Tudom, hogy október hatodika minek az évfordulója: az aradi vértanúk és Batthyány Lajos kivégzése történt ekkor, 1849-ben. Tudom, hogy nem írtam semmit, noha általában a hasonlókról saját blogomon is mindig megemlékezem. Tudom, hogy meg lehet kérdezni: magyar érzelmű magyar ember hogyan hallgathat ezen a napon erről? 

A válaszom: tragikus, hogy a magyarok mindig is tudtak szépen meghalni. Kezdve a kendéken, akik nem tarthattak a vándorló néppel új szállásterületre, folytatva Álmos fejedelemmel, aki egyes források szerint kendehalált halt (megfojtatta magát), hogy fiára, Árpádra a vita nélküli főhatalmat örökíthesse; tovább haladva a német bevándorlók és a nekik kedvező Orseolo Péter ellen fellépő Aba Sámuel királlyal, aki a ménfői vesztett csata után nézett szembe üldözőivel reménytelen helyzetben... De sorolhatjuk végig a magyar történelmet: Muhinál, Nándorfehérvérnál, Mohácsnál magyar hősök ezrei haltak bátor és szép halált - függetlenül attól, hogy a csata elveszett avagy győztünk. Zrínyi utolsó kirohanása Szigetvárnál, az erdélyiek küzdelmei, a Thököly-, majd Rákóczi-féle felkelések: sorra hozták a hősi halottakat. 1848-49 is egy a sorban, de követte az első világháború sok százezer honvédje, a meggyilkolt Tisza István, majd a második világháborús Don-kanyari tragédia, és - ne menjünk el mellettük - a német vágóhídra hajtott zsidók, akik között olyan ritka jeles magyar emberek voltak, mint Radnóti Miklós. Folytatódott hősi halottaink sora a mélyen ironikus Rajk-per áldozataival - hiszen itt nüansznyi korábbi különbségeken múlt, hogy ki lett a gyilkos és ki az áldozat -, majd az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás áldozataival. 

Szépen, hősiesen meghalni tehát tudunk. Erről szól a történelmünk. 

De a hétszentségit neki! Isten bocsássa meg, hogy káromkodom: de elég volt ebből! Emlékezzünk meg halottainkról - bensőségesen, tegyünk mécsest az ablakba, sose feledjük őket - de az ég szerelmére, végre tanuljunk meg ÉLNI az országért! Meghalni könnyű, elég egy golyó, egy kardcsapás, vagy épp a hóhér kötele - de nem meghalni kell, hanem ÉLNI ÉS ALKOTNI azért, hogy Magyarország virágzó, szép és boldog ország lehessen végre. Haljon meg az, aki minket a sírban akar látn! Mi maradjunk meg, szaporodjunk és sokasodjunk, és ha az aggkor végső határán magához szólít minket Urunk, mutathassunk neki egy boldog és büszke Magyarországot: - Nézd, Istenünk: ezt hagyjuk gyermekeinkre, ennek nyomán ítélj meg minket!