Görénylyuk - ha büdös, ne panaszkodj!

A magyar bajnokság kínszenvedése után - amit már régen nem kísérek figyelemmel - végre igazi futballt lehet látni: itt az Európa-bajnokság. A régi, néhány csapatos bohóckodás helyett (volt, hogy csupán négyes "döntőt" játszottak) manapság már a jócskán megnövekedett európai országszámnak megfelelő tizenhatos döntő van. Talán a huszonnégyes létszám se lenne eltúlozva, ha belegondolunk, kik nem jutottak ki az EB-re: Anglia, Skócia, Ukrajna, Belgium, Szerbia, Norvégia, Dánia, Szlovénia nyolc olyan csapat, akikkel kiegészítve aligha hígulna fel a mezőny.

Magyarországot nem írtam... Nem véletlenül...

Megint, megint, megint hülyének néznek minket. Kisteleki, az ügyeletes MLSZ-Mefisztó kirúgta Várhidit és hosszas kínlódás után leszerződtette a gyatrább focimúlttal bíró Koeman-fivért. Aztán egyszer nyertünk, egyszer döntetlent csináltunk barátságos meccsen, és máris zeng a hozsánna.

Hát persze.

Merthogy "legyőztük az EB-címvédőt", "a világbajnok skalpja után megvan az Európa-bajnoké is" és így tovább. Mintha a mai magyar válogatott pariban lenne a világ- és Európa-bajnokokkal.

Elhiszitek, mulyák?

Nos, elárulok nektek valamit, ami nem is titok. Nevezetesen: a felkészülési meccsek nem egyebek, mint gigantikus félrevezetések. Ott videózza a majdani ellenfelek stábja a résztvevőket: tehát aki full gázzal küldi pályára egyébként résztvevő csapatát, az hülye. Márpedig a kijutó válogatottak nem hülyék, meg a kapitányaik se... Valamint egy héttel a start előtt senki nem akar megsérülni, úgyhogy a kemény csinnekbe a legritkábban mennek bele azok, akikre igazi téttel bíró kemény sorozat vár.

Legyőztük Olaszországot meg Görögországot? Le bizony. Aztán most ők kint vannak az EB-n, mi meg nézzük a tévét. Mellesleg amikor egy selejtezőcsoportban voltunk bármelyikükkel, akkor igazi tétmeccsen szépen el is vertek, ahogy kell.

El is fognak verni megint, ha kezdődnek a VB-selejtezők...

Koemannal vagy akár Scolarival, Mourinhóval a kispadon: a magyar válogatott nem ér egy kalap szart se. Reprezentánsai a legjobb bajnokságokban csak a másod-harmadvonalba férnek be, vagy ha az első ligában játszanak, akkor kiesőjelölteket "erősítenek". Egy-egy kivétel még a szabályt se erősíti: a PSV ugyanis már csak a "futottak még" Európában, míg az Anderlecht már annál is gyérebb.

Addig nem lesz eredményes magyar foci, amíg a magyar válogatottakért nem az Internazionale, a Barcelona, a Manchester United vagy a Bayern München verseng, eurószázmilliók leszurkolásával. Merthogy a többiek, a sikeres válogatottak már ezekből a csúcsgárdákból sorakoztatnak fel legalább fél csapatnyi spílert, hogy a többiek, illetve az a néhány otthon játszó a belét is kifussa-kiküzdje azért, hogy legalább hasonló teljesítményt produkáljon. Már csak azért is, mert akkor nekik is jön az ajánlat...

A magyar focisták eurószázezrekkel is beérik. Én is beérném, ha kaphatnék - merthogy nem vagyok különösebben anyagias, és százezer euró is hatalmas összeg. De itthon még a megye kettőből is sokan szépen eléldegélnek...

Egyszóval: feledjük el a magyar futballt, és nézzünk jó meccseket, mert most lehet. Bár a bírók polkorrektsége olykor vérlázító: hogy a nyitómeccs bírója hogy a frászba nézhetett el két cseh kezezést (az egyik fej fölötti volt, még a félhülye riporter is elmulasztotta bemondani az ismétlésben, holott kristálytisztán látszott) a tizenhatoson belül, az hihetetlen. Azért annyira nem kéne őrizni a látszatot, hogy nem részrehajló a hazaiak javára, hogy ezenközben masszívan ellenük fúj... A svájciakat egy (vagy három) jogos ponttól fosztotta meg a magyar NB-II-re is gyatra teljesítményt nyújtó sípidióta.

A másik meccs már egyértelműbb volt: kivételesen a klasszikus (és igazságtalan) focitörvény nem jött be, hogy aki kihagyogatja a helyzeteket, az végül egy nagyjából épkézláb ellentámadásból gólt kap és veszít. A kapufákat szétlövő, egyébként sokkal jobban és szebben játszó portugálok megérdemelten verték el az indiszponált és ingadozó védelmű törököket.

