Magyarország - az Alkotmány szavaival ellentétesen - nem alkotmányos jogállam. Több oknál fogva sem. Nem csupán a ténybeli, súlyos hiányosságok miatt (hogy ma a legnagyobb bűnszervezet alighanem az ávó néven összefoglalható rendőrség és titkosszolgálat, hogy ártatlanok kerülnek börtönbe, bűnösök meg nem, attól függően, hogy kormánypártiak vagy sem, stb.), hanem elméleti, jogi okokból ugyanannyira.
A mai magyar Alkotmány részint fércmunka, részint a leglényegesebb részei olyan körülmények közepette születtek, amely demokratikus voltát eleve kizárja.
Már évszázadokra visszamenően elég súlyosak a zavarok. A magyar Szentkorona állameszméje - amely mindenféle kor törvényét magába foglalta, az Aranybullától az 1867-es kiegyezési törvényekig - igazság szerint sosem volt kellő rendszerességgel kodifikált jog. A Werbőczi-féle Tripartitum tett erre kísérletet, de értelemszerűen mint 1500-as évekbeli munka, nem lehetett egészében irányadó a XIX. században. Az első világháború, Trianon, majd a Kun-vérengzés idején pedig a történelem és a hatalomváltás sokkal gyorsabb volt, mint a lehetséges jogalkotás. A végül stabilizálódó Horthy-rendszer pedig magát kifejezetten ideiglenesnek tekintette, így speciális, addig nem ismert módszerekkel írta át a közjogot Horthy személyére (kormányzói, majd kormányzóhelyettesi tisztség). Tulajdonképpen az öreg Horthyval az volt a baj, hogy túl szerény volt. Még csak a látszatát se akarta kelteni a dinasztiaalapításnak - holott a Magyar Királyság király nélkül nem volt az igazi. Megkockáztatom: a háború végeredményének változatlansága esetén is több esély lett volna a bécsi döntések (vagy azok egy részének) megvédésére, ha Magyarország közjogi helyzete stabil.
A közjogi labilitás és a szovjet megszállás miatt a Szentkorona jogrendjét totálisan antidemokratikus módon, nemegyszer az ideiglenes (és senki által meg nem választott...) kormány miniszterelnöki rendeleteivel rúgták szét. Az alkotmányt pedig 1949-ben, a tomboló Rákosi-diktatúra idején fogadták el (korábban megírtam, hogy az akkori szöveg mennyire látszatdemokrácia volt csupán). Ezt érdemben a mai állapotra az Ellenzéki Kerekasztalnál történt egyezkedés után módosította még a Németh-kormány parlamentje.
Vagyis: mind az alapváltozat elfogadása, mind az érdemi átírás egyaránt diktatúra idején, illegitim és antidemokratikus parlament által történt. Az Ellenzéki Kerekasztal csak ürügyet adott a ravasz bolsevikoknak... Annak ugyanis szintén nem volt legitimitása, sőt, a Fidesz és az SZDSZ nem is írta alá végül a megállapodást. A parlamentben a visszahívások után ugyan ült néhány MDF-es és egyéb "ellenzéki" képviselő, de az azért alapvetően a kádári kor utolsó parlamentje volt. Ha az 1990-es választások eredményét visszavetitjük a Kerekasztalra, megállapíthatjuk, hogy a Fidesz-SZDSZ nélkül nem volt kétharmados támogatottsága - ergo legitimitása sem volt elég az alkotmányozáshoz.
Van tehát egy olyan, toldozott-foldozott alkotmányunk, melyet diktatorikus parlamentek írtak és írtak át, és a nép sosem hagyhatta szabadon jóvá, vagy vethette el. Még a preambuluma is az ideiglenességére utal, de mégsem tervezi senki hogy újat csinál. Jogi gátat emeltek az elé is, hogy valaki írjon egy új alkotmányt, és népszavazás elé vigye - vagyis itt a civil kezdeményezés halott... A nagyobb pártok meg annyira elégedettek a nekik kedvező életlehetőséget adó rendszerrel, hogy bízvást tudható: még kétharmaddal se változtatnának rajta (ahogy Horn se nyúlt hozzá érdemben). Elvannak ezzel, mint a befőtt...
Voltaképpen nem igazán "új" alkotmány kellene, hanem a régi, kiegészítve az azóta kifejlődött demokratikus (és abszolút) szabadságjogokkal. A Szentkorona-eszménél jobb a magyarság számára nincs, soha nem is volt. Amivel ezer évet átvészeltünk, azt nem szabad félredobni. Még a királyság visszaállítása is szóba kerülhetne: hiszen a királyt nem választják, így a pártoskodása eleve kivédhető, nem kell a választásokra kalkulálnia. Érdekes módon egészen fejlett országoknak is jó államfőnek a király, csak mi vagyunk ennyire haladóak... Arról nem is beszélve, hogy egy radikális államreform alkalmat adna egynémelys, a korábbi állam által kötött nemzetközi szerződés felülvizsgálatára is, hiszen elvileg ugyan jogfolytonosság van, de azért a gyakorlatban ez nem érvényesül (lásd pl. a cári Oroszország, majd a bolsevik Szovjetunió esetét - a bolsevikok nemzetközi izolációja ahhoz képest, hogy egy hatalmas országot foglaltak el, és az elsők - vagyis a legveszélyesebbek - voltak a világban, meglepően hamar visszakerülhettek a nemzetközi közösségbe).
No de ez csak egy szép álom. Forradalom, vagy hasonló radikális népmozgalom nélkül nem fog menni...
