A baloldali média boldogan vetette magát az ügyre – nem is beszélve a kormányról meg a hazugságügyi és polgárveretési miniszterről. Harsog a titokminiszter is: „Nem megmondtuk?! Van itt terrorveszély, kérem!”. Géppisztolyos rendőrök az utcákon, a vaskordongyárak csúcsra járatva termelnek, a sajtó pedig – nos, azt teszi, amit szokott: gyalázza a jobboldalt és isteníti a kormányt.
A rendőrpalotára lövöldözni mindenképpen bűncselekmény: vizsgáljuk hát az ügyet a büntetőjog klasszikus eszközeivel. Minden nyomozás első feladata az indíték felderítése: „Cui prodest?”, azaz „Kinek használ?”. A baloldali média sajnos elvesztette (nem először, nem is utoljára) a formális logika alkalmazására való képességet: a tettest ugyanis az indíték alapján egyértelműen a kormányoldalon kell keresni, az sem kizárt, hogy közvetlenül a rendőrség vagy a titkosszolgálat sorai között.
Hajtsuk végre a gondolatkísérletet, a logika feszes szabályai szerint. Ki az, akinek a dolog előnyös?
1/ A kormány, benne a hazudozásra hajlamos miniszterelnökkel, rémisztgető titokminiszterrel és veretős belügyessel, egyértelműen tetemes hasznot húz. Először is: lepel borul az újabb hazugságokra, melyekkel a közembereket ijesztgetik, és lehet tovább hivatkozni a terrorveszélyre, hiszen végre történt is valami afféle. Másodszor: a kellemesen gazsuláló sajtó birtokában finomabb-durvább célzásokkal az ellenzéket lehet gyanúsítani. Harmadszor: a nép zsebében turkálás, az egészségügyi reformnak nevezett eutanáziaprogram, és hasonló nyalánkságok kényelmesebben folytathatók, mert ha megint erélyes tiltakozás kezdődne, van már ürügy a lehető legdurvábban leverni azt. Negyedszer: fenntartható a Kossuth téri kordon, újabbak is emelhetőek, és a géppisztolyos rendőrökkel a tüntetők is elrettenthetők. Soroljuk tovább?
2/ A titkosszolgálatok (és ingó székű vezetőik) szintén kiemelten érdekeltek a történtekben. Az ő helyzetük egyértelmű: ha a folyvást hangoztatott terrorveszély puszta szó marad, bizonyíték pedig nem kerül elő, a kormány soha nem fogja elismerni, hogy megint csak hazudott – még egy beismerés sok lenne, ezt talán még a bizalmi szavazáson se lehetne túlélni. Vagyis: áldozni kellene valakit, és a bűnbak szerepére csakis a titkosszolgálatok alkalmasak, mondván, hogy megvezették a kormányt.
3/ A rendőrség, különösen néhány erősen exponált rendőri vezető (Gergényi, Bene, Szabadfi) fellélegezhetnek. Ha utólagosan is, de a „merénylet” alátámaszthatja a törvénytelen brutalitást és elmoshatja a felelősséget: az erőszak miatt lassan-lassan azért haladó eljárások egyre veszélyesebbek a főrendőrök számára is. Igaz, hogy a közvetlen tettesek a jelzés nélküli fatörzsőrmesterek voltak, de azért a parancskiadók sem lehetnek nyugodtak. Még a tévé ostrománál a szorult helyzetbe került közrendőröket cserbenhagyó Szabadfi is igazolást kaphat arra, hogy miért nem hagyta „védtelenül” az akkor senki által nem támadott objektumokat.
4/ Végül pedig a baloldali média is nyert: oldalak telhetnek meg újra a Magyarországon már klasszikus polgári ellenzék-ellenes szövegekkel, és az erősen hitelvesztett terrorfenyegetések felmelegítésével. Jegyezzük itt meg, hogy a médiamunkások tettessége nem merül fel: sem eszközük, sem merszük nincs effélére.
