23 ezer helyett 39 ezerre nőtt a lakáshitelem részlete. Egyelőre ki tudom fizetni; de ha százezer lesz, akkor bedől ez is. Szerencsére én keveset vettem fel, mert nem igazán bízom meg a magyar kormányokban, és igyekeztem óvatos maradni. De mit tehet az, aki nem nagyobbra cserélte a lakását (nekem a gyerekek miatt kellett ezt meglépnem), hanem az elsőt szerezte meg keservesen, és a forrás többsége a hitel volt? Én csak kissé nyújtózkodtam túl a régi lakásunk árán - na de aki egymilliós megtakarításra tízet kényszerült felvenni, az mihez kezdjen?
Már bedőlt több tízezernyi lakás- és autóhitel. Kocsi nélkül még csak-csak elél az ember, de ha a lakását elveszik, akkor mehet a híd alá, és szinte biztosan automatikusan elveszti a munkáját is, elvégre nehéz tisztán, fitten megjelenni naponta valamelyik aluljáróból...
Megjelentek a hiénák is: a bankokat - természetesen - nem érdekli, hogy a bedőlő hitelek kárvallottjainak mi lesz a sorsa. Húszmilliós lakást eladnak nyolcért, mert nekik annyi a követelésük - az, hogy a kuncsaft így elveszt 12 milliónyi vagyont (és voltaképpen a létezés lehetőségét is), arra magasról tesznek. A hitelezők és a hiénák együttműködése káprázatos; csak néhány kellően erőszakos biztonsági cég szükségeltetik még (akad belőle épp elég), és olajozottan rakják ki a megvásárolt - helyesebben kótyavetyén potyázott - lakások szerencsétlen lakóit.
A Bajnai-bajkeverést mindez abszolúte nem érdekli. Nemhogy elképzelésük nincs arról, hogy lehetne számtalan alsó-középosztálybeli családot megmenteni, de egyértelmű, hogy a kiróni tervezett sarcokat is azokra akarják terhelni, akik már a hiteltől is összeroskadnak. Ha a válság fokozódik, és a forint tovább romlik - nemigen van okunk mást feltételezni -, akkor a lakásukat vesztők abszolút száma százezres nagyságrendű lehet. Akkor pedig szinte biztos, hogy nem lesz hazai tőke a kótyavetyélt lakásokra; még az sem kizárt, hogy megvalósul a Peresz-elszólás, és felvásárolják Magyarországot. A lakások és a földek az utolsó olyan igazi vagyon, amely még - úgy-ahogy - nemzeti kézen van. Egy év Bajnai-kormányzás elég lehet arra, hogy ezt a vagyont számos honfitársunktól elvegyék... Az a "csomag", melyet le akarnak megint tolni a torkunkon, újra, sokadszor is azt a kiszipolyozott dolgozó középréteget célozza meg, amely nem tud minimálbérre bejelentve Mercedes terepjárót venni, nem kap vissza 15-20 % korrupciós pénzt közbeszerzéseken, nem kap megbízást lankás lejtők felett völgyhídépítésre, nem alapíthat külön céget a villája úszómedence-építésére, és nem vehet bagóért állami ingatlant úgy, hogy aztán a jótékony állambácsi azonnal visszabérelje azt, alig egy kicsivel több pénzért, mint a vételárrészletek...
A magyar haláltánc ritka furcsa műsor. A kormány és a politikusok táncolnak a nagyszínpadon - és mi döglünk bele...
Haláltánc
2009.04.22. 19:03 Molnárgörény
45 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szamurájx · http://www.szamurajblog.hu 2009.04.22. 19:33:47
Szamurájx · http://www.szamurajblog.hu 2009.04.22. 19:36:00
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.04.22. 20:57:10
összeomlik az állam, meg a többi is
már ideje lesz
arvisura · turoczi.blog.hu 2009.04.23. 00:07:56
Sajnálom, aki most ide születik, mert a saját holnaputánom sincs biztosítva.