---

UPDATE:
A második napon az osztrákok naivitásuk miatt kaptak ki: az egyik védő úgy gondolta, hogy a meccs legelején, a házigazdától egy aránylag kis (de egyértelmű) lökés a tizenhatoson belül még elmegy. Hát, nem ment el: a bíró teljes joggal adta meg a büntetőt. Hogy utána miért szinte típusos magyar focit játszottak ultrabéna támadásokkal, és miért csak a veterán Vastic bevetése adott némi fazont a játékuknak, azt nem tudom – vélhetően nincs jobb támadójuk. Hol van már a hajdani Krankl, Welzl ékpár...

Aztán jöttek a németek, és a lengyel Podolski két remekbe szabott góljával egyértelműen leterítették a gyengén muzsikáló lengyel csapatot. Más kérdés, hogy ha a gólpasszos Miroslav Klose és a góllövő a lengyel csapatban játszik – mint ahogy megtehették volna – akkor mi az eredmény...

Ma holland–olasz és francia–román. Előzőn én a politikailag egyáltalán nem rokonszenves, de fociban nagyon szeretett hollandokért szorítok (jaj, az a Cruyff-féle hatalmas holland csapat a hetvenes években, és nem nyertek semmit, mert mindig házigazda ellen döntőztek, ellenszélben...). A francia–román? Háát... Legjobb lenne a kettős leléptetés, nem?

Igyatok sok sört és nézzetek jó focit, mert a magyar pályákon ilyet úgyse látni...

Boldog születésnapot, Ferikénk! Nagyon örülök, hogy minden ármánykodás ellenére országunk élén ünnepelheted negyvenhetedik évedet, és vezethetsz minket a zorbánista diktatúra ellen! Ezúton tudatjuk veled, kedves Fletó, hogy a közvéleménykutatások aljasok és hazugok: mi csakis Téged, csakis Veled, és csakis Érted. Érted?

Mi boldogok vagyunk, hogy Őszödön megmondtad az őszintét. Mi tudjuk, hogy muszáj volt hazudoznod, hiszen ha nem teszed, a nyakunkra ült volna a zorbán! Kurvaország vagyunk, teljesen igazad van - sőt, a mi kurva anyánkat, elvégre nem láttuk azonnal, hogy minél rosszabb nekünk és minél jobb neked, annál jobb az országnak! De most már tudjuk, merjük, és tesszük is: hódolattal hajlunk meg előtted, és soha, senki mást, semmikor és semmiért! Legfeljebb akkor, ha az újabb nagy ő veszi át az NBH-t, mert azért mi sem vagyunk hülyék, és mi sem akarunk Recskre menni csak úgy.

Kedves Ferikénk, az ég és Marx szelleme óvjon meg téged a magyarok nyilaitól - mert Istenhez mégse fohászkodhatunk, ő még sajnos nem borult le a nagyságod előtt. Reméljük, hogy a száznegyvenhetedik évedet is együtt ünnepelhetjük, és még sok-sok cikluson át vezeted erős és bölcs kezeddel sokat szenvedett országunkat!

                                     A még megmaradt három szocialista szavazó

---

Fletó! Megértél negyvenhét évet, te szemétláda! KISZ-eztél, aztán suttyomban privatizáltál, aztán összeloptad a fél országot, az őszödi üdülőtől kezdve a saját villád adómentesre sumákolt úszómedencéjéig. De mit is beszélek? Saját villád? Egy szerencsétlen zsidóé, akitől kétszer is elvették: először az ántivilágban, de aztán alighogy visszakapta, a bolsevikok is kifosztották a vagyonából, hogy azt a patkánycsaládot tegyék bele végül, ahová a hatalomért beházasodtál, te részeges tolvaj félresikerült fattya! És még te mászkálsz antiszemitizmus-ellenes tüntetésre? Add vissza a lopott holmit, és hajtsd le a fejed, te szarházi!

Stílszerűen Őszödre mentél vissza, hogy elismerd: hülyének nézted az egész országot és a pofánkba hazudtál. Ahelyett, hogy a sameszok kétszázan ott meglincseltek volna, még végigveretted fél Budapestet, mert voltak, akik úgy érezték: országos hazugnak nem jár bársonyszék... Azóta is itt esz a fene, immár legalább formálisan a cinkosaid is elúsztak a süllyedő hajódról, éppenhogycsak oldalról tartanak fenn egy bottal...

Fletó! Hát semmi önérzet nincs benned? Mikor takarodsz el már végre a hernyótalpas jó édesanyádba - tudod, abba, akiről azt hazudoztad, hogy nem bírja kifizetni a gázszámlát, miközben te milliárdokkal dobálózol - persze, a mi milliárdjainkkal...

Negyvenhét éves vagy. Negyvennyolc már ne legyél - mert ezt a számot a magyarok szentként tartják számon, és egy csótány nem kerülhet oda, hogy csiganyálával beszennyezze. Fogj szépen egy kötelet, köss rá hurkot, és tedd meg végre azt, amit annyian kívánunk neked: saját génjeid eliminálásával segíts Magyarországon!

                                                                      Molnárgörény

---

UPDATE:

Gyurcsány-köszöntő

Őurasága negyvenhét éves
S a bolsevikok estélyt adnak
Tüntető kifejezéséül
A szeretetnek, s hódolatnak.

Lesz tószt, pezsgő, alkalmi vers,
S más egyéb, mi hűn feltünteti
Hogy tudása és tapintata
S bölcsessége mily sok neki.

Én nem megyek. Egy vacsoráért
Kilencezret - én most nem adok.
Hisz ennyi pénzért nem csak segget
De picsát is nyalhatok!

Lőwy Árpád után szabadon

Még a télen posztoltam a legnagyobb eddig ismert tengeri háborús bűncselekményről: amikor Alekszandr Marinyeszko kapitány éjszaka megtorpedózta és elsüllyesztette a kelet-poroszországi menekülteket szállító Wilhelm Gustloff óceánjárót. A különböző források 6-11 ezerre teszik a halottak számát. További tízezernyi menekült pusztult el később a szintén elsüllyesztett Steuben és Goya fedélzetén. A fegyvertelen, kivilágított utasszállítót orvul elsüllyesztő háborús bűnös pedig a Szovjetunió hőse lett...

Nos, nem tudtam, hogy az esetről könyvet írtak - a kommentekből derült ki a dolog. Günter Grass, a neves (és baloldali) német szerző Ráklépésben címmel regényt írt a Gustloff elsüllyesztéséről. A dolog pikantériája, hogy Günter Grass 17 évesen a Waffen-SS tagja volt, és ezt nyilvánosan két éve be is ismerte.

Először a regényről. Furcsa, több síkon futó mű, melyben a hajó névadója ellen elkövetett merénylet (Gustloff náci tisztségviselő volt, és egy zsidó ölte meg) éppúgy helyet kap, mint egy fikció az elképzelt (egyes szám első személyben beszélő) íróról, aki a süllyedő Gustloffon (vagy a terhes anyját megmentő torpedórombolón - ez végig homályban marad) született. Tovább cselekményszál, hogy az író fia internetes neonáci hagyományőrző lesz, és végül felemás webes barátkozás után megöli netes barátját első találkozásukkor - az áldozat zsidónak adta ki magát, de valójában nem volt az.

A Gustloff elsüllyedéséről voltaképpen kevés közvetlen szó esik. Az író elhátrált a minden bizonnyal iszonyú borzalmak részletezésétől, amelyhez képest az oly sokszor megírt-megfilmesített Titanic ügye apróság volt csupán. Nem igazán minősíti a hajót elsüllyesztő szovjet tengeralattjáóst sem - vele kapcsolatban látványosan semleges, majdhogynem megértő álláspontra helyezkedik.

Ahogy én látom: a regény egy hatalmas kompenzáció és kétségbeesett egyensúlyozás a Németországban a náci időkkel kapcsolatban különösen erélyesen elvárt polkorrektség, illetve az áldozatokról történő "dafke-megemlékezés" vágya között. Szerintem Grass nem becstelen: egyszerűen az adott politikai keretben nem írhatott mást, többet és egyenesebbet. Kizárt dolog, hogy a fikcióbeli író (akit ugyebár anyjával-anyjában majdnem megölt az orosz tengeralattjárós) valós élő személyként ennyire semlegesen-dialektikusan kezelné azt az embert, aki őt kis híján újszülöttként meggyilkolta. Ilyen ember nincs...

Meg aztán ott a képzelt író képzelt fia. A Gustloff elleni gyilkosságot muszáj ellensúlyozni egy zsidó elleni, méghozzá jelen idejű gyilkossággal - még ha a zsidó fiú valójában nem is az. A regény ezen szála szerintem csakis napi politikai okú: a személyében is magát találva érző Grass szükségesnek tartotta a nagyon óvatos egyensúlyozást, és a Gustloff felemlítését egy neonáciellenes szállal kompenzálta. Nem mintha a neonácik bármennyire is vonzóak lennének - merthogy ostobák is és undorítóak is - de a Gustloff ügyéhez semmi közük a valóságban.

A könyv nem rossz. Grass jó író, és az egyensúlyozása, életrajzát, beállítottságát és a német politikai valóságot is figyelembe véve megbocsátható. Elvégre választhatta volna azt is, hogy semmit sem ír erről - legalább ő áttörte a hallgatás falát.

Most Grass személyéről - csak a serdülőkori SS-tagsága fényében. Először is: a Waffen-SS mint csatatéri harcoló alakulat nemigen különbözött a Wehrmacht közönséges csapataitól (és, főleg a háború vége felé, a Waffen-SS katonáinak töbsége simán harctérre került, semmilyen koncentrációs tábori vagy hátországi feladatot soha nem kapott). A Waffen-SS közkatonáinak döntő többsége semmilyen háborús bűnben nem vétkes, szimpla frontharcos volt - legfeljebb a szokásosnál rosszabb, veszélyesebb helyeken, mert az SS-csapatokat általában a szorult helyzeteknél vetették be. 17 évesen a forró hazaszeretet nem ritka érzelem, és a világ első totális és nagyon eredményes propagandagépezete, melyet Goebbels üzemeltetett, könnyen fellelkesítette az ifjakat. Grass semmiben nem bűnös (ha nem lép be a Waffen-SS-be, hát behívják reguláris csapatba, semmi érdemi különbség nem lett volna a sorsában) - ehhez képest a következőt is megkapta:

Elmehet Michael Jürgs a jó büdös francba. Ő vajon mit tett volna Grass helyében?

