A Conch Köztársaság vicc. Azaz nem. Büszke jelmondata: "We Seceded Where Others Failed" maga is szóvicc-féle, a seceded/succeeded alaki hasonlóságával játszik. Amúgy egyszerűen azt jelentené, hogy "Sikerrel jártunk, ahol mások elbuktak", így azonban a[z Unióból való] kiválásra utal - tehát valóságtartalma nincs. Már ami a jelmondat első felét illeti. Mert a második fele, ami mások bukását említi, nagyon is igaz, fájdalmasan az. Ezt később bőségesen lesz alkalmam demonstrálni ebben a sorozatban. A Conch viszont kicsit se fáj senkinek (talán a nyomorult kubaiakat leszámítva), sőt - legalábbis üzleti szempontból - tényleg hatalmas siker.
A történet úgy kezdődik, hogy Havannában, 1980 április 11-én, egy pénteki napon Hector Sanyustiz és öt társa egy városi busszal áttöri a perui követség kapuját. A hat férfi politikai menedékjogot kér. Másnap, szombaton már tízezer szorong a követség kertjében, valamennyi az összetört kapun keresztül jut be.
A perui kormány nemzetközi segítséget kér a válság megoldásához. A legtöbb ország elzárkózik, sok csak pár tucat, legfeljebb pár száz menekültet hajlandó befogadni. Egyedül az USA ajánl fel egy 3500 fős kvótát. Kitör az őrület.
A kubai kommunista kormány bejelenti, hogy Mariel kikötőjében örömmel látja az amerikai hajókat, onnan közvetlenül az USA-ba szállíthatják a menekülteket. Bár az amerikai külügyminisztérium azonnal reagál, felkérve állampolgárait, hogy ne szálljanak be a játékba, április 25.-én már több mint háromszáz hajó gyülekezik Marielben, menekültekre várva.
Az áradat megindul. 1980/81-ben valami 125000 Marielito jut át Floridába, nagy részük Florida Keysben, a félsziget kubához legközelebbi peremén száll partra.
A Keys tulképp nem része a szárazföldnek - csupán a partot szegélyező korallszigetek sora, megfelelő lagúnával körítve. A sor nyugati végén fekszik Key West városa, nyugat Gibraltárja, az USA egyik legjelentősebb flottabázisa (és - nem mellesleg - nagy forgalmú üdülőhely). A Polgárháború (déli terminológia szerint "War Between the States" - Államok Háborúja) idején Florida kilépett az Unióból, Key West kikötője azonban mindvégig unionista megszállás alatt maradt. 1912-ben a szigetláncon végig megépült a több mint kétszáz kilométeres Tengerentúli - vagy (erdetileg Brit kétértelműséggel) Külföldi! - Vasút (Overseas Railway), összekötve Key West városát a félszigettel. Az 1935-ös Munkanapi Hurrikán (Labor Day Hurricane) megölt négyszáz munkatáborban elszállásolt, maláriamentesítést végző világháborús veteránt és lerombolta a vasutat. Annak megmaradt, de súlyosan károsodott műtárgyait a vasúttársaság 640000 dollárért eladta Florida államnak. 1938-ra ezek felhasználásaval szövetségi beruházásként megépült a Tengerentúli Autópálya (Overseas Highway) Florida Citytől Key Westig. Ez az USA keleti partján a kanadai határtól induló 1-es út (U.S. Route 1) végső szakasza.
Szóval itt száll partra a Marielitók tömege, akiket az USA - Carter elnök szavaival - "tárt karokkal vár". Ez a menekülthullám azonban más, mint a korábbiak, amikor leginkább a forradalmi terror által elüldözött polgárság érkezett. Most a menekültek hetven százaléka melós, sok köztük a niga. A kubai kormány megragadja az alkalmat arra is, hogy könnyítsen a börtönök zsúfoltságán és számos politikai folgoly mellett a köztörvényes bűnözőktől és buziktól is megszabadul. Ennek megfelelően a kubai menekültválság sajtója egyre rosszabb, végül 1982-re Kuba és az USA közös akarattal ismét lezárja a határt. Az emberek azonban tovább próbálkoznak gumicsónakkal, mosóteknővel, mindennel, ami van. Sokan odavesznek a tengeren, sokan azonban partot érnek. Márpedig akinek ez sikerül, az szinte automatikusan megkapja a politikai menekült státuszt, különösen az után, hogy 82 elején az USA Kubát a "terrorizmust támogató államok" közé sorolja (ugyanakkor, amikor Irakot leveszi a listáról).
Ebben a helyzetben az amerikaiak a következő okosságot találják ki: megerősítik a Parti Őrséget jól (Coast Guard) és a menekülteket igyekeznek még a tengeren elkapni. Aki így jár, azt minden további nélkül visszatoloncolják Kubába, hiszen nem ameikai földön (American Soil) áll. Ennek ellenére, sokaknak még így is sikerül átjutni, tehát muszáj az okosságot fokozni. A Keys-t "területen kívülinek" minősítik, azaz a szigetlánc többé nem "amerikai talaj". Tehát akit ott érnek, azzal sem kell vacakolni, mehet vissza kényszermunkára Kubába. Ennek érdekében Florida Citynél, ahol az a szárazföldhöz csatlakozik, lezárják az 1-es utat. A Határőrség (Border Patrol) csak azt engedi át az útzáron, aki tudja igazolni állampolgárságát - a többit visszazsuppolják a terrorizmust támogató Kubába. Az útzár 27 kilométeres forgalmi dugót generál, a turisták menekülnek.
Itt kezdődik a Conch Köztársaság történelme. 1982 április 23.-án Dennis Wardlow, Key West polgármestere a Miamiban székelő Szövetségi Bírósághoz fordult a blokád feloldása érdekében, de sikertelenül. A Bíróság épületét elhagyva, még a lépcsőn Wardlow bejelentette az odagyűlt média előtt, hogy másnap déli 12 órakor a Keys kilép az Unióból. Így is lett. 24.-én délben Key Westben, a Mallory téren Wardlow polgármester felolvasta a Függetlenségi Nyilatkozatot (Conch Republic Proclamation Of Secession) majd egy szikkadt kubai cipóval fejbeütött egy embert, aki az USA Haditengerészetének uniformisát viselte. Egy perces néma szabadságharc után Wardlow Miniszterelnök úr a Haditengerészeti bázis parancsnoka előtt letette a fegyvert (azaz a szárazkenyeret) mondván, hogy megadják magukat az unionista túlerőnek. Ugyanakkor egymilliárd dollár háborús jóvátételt követelt (amit nem kapott meg). Azóta a Florida Keys, mivel az USA lemondott róla azzal, hogy területen kívülinek minősítette és a Kongresszus azóta sem nyilatkozott, hogy ellenezné a kiválást, Conch Republic néven független állam (a Keys lakóit mindíg is "conch"-nak nevezték, azaz csigának). Csupán amerikai katonai megszállás alatt állnak, így függetlenségüket csak korlátozottan gyakorolhatják.
Annyi eredménye azonban volt az akciónak, hogy az útzárat hamarosan feloldották, a turisták visszatértek. Az ingyen-reklámnak köszönhetően nagyobb számban mint valaha. Peter Anderson, a Csiga Köztársaság Főtitkára még útlevelet is kibocsájt, amit számos karibi ország valamint Kuba, Németország, Svédország, Mexikó, Franciaország, Spanyolország, Írország és Oroszország is elismer (vagy legalábbis mosolyog, ha látja). Az emléktárgy-üzlet is virágzik, árulnak mindent. Még a csigák hagyományos fegyverét, kubai szárazkenyeret is.
