Abból kell kiindulni, hogy a mai magyar politikai rendszer úgy rossz, ahogy van. Számtalanszor megírtam, hogy az alkotmány egyrészt nem legitim (sose fogadták el demokratikusan), másrészt tartalmilag is pocsék; hogy a magyar jogrendszerben sorozatosan sérül a "jogtalanság jogot nem alapít" normális jogrendszerben abszolút és sérthetetlen axiómája; és hogy a rendszerváltás elfuserált kabinetalkujainak következményeképpen a politikai rendszerünk a pártokrácia melegágya, ahol a választók a nagyobb pártok káderei ellen jórészt semmit sem tehetnek, akármennyire is ki akarják őket buktatni.
Merthogy erélyesen magyar és konzervatív érzelmű vagyok - máig a királyságot tartanám az ország alkalmas államformájának, a szabad királyválasztással együtt -, így a jobboldalon, annak is a jobbik felén a helyem. Nem a "szélsőjobbon", mert a zsigeri, előítéletes gyűlölködést megvetem: az ostobák attitűdje. Ugyanakkor a politikailag korrekt, tompított beszédmód, a kisebbségek és kiváltképp a devianciák ájult tiszteletbentartása és bírálhatatlansága nem az én világom. Attól, hogy valaki cigány, zsidó, netán homokos, nehogy már kritizálhatatlan legyen!
Akkor mi a választék? 1988-89-ben az SZDSZ tűnt a legradikálisabb rendszerváltó pártnak; masszív antikommunista retorikájuk mellett ők voltak azok, akik a négyigenes népszavazással megbuktatták a reformkommunista Pozsgay Imre már-már eldöntött köztársasági elnökségét. Abszolút egyetértettem ezzel: elvégre volt 800.000 MSZMP-tag, de 10,5 millió magyar - vagyis miért is kellett volna épp egy kivakarózott kommunistát tenni a legfőbb közjogi méltóságba "rendszerváltás" címén?? Annyira elfogadtam azt az antikommunista tematikát, hogy annak idején be is léptem az SZDSZ-be, mint oly sokan...
Megettem... A szadesz 1992-93-ban nekiállt chartázni, és másfél év alatt a részeges expufajkás Horn Gyulával való szövetségig süllyedt, miközben ellenzéki retorikájában nem az átlagemberek, hanem egyre inkább csak a narkósok, buzik, bűnözők és hasonlók jogai mellett állt ki. Persze már 1993-ban otthagytam a csapatot, és mivel helyi politikával foglalkoztam (valamint fehér embert egyszer lehet átverni), civilként megtaláltam a helyemet. Országos ügyekkel azonban egy helyi lokálpatrióta társaság érdemben nehezen foglalkozhat, hiszen rögtön az orruk alá dörgölik: suszter, maradj a kaptafánál... Más pártba nem akartam belépni - egy pofáraesés elegendő.
Alighanem jól is tettem. A Fidesz egykori radikál-liberális ifjúsági rétegpártból szép ügyesen átmanőverezte magát a polkorrekt (kivéve néha Kövér Lászlót) álkonzervatív mű-jobboldalra, amelyik valójában sokszor balos szociális demagógiát használ, és a jobboldali tulajdonságok közül csak a vezérelvet hagyta meg: Orbán két jó esélyű választás elbukása után még mindig vitathatatlan első ember, holott Nyugaton ennyi bukta után rég kipenderítették volna az elnöki székből. A KDNP virtuális pártocska, a Fidesz szatellitája, önálló életre immár képtelen. Az MDF az önszalámizó szétforgácsolódás után (mely a balos Debreczeni és a széljobber Csurka lehámozása volt), hatalmas vereségbe futott bele 1994-ben, és azóta végleg megszűnt nagypártnak lenni; most meg a Dávid Ibolya-féle "politika" nem egyéb, mint a pánikbetegség és egy permanens menstruációs zavar sajátos keveréke. Nehéz úgy komolynak lenni, hogy az ember nem tudja eldönteni: apró pártja mikor melyik farhoz tolja a nyelvecskéjét, hogy a bűvös 5 %-ot valahogy segítsenek neki összevadászni... A szép múltú FKGP jelene Torgyán vezér ámokfutása után a teljes szétesés.