Vizsgáljuk meg, hogy az ellenzékre milyen hatással van az ügy? Nos, rájuk rontott a teljes kormányoldal; ha Orbán még egyszer kordont próbál bontani, alighanem egyből becsukják, lelkes sajtóhelyeslés közepette; a titkosszolgálatok és miniszterük sejtelmes célzásokat engedhetnek el, a jobboldal felelősségének hírét keltve; tömegbázisukat pedig minden eszközzel megfélemlítik. Megérte volna tehát a Fidesznek és szövetségeseinek pár golyót odalőni az üres épületre? Aligha…
Elvi lehetőség az is, hogy valóban valamilyen terrorszervezet tette. Ha így van, a világ legbénább merénylőivel állunk szemben… A tényleges terrorszervezeteknek amúgy nem szokása a figyelmeztetési célú, árnyékolt támadás, ahol szándékosan vigyáznak, hogy ne történjen nagyobb baj: ha támadnak, ölnek is. De a rendőrséget ritkán veszik célba: erre csak néhány országban van példa. A rendőrségnek ugyanis semmilyen megfélemlítéssel nem lehet elvenni a kedvét a terroristák üldözésétől, hiszen a rendőrség soha nem kapitulálhat előttük, még nem hivatalosan sem.
További eshetőség, hogy politikával nem is függ össze az ügy, egyszerűen köztörvényes bűnöző csinálta, például azért, hogy a nyomában lihegő zsarut megfélemlítse. Ez elvileg nem kizárt, de akkor miért a Teve utca? Az túl nagy! Honnan tudná a címzett az ott dolgozó ezernyi rendőrből, hogy neki szóltak a golyók? Ha meghatározott személyt akarnak figyelmeztetni, azt leginkább olyan helyen teszik, ahol a dolog félre nem érthető: kézigránátot dobnak az udvarába, felgyújtják az autóját, vagy valami hasonlóan szorosan személye ellen szóló tettet követnek el.
A másik probléma ezzel az elmélettel a használt fegyver. Nem lehetnek illúzióink: ma Magyarországon bárkinek lehet fegyvere, kivéve a becsületes embereket, hogy megvédjék magukat. Bizony, használnak a bűnözők gépfegyvert is – de azért a Kalasnyikov egy kicsit erős. Amikor valakit sorozatlövővel végeznek ki, az rendszerint Scorpion vagy Uzi minigéppisztoly, amit a kabát alá dugva el lehet tüntetni. Szerencsére odáig még nem jutottunk, hogy a maffiózók a nyílt utcán mernék lóbálni a jókora AK-47-esüket…
Az elkövetés módja is fontos. Meglehetősen távolról lőttek az épületre; sorozatlövéssel ilyen távolra nem lehet pontosan célozni, a fegyver rázkódása miatt. Az AK-47-es még egyes lövésre állítva sem az a kimondott mesterlövészpuska, száz-kétszáz méterről csak nagyon gyakorlott lövő talál el vele egy embert elsőre. Sorozatlövéssel körülbelül egy-két emelet pontossággal tüzelhet az, aki ismeri a Kalasnyikovot és begyakorolta a használatát. És éppen itt a bökkenő! Lehet ugyan profi bűnözőnek is ilyen géppisztolya, de hogy a kellő gyakorlatot is megszerezze, az valószínűtlen: aligha lehet a lelepleződés komoly veszélye nélkül sorozatokat lövöldözni egy ilyen kicsi, de sűrűn lakott országban.
Nem kizárt, hogy hajdani hivatásos katona álljon be bűnözőnek, és így legyen meg a kellő fegyverismerete és gyakorlata – azonban éppen ezért az sem kizárt, hogy aki a ravaszt húzta, ma is hivatásos… A fegyveres testületek tagjai legálisan hozzájuthatnak az AK-47-eshez ugyanúgy, mint a használatában való jártassághoz. Érvényes ez a rendőrökre, a katonákra vagy a titkosszolgálatosokra egyaránt: és minél elitebb alakulatban szolgálnak, annál nagyobb egyrészt a tudásuk, másrészt működésük titkossága és ellenőrizetlensége is. A különféle kommandósok tetteit a civil vezetés érdemben nem kontrollálja: az ügyeken ott van a 80-100-1000 évre titkosítás pecsétje.