Les_Pool 2009.04.23. 23:42:02
Valahogy nem emlékszem, hogy tavaly bárki is kongatta volna a vészharangot; "Emberek, ne vegyetek fel devizahitelt...".
Persze nyilván sokaknak a hitel kényszerlépés volt... magyar haláltánc, sajnos nagyon találó...
McT 2009.04.24. 08:10:45
Sok igazság van abban amit mondasz, de hogy nem eszement módon vették fel az emberek a hiteleket, azt azért jelzi, hogy a lakáshiteleknél - ha jól tudom - sokkal alacsonyabb a CHF, mint az EU aránya. Tehát nem kizárólag a törlesztőrészletet nézték bambán.
Elmondok egy lehetséges megfontolást, amihez csak nagyon mérsékelten kellett optimistának lenni:
Szükségem van hitelre a lakás vásárláshoz (cseréhez). Ezek a töketlenek nem értenek a gazdasághoz, baj lehet. Minek van nagyobb valószínűsége? Választás környéki költekezés miatt még jobban megugrik a hiány, mit fognak először megnyirbálni? Jó eséllyel a forinthitelek kamatkedvezményét. Ha tíz éven belül nem jutunk be az euró-övezetbe, úgyis lehúzhatjuk magunkat a klotyón. Ráadásul az euró-csatakozás előtt a többi valuta rendszeresen egy kicsit felértékelődött (nem volt érdemes ellene spekulálni).
Szóval ez nekem nem tűnt sem hurráoptimista, sem ésszerűtlen megfontolásnak. Hogy ennyire minősíthetetlenül eszementek ÉS még az amerikai lakáshitel-buborék is kipukkad mielőtt jönne az euró, az azért 2004-ben nagyon pesszimista forgatókönyvnek tűnt.
Meg, ha mindenképp kell a hitel, ez úgysem érv. Az ember annyit tehetett, hogy nem centizte ki a várható jövedelme határára, hanem ráhagyott 15-20 százalékot - a biztonság kedvéért. Ezt tényleg sokan nem tették meg, de ennek - asszem - pszichológiai okai vannak.
McT 2009.04.24. 08:15:36
Karakó 2009.04.25. 02:26:14
Bocs, elárulná valaki, hogy hol bukkannék szövegformázó (tipográfiai) leírásra (a teljes indán se találtam, nyilván "közismert")? Nekem új, hogy az UBB kódok nem működnek...
lac1 2009.04.25. 21:43:29
Lehet, hogy ez egy sokszor hallott és elcsépelt mondás, de ez a nép választotta ezt a kormányt.
Gondolom, hogy nem Molnárgörény, de hát... ő is a nemzet tagja.
Bocsi...
Karakó 2009.04.27. 01:04:33
"... ez a nép választotta ezt a kormányt ..."
Ez kb akkora cinizmus, mint ha gúzsba kötnek valakit, aztán meg azon poénkodsz, hogy lám, még a klotyóra sem tud kimenni, összeszarja magát, mint egy idióta.
lac1 2009.04.27. 07:46:21
De csak szerinted.
Amúgy meg kifejthetnéd a véleményedet, hát ha hatására megváltoztatom az enyémet.
terembura · http://lassan-a-testtel.blog.hu/ 2009.04.27. 17:01:17
Nem pontos. Ezt a kormányt az Országgyűlés többsége által választott Miniszterelnök választotta.
A nép az Országgyűlést választotta ugyebár, ami nem ugyanaz.
Az se lényegtelen, hogy milyen körülmények között választotta.
Közvetlenül a legutóbbi választás előtt az akkori kormánypártok csökkentették az adót (áfát), egyúttal öt éves adócsökkentési programot fogadtattak el a parlamenttel. Ráadásul a választás előtt titkolták a költségvetés állapotát, nehogy megzavarja a választókat. Ezzel törvényt sértettek, mert a negyedéves adatokat kötelező lett volna publikálni. Aztán rögtön a választás után újra felemelték az adót, az adócsökkentési programot pedig a kukába dobták.
