Nos, megtörtént ismét egy affér: a kétségbeesett nyugdíjas a kertjén belül drótokat feszített ki, éjszakára ráadta a kettőhúszat, amire aztán annak rendje és módja szerint odasült a cigány, aki annak ellenére bemászott uborkát lopni, hogy tudott az áram alá helyezett védműről. A 68 éves nyugdíjast több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt helyezték előzetes letartóztatásba. A hír nem szól arról, hogy a megmaradt két cigányt megvádolták-e zárt helyre történő behatolás módjával elkövetett lopás kísérletével - de a mai magyar polkorrekt igazságszolgáltatást ismerve szinte biztosan nem: vélhetően úgy tartja a rendőrség, hogy elég büntetés nekik, hogy kórházba kerültek.
A döntés elég furcsa: bár nem kizárt, hogy az előzetesbe helyezéssel részben védeni akarják a "tettest". Mindenesetre ez a döntés jogi szempontból magában foglalja, hogy az uborkatermesztő nyugdíjas valahogyan kiprovokálta a bemászást - mert ugye hogyan is került oda több ember? Vajon a "tettes" emelgette át őket a kerítésen? Hogy terjedhetett ki a tettes szándékossága arra, hogy a tolvaj odajöjjön? Merthogy, tévedések elkerülése végett, nem a kerítésben volt az áram (bár a Tények ezt hazudta - jellemzően a videó elején látható is, hogy az egy kőkerítés, amibe nem is lehet áramot vezetni - mellesleg a vaskerítésbe se, mert az is le lenne földelve), hanem a kerten belül, a megvédendő uborkaágyás körül. Tehát senkire nem jelentett veszélyt, aki nem kifejezetten aljas szándékkal hatolt be oda - mert a kerítésen nem lehet gondatlanságból átmászni, még cigánynak sem!
Azért veszélyes precedens ez ismét, mert végteleníti a gazemberi jogokat és minimalizálja a tulajdonvédelem eszközeit annak ellenére, hogy a Ptk. még ma is engedi, hogy a tulajdonos a tulajdonát akár erőhatalommal is megvédje. Helyesen: hiszen ugyan miféle ország lenne az, ahol a tolvajt kötelező hagyni elmenni a lopott holmival, azt még a kezéből kicsavarni is tilos...
Költői kérdéseim: ha a cigányok falbontás útján akartak és próbáltak volna behatolni, akkor netán a falban lévő és őket agyonvágó villanyvezeték szolgálna a letartóztatás alapjául? Avagy: ha az ajtót feszegető betörő fejére esik egy, a fal tetején meglazult tégla, akkor a háztulajdonos a karbantartás elmulasztása miatt gondatlanságból elkövetett emberölés miatt felel vajon?
Vegyük akkor Amerikát - az Egyesült Államokat. Nos, ők annyira demokratikusak, hogy veszik magunknak a bátorságot mások demokráciáját még osztályozni is. Ehhez képest ott az államok döntő többségében a betörőt, a más ingatlanára engedély nélkül behatoló tolvajt-rablót semmiféle jog nem illeti meg. Ha ledurrantják, mint egy kutyát, az az ő baja. Éppen azért, hogy a ledurrantásban ne nagyon lehessen a vétlen otthoniakat korlátozni, a minap fogadta el az ottani Legfelsőbb Bíróság a fegyverviselés eltiltásának eltörlését mint alkotmányellenes szabályozást (merthogy Washingtonban ezzel próbálkoztak).
Az üggyel foglalkozott az általam állandóan olvasott Reakció is - méghozzá az a szerző (vagy szerzőpár), aki(k) műveivel nehezen tudok kibékülni. Miután eleget tettek a polkorrektségi elvárásnak, és kijelentették, hogy nem szabad áramot vezetni a kerten belül sem egy tulajdonvédelmi eszközbe, gyorsan megpróbálták megőrizni a népszerűséget, és taposóaknát meg komondorokat ajánlottak... Hogy a szerkesztő mit csinált éppen, azt nem tudom, de vannak sejtéseim...
Akkor vegyük sorra a tényeket.
1/ Az illető a lehető legszélesebb nyilvánosságra hozta, hogy mit szerelt fel; a betörők, illetve ismerőseik maguk se tagadták, hogy tudtak a veszélyről.
2/ A szerkezet a gazda telkén belül volt; azzal csak olyan személy kerülhetett kontaktusba, aki oda engedély nélkül, egyértelműen rossz szándékkal bemászik (és csak éjjel volt bekapcsolva).
3/ Az sem volt vita tárgya, hogy az illetőtől már többször loptak, és most sem azért mentek be, hogy a korábban ellopott holmit visszavigyék.
4/ A néhány kiló uborka általában nem nagy érték - de hogy az adott nyugdíjasnak mekkora, erre nincs adat. Hogy a bűnüldözés nem foglalkozik vele (mert az ellopott mennyiséget szinte lehetetlen precízen bizonyítani), az viszont szinte bizonyos.