Egyszóval a konszolidáltnak mondott jobboldalon nincs mit keresni. Ezek a pártok számos alkalommal váltottak már irányt és hangsúlyt; akkora kanyarok vannak rövidke pályájukon, hogy az rögzült világnézetű embernek követhetetlen. Orbán, aki hajdan farmerben, borostásan ment a Parlamentbe, ma meg alighanem divattervezővel konzultálva vesz öltönyt és alakít frizurát...
Egyedül az MSZP nem változott sokat: posztkommunista volt mindig is, masszív bolsevik nosztalgiákkal, és a rendszerváltás párttitkárból tőkéssé vált, de az Internacionálét is szívesen éneklő haszonélvezőivel, akik máig is visszasírják a diktatúrát egymás között. Nos, ők elég állandóak, de hozzájuk nekem nem lehet közeledni...
Maradna hát a "szélső"jobb. Ezt pedig úgy néz ki, megette a fene.
Kezdetben vala a MIÉP, Csurka masszív zsidózásaival és félig kimondott Mein Kampf-stílusú szövegeivel; hát, nem volt egy vonzó csapat. Aztán szét is estek csendesen; egyedüli hasznuk az volt, hogy négy évig segítették - meglepően visszafogottan - az Orbán-kormányt, amely közepes teljesítménye ellenére még mindig az eddigi legjobb vezetés volt.
Az utóbbi években a gyurcsányi pofátlanság ellen részben spontán, részben ilyen-olyan szervezkedések közepette elkezdett kikristályosodni egy radikális jobboldal, amely - ha sokszor hőbörögve, sokszor ellenszenvet keltően, illetve abszolút rossz taktikával - elkezdett tenni is valamit. A Jobbik egyfajta új Fideszként lépett színre, csak éppen sokkal jobbra hajdani előképétől. Elvileg elfogadott párttá válhatott volna, de hamar jöttek a belviszályok-kizárások. A Magyar Gárda megalapítása lehetett volna sikertörténet is, de a Gárda is ügyesen bemanőverezte magát a polkorrekt médiatöbbség célkeresztjébe: a bűnöző gárdatagok előtérbe kerülése és egy-két olyan szamárság, mint Solymosi Eszter sírja előtti bohóckodás (kérem tisztelettel, aki ma a vérvádat elhiszi, az bízvást kérhet beutalót a legközelebbi pszichiátriára, feltéve, ha van szabad ágy) a közönség előtt elhomályosította azt a vitathatatlan tényt, hogy a Gárda csak demonstrált, és soha senkit nem bántott. Persze a Gárdát mindenhogyan cseszegette volna a balliba sajtó, de az ilyen jelenségek nélkül ez a cseszegetés inkább Robin Hood-effektust váltott volna ki, mint így: a békére, nyugalomra vágyó többség visszaretten a Solymosi Eszter-ügytől - teljes joggal.
Aztán ott van a "független hírportál", a Kurucinfó. Híreinek egy része nettó baromság (ők is vérvádhívők), de elvileg fontos szerepük lenne, mert az eltitkolt-elhallgatott cigánybűnözésről meglehetősen jó és alapvetően igaz tényeket közölnek. De milyen hangon? Még az se hiszi el a híreket a gyalázkodó fröcsögés miatt, aki erősen elgondolkodna, ha "cigánysöpredék" "gyilkos putrilakók" és hasonló lózungok nélkül kapná ezeket. A polkorrektség elutasítása ugyanis nem azt jelenti, hogy minden második szavunk egy káromkodás, hanem azt, hogy ha cigány a bűnöző, akkor ezt kimondjuk. Nem kell többet: az olvasó majd hozzámondja a többit, ha akarja...
A radikáljobb további tehertétele a Toroczkai-Budaházy-vonal, Gondával és a többiekkel nehezítve. Nos: a párezres, főleg focidrukkerekre alapozott randalírozás soha nem vezet forradalomhoz. Sőt. Még a kormánynak jó is az egész, mert senki se látja szívesen, amikor a Molotov-koktél véletlenül épp az utcán parkoló autója alatt köt ki, vagy amikor az emeleti ablakon át megérkezik egy eltévedt könnygázgránát. De ha utcakő, az se kellemesebb élmény. Tehát az efféle megmozdulások arra alkalmasak elsősorban, hogy az átlagpolgár megijedjen, és inkább az akolmeleget válassza. Ha 1848 március 15-én nem a Nemzeti dalt nyomtatják ki, hanem szétvernek a Kiskörúton öt vendéglőt, abból nem lett volna forradalom...
