1920. június 4-én aláírták a Magyarországot az összes első világháborús vesztes közül a legjobban megcsonkító trianoni békét. Nemzeti gyásznap ez - és szégyen, hogy hivatalosan még nem minősítették annak. 1990-94 és 1998-2002 között sem!...
Nem ismétlem el a terület- és népességvesztés adatait, a blog nem történelemkönyv. Ami az egyedül lényeges tény: színmagyar területeket szakítottak el az anyaországtól erőszakkal, és azóta is, immár 87 éve elnyomják őket, jogaiktól megfosztják a magyarokat, nyelvüket nyomorítják, iskolájuk-templomuk állandó veszélyben van.
És mégis! Székelyföld megmaradt Székelyföldnek, Ceausescu rémuralma ellenére. Duray Miklós, Tőkés László, és sok nyakas magyar felemelt fejjel vállalja a sorsát kisebbségben, elnyomva, idegenek zsarnokságával és állandó szemétkedéseivel körülvéve. A Felvidéken, a Délvidéken is hallatszik még a magyar szó - ha sajnos egyre ritkábban-halkabban is.
Az anyaország viselkedése 1945 óta alapvetően szégyenletes. A Kádár-rendszer szó nélkül tűrte a szomszédok sovinizmusát (helyenként még segítette is...). Antall is csak lélekben volt 15 millió magyar miniszterelnöke: Orbán pedig kormányzati pozícióból nem kísérelte meg az állampolgárság megadását, ehelyett ellenzékből alibizett egy nagyon rosszul időzített és gyengén kampányolt népszavazással.
A Horn-, Medgyessy- és Gyurcsány-kormányról itt szót se kell ejteni: a pufajkás, a besúgó és a tolvaj (rabló) vezetésétől józan ember nem is várhatta, hogy bármiféle magyar érzelmet kifejezzenek, vagy segítsék a határon túl rekedteket. Ők a "23 millió román" hazugságának nyivákolói, annyira magyarok körülbelül, mint amilyen messze a levéltetű el tudja húzni a gőzmozdonyt.
Megszületett a "magyarkodás" kifejezés is a dicsőséges ballibsi sajtóban. Vajon létezik "oláhkodás" a románok között, "ráckodás" a szerbeknél, vagy "tótkodás" Szlovákiában? Nem hinném. Király Rák blogjában olvashattunk az egyszerűen sovén fasiszta tót rohadéknak nevezhető Ján Slotáról http://kiralyrak.blog.hu/2007/06/02/slota_top ahol kifejtettem, hogy sajátos módon a magyar területeket elfoglalt utódállamokban a vad sovinizmus is annyira szalonképes, hogy mindig bejut a parlamentbe - csak mi húzzuk be a farkunkat, holott mi vagyunk a sértettek, és a szomszédaink a rablók, nem pedig megfordítva.
A nemzeti konszenzusnak ott kéne húzódnia, hogy a "határon túli" magyarok nem határon túliak, hanem csak magyarok! 1000 év súlyát miért kellene 87-nek teljesen megsemmisítenie? Miért hisszük, hogy a mai határok örökre kőbe vannak vésve? Nem kell háború, ez a baloldaliak csúsztatása: Skócia, Wales ha akarja, most visszaszerezheti a függetlenségét egyszerű szavazással. A székelyföldi magyar miért ne szavazhatna ugyanerről? Miért nem ordítunk, hogy ha Románia be akarja kebelezni Moldovát etnikai (és népszavazásos) alapon, akkor Erdélyt is illesse meg a szabad döntés joga? Netán a székely románabb, mint amennyire a skót angol?
Még a kossuthi Duna-konföderációs gondolat sem elképzelhetetlen. A Kárpát-medence földrajzi egység, feldarabolása azóta is orvosolhatatlan problémákat okoz. Miért ne lehetne - akár szintén népszavazásokkal, évekig tartó alkotmányozási előkészítés után - egyfajta föderatív, minden nemzetség jogát tisztelő államot létrehozni Nagy-Magyarországként, de a régi Nagy-Magyarország tagadhatatlan hibái nélkül?
Le Trianonnal, le a "magyarkodás" kifejezés feltalálóival és terjesztőivel, és le mindenkivel, aki magyar és magyar között árkokat ás és határ-szögesdrótokat feszít. Éljen mindenki, aki úgy tartja, hogy minden magyart megilleti ugyanaz a jog, akárhol is lakjon. Különösen éljen, aki tesz is ezért!