Ezt nevezi csalásnak a köznyelv.
lac1 2009.04.27. 18:38:34
Igen ez a pontos kifejezés. Ha azonban a választási csalástól mint lehetőségtől eltekintünk, akkor - közvetve - mégiscsak a nép választott.
Tetszettek volna forradalmat csinálni - tetszettek volna olyan képviselőket választani, akikből nem ez a kúrmány alakult.
Azt meg hiába mondod, hogy ki mikor mit csökkentett, emlékezem veres titkaira is, de ha a nép olyan hülye, hogy nem ismeri a kormány (-ok) "húzd meg ereszd meg" taktikáját, akkor mégiscsak az a hülye aki rájuk szavaz.
És borítékolom Neked,a következő választáson akármikor is legyen az, a komcsik SOKKAL jobb eredménnyel szerepelnek - még ha nem is lesz elég a kormányon maradáshoz - mint ahogy azt most látszódni látszik...
Akarsz fogadni?
terembura · http://lassan-a-testtel.blog.hu/ 2009.04.27. 23:17:56
Nem akarok. De nem is igazán fontos, hogy mi lesz az eredmény.
Az a fontos, hogy a következő parlamentet KÉNYSZERÍTENI kell az Alkotmány rendbetételére.
Ez már túlmegy azon, hogy politikai pártokra lehetne hagyni a megoldást. Ekkora korrupció, a joggal való ilyen korlátlan visszaélés még egyszer nem fordulhat elő.
lac1 2009.04.27. 23:42:41
Ugyebár el kell döntenünk legelőször azt, hogy van-e felsőbb hatalom (most éppen földire gondolok) van-e nemzeten túlnyúló globális érdek.
Ha van, akkor megette a fene az egészet. ha nincs, akkor jöhet az, amit javasolsz és én egyet is értek vele.
terembura · http://lassan-a-testtel.blog.hu/ 2009.04.28. 00:04:05
Persze hogy van, sok. És? Attól miért enné meg az egészet a fene?
lac1 2009.04.28. 07:38:32
Mert Magyarországon az észrevételem szerint eme érdekek kiszolgálása jobban előre van tolva, mint azt illene.
(amúgy a nemzeten túlnyúló érdeken nem a pl. környezetvédelmet értem)
terembura · http://lassan-a-testtel.blog.hu/ 2009.04.28. 11:44:22
Ha így van, akkor ez torzulás. A kormányzatnak ugyanis semmi más érdeket nem szabad képviselnie, csakis és kizárólag a választópolgárok összessége (a politikai nemzet) érdekeit. Ez még csak nem is nacionalizmus, ez szimpla liberális demokrácia.
Külső érdek legfeljebb adok-kapok, valamit-valamiért kompromisszum keretében jelenhet meg, de ilyenkor nagyon világossá, átláthatóvá, nyilvánossá kell tenni a megegyezés feltételeit és körülményeit.
Tudom, hogy ez most nem így van. De ez csak annyit jelent, hogy ez nem liberális demokrácia itt, hanem pl. kleptokrácia.
Artikulálódnunk kell, követelményeket állítani, teljesülésüket számonkérni. Másként nem megy.
lac1 2009.04.28. 23:13:39
Azért én a világproletarizmusról már hallottam, és szerintem azok az alakok még mindig kormányközelben vannak.
Ennek egyik jeles eseménye pl. a "guruló dollárok", vagy a kubai "testvérektől" a nádcukor sokszoros piaci áron történő vásárlása, de azért gondolom Te is tudnál még eseteket mondani. Vagyis írni.
A számonkérést hogy gondolod?
Karakó 2009.04.29. 01:12:45
"De csak szerinted.
Amúgy meg kifejthetnéd a véleményedet..."