Aztán itt a Bombagyár. Kifejezetten jól indult, Tomcat egykori radikális és non-pokorrekt, de szélsőségesnek nem nevezhető blogja nyomdokain. A dolog hitelét csak növelte TC méltatlan és justizmordszámba menő előzetes bebörtönzése, és a kellően sokszínű szerzőgárda eleinte üde színfoltja volt a magyar webnek - sőt, hatása kifejezetten nagyobb volt a virtuálisnál, emlékezzük csak vissza a CR-gázzal kapcsolatos leleplezésre, amelyet a hazug magyar rendőrség azóta sem hevert ki. Csakhogy a hangnem elég gyorsan átcsúszott a masszív és értelmetlen zsidózásba, illetve olyan akciókra is sor került, amelyekbe kár volt belemenni.
Most a radikáljobb nagyjából a szakadék szélén jár. A Kurucinfó és a Bombagyár teljes gőzzel egymást égeti; a Jobbik és a Zöld Párt ugyancsak. A megnyilvánulásokban a gyűlölködés már nem is csak kifelé irányul, de a vetélytársakra szinte ugyanúgy. Már bicskázásra is sor került a IX. kerületi kampányban, és további, akár egymás közötti erőszak is kinéz a hangnem gyors durvulásából.
GYURCSÁNY PEDIG RÖHÖG, MINT A FAKUTYA!!!
Lehet, hogy mindez a beépített emberek műve; nem tudhatjuk, ki ügynök és ki nem. Az egyetlen alakzat, ahol a titkosszolgálat keze egyértelműen minden szálat mozgat, az a Magyarok Nyilai álterrorszervezet: egyszerűen lehetetlen, hogy ha tényleg létezne, a rendőrség ne talált volna egyet meg belőlük. De az biztos, hogy akárhány ügynök is legyen szerteszét a jobboldalon, kellően értelmes és higgadt embereket nem lehet így bepörgetni. A kérdés csupán az, hogy van-e kellő számú értelmes és higgadt ember a jobboldal nem polkorrekt szeletben ahhoz, hogy valamiféle változást elérjenek?
Amit nem volna szabad elfelejteni: a magyar nép fő ellensége a mostani kormány. Nem a (nem is létező) nemzetközi judeoplutokrata összeesküvés, nem is a honi zsidók, nem is Simon Peresz, az agyérelmeszesedetten diadalszöveget nyomó izraeli elnök. De még csak nem is a cigánybűnözők. Egy normális kormány ugyanis két perc alatt rendet tenne. Ámde a Gyurcsány-kormány nem fog és nem is akar. De egy esetleges Fidesz-kormány is csak árnyalatnyival lenne jobb: nekik se érdekük a politikai status quo felborítása.
Márpedig ezzel az alkotmánnyal és választási rendszerrel mindig vissza fogunk csúszni a szarba. Jelenleg a még csak kibontakozó világválság már megállította a magyar gazdasági növekedést, mely a béna kormányzás miatt eleve a legkisebbek közé tartozott az EU-ban. Másodrendű EU-tagságunk miatt a hazai ipart, mezőgazdaságot nem védi senki. Az országot kiárulják és szétlopják - nem a zsidók, hanem saját kormányunk...
Amíg a jobboldal nem tanulja meg, hogy indulatait ne a legfontosabb ellenség, a Gyurcsány-kormány, illetve a fércelt illegitim alkotmány ellen vonultassa fel, addig marad a szétforgácsoltság, a média gúnyos röhögése, és a Fidesz kényelmes helyzete. Ideje volna egy erélyesen konzervatív, új alkotmányért küzdő, de nem gyűlölködő alakzat létrehozásának. Na de hogyan, ha ahány ember effélét szeretne, mind vezetni is akarja???