Ez a poszt eredetileg a Bombagyárban jelent meg - ott nem regisztrált kommentelők kedvéért itt is közreadom, változtatás nélkül.
Benéztem, és elolvastam Gregor Schultz szomszédos posztját (na, picit füllentettem, mindig mindent végigolvasok itt). Először úgy gondoltam, hogy oda kommentelek, de rájöttem, hogy okosabb önállóan megírni a "párhuzamos véleményt", ahogyan az Alkotmánybíróságon is szokás, ha valamelyik alkotmánybíró szükségesnek érzi, hogy alapvetően azonos végeredményű, de a többségi véleménytől eltérő érvelését publikálja.
A saját helyzetem némileg eltérő. Markánsan jobboldali (bizonyos kérdésekben a szélsőjobboldalra sorolt, bár szerintem nem szélsőséges) a világnézetem, ami fiatalabb korom óta szépen fokozatosan egyre jobbra tolódott. Ez a folyamat szabványosnak mondható: a nagyon liberális fiatalokból is gyakran konzervatív felnőttek-öregek lesznek. Hát igen, a kezdeti szabadelvűséget legtöbbször a szex szabadsága-szabadossága mozgatja, és ahogy az ember lehiggad, családos lesz, egyre többre becsüli a biztonságot, kiszámíthatóságot. Nem szégyen az: talán az ellenkezője volna kínosan felelőtlen. Két kisgyerek apjaként nyilván nem járhatom sorra a rendőrségi fogdákat sem...
Mitől szélsőjobboldali az, aki - mint én - nem tartja Trianont véglegesnek? 1945-ig a revízióról hatalmas társadalmi egyetértés volt, még József Attila is írt (mellesleg kiváló) irrendenta verset. Ezer évig létezett Nagy-Magyarország, az elcsatolt területeken ma is rengeteg magyar él (van, ahol nagy helyi többségben), míg Trianon még 90 éves sincs. A puszta formális logika is azt mondja, hogy ezer évet nem lehet kilencvennel eltörölni, illetve, hogy a történelem nem áll le, nem mozdulatlan és nem végleges: ahogy elvették Erdélyt, úgy vissza is kaphatjuk - sőt, egyszer részben már vissza is kaptuk. Ki tudhatja a jövőt, ki állíthatja, hogy a mai határok véglegesek? Ki tilthatja meg a reményt?
Miért szélsőséges az, aki - mint én - keményen büszke arra, hogy magyar lehet, hogy a Föld egyik legszebb nyelvén írhat és beszélhet, és hogy egy olyan nép tagja, melynek csak az európai történelme ötször olyan hosszú, mint az Egyesült Államoké? Szélsőséges-e, aki - mint én - szájon vágná az olyan selejteket, akik tetemcafatnak hívják a Szent Jobbot, akik frígiai sapkának "becézgetik" a Szentkoronát a magyar címeren, és akik nem ismerik el jogilag, hogy 1945 után miniszterelnöki rendeletekkel meg lehetett semmisíteni a magyar alkotmányosság alapintézményeit? Igen, kedves olvasók: ha Deák Ferencnek igaza volt - márpedig igaza volt és erre alapozta a kiegyezést is a 48-as, még szentesített törvények osztrák megszegése miatt - jogsértés nem alapíthat jogot, tehát a Magyar Királyságnak ma is fenn kellene állnia. De facto elismerem a mai állapotot (elvégre nem vagyok a plafonon járó félhülye), de jog szerint sohasem!
Miért szélsőséges az, aki - mint én - azt mondja, hogy a jogkör nélküli, újraválasztásukért farkcsóváló köztársasági elnökök helyett ma is lehetne szabadon választott magyar király (parlamentáris demokrácia mellett, kormánnyal, de a mai elnöknél szélesebb államfői joggal)? Már csak azért is, mert a király tényleg állhat politika felett, hiszen egyszer választják, tisztsége élethosszig tart. Ha valaki felidézi történelmi tanulmányait: országunk pályája egyetlen igazi szabadon választott királyunk, Hunyadi Mátyás alatt ívelt a legmagasabbra!
Ugyanakkor a zsigeri gyűlöletre nem vagyok képes, és nem is akarok képes lenni. Erősen idegenkedem és tartok a cigányoktól, és sűrű gazemberségeik miatt nagyon kemény bánásmódért küzdök velük szemben. Fajgyűlölet ez? Ki-ki eldöntheti - szerintem a magyar társadalom jogosult a bűnözés, ezen belül a feltűnően durva és veszélyes cigánybűnözés, illetve a társadalmon élősködők ellen megvédeni magát. Az elméleti liberálisok meg azt mondják, hogy efféle társadalmi önvédelemre nincs jogunk, így aztán aki az ellenkezőjét állítja, úgyis automatikusan fasiszta lesz a másik oldal szemében. Azt viszont nem hiszem el magamról, hogy bármilyen zavaros helyzetben falhoz csapnék egy csecsemőt, akár cigány, akár zsidó, akár román, vagy bármi. Ha kitörne a forradalom Gyurcsány ellen, úgy érzem, fegyvert fognék, és ha népítéletre kerülne sor, Gyurcsányt felkötni nem haboznék forradalmi körülmények között (egyébként bíróságra tartozna, de felkelésben elfogadható) - de hogy Weisz néni gyűrűjét elvegyem? Arról szó se lehet!