Próbálom röviden / sürítve. Szerintem eléggé méltánytalan azt a népet cikizni, amelyet negyven évig úgy "tartottak", ahogy. Erkölcsi nihilizmus (v. relativizmus), kontraszelekció, protekcionizmus, gyökerek elvagdosása, hálózat hízlalása...
Sok dolog ezekből máshol is megvolt (blokkon belül). Mármost, a jelen - többiekhez is viszonyított - mélypontunk magyarázatára (2002-es, de főleg a 2006-os választások) a "legvidámabb barakk" egykori "minőségünket" (ennek okát és tényszerűségeit) hozom fel: az betett nekünk már jóelőre és "észrevétlenül", és pont a "népnek" (mondom, a komparációt blokk-viszonylatban értem). De ez talán egy hosszabb téma. Mint ahogy az is, sztem hogyan kellett (lehetett!) volna jobban lebonyotítani a "rendszerváltást" - no nem Antallal...
lac1 2009.04.29. 14:35:31
Én ugyan nem cikizem, lévén én magam is a nép egyszerű gyermeke vagyok. De ugyanezen nép gyermekei azok, akiknek ezt köszönhetjük.
És ha ezt elfogadom, akkor talán mégsem fogom szó nélkül hagyni. Amúgy én akkor hittem volna a "rendszerváltásban", ha legalább minimálisan úgy jártak volna el a régi rendszer híveivel kiszolgálóival, kollaboránsaival, ahogyan azt a franciázók tették a "felszabadulás" után a saját belső "ellenségeikkel".
terembura · http://lassan-a-testtel.blog.hu/ 2009.04.29. 16:18:32
Amit szeretnék megvalósítani, a következő:
Van a www.parlament.hu/ ugyebár. Itt baromi sok infó van, az összes szavazás összes adata, egyedi képviselőkig lebontva, a szavazás alapját képező irományok, minden.
Informatikai szempontból azonban rémálom. Kereshetetlen, kivonatolhatatlan, összegezhetetlen, áttekinthetetlen. Aki ezt csinálja, azt ki kell rúgni azonnal, elküldeni közmunkára szemetet szedni. Csak hogy legyen valami haszna is.
Nagyon szépen lehet specifikálni olyan adatformátumot, ami lehetővé teszi azt, hogy programokkal feldolgozható legyen a parlament.hu egész adattartalma. Ezt simán meg tudom csinálni, mondjuk egy RFC formájában, csak aztán kényszeríteni kell őket arra, hogy tartsák is magukat hozzá. Az utóbbi már politikai feladat.
No. Ha az adatok normálisan elérhetők, akkor el lehet indítani egy nyílt forráskódú kezdeményezést (open source projektet), ami mindenféle érdekes dolgot lehetővé tesz. A magját ennek is bírom specifikálni, de alapvetően nyitottnak kell lennie, azaz nem tudom, de nem is akarom előre megmondani, hogy ki mire használja a képviselő urak tevékenységének dokumentációját.
Csak példaként. Meg lehet csinálni azt, hogy minden érdeklődő szervezet, csoport, spontán társaság, személyek, akárki számára lehetővé tesszük, hogy a különböző "ügyeket", amik az Országgyűlés elé kerülnek, "beárazza". Azaz megjelölje azt, hogy neki mely ügyek fontosak és mennyire, illetve hogy abban a konkrét kérdésben a szavazás milyen kimenetelében érdekelt.
Aki ezt következetesen csinálja (persze jól áttekinthető interfészen), annak számára a progi már automatikusan értékeli a képviselőket. Az összeset. Mármint abból a szempontból, hogy az általa megjelölt és súlyozott érdekeket melyik milyen jól képviseli.
Aztán jöhet a meta-szint, persze. Ha összevadászok 18 értékelő szervezetet (állatvédőktől hagyományőrzőkön át linuxbuzikig) és súlyozom, hogy melyik szervezet értékrendszerével mennyire tudok azonosulni, akkor megkapom az összes képviselő értékelését a saját értékrendemben (anélkül, hogy a szavazásra kerülő egyedi iratok értékelésével kellene szaroznom).
Megfelelő API-kkal ebből egy tök osztott rendszert lehet csinálni, amihez mindenki könnyen csatlakozhat. Személy szerint meg erőforrásokkal is.
Ha már valamennyire működik, akkor egészen biztos, hogy a "médiamunkások" is használni fogják (mert lusták ahhoz, hogy saját anyaggyűjtés alapján saját véleményt formáljanak), így - újabb áttételen keresztül - frenetikus tömeghatásra lehet számítani.
Mindenesetre lenne olyan visszacsatolás, ami fölött se a média, se a pártok nem gyakorolhatnának igazi kontrollt.
Így vág(na) rendet az informatikus saját hagyományos szerszámaival.
lac1 2009.04.29. 17:42:25
ja, én nem a keresés/kiértékelés módszerére lettem volna kíváncsi, de ez is érdekes.
A számonkérést úgy gondoltam, hogy mit csinálnál azokkal, aki a Te szemléleted szerint nem úgy kormányoztak, ahogy illene?
Azonban ha egy kicsit elmegyünk az OFF irányába, akkor tulajdonképpen nekem az egész országgyűlés felépítése nem jó, ugyanis én a pártok megjelenését nem tartom a legjobb megoldásnak az országgyűlésben. Ugyanis ebben a helyzetben az egyéni választókerületeket képviselő képviselők általában nem azt kell hogy válasszák, ami az őt bejuttató embereknek jó, hanem ami a pártnak jó. És ezt én rossznak gondolom.
McT 2009.04.30. 11:10:52
Nincs határozott véleményem abban, hogy a pártok önmagukban inkább károsak, vagy inkább hasznosak, de nem nagyon látom, hogy a betiltáson kívül mi szüntetné meg a törvényhozásbeli jelenlétüket. Csak szimpla skálahozadék okokból is érdemes különböző csoportokba tömörülniük, amikor már megválasztották őket, ezután ugyanezek a csoportok koordinálhatják a kampányukat a következő választáson, stb.
Még kötött mandátum (vagy visszahívható képviselő) esetén is létrejönnek/megmaradnak a frakciók (lásd reformországgyűlések). Amúgy abban nem vagyok biztos, hogy a kötött mandátummal egyet tudnék érteni. Bőven lehetnek olyan kérdések, amiben azt várnám el a képviselőtől, hogy a teljes politikai közösség érdekeit tekintse fontosabbnak az ennek ellentmondó helyi véleménymegoszlásnál. Persze erre az is megoldás, ha ilyen esetekben a konfliktushelyzetben lévő képviselő lemond, mint Kölcsey 1833-ban (Viszont nem is fogadták el az önkéntes örökváltságot).
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.04.30. 11:18:09
Tény, hogy a kötött mandátum de facto szamárság, hiszen a váratlan, gyors döntéseket ellehetetleníti. Képtelenség a választókat mindenről megkérdezni (hiába az internet, azért nem fognak válaszolni egy napon belül annyian úgyse). A képviselő dolga az, hogy ismerje választói helyzetét, és próbálja meg kitalálni, mi a legjobb nekik. Ha eltalálja, és döntését utólag helyeslik, hát újraválasztják. Ha nem, elzavarják.
lac1 2009.04.30. 21:40:12
Azt nem is állítottam, hogy az ördöggel cimborálnának - de inkább mégis.
Ám. A mai helyzetben én úgy látom, hogy most már inkább a másikkal való kitolás - pártutasításra - jobban jellemzi a képviselőt, mint amire felhatalmazták.
Karakó 2009.05.01. 04:03:37
Ajánlom tanulmányozásra az "Internetes Demokrácia Pártja" (IDE) esetét. Sztem jól (nagyon jól!) bizonyítja a "képviseleti demokrácia" (ön)ellentmondásait.
