Vallásos volt - mélyen, ódivatúan; természetesen római katolikus. Emberséges volt - talán a legemberségesebb valamennyi írónk közül. Boldogtalan volt - feleségével nem igazán élt jól, lánya apácaként ment külföldre, családját elhagyva, fia pedig Amerikába disszidált 1956 után. Barátait el kellett temetnie - 12 évvel élte túl Kittenberger Kálmánt, akiről csodálatos könyvet írt, de Csathó Kálmánt és Katona Jánost is el kellett kísérnie utolsó útjukon.
Sikeres író volt - önerőből, könyvei szépsége és mély tartalma folytán, nem pedig urambátyám kapcsolatok vagy szolgamédia támogatása révén. Sikereit és őszinteségét a kommunista rendszer sosem bocsátotta meg: a legkeményebb időkben uszálykísérőként, majd vidékre száműzve halászmester-képzőként kellett dolgoznia. Néhány könyve 1990-ig egyáltalán nem láthatott napvilágot; sőt, egyik legjobb (díjnyertes) műve, a Zsellérek még 1994-ben is megcsonkítva jelent meg: a Tanácsköztársaság és a megelőző időszak gazemberségeinek szemtanúként átélt leírását, illetve a rendet teremtő Horthy Miklós előtti tiszteletadást még a "rendszerváltás" után is szükségesnek tartották kihagyni!
Mezőgazdasági főiskolát végzett - a gazdatiszt-képző ma ennek felel meg - de a természetről szerzett tudása ennél sokkal szélesebben kiterjedt. Egyike volt a ragadozó madarak védelmének bevezetését legelőször javasló olyan bölcs vadászoknak, akik felismerték, hogy a merev "hasznos-káros" emberi fogalma nagyon is relatív, és a természet rendszerében ostobaság is. Vadász volt - nem nyavalygott az állati jogok fölött, nem tartotta természetellenesnek, hogy az ember az állatokat saját hasznára tartja és olykor megöli, mégis: semmilyen etikai kifogást nem lehet emelni ellene józanul gondolkodva. Környezetvédő volt - de nem vadzöld félhülye, hanem a harmonikus, önszabályozó természet fenntartásának és megóvásának híve.
Nagyon kevés dologban tévedett - talán az egyetlen komolyabb természetrajzi tévedése, hogy a halak nem vermelnek el az iszapba bújva ténylegesen (mert ő még így hitte és így írta) - na de honnan tudhatta volna, amíg halradar nem volt, és a jég alatt bármi történhetett? A valóság az, hogy a halaknak csak csekély hányada (az aranykárász, a csíkfélék, és talán a harcsa) fekszik bele félig-meddig az iszapba, a többiek csak csendesen elálldogálnak a legmélyebb, lehetőleg álló szakaszokon. De madártani, vagy vadviselkedéssel kapcsolatos megfigyelései időtállóak és rendkívül pontosak. Még állatokról szóló könyveinek állat-antropomorfizációi is ezért annyira hitelesek: azok a rókák bizony, akár tényleg mondhatnák egymásnak azt, amit az író a szájukba ad - hiszen pontosan úgy viselkednek, ahogy leírja.
Nem volt polkorrekt - megírta, amit látott. A Hajnal Badányban című könyvében ki is a vadőr gyilkosa? A cigány... Akárcsak az Éjfél után című kisregényben, ahol szintén a cigányok akarják ellopni a félkarú Dénes lovát - majdnem meg is ölik, de végül ők vesztenek rajta. De rasszista sem volt: A koppányi aga testamentuma egyik önfeláldozó hőse a vár cigánya, aki életét kockáztatva beoson Bogics Markóval Kales várába Babocsay Lászlót kiszabadítani. Ahogyan egyik, uhuzásról szóló novellájában is megírta, ahogy a már-már haldokló, roskadozva ballagó öreg cigány szemében gyilkos láng villant, és baltáját marokra fogva settenkedett a T-fán ülő bagoly felé (aztán az elrejtőzött vadászok rászóltak - majd az öreg Sándor cigányt pár nap múlva már a rokonság vitte a temetőbe, és Fekete levett kalappal állt az út mellett). Lassan eljutunk oda, hogy Fekete István is a klerikális reakció híve, egyben gyanús félnáci író lesz - akárcsak 1990-ig...
"Keleti szél száll, de ezt csak a füvek mutatják meg az öreg nyárfa suttogó levelei. Szelíd ez a szél, alig mozog, de azért mégiscsak szél. A füvek nyugatnak dőlnek, a vén fa suttogása is arra úszik, mintha üzenetet küldene a csomai útra és a malom felé a testvér jegenyéknek." (Cönde)
"Az asszony kiment, mert diót akart enni, és nem jött vissza, mert a diót nézte, ahelyett, hogy a diófát nézte volna, amelynek egyik ágán egy átutazó vércse pihent. Egy pillanattal később már táplálkozott, s ez Ci-Nyi özvegységét jelentette." (Ci-Nyi)
Én most is, körülbelül évente elolvasom újra az egész életművét. Nem mintha nem tudnám szinte kívülről - egyszerűen azért, mert ahogyan és amit ír, az tökéletes. Pihentet, megnyugtat, és szép. Egyszerűen szép.
A magyar irodalom ma sem nagyon szeret tudomást venni egyik legjobbjáról. Másodosztályú regényírókról könyvek tucatjai születtek: Fekete Istvánról szinte semmi nem olvasható. Az utóbbi években néhány kötet megjelent, de az író életművéhez, jelentőségéhez képest méltatlanul kevés szó esik róla mindmáig.
Fekete István fia, ifjabb Fekete István megpróbálkozott néhány klasszikussá vált mű folytatásával. A Vukot, a Csít és A koppányi aga testamentumát folytatta. Rosszul tette. Munkái becsületes iparoséi, de közepesek, apja tollát - és főleg ismereteit - a fiú nem képes átvenni. Amit más könyveiben Amerikáról ír, az jobb, de azért ő nem olyan kaliberű író, mint apja volt.
Ha valakit érdekel: a Lazi kiadó mostanában jelenteti meg Fekete István életművét, mégpedig kritikai kiadásban (külsőre is igényesen), átvizsgált, az eredeti, háború előtt keletkezett szövegek közlésével. Van immár teljes Zsellérek, teljes Végtelen út, és sok tematikus novelláskötet (nem éppen átfedések nélkül, ami nem szép tőlük - egy rókáról nem illik több bőrt lehúzni).Különösen ajánlom az Erdély című novelláskötetet, mert több, a bolsevizmus alatt betiltott novellát ad közre Erdély átmeneti visszaszerzéséről - Fekete gyakran járt oda, és első kézből tudhatjuk meg, mit is jelentett a román megszállás alóli - sajnos, csak pár évig tartó - felszabadulás az ősi magyar föld lakóinak.