Jogászként egyértelműen az vezeti a tiltakozásaimat, hogy a mai Magyarország nem jogállam. Papíron igen, ténylegesen nem. A mai hatalom olyan észvesztő kettős mércével mér, ami abból a szempontból félelmetes, hogy rendkívül közel vagyunk a teljes önkényuralomhoz. Tomcat nem fényképezhet a Lánchídról, és egy szarházi rendőr hazudhatja, hogy felmászott a pillérre, és ezért azonnal elviszik? Ugyanakkor a százmilliókat, vagy milliárdokat ellopó Zuschlagot gondosan hónapokig kinthagyták, hogy még azt takarítson el maga után, amit csak akar? Pár kiló cukor és műtrágya két hónap előzetest ér, a késelő cigány meg szabadlábon védekezik? Aki zsidózik, húsz helyen jelentik fel, aki rádióban kijelenti, hogy megölné az összes keresztényt, azt meg pártfogásába veszi a fél média?
Nem a zsidózást védem. Aki egyszerűen annyit mond, indulatból, hogy "dögöljön meg minden büdös zsidó", azzal nem azonosulok: egyrészt a szitok, másrészt az általánosítás miatt. Tőlem effélét a Bombagyárban sem hallotok, nem is fogtok. De ha Simon Peresz afféle nyilatkozatot tesz, amely minket, magyarokat úgy érint, hogy "megveszlek kilóra, vazze", akkor bizony ordítok (előfordul, hogy káromkodom is), és a legmélyebben felháborít, amikor egyes antimagyar szemétládák a konkrét sérelmek, támadható ügyek miatti ordításomat a téma bármilyen kezelése nélkül egyszerű lefasisztázással "válaszolják" meg. Fene megette a demokráciát, ha bárki - BÁRKI - bírálhatatlan benne, bármiért: legyen az ok akár a holocaustban elszenvedett veszteség. Nem lehet régi halottakat mai disznóság számonkérésekor bérletként felmutatni!
Egy valódi demokráciában senki nem fél. Egy valódi demokráciában nincs kivételezett kisebbség, de senkit nem nyomnak el. Egy valódi demokráciában a politikai paletta jobb- és balszélén ugyanannyira van a megengedett határ az abszolút középtől. Egy valódi demokráciában soha nem bánnak keményebben a politikai tiltakozókkal, mint a köztörvényes bűnözőkkel. Egy valódi demokráciában a média nem nyal balra és rúg jobbra. Egy valódi demokráciában a kormány nem hazudik, tagjai nem lopnak, vagy ha mégis, hát azonnal eltakarodnak maguktól is.
Magyarország ma nem valódi demokrácia. Én pedig sokat tanultam. Hosszú közéleti pályám elején egyáltalán nem tértem ki a konfliktusok elől: ha valaki disznóságot csinált, lebuktattam, akármelyik oldal embere volt. Mostanra rájöttem, hogy nekem is van oldalam: mégpedig a jobboldal, mert ide tartozom. Nem arról van szó, hogy ma elnézem a jobboldalon elkövetett disznóságokat: de közfunkciómban most nem utólag leplezem le, hanem megelőzöm. Így nem kell leleplezni senkit. Tizenöt éve még biztosan nem lehettem volna köztetek: akkoriban a tőlem minimálisan eltérő világnézetűekkel szemben is győzni akartam, a teljes igazamat bebizonyítani - a fiatalság már csak ilyen. Mostanra lehiggadtam - mondjam azt, hogy a zsidóság szükség szerinti összefogását eltanultam? Így aztán együtt vagyunk, és lehetünk is: bár sérti a fülemet egy-két konkrét ok nélküli, bár az elkeseredettséggel magyarázható durvaság, nem foglalkozom vele. A Bombagyár közössége előzetes elképzeléseimnél sokkal jobb társaság: messze kevesebb a gőzös fejű, véresszájú szöveg, mint amire előzetesen számítottam. Maradjon is így: ugyanakkor az elkeseredettség teljesen érthető, sajnos indokolt is.
Egyszóval: itt vagyok, köztetek, itt a helyem. Aki pedig nem látja, nem érzi a különbséget a radikális, de konkrét ügyekben fellépő jobboldal és a gőzös fejű hülyék között, az megérdemli. Tomcat látványos, sokszor provokatív - de senkire nem veszélyes, és mindig indokolt! - akcióit csakis a szolgamédia képes egybemosni a céltalan és ostoba ordítozással.
Azért gyűltünk össze ennyien. hogy szebb, jobb, igazságosabb és magyarabb Magyarországon élhessünk. Becsüljük meg nemzetünket, országunkat, egymást, és küzdjünk mindenki ellen, akinek nem tetszik az, hogy a magyarság saját országában otthon akarja érezni magát! Mi itt nem vendégek, beosztottak, alattvalók, vagy szolgák vagyunk: mi vagyunk OTTHON!
