Érdekes. Ahogy a paraszt bácsi, amikor elvitték műrepülni. Nem gondoltam volna, hogy a nyakamba is folyik...
Először is: a fene se hitte, hogy a netadó ekkora felháborodást vált ki, és amit az impotens ellenzéki pártok teljesen hiába hangoztattak, az Orbán-kormány antidemokratikus dolgairól, az sponte sua (szinte magától) robbanásszerűen jelszóvá válik a több tízezres, akár százezres tüntetéseken.
Úgy véltem, hogy a kormány szokásos húzd meg-ereszd meg taktikája most is simán beválik, és a havi hétszázra mérsékelt adót mindenki szó nélkül benyeli, sőt, hálásak is lesznek, hogy csak ennyi. Hát nem. A nagy fene rezsicsökkentéshez képest ez a kis rezsinövelés nem sokat jelent, de úgy látszik, a kuktában összegyűlt a nyomás, és ez a minimális többlet felemelte a szelepet.
Nekem ne jöjjön senki az elvi kérdésekkel, az internet szabadságával és miegyébbel. Amikor a kétharmados, preambulumában politikai deklarációkat tevő alkotmányról nem engedtek népszavazni, az sokkal antidemokratikusabb volt, mint amikor rátesznek hétszáz forintot az internetszámlára. Nem is beszélve arról, ahogy Tömjén Zsótti az alkotmányozás során úgy hátrált el a keresztény értékektől, mint ördög a tömjénfüsttől (most is szabad az abortusz, teljesen), de ez a keresztény vagy állítólag keresztény szavazókat nem hatotta meg, rendületlenül maradtak a kormány mögött.
Szóval: a tömeg reakciója óriási meglepetés. Még azt is hajlamos vagyok megfontolni, hogy amerikai szervezésű tudatos destabilizációs akció történt. Kitelik a szemétládáktól...
Ami még meglepőbb: a kormány higgadtsága. Gyurcsótány ilyenkor már lövetett, és vízágyúztatott. Még az se kizárt, hogy a különben diktatorikus és személyi kultuszt fenntartó Orbán Viktátor a válságban észheztért, és feladta óriási (és alaptalan) egójának egy részét. Talán rájött, hogy a pihepárnát nem lehet kiütni, és ekként viselkedik. Ha a tüntetők nem ütköznek ellenállásba, nemigen van miért hangoskodni, főleg nem hidegben.
Szó nincs róla, nem támogatom az intenetadót, de nem gondolom, hogy ez lenne a demokrácia alapjai ellen intézett legfőbb támadás. Az Alkotmánybíróság megszájkosarazását, a mégis alkotmányellenes törvények azonnali alkotmányba bemódosítását sokkal durvább justizmordnak tartom, mint a havi hétszázat. Persze, hogy Orbán korábbi nyilatkozatai szögesen ellentmondanak ennek, de hát melyik politikus nem csinált segget a szájából? A dolog kisstílű erkölcstelensége is bosszantó, mert a szélessáv elterjesztésétől (sőt, a fel-feldobott ingyenes net-programoktól) a Kattints, nagyiig eddig ment a beetetés, hogy most a hozzászokott nagyközönséget mégis megsarcolják. De ez a "normális", szimpla - és kis országunkban oly nagyon megszokott - politikusi hazugságok közé tartozik, nem a demokrácia elleni legnagyobb merénylet. Lásd: NEM - LESZ - GÁZÁREMELÉS!
Egyszóval, nem értem. Persze Orbán megérdemli, ha nemzetközileg kritikus helyzetben hergeli a népet - éppen ideje volt az orrára ütni. De ha ebbe belebukik, akkor nem azért bukik meg, amiért már régen meg kellett volna buknia. És bár általában nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de az apró sérelemre adott extrém válasz mögött most bizony ott sejtem az USA hatalmát és pénzét. Ezt pedig rühellem: amúgy is visszataszító, amikor egy féldiktatúra oktat másokat demokráciára, támad meg más államokat fegyverrel, ahol rendre évtizedekig tartó káoszt és nyomort hagy maga után bármiféle pozitív eredmény helyett.