A publikusan használt emailcímem, amely itt is kódolva van: gprien@freemail.hu ami bizony Günther Prien korvettkapitányt, az U-47 egykori parancsnokát takarja (a műveltebbek rögtön tudták is és jól mulattak rajta). Igen, a Harmadik Birodalom haditengerészetéből egy aljas gyilkos kalózt - már ahogy tanították itt a dolgot 1990 előtt, meg néha még most is.
A valóság persze egészen más. Prien nem volt aljas kalóz: tengeralattjárós volt, haditengerész, legálisan viselt hadat és nem szegte meg a genfi konvenciót. Kész. Ez a sovány igazság. Embereket ölt, valóban, de hát a háborúban ez a katona dolga - továbbá az ő sorsa is ez lett, amikor a Wolverine romboló elsüllyesztette az U-47-est és Prien egész legénységével együtt hősi halált halt.
Prien legnagyobb haditette az volt, amikor belopakodott Scapa Flow hadikikötőjébe, ott megtorpedózta és elsüllyesztette a Royal Oak csatahajót és a Pegasus repülőgép-anyahajót, valamint megrongálta a már csak kikötői szolgálatban használt Iron Duke csatahajót, amely 1916-ban a jütlandi csatában Jellicoe admirális zászlóshajója volt (később egy légitámadás végzett vele).
Prien és társai kereskedelmi hajókat is elsüllyesztettek. Csakhogy ez is teljesen törvényes a háborúban - ráadásul az angolok haditengerészeti védelem alatt álló konvojokban, ágyúkkal felfegyverezve járatták a szállítóhajókat, amelyek hadianyagot és stratégiai nyersanyagokat vittek Angliába, tehát törvényes célpontok voltak. Előre figyelmeztetni sem volt kötelező, a fegyveres védelem miatt. Sőt: az angolok még a második világháborúban is alkalmaztak úgynevezett Q-hajókat (magukat kereskedelmi hajónak álcázó tengeralattjáró-elhárítókat), bár kisebb sikerrel, mint az első háborúban.
Egyszóval Prien semmi jogtalant nem tett. Katona volt, mégpedig a legbátrabbak közül: aki egy tengeralattjáróban megtámad egy konvojt, és tűri 100 méter mélyen a mélyvízi bombázást, gyáva nem lehet - ha a hajó megsérült, hát nem jött fel többé... A német tengeralattjárós fegyvernem legénységének a háború végére mintegy 2/3-os volt a vesztesége, ami a legnagyobb arányok egyike.
Érdemes tudni azt is, hogy Karl Dönitz, a tengeralattjárós fegyvernem vezénylő tengernagya (Hitler halála után a német kormányfő) a nürnbergi perben csak 10 évet kapott. Azt sem a tengeralattjárók tetteiért - mert azt, nagyon kevés kivételtől eltekintve (amikért mindig az adott hajóparancsnok volt csak felelőssé tehető) nem lehetett jogtalannak mondani - hanem hadifogoly-rabszolgamunkások dolgoztatásáért a lorienti és egyéb támaszpontokon. A tárgyalásra Dönitz és védői az amerikai tengeralattjárósokat idézték meg tanúnak, akik elmondták, hogy ők ugyanezt csinálták - sőt, sokkal durvábban viseltek hadat, mert a magányos japán szállítóhajókat is figyelmeztetés nélkül süllyesztették el, sőt, kórházhajóra is lőttek, ami a genfi szabályok szerint jogtalan volt.
Egyszóval, kedves olvasóim, a világ nem fehér és fekete. A fasiszta hadsereg általánosságban magában a hadviselésben egyáltalán nem volt kirívóan kegyetlen vagy embertelen - a rendszer igazi bűneit a hátországban, illetve a megszállt területeken követték el. A Wehrmacht a maga részéről nem szívesen vett részt igazi gazemberségekben, ha lehetett, távoltartotta magát ezektől... Kegyetlenségben pedig a Vörös Hadsereg után a japánok következtek, és a német katonák a (csendes-óceáni hadszíntéri) amerikaiakkal holtversenyben legfeljebb a harmadikok - mald valamikor többet is írok erről.
