Annak idején, amikor Fekete Istvánról írtam, valamelyik reflexió kapcsán (már nem emlékszem, hogy itt vagy a Bombagyáron) felmordultam, hogy még szerencse, hogy nem a Harry Potter-sorozat lett egyelőre kötelező olvasmány a Tüskevár helyett.
Kár volt. Igaz, hogy akkor magam még nem olvastam a Harry Potter-sorozatot, csupán rövid, kiragadott részleteit, tartalmi összefoglalókat meg talán belenéztem az egyik filmbe.
Meglepett ugyanakkor, hogy a kislányom iskolájában - katolikus, egyházi iskola - jó néhány tanár rossz szemmel nézi a Harry Potter-könyveket: majdhogynem tiltják. Én elég reménytelen vagyok abból a szempontból, hogy amit tiltanak, az érdekelni kezd, így karácsonyra megvettem (papír szerint a gyereknek) az első kötetet azzal, hogy majd először elolvasom én, és ha tényleg erkölcsromboló, legfeljebb nem adom neki oda.
Nos: odaadtam. A helyzet most az, hogy megvettem már neki (magamnak?:)) a teljes sorozatot. Végig is olvastuk (kétszer). Azért kilencéves gyerektől az a több ezer oldal nem kis teljesítmény, ha tőlem nem is számít különlegesnek. Sőt, erősen elcsodálkoztam az iskola attitűdjén. Az ellenszenv okát abban határozták meg, hogy a könyv azt sugallja, hogy legyél kivételes, és ha valami gond van, varázsolj.
Ez egy marhaság. Gyanúm szerint azok a tanárok, akik tiltják, maguk nem is olvasták a könyveket... A szegényember legkisebb fia a csodakarddal mennyivel életszerűbb?
Most tehát, immár Harry Potter avatott szakértőjeként és egyben masszívan konzervatív emberként azt mondhatom: a mese jó, vagy inkább nagyon jó, és bárki, bármikor a gyereke kezébe adhatja. Egyetlen gond az lehet, hogy a későbbi darabok (úgy a negyedik kötettől) egyre komolyabbak (helyenként nyomasztóak), így ha a gyerek éretlen, és nem tudja a mesét a valóságtól megkülönböztetni, rossz álmai lehetnek. De ez a magyar népmesékre is igaz: elvégre a 7, 12 és 24 fejű sárkány fejeinek sorozatos levágása, majd az utolsó, már könyörgő fej kíméletlen leütése szintén elég horrorisztikus. Vagyis a Harry Potter esetleg korhatáros lehet, de ártalmas: az semmiképpen!
A mesék lényege az, hogy a gyereket etikailag jó irányba tereljék. A jó oldal legyen a vonzó, a követendő példa (lehetőleg győzzön is), a gonoszt pedig utasítsa el, utálja meg a fejlődő kis lélek. Nos, a Harry Potterrel ez ügyben abszolút minden rendben van! A jó oldal vonzó - sőt, vívódásában-szenvedésében nagyon is rokonszenves - míg a gonoszok undort és utálatot keltenek. A jó végül, ha nem kevés áldozat árán is, de győz - mint egy rendes mesében.
Az, hogy az írónő - nagyon valószínűen sok-sok mindenféle náció népmeséjének elolvasása után - a tarka népmese-elemekből egy aránylag feszes belső logikával rendelkező komplett varázslóvilágot épített fel, egyben egyfajta "logikus" magyarázatot és valóságalapot adva vissamenőleg a népmeséknek - egyáltalán nem baj. A varázslóvilág egyértelműen nem más, mint egy remekül konstruált meseország. Semmivel nem rosszabb, mint a szegényember legkisebb fia, aki szintén teljesen hihetetlen módon szerez mindent legyőző kardot, vagy épp olyan füvet, amivel életre lehet őt kelteni, miután a sárkány miszlikbe vágta. Harry Potter (és J. K. Rowling) világa csak megkonstruáltabb, jobban átgondolt formájában tér el a népmesék hagyományos világától - de ez természetes is egy hétkötetetes, több ezer oldalas regénysorozatban. A megkonstruáltság remek bizonyítéka a két kiegészítő füzetecske (a kviddicsről és a legendás lényekről): az írónő fantáziája kitűnő és remek logikával illesztette össze álomvilága részleteit.
Azért ez a logika nem abszolút tökéletes: második olvasásra több botlásocskát észrevettem benne - de ez nem baj, egyrészt, mert kevés magamfajta logikamániás olvas mesét - főleg nem cselekménykritikai szemmel -, meg aztán nincs benne sokkal több botlás, mint a mesteri Agatha Christie meséiben (mert ugyebár az ő krimijei sem egyebek voltaképpen). Ha eljutnék valami Harry Potter-rajongókörbe, esetleg el is mondanám, hol milyen cselekménybeli logikabotlást találtam, de ez itt most nem téma, és kevesen is értenék. Mindenesetre a gyerekek ezeket a kisebb hibákat nem veszik észre (kivétel az én élesszemű kislányom, mert ő már rákérdezett, hogy bizonyos esetekben miért nem használták a "Priori Incantatem" varázsigét, amivel a varázspálca utolsó varázslatait meg lehet jeleníteni, ezzel bizonyítva a pálcabirtokos gonosztettét - apja lánya, hiába:)...).
Külön érdeme a sorozatnak, ahogy a kiskamasz-jellemfejlődést ábrázolja. A lassan-lassan, sok összezördüléssel, szégyellősködéssel, értetlenséggel egymásba szerető Ron Weasley és Hermione Granger abszolút hiteles figura: Rowling még arra is vigyázott, hogy az egykorúak közül a lányt ábrázolja érettebbnek. Tökéletes.
Meg kell említeni a fordítót, aki ritka kitűnő munkát adott ki a kezéből. Nagy Tamás Boldizsár nem a szavak szó szerinti jelentését, hanem érzelmi-hangulati töltését vette alapul munkájához, és maradandót alkotott. Csak példaként: Severus Snake magyar neve Perselus Piton: szintén alliterál, és az egyszerű "kígyó" szó helyett a Piton az óriáskígyó neve, amely ugyebár nem mérges (Piton végül életével-halálával is bizonyítja, hogy őszintén állt át a jó oldalra, és még szerelmi csalódását is le tudta győzni). A Severus név cseréje nem csupán az allteráció megtartása miatt indokolt: a magyarok ezt Septimius Severus (a hajdani Római Birodalom katonacsászára, az egyik utolsó jó, erős császár) nevéről ismerhetik, márpedig ez pozitív töltetű, míg Pitont haláláig negatív-gyanúsként kell ábrázolni). A Roxfort név (a Vaddisznóvár-szerű jelentésű eredeti Hogwarts helyett), amely Oxfordra asszociál, szintén telitalálat.
A fordításban egyetlen malőr van: a halálos átok eleinte Adava Kedavra, de később Awada Kedavraként jelenik meg. Nem kizárt, hogy változott a fordító személye (a 6-7. most fene tudja, hol van, nem tudom megnézni).
Egyszóval: felnőttként is érdemes a sorozatot elolvasni, mert a mese igen jó; és nyugodtan oda lehet adni a gyereknek. Kötelező olvasmányt talán nem csinálnék belőle (nem magyar, sokkal inkább angol vagy brit), de jó mese, ügyes mese és mivel letehetetlen, könyvhöz - jó könyvhöz - szoktatja a gyerekeket. Ajmi manapság önmagában is hatalmas érték.
Az utolsó 100 komment: