sokszor folyt hosszas, parttalan vita, de így az érvek előkerültek, minden elhangozhatott. Fekete Gábor, ha tudta volna, hogy komoly újraválasztási esélye lesz az 1994-ben bevezetett direkt polgármesterválasztással, alighanem sosem ment volna bele a svindlikbe, és mivel értelmes, az ügyeket átlátó vezető volt, máig is polgármesterkedhetne. Kár érte, bár a Fidesz nem hagyta cserben, azóta is háttérpozíciókban (TB, stb.) dolgozik.

Jellemző Fekete demokratikus hozzáállására, hogy amikor az adóügy zajlott, és tőlem hátba szúrásként értékelte, hogy ellene fordultam, a saját területemen (egészségügyi tanácsnokként vezettem az alapellátás dezintegrációját a Péterfy Kórháztól és átvételét kerületi kézbe, majd az így létrejött intézményt magát is én irányítottam) ennek ellenére akkor is együtt tudtunk dolgozni, hogy különben esetleg nem is igen álltunk szóba. Az volt köztünk a modus vivendi, hogy az egészségügy kívül marad a harcokon: én a legjobb tudásom szerint vezetem, ő meg nem hátráltat, és kérdés nélkül aláír mindent, amit neki kell aláírnia. A dolog működött is: eszem ágában se volt csapdába csalni valami marhaság aláíratásával, és ő sem próbált engem lehetetlenné tenni azzal, hogy akadályozza az ügymenetet (formailag a polgármester volt a munkáltató, ezért kellett rengeteg mindent aláírnia).

Következő alkalommal a TV-16-ügyet vesszük górcső alá!