Sőt, gondoljuk még tovább a dolgot. Ha netán mégis bűnöző volt a tettes: saját ötletéből, vagy felkérésre cselekedett? Ha netán megbízták, ki a megbízó? Kik ismerik a legjobban a keményebb bűnözőket? Igen, persze: a rendőrök… Van-e kapcsolatuk? Van bizony: és ezeknek a kapcsolatoknak a bonyodalmas természetére eléggé rávilágított a Papa, Sándor nyomozó pere. Teljesen legálisan és valódi közérdekből is kötnek alkukat bűnözőkkel; nem köthetnének akkor másféle alkut is? Például olyat, hogy: „Lődd szét éjjel a Teve utca néhány emeletét, és ha ügyesen megcsinálod, nem verjük rád ezt vagy azt a balhét!”?
Foglaljuk össze tehát gondolatkísérletünk eredményét! A Teve utca megsorozása elsősorban magának a kormánynak, illetve az erőszakszervezeteknek állt érdekében: nincs más olyan lehetséges tettes, akinél valamilyen megalapozott kétség fel ne merülne. A kormány és csatolt részei felelőssége ellen csak annyit lehetne felhozni, hogy felelős, komoly politikai vezető testület ilyenre nem vetemedne. De hol van ma a magyar kormányban felelős, komoly és tisztességes vezető? Ha hazudozásra alapítva választást lehet nyerni, aztán pofátlanul be is ismerni, sőt, ezért még ünnepeltetni is magát egy olyan miniszterelnöknek, akinek teljes gátlástalanságát már vagyonszerzése is megmutatta, akkor ez a mentő érv elszáll, mint a füst…
Hogyan lehetne bebizonyítani mindezt? Ez már nehezebb ügy: a kormány, a rendőrség és a titkosszolgálat egyforma erős hangon ordít és tiltakozik, ha meggyanúsítjuk. Axiómaként kezelik azt, hogy nem lehet saját soraikban a felelős, így nem is hajlandóak ebbe az irányba kutatni – és szomorú sors várna arra a rendőrre, aki megpróbálkozna ezzel (pláne, ha találna is valamit…). Ebben partner lesz a sajtó nagy része is: aki fel meri tételezni, hogy a kormány keze a lövöldözésben benne lehet, az perceken belül fasiszta, terrorista, rágalmazó és miegyéb lesz, a megszokott forgatókönyv szerint.
Van mégis egy olyan kérdés, amit megválaszolva valószínűsíteni lehet logikánk helyességét. Nevezetesen: „A lövöldözés időpontjában a célba vett emeleteken szokott-e ember ülni az ablakok mögött; és ha nem, akkor ez legalább belső, rendőri berkekben köztudott-e?” Ha a válasz erre az, hogy minden rendőr tudja, aki a palotában dolgozik, hogy éjnek idején ezek az emeletek üresek, akkor gyanúnk jócskán megizmosodik. Ez esetben mondhatni kockázatmentesen lehetett lőni, senkit nem fenyegetett a dolog: az ugyanis nem valószínű, hogy akármilyen kormányszerv valódi gyilkosságra mert volna bárkinek is megbízást adni. Javult talán a véleményünk a kormányról? Szó sincs róla… A gyurcsányi etikába beférne egy durvább merénylet is, csak éppen a bátorság hiányzik ehhez, hiszen könnyű eltussolni egy kissé gyerekcsínyes üvegtörősdit, de ha valóban vér folyt volna, akkor a kockázat óriási: akár a tettes beszél, akár elcsípik, ebben már nem remélhetne együttműködést a mégoly fegyelmezett rendőrségtől sem a kormány, és ha rábizonyítanák az ügyet, egyenest masírozhatnának a börtönbe.
Nos, várjuk a fentebbi kérdésre a választ! Ha az sejtésünk szerint igenlő, akkor pedig azt, hogy a vizsgálat terjedjen ki a hivatalosan működő állami erőszakszervezetek állományára, illetve a kormányzatra is; bár nagy összegbe fogadhatnánk arra, hogy hamarabb indul nyomozás a blog írójának felderítése érdekében – elvégre Magyarországon vagyunk…