---

Az egész ügy számomra a történetírás rettentően gyarló és politikát kiszolgáló voltáról szól. Nem véletlenül szoktam visszautasítani, amikor ilyen-olyan blogokon azzal érvelnek ellenem, hogy a történészkedés is egy szakma (ha történelmi kérdésben véleményt merek nyilvánítani): merthogy ebben a szakmában politikai okból éktelenül sokat hazudtak, és nagyon kínos dolgok derültek ki utólag. Említsük csak meg a katyni ügyet, amit szimpla politikai okból még a hidegháború éveiben is, még a nyugati történészek is német bűnnek hazudtak évtizedekig. Vagy akár az agyonhallgatott Gustloff példáját. Vagy a második világháborús orosz (harctéri és megszállt területi) iszonyú kegyetlenséget, amelyhez képest a legkeményebb SS-frontcsapatok is csak afféle katolikus leányiskolának tűntek. Vagy az amerikai tengeralattjárósok sorozatos háborús bűneit, illetve a drezdai és hasonló terrorbombázások ötven évig elsunnyogott megítélését.

A történelmen a politika és a politikai érdek rajta ül, hatalmas, zsíros és ronda seggével. Nem véletlen, hogy emiatt sok történészi teljesítmény eredetileg üde szellőnek indulna, de ezen segg ottléte miatt csak bűzhödt fing lészen belőle... Elvégre a történésznek is meg kell élni, és ha a könyveit nem adják ki, illetve nem kap katedrát, akkor elmehet kapálni. Persze ettől még nem igaz, hogy minden történelmi ismeret hazugság lenne! Típuspélda a holocaust: a zsidókat begyűjtötték és öldösték. Ez tény. Mindegy, mennyi a halálos áldozatok tényleges száma, a morális lényeg ugyanaz: ritka szemét aljasság volt ez. Nem szabad átesni a ló túloldalára, és magát a történelmi tényt tagadni csak azért, mert néhány politika-motivált történész tódítja a dolgot (mind az áldozatok számát, mind a borzalmak minőségét).

Becsületes ember semmilyen és semekkora tömeggyilkossággal nem ért egyet és azt nem ünnepli-helyesli. Gerinces ember pedig megfontoltan alkot ítéletet, és saját józan eszét soha nem teszi talonba - azaz, ha a tények nem felelnek meg a történészi-politikusi szövegeknek, nem a tényeket kell korrigálni...

Úgy tűnik, hogy ma a világ még nem érett meg arra, hogy a történelmét - különösen a közelmúltját - kellően objektíven vizsgálhassa. Németországban vörös posztónak számít a hitleri rendszer bármilyen eredményének elismerése, az angolszász országokban pedig hallani sem akarnak saját, számos háborús bűntettük megbánásáról-elítéléséről. Pedig a világ nem fehér és fekete...

Ja, és aki azt írja-gondolja, hogy a hitleri rendszert akarom fényezni vagy azt vágyom vissza, az vagy hülye, vagy tendenciózusan hazudik, de mindenképpen bekaphatja. Aki értelem nélkül olvas, úgyis reménytelen eset...

Most tanúbizonyságot teszek arról, hogy én igenis toleráns, polkorrekt és abszolút mindenféle alternatív jog nagy tisztelője vagyok - úgyis ideje van már egy könnyebb posztnak. Az alábbi képeket magam készítettem: a szereplők jó barátaimnak mondhatóak, ők az én fakultatív macskáim. Fakultatív macska alatt olyan cica értendő, amelyik mindig megjelenik, ha kint vagyok a horgászvityillómban, és etetem-simogatom őket. Olyan macskák is megszelídülnek, akik más emberrel szóba sem állnak, nálam meg szépen kézhez szoknak.

Nos, akkor jöjjön egy szép tavaszi szerelem képes története - a 18 év alattiak most hagyják abba a poszt olvasását-nézését, mert szigorúan felnőtteknek szóló tartalom!

No, ezek után nem illik azt mondani, hogy a macskák nem értenek a szexhez: ez a párocska csodálatos Káma-Szútra-bemutatót tartott. Pózváltás, gyöngédség és szelíd erőszak, orális és hagyományos jelenetek - simán ki lehetne adni a macskapornó-Oscart. De a slusszpoén még hátravan - és ezért kell immár engem a tolerancia bajnokának nevezni, mert továbbra is halakkal tömöm a két túlfűtött szexbajnokot:

Ez a poszt nagy fába vágja a fejszét. Félreérthető, félremagyarázható. Lehet fasisztázni, pereskedni, ahogy tetszik. De a legokosabb lenne elgondolkodni rajta. Mindenkinek: többségnek, kisebbségnek egyaránt.

A politikában ma használatos, emberekkel kapcsolatos axióma az, hogy az emberi faj egységes és oszthatatlan; a "rassz" kifejezést arra találták ki, hogy ne kelljen az "alfaj" vagy hasonló többé-kevésbé definiált biológiai terminust használni a különböző emberfajtákra. A rassz kifejezés önmagában is polkorrekt. A rasszok között semmiféle érdemi különbség nincsen elismerve. Ez nem tudományos, hanem politikai axióma: tudományosan a dolog nincs eldöntve.