"Választói érdek" - ez jó, mint az andaxin. Ma a mandátumok között nincs különbségtétel: függetlenül attól, hogy listásan vagy egyénileg kapta-e azt a delikvens, "országérdekre" esküszik. És - vajon ez rossz? Az Országgyűlés országos ügyekről dönt: ki a fenét érdekel ott "észak-Somogy" külön (saját) érdeke?
A pártok - legalábbis az országos listát állítók - komplex stratégiát képviselnek. (nem azt állítom, hogy ez üdvözítő, vagy nem, csak megállapítom) Innen kezdve a "független képviselő" intézménye egyszerűen abszurd, nonszensz. STB
lac1 2009.05.01. 17:40:12
""...komplex stratégiát képviselnek""
Ja.
-Igazságos közteherviselés,
-segítünk az elesetteken,
-visszaszorítjuk a bűnözést,
-emeljük a fizetések vásárlóértéket.
Vagyis tök általános és semmitmondó hülyeségek.
Rittyentsek Neked 1 óra alatt egy komplett "országos" stratégiát?
arvisura · turoczi.blog.hu 2009.05.01. 22:51:12
Nem filozófálni kellene itt, és táncikálni, ahogy a bukott szegfűbitorlók fütyölnek, hanem kifüstölni a sok tolvajt a hatalom tájékáról is.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.05.02. 00:15:34
Megfogalmaztam továbbá "az aránytalan sérelem elvét". Egy példa: ha egy százezres közösség választhatna, hogy mindenki 1000 forint adót fizessen, avagy a köztük levő 100 milliomos fejenként egymilliót, a döntés népszavazás esetén nem volna kétséges. Ugyanakkor ez a döntés mégsem elfogadható, mert a kisebbségnek aránytalan sérelmet okoz, így csak formailag demokratikus. Ha Dél-Somogynak aránytalan sérelmet okoz egy pártpolitika, a dél-somogyi képviselő kutya kötelessége ellene fordulni. Ha tiszta egyéni körzeti rendszer van, rá is kényszerül, ha a pályáját folytatni akarja.
Egyébként meg nem akkora nagy ország ez, hogy egy-egy jó képességű és tisztessges ember ne alkothatna nagyot, ha módot kap rá. Szó nincs arról, hogy a pártok nagy kollektív okosságok - sokkal inkább érdekszövetségek, csak épp nálunk nem a képviseltek, hanem csakis a beltagok érdekszövetségei, ami pedig elég nagy baj.
Karakó 2009.05.02. 23:57:07
Nem tudtam - nem is volt honnan (hisz még csak most ismerkedünk).
Az önkormányzat - az kicsit más. Hely(i)hatóság, helyi érdek - világos. Az országgyűlés nem helyi, és általában a törvények sem.
"Ha tiszta egyéni körzeti rendszer van, rá is kényszerül, ha a pályáját folytatni akarja."
Nekem az a végtelenül szomorú ebben, hogy már-már gondolati szinten, óhaj-síkon sem merül fel az, hogy egy ember lehetne mondjuk tisztességes... Akkor ui. nem azért tenne ezt vagy azt, hogy a pályáját folytathassa, hanem mert alapértelmezett, hogy jót akar (és - jobb esetben - tesz is).
Egyébként kifejezetten bizalmatlan vagyok a tömegdemokrácia több vonatkozását illetően. Olyasmire gondolok, hogy ha én pl. megyei vezető lennék, és egy gumigyár telepítéséről kellene döntenem, alaposan elgondolkoznék a pro és kontra érveken (munkahelyek, szennyezés, adóbevételek, stb). És lehet, hogy csak rövid távon nyerő, és úgy aligha éri meg. De ha "megnépszavaztatnám" a kérdést, könnyen lehet, hogy a talmi csillogás győzne, attól függően, hogy honnan mekkora a prop-nyomás (kié az újság). Szeretném azt hinni (magamról), hogy legalább visszafordíthatatlan károkozáshoz nem adnám a nevem (egy ilyen ici-pici tisztesség).
Nagyon szép az, hogy minden a többség akarata szerint legyen, de szvsz ez a többség túl sokszor nagyon el van tájol(ód)va. Vagy - ugyan miért szavazták vissza a szocikat?
@lac1:
Ha nincsenek benne "számok", konkrét arányok, elsőbbség, stb, ami kiadna bár egy hozzávetőleges irányt a cselekvéshez - akkor persze, hogy nem ér semmit.
Csak a következőkre gondoltam (és ezért is említettem az IDE "párt" esetét).
Ki akarom festeni a szobámat. Takarékosságból egy olcsó (gyenge) alapozót kenek fel. De, miután a végeredményt tökéletesre akarom, a lehető legjobb festékkel színezek. Eredménny: egy hét után hámlani kezd! (jó festék ritkán marad meg gyenge alapozón) Ezek külön-külön döntések (szavazások) voltak, ráadásul volt benne nem kevés ráció (ktg-takarékosság a nem látható részen, optimum a végeredményben. Csak éppen nem működik. (egy gyengébb festékkel az eredmény ugyan II.oszt., de legalább hosszútávú, sőt összességében még olcsóbb)
Tehát, összesen csak a klf intézkedések min. összehangoltságára gondoltam "stratégia" címen. Mellesleg, lehetne akár jól is csinálni (ld. fennebb). Majd, egyszer...
lac1 2009.05.04. 21:40:57
""Az önkormányzat - az kicsit más.""
Nem kicsit,nagyon. Hiszen az önkormányzat úgymond gúzsba kötve táncol, mert az állami kormányzat és a költségvetés a végletekig meghatározza a helyi önkormányzat minden cselekedetét is. Sőt, még a gondolatát is, mert még el sem gondolkodhat egy csomó dolgon, példának okáért, hogy mire fordítja a dohányos segélyezetteknek ki nem osztott támogatását - mert hogy még ez is törvénytelen.
Erről ennyi.
A számokról. Úgy csinálsz, hogy a számokkal is azt kezd amit akar, mert jelen népesség ha egy kicsit is tudna számolni és az orránál tovább látni, akkor nem vennének plazmát részletre, meg autót 120 hónapra (meg még egyebeket, de most nem részletezném).
És aztán meg minek festeném ki a szobámat? Magamnak, vagy eladásra? vagy biztosítási csalásra? Esetleg azért, hogy a következő kormánnyal jól kibasszak??? Ez egy elvont utalás volt...
Karakó 2009.05.05. 03:40:22
(majd összeszedem én a labdákat, arra ne legyen gondod)
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.05.05. 23:42:56
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.05.05. 23:48:27
Nem igazán értem, mi köze a tisztességnek a választói elvárásoknak való megfeleléshez? Én saját tudomásom szerint tisztességes voltam - vezettem 2-3 milliárdnyi közbeszerzést, és most fizetgetem a lakáshitelemet, nem kaptam érte csúszópénzt, el se fogadtam volna. Ugyanakkor pontosan ugyanolyan hatékonyan tudtam volna fejleszteni a körzetemet, ha korrupt lettem volna. Azt ugyanis a választók, ha az ember figyel, nem veszik észre - sőt, paradox módon a korrupt képviselő esetleg több olyan kapcsolatot épít, melyek révén elintézhet dolgokat.
Mellesleg: az önkormányzat nem annyira más. Döntési szinten nem igazán számít a forrás címzettsége, és egy fővárosi kerület azért elég jelentős mozgástérrel bír. Legfeljebb nagyfejlesztésekben kell a kormányt lesni, egyébként le se szarjuk.
lac1 2009.05.06. 08:07:15
Milyen érdekes probléma, ha korrupt vagy jobban megy (mehet) a választói körzeted, szeretnek a választók, ha meg nem vagy korrupt,, akkor meg...
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.05.10. 11:54:09
lac1 2009.05.15. 13:52:20
Én mint egy sajnálatos lehetőségre céloztam.
És ide a rozsdás bökőt, ha Magyarországon ilyen nem történt meg.