5/ Feltehetően az előző ponttal - és számos, hasonló országos tapasztalattal - magyarázható, hogy a tulajdonos nem tett korábban feljelentést - ami tényleg a dolog szépséghibája, bár erősen kérdéses, hogy egy nyomozást megszüntető vagy eleve megtagadó határozaton kívül mit ért volna el vele...
Molnárgörény következtetése: semmiféle szándékos emberölés nem történt. A tulajdonostól nem várható el a lopás tűrése; sem pedig az, hogy extrém költségekbe verje magát a tolvajok ellen. Különösen nem lehet szándékosságot megállapítani akkor, amikor a betörő teljes jogszerűtlenség állapotában hatol be. Nem lehet a jogos védelem aránytalanságával érvelni, mert itt nem volt személy elleni támadás (csak utólag), hanem sima tulajdont védő technikai megoldást alkalmazott a gazda, ráadásul úgy, hogy erre a tolvajt figyelmeztette is. A gazda szándéka nem ölésre, hanem a tolvajok/betörők távoltartására, elijesztésére irányult - ha azok a veszély tudta ellenére is a kerítésen átmásztak, magukra vessenek.
Ha általánosan tesszük fel a kérdést: az emberi jogok vajon meddig abszolutizálhatóak? Meddig lehet az élethez való jog nevében védeni azt, aki a másik ember tulajdonhoz való jogát totálisan semmibe veszi? Elfogadom, hogy az élet a tulajdonnál fontosabb, hiszen pótolhatatlan. Csak éppen azt nem fogadom el, hogy az emberi jogokból éppen ugyanannyi maradjon is meg érintetlenül azoknak, akik a mások bármilyen emberi jogát magasról leszarják. Egy efféle helyzet a jogok csorbítása nélkül szinte megoldhatatlan (tekintettel a tüntetőverésen kívül hatástalan rendőrségünkre) - márpedig szerintem mindig annak a jogát kell csorbítani, aki eredetileg a jogsértést kezdte. Ez pedig a cigány betörő: hiszen ő semmilyen sérülést nem szenved, ha nem mászik be...
A gazda letartóztatása remek üzenet... Voltaképpen miért nem viszik el a MÁV, a HÉV vezetóit, akik az utolsó késő esti vonat elhaladása után, a közlekedés szempontjából teljesen fölöslegesen áram alatt tartják a felsővezetékeket? Elvégre azok is agyonvágtak már nem kevés cigányt, akik lopni próbáltak: ezzel a logikával az utolsó szerelvény beérkezése után az áramot azonnal ki nem kapcsoló forgalmista sem egyéb, mint alattomos gyilkos... Akár azok az ELMŰ-dolgozók, akik folyamatosan áramot vezetnek a vezetékekben, holott nyilván egy részüket le lehetne kapcsolni, hogy biztonságosan lehessen lopni...
Abszurdisztán megint megmutatta igazi arcát: immár a lopás is lassan felemelkedik a deklarált emberi jogok közé - bár nem kizárt, hogy még csak cigányok esetén. A tulajdon megvédése viszont akkor is tilos, ha azt nyilvánosan, körültekintően próbálja meg a károsult. Szép új világ...
Ja, és egy nappal-egy esettel megint közelebb kerültünk ahhoz, hogy a nép vegyen elégtételt. Amikor is ártatlanok fognak meghalni azért, mert most a hatóságok a gazemberi jogokat tartják a világon a legfontosabbnak...
UPDATE: egy szempontot még - ha csak utólag is - muszáj megemlítenem. Nevezetesen azt, hogy az "uborka vagy emberi élet" demagóg szövege, meg azok, akik mindenféle óvatos (valamint bonyolult és költséges) vagyonvédelmi módszert ajánlgatnak, azok AXIÓMAKÉNT TEKINTIK, HOGY A BETÖRŐ CIGÁNY CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZ UBORKÁRA VESZÉLYES.
Holott ez nagyon nagy hazugság - ráadásul eléggé köztudottan. Hány efféle behatolás végződik súlyos testi sértéssel vagy éppen gyilkossággal? Ha villanypásztorral, miegyébbel finoman megcsapatja a betörőt a tulajdonos, hányszor fog az menekülni, és hányszor fog - különösen, ha nem egyedül van - azonnal "elégtételt" venni? Szó nincs arról, hogy amikor három részeg cigány betörő kóricál a kertünkben, akkor az ne lenne életet is veszélyeztető bűncselekmény! Bármikor átfordulhat rablógyilkosságba a dolog, mint ahogy nem ritkán ez is történik.
Nos, ez az amerikai gyakorlat alapvető oka: a gazda nem köteles megvárni, míg őrá lőnek, és nem köteles vélelmezni egy alapvetően már jogellenes pozícióban lévő betörőről, hogy a jogellenességben nem fog továbbmenni és nem fog személyre veszélyes bűncselekményt is elkövetni. Az ártatlanok önvédelme fontosabb jog, mint a betörők biztonsága!