A nagy kérdés, hogy ez megfelel-e az objektív - materiális tudományos - valóságnak?

Ami létező, értékelhető tény: hogy az ember és a főemlősök genomja (genetikai állománya) hozzávetőleg 99%-os azonosságot mutat. Vagyis: a csimpánz és az ember között is csak egyetlen százalék genetikai különbség van. Elképzelhető, hogy mennyire kicsi a genetikai különbség az emberfajták génállománya között - de hogy létezik, az is tény. Egyrészt alapvetően különbözőek a bőrszínt meghatározó gének; másrészt vannak olyan egyszerű, könnyen regisztrálható - általában egy génhez kötődő - különbségek, melyek már ismertek. Ilyen például a japánok gyenge alkoholbontó képessége, avagy az afrikai négerek között a sarlósejtes vérszegénység (egyébként hibásnak számító) génjének nagy gyakorisága - mert ez a malária túlélését jelentősen megkönnyíti, így szelekciós előnyt jelentett.

További tény, hogy a biológiai "faj" klasszikus definíciója szerint az egy fajhoz tartozó egyedek egymással természetes úton termékeny (és szüleikhez hasonlító) utódok létrehozására képesek. Ezzel a definícióval már több baj van: merthogy pl. a farkas és a kutya a mai rendszertan szerint külön faj, viszont összepárzásuk mégis eredményes. Vegyük azonban a bernáthegyit és a palotapincsit: ezek egymással képtelenek természetes úton utódot létrehozni, hiszen ha a pincsi a kan, képtelen hágni a bernáthegyit, míg ha a kiskutya a szuka, a terhesség esetleg létrejöhet, de kihordhatatlan, mert a magzatok szétrepesztik az anyát. Holott papíron mindkettő kutya... De kitérhetnék a kecskebéka - tavibéka - kis tavibéka fajmeghatározási problémáira, vagy a ponty és kárász egybeívási képességére. Elgondolkodtató Terembura kommentje - amely szerintem poszt értékű. Nehéz volna megmondani a túl pontosan egyébként sem definiált biológiai alfaj-fogalom alapján, hogy a felsorolt különbségek elegendőek-e ahhoz, hogy az embernél alfajról beszéljünk, avagy maradhat a rassz vagy valami hasonló fogalma; de nem is ez a lényeg. Alfaj, rassz vagy változat: amíg ilyen alapon nem akarja valaki halomra ölni az egyik csoportot, addig mindegy.

Az emberi rasszkutatások acélos politikai viharokat okoznak. Az első általánosabb rasszközi intelligenciavizsgálat - mely a sárgák-fehérek-indiánok-négerek sorrendet hozta ki - a Nobel-díjas James D. Watson karrierjébe került. A második, nemrég publikált (több, jobban körülírt népcsoportot vizsgáló) és a blogvilágban is éles vitát kiváltó eredmény - ami ismét a négerek gyenge szellemi képességeit állapította meg, ugyanakkor a legértelmesebb populációnak az askenázi zsidókat találta - már valamivel kisebb traumát okozott.

Hozzáteszem: szó nincs arról, hogy kétségbe vonnám az eredményt. Lehet azt mondani (savanyú a szőlő alapon) hogy az askenázi zsidók kiemelése csak egy polkorrektizáló torzítás, de én ezt nem hiszem. Sőt, biztos vagyok abban, hogy az eredmény reális - nem véletlen a zsidók közötti sok-sok Nobel-díjas tudós. Éppenséggel azt mondtam (még tavaly a JP-n, ahol meg is kaptam a "szociáldarwinista" címkét), hogy ez szinte törvényszerű: a majdnem két évezredet diaszpórában élt zsidóság, amely Európában a földtől el volt zárva, csakis pénzzel és bizonyos értelmiségi, magas képzettséget igénylő szakmákkal, valamint kereskedelemmel foglalkozhatott. Az európai zsidóság a keresztény egyház világi hatalma idején csakis egymás között házasodhatott: de a populáció elég nagy volt ahhoz, hogy ez ne vezessen genetikai problémához (mondjuk ki: beltenyésztéshez). Ráadásul az európai zsidók meglehetősen mobilak voltak, gyermekeiket külországi egyetemekre gyakran küldték, így a házassági keveredés mindig biztosítva volt. Hozzá kell tenni, hogy a zsidó férfiak írástudása mindig is elvárt volt, hiszen a vallásgyakorlásukhoz ez szükséges - akkor is tudtak írni, amikor Európában a királyok se okvelenül.

Másfél-két évezred elég volt ahhoz, hogy a magasabb értelmi képesség kiszelektálódjon, és immár az askenázi zsidó populációban értékelhető pozitív különbséget mutasson a többiekhez képest. Biztosan örökletes most már ez, csak éppen nehéz a pontos genetikai hátterét megmondani, hiszen az értelmi képesség nem egyetlen, hanem egyszerre sok génhez kötött.

A legfontosabb kérdés, hogy az emberfajtákat megkülönböztető kutatásokból lehet-e fajelméletet, netán emberirtásra szolgáló ideológiát barkácsolni? Merthogy nyilvánvalóan ez a legnagyobb veszély, és ezért utasítják el nagyon sokan azt, hogy ilyen témában egyáltalán bármit is kutathassanak.

Nos. Nem jelentenek igazi gondot vagy veszélyt az ilyen esetek: amikor egy népcsoport/rassz/populáció a többiekhez képest pozitív tulajdonságot hordoz, hiszen arra nehéz tömegek által elfogadható ideológiát barkácsolni, hogy "túl okosok, öljük le mindet". Erre ugyanis sokan azt válaszolják, hogy "inkább téged, te barom, hiszen ki gyógyít meg, ki talál fel új dolgokat, ha a tehetségeket kinyírjuk?" Emellett az ilyen alapú zsidóellenes fellépés könnyen átmehetne az értelmiség általános kinyírásába, amit ugyebár Kambodzsában a gyakorlatban is kipróbáltak (és a Mao féle kulturális forradalom is erre hajazott) - nem túl nagy sikerrel.

Na de mi van akkor, amikor netán egy népcsoportban a negatív tulajdonság kódolt, örökletes volta lenne esetleg kimutatható? Hogy a közepébe vágjak: a cigányságról és a bűnözési hajlamról van szó, ami nem csupán Magyarországon, de egész Európában súlyos probléma. A genetika már meállapított szimpla, bűnözésre hajlamosító konstellációt (az XYY genotípus, az ún. "szuperférfi"), tehát ilyen dolog létezik. Az XYY kromoszómaszerkezet azonban nem normális: egy többletkromoszóma van. De a bűnözésre való fokozott hajlam nyugodtan öröklődhet poligénesen, akár az intelligencia, ezért csak nagyon átfogó és jól standardizált (továbbá igen költséges, hivatalos támogatást igénylő) kutatással lehetne eldönteni, hogy van-e öröklődő összefüggés.

Egyáltalán milyen alapon lehetne feltenni a kérdést? Csakis úgy, ha először átfogó szociális felmérésekkel tisztáznák: az azonos körülmények között élő cigány és nem cigány családok között végzett nagyszámú adatfelvétellel lehetne tisztázni, hogy van-e szignifikáns bűnelkövetési különbség (összességében persze biztosan van, ez nem kérdés, de csakis az azonos életkörülmények közötti népcsoportok összehasonlítása adna tudományosan értékelhető eredményt). Ha igen: jöhet a genetika, és megpróbálhatja kimutatni, hogy a dolog öröklődik-e, és ha igen, hogyan, mennyire.

Itt jutunk el a kritikus pontra. Mi van, ha az eredmény igazolja, hogy bizony, a bűnözési hajlam egy adott populációban örökletesen magasabb? Kétféle veszély is van. Az egyik természetesen az, hogy egy ilyen tudományos megállapítás hatalmas adut adna a tényleges fajelméletek híveinek, és esetleg komoly veszélynek tenné ki az adott populációt. De a másik, áttételesebb veszély sem kicsi: ha a polkorrekt hatalom kellően erős, rossz esetben sajátos tálalásban enyhítő körülményként vagy mentségként hozhatja fel a dolgot.

Jelenleg a "nincs az emberi rasszok között érdemi különbség"-szöveg csak egy politikai klisé. Tudományos alátámasztás nincsen! Ugyanakkor a polkorrekt érvelés sajátos módon nem a tudományos, hanem a jogi (leginkább a büntetőjogi dogmatikával egyező) ellenérveket hozza fel. Számos netes vitába belekeveredtem ebben a témakörben: a szimpla lerasszisztázást nem számítva a dologba belegondolók se nagyon tudtak kiszabadulni a büntetőjogi terminológiától. Miről van szó? Még halálprecíz érvelők (a legendás max_headroom, Shenpen blogján egy azóta levett posztban) is beleestek abba a csapdába, hogy amikor a "nem lehet egyelőre a bűnözési hajlam egyes populációkban eltérő mértékű öröklődését bizonyítani" típusú megjegyzésemre valahogy úgy válaszolt, hogy mindaddig, amíg nem tudom a bűnözési hajlam öröklődését bizonyítani, addig úgy kell venni, hogy ez nem létezik.

Csakhogy ez az érvelés alapvető hibában szenved. Kristálytisztán visszaadja az "in dubio pro reo"-elvet: kétség esetén a vádlott javára kell dönteni! Viszont álljunk már meg: a kérdés nem büntetőjogi, hanem genetikai-tudományos jellegű! Nem Kanalas Dzsenifer bűnösségéről kell dönteni, hanem azt megállapítani, hogy a cigányok összessége hajlamosabb-e örökletes alapon a társadalmi normáktól való eltérésre - bűnelkövetés formájában - mint a többiek?

