No, akkor folytassuk a Gede testvérek egy másik kiadványával. A címben szereplő könyv megint egy történészi mű, amely arról szól, hogy a II. világháború után a németeknek gyorsan és rövid úton visszaadták a holocaustot. Méghozzá nem is csupán a szovjetek, hanem az amerikaiak és a franciák is.
A történelem gúnyos fintora, hogy a háború legvégén a németek aránylag kis erővel igyekeztek tartani magukat keleten a szovjetek ellen, hogy a hadsereg minél nagyobb arányban adhassa meg magát a nyugati, civilizáltnak vélt csapatok előtt. Nem volt jó taktika... Igaz, a németek nem várhattak sok jót az oroszoktól, de hogy az amerikaiak is ilyen gazemberek legyenek, arra nem számítottak - elvégre a nyugati ellenfelek ellen a háború során végig meglehetősen tisztességesen betartották a genfi konvenciókat.
A nyugati fronton magukat megadó németek angol, francia vagy amerikai fogolytáborokba kerültek. Annak volt szerencséje, aki az angoloknak jutott: ott elvétve fordult elő súlyosan rossz bánásmód, akkor is cska néhány száz embert sújtott, egyértelműen egy inkompetens tiszt ostobasága miatt. Igaz, hogy az angolok elég sok németet későn engedtek el, éveket dolgoztatták őket Angliában - de ezek a németek emiatt nem panaszkodtak, sőt, általában ott is maradtak, megházasodtak, és végig nagyon is jól bántak velük.
(Érdekes, hogy a háborúban egyértelműen az angolok szenvedték el a legtöbbet, hiszen őket vagy öt éven át támadták, bombázták, hajóikat süllyeszgették, Afrikában és Olaszországban - de 1940-ben Franciaországban is - fronton is harcoltak, mégis ők viselkedtek a német foglyokkal egyedül tisztességesen. A franciák érdemi háborúban néhány hétig vettek részt 1940-ben, az USA pedig sosem állt német támadás alatt, legfeljebb a tengeren találkoztak németekkel - mégis olyan véres bosszút álltak, mintha nekik kellett volna kiállni London évekig tartó bombázását...)
Az amerikaiaknál más volt a helyzet. Morgenthau pénzügyminiszter masszív leckét akart adni a németeknek, hogy soha többé ne háborúzhassanak: a teljes ipari kapacitás megsemmisítése mellett az ország feldarabolása, a nép nyomorba taszítása is a terv része volt. Roosevelt, már nem sokkal a halála előtt, betegsége által fokozott gyűlölet és csökkent belátóképesség közrehatása folytán a tervet elfogadta. Eisenhower pedig szintén vaskosan gyűlölte a németeket, így aztán, mint teljhatalommal bíró európai katonai vezető, azt részben végrehajtotta, már ami a német férfiak nyomorba-halálba taszítását illeti.
A magukat megadó németek eleinte POW (prisoner of war) státusba kerültek. Az ilyen személyeket a genfi konvenció védi: előírja, hogy mennyit kell kapniuk enni, hogy orvosi ellátás, szállás, miegyéb jár nekik, sőt, kapcsolattartási joguk van. A POW státuszt azonban csak a háború tényleges végéig tartották fenn (addig féltek, hogy a közülük ejtett foglyokon torolhatják meg a németek a német foglyok elleni atrocitásokat). Mihelyt a németek megadátk magukat, a foglyok többségét átsorolták a DEF (disarmed enemy force) státuszba, a magukat később megadók avagy utcán összefogdosottak pedig a SEP (surrendered enemy personnel) státuszt kapták.
A DEF-eket és SEP-eket NEM KELLETT ETETNI. Nem írta elő a szabályzat. Elvileg a német lakosságnak kellett volna élelmezni őket, de ezt a legtöbbször megtiltották, és nem egy civilt, aki esetleg a táborba zárt, éhező rokonának akart volna élelmet vinni, az őrség agyonlőtt. A Vöröskereszt segályszállítmányait visszafordították. Néhány lelkiismeretes ember (pl. a francia vöröskeresztes Pradervand) tiltakozásait elnémították. Az amerikai táborokban földbe ásott gödrökben "laktak" a németek, így nem csoda, hogy nyáron is ezrével hullottak.
A franciák ugyanezt a "politikát" folytatták - egyszerű, vérszomjas bosszúként az 1940-es csúfos vereségért. A francia és amerikai táborokban több mint egymillió német halt meg kiéheztetés, járvány vagy ellátatlanság következtében. Mindezt ráfogták az oroszokra, csakhogy 1990-ben megnyíltak a KGB régi levéltárai, és bizonyítani lehetett, hogy a haza nem tért mintegy másfél millió német hadifogolyból csak félmillió halt meg Oroszországban (igaz, hogy az oroszok tovább tartották fogságban a németeket, és keményen dolgoztatták őket igen rossz körülmények között, mégis jobb volt a túlélési esélyük, mint némelyik francia vagy amerikai táborban).
Eisenhower eltitkolta az általa elkövetett emberiség elleni bűntettet, és a tiltakozókat agyonhallgatta a sajtó. Az NSZK-ban ez tabutéma volt, még a tömegsírokat se volt szabad kiásni - az NSZK vezetése egyfajta hallgatólagos megállapodást kötött a bűnös győztesekkel, hogy a Morgenthau-terv végre nem hajtása és a német újjáépítés finanszírozása fejében nem feszegetik a németek elleni háborús bűnöket.
Véssük jól az eszünkbe: A GYŐZTESNEK MINDIG IGAZA VAN. A létező világban tehát - bármennyire is fájjon - nem a keresztényi tisztesség és önfeláldozás visz sikerre. Győztesnek kell lenni, ennyi az egész...