Anyagi jellegű tudományos kérdést nem lehet politikai előfeltételek nyomán eldönteni. Sőt: tudományos kérdésben (ha nem vadonatúj felfedezésről van szó, amikor még maga a metodika is kidolgozatlan) SEMMILYEN előfeltételezés nem helyes. Vagyis: pusztán azért, mert a polkorrekt dogmák az emberi rasszok közötti negatív tartalmú különbségeket mereven elutasítják, még egyáltalán nem válik ez munkahipotézis értékűvé sem. Könnyű volna itt egy szépet csúsztatni az "Eppur si muove" felidézésével vagy Giordano Bruno mágylájának lángjaival: csakhogy valódi párhuzam nincsen! Galilei és Bruno már objektív, tudományos eszközökkel bizonyítani tudta a Föld keringését a Nap körül, míg ezzel szemben csakis a dogmák és a vakhit álltak.

Cigánybűnözés-ügyben semelyik álláspont nem bizonyított. Sem a bűnözési hajlam öröklötten magasabb volta, sem pedig annak ellenkezője nincs tudományosan elfogadhatóan megállapítva. Nem végzett senki precíz és erre irányuló kutatást! A cigányok közötti nagyságrenddel magasabb bűnözés tény: ezt ma már csak igen ostoba vagy nagyon elvakult emberek tagadják. A jelenség oka azonban tisztázatlan.

A legkomolyabb kérdés - amit széles körben meg kéne vitatni - hogy ha egy efféle kutatás zöld utat kapna, és netán igazolná a bűnözési hajlam örökletességét, akkor mit lehetne tenni? Szabad-e egyáltalán megkockáztatni egy ilyen eredményt? Nem váltana-e ki agressziót és pogromot azokból, akik az eredmény hatására feljogosítva éreznék magukat az erőszakos "preventív önvédelemre"?

A kétségek hosszan sorolhatóak. Ugyanakkor a kutatás mellett is lehet érvelni. Nevezetesen: gyakorlatilag soha nem jobb a struccpolitika a megalapozott ismereteknél. Amíg nincs tudományos igazság, addig mindenki azt mond, amit akar. Továbbá: ha a bűnözési hajlam örökletessége igazolva lenne, biztosan meg lehetne találni azokat a humánus módszereket, melyekkel a veszélyeztetett személyek erkölcsi státusza nevelés-tanítás útján megszilárdítható lenne. Az ember értelmes lény, így az örökölt tulajdonságok erősen befolyásolhatóak: ha tudjuk, kiket kell megtámogatni, az eredmény biztosan jobb lesz.

Ezzel persze átrúgtuk a labdát a polkorrektek térfelére, akik felüvölthetnek: MÁR GYEREKKORBAN DISZKRIMINÁLJUNK? Visszakérdezek: tényleg ártalmas diszkrimináció az, ha valakit segítünk abban, hogy öröklött beilleszkedési hátrányát csökkentse vagy megszüntesse?

Ez a poszt csak vitaindító - és hamarosan követi majd egy másik, a magyarországi rasszista jelenségek közötti különbségekről (már kapiskáltam kommentekben a kérdést); a kettő összetartozik. Hangsúlyozom: nincs fix véleményem, mi lenne a jobb. Elsőre hajlok arra, hogy fel kell adni a polkorrektséget, és tudományosan támadhatatlan minőségű kutatásokkal szembenézni a valósággal, mert biztosan TUDNI mindig jobb, mint dogmák és politikai elvek mentén kinyilatkoztatni. Orvosságot se lehet jól írni, ha nem tudjuk, miben szenved a beteg! Ugyanakkor látom a palackból kiengedett szellem veszélyét, illetve azt, hogy efféle eredményeket kellően aljas emberek mire használhatnának fel...

Nos, halljuk a véleményeket!

A busz befordul a végállomáshoz. Mindenki leszáll, én egymagam fel - ilyenkor már kevesen járnak erre. Elő a könyvet... Pár perc múlva mély morgással életre kelti a sofőr a vénséges Ikarust, és megindul.

A következő megálló a bevásárlóközpont, ahol este fél tízkor is még nagy az élet. Jókora cigánycsalád türemkedik be a járműbe:a nők visítoznak, a férfiak ordítanak, a gyerekek koruknak megfelelő tónussal veszik ki részüket a hangzavarból. Nyomban teleugrálják a páros üléseket: természetesen fellépnek az ülőrészre, sőt, az egyik purdé már a támla teteján áll, a kapaszkodón lógva.

A buszos hátranéz, arca eltorzul - majd nyel egyet és előrefordul. Gázt ad, az öreg busz meglódul, majd a körforgalom előtt határozottan rálép a fékre. Purdé üvöltve zuhan a székek közé, merthogy a kapaszkodót már elengedte. A buszos alighanem nagyot hibázott: most mindjárt meglincselik!... Ám csoda történik: a zúgó kurvaanyázás közepette az egyik fickó felkel, és salamoni igazságot tesz: egyik kezével kikapja egy másik kölyök kezéből a pudingot, és a buszos kuckója felé hajítja, de a másikkal jókora pofont kever le a közben feltápászkodó, póruljárt purdénak: "Mit ugrááász ott fönn te kis szaaaarhaaaaáááázi?"

A busz fut tovább. Az ordítozás, viháncolás is folytatódik. Az egyik megállóban nyugdíjas vár: de ahogy meglátja a rakományt, elfordul, nem mer felszállni. A reakció: "Mi van, nyanya, büdösek vagyunk táán, kurvanyááád!" Mellesleg: igen, büdösek. A kölyköket vastagon lepi a kosz, és azt se nehéz kitalálni, hogy ez nem mind mai termés... A nők lábát vastag szutyok borítja, körmeik vérvörösre lakkozva, de szélüknél masszív fekete gyászkeret.

Az egyik jegylyukasztó megadja magát: két suhanc kétoldalról rángatta, eddig bírt kitartani. Pillanatok alatt kibelezik. Majd egyszercsak elcsendesedik a népség - balra nézek, és felsejlik a sötétben a kerületi rendőrség épülete. Még megálló is van előtte, a buszos kérhetne segítséget, de ez persze naivitás: holnap is ezt a járatot kell vinnie, nem nehéz megtalálni.

Még pár megállót kell kibírnom. Eddig nem találtak meg (a legjobban védhető ülésben foglaltam helyet, a sofőr mögött - mert ez sarok, így az esetleges támadókat hatalmas rúgásokkal lehet fogadni). Most azonban két suhanc provokatívan mellém áll: belenézegetnek a könyvembe, amire már rég nem tudok figyelni, és kezdődnek a megjegyzések. Felállok: szerencsémre másfél fejjel tornyosulok föléjük, így a két alak meghátrál. Éppen olyan az arckifejezésük, mint a National Geographic filmjén a hiénáknak, amikor az oroszlán még nem engedi őket a hús közelébe. Szerencsémre nem egy sötét mellékutcánál, hanem az egyik kisebb főúti csomópontnál szállok le, így bár szűkölnek, de nem jönnek utánam.

Budapest, 2008.május 26. Nem egy szakadt dzsumbujnegyedben, hanem az egyik legkellemesebb kertvárosi zöldövezetben.

Garázdaság? Közösségellenes magatartás? Ugyan már... Azt csak a politikai ellenzék követheti el!

Előre bocsátom: amit megírok, az minden lényeges tényben teljesen igaz. Puszta önvédelemből lényegtelen dolgokat nem pontosan adok közre. De tényleg csak a legkevésbé fontosakat, melyek az ügy érdemét nem befolyásolják.

Nos, a történet dióhéjban: egy elhanyagolt küllemű, zavart ember kórházba került azzal, hogy görcsrohama volt. Papírja semmi, a nevét is csak a kísérője mondta meg. Szálas termetű cigány fiatalember kísérte, aki az ellátó orvos érdeklődésére simán közölte, hogy az illető "csicska": vagyis otthon tartott, rabszolgaként dolgoztatott személy, aki pénzt nem kap a kezébe, rendes ruhája sincs, éppen csak etetik. Valamint itatják: de ez most elmaradt, mert a beteg részegen nem egyszer agresszív volt, hát megvonták a piaadagját. Jött is az elvonásos görcsroham, menetrendszerűen.

Az szinte hihetetlen, hogy a kísérő ezt a XXI. században minden további nélkül nyíltan elmondhatja. Mit tehet az orvos, az ápolónő? Feljelentik? Egyrészt eljárás se indulna, hiszen az önálló létfenntartási esély nélküli csicska nem vallana a rabszolgatartók ellen: márpedig eltartott-befogadott "családtag"-nak lenni nem jogellenes. Másrészt hol lenne garancia arra, hogy a rabszolgatartók nem jelennek meg az egészségügyiek lakásán - sőt, ahogy én a sajtó egyik-másik szeletét ismerem, ordítanának az orvosi titoktartásról oldalszámra...

Merthogy nem a rabszolgatartás - nem is annyira nagyon ritka! - jelensége a baj jeles államunk vezetőinek. Hanem az, ha kiderül, illeve ha az is kiderül, hogy a nagyon-nagyon polkorrekt kormánynak esze ágában sincs semmit tenni ellene. Már csak azért sem, mert ez a bűncselekményfajta is elsősorban a "cigánybűnözés" nem éppen polkorrekt kategóriájába illeszthető bele. Jelen esetben a rabszolga maga is cigány volt; míg máskor nem okvetlenül. A közös bennük, hogy rendre leépült, akaratgyenge, általában alkoholfüggő és érdekérvényesítésre-védekezésre gyakorlatilag képtelen személyek a sértettek.

Persze fel lehet ezt fogni dialektikusan másképpen is. Elvégre ezek a sértettek, akiket de facto rabszolgaként tartanak, szabadonengedve gyakorlatilag életképtelenek. Munkát nemigen kapnak, hivatalos munkahelyen nem is képesek megmaradni (ott berúgva nem lehet dolgozni általában), lakásuk-jövedelmük nincs. Így aztán a Gyurcsány alatt szanaszét szakított szociális hálónak kéne őket fenntartania - de simán átesnek a lyukakon, és általában nem kellenek a kutyának se, mindenkinek púpot jelentenek a hátán... Voltaképp azt is mondhatnánk, hogy a rabszolgatartók tulajdonképpen szociális gondoskodást nyújtanak a maguk módján!? Lehetséges, hogy az állam, bár nem hivatalosan persze tudja, hogy mi folyik, azért csukja be mindkét szemét nagyon gondosan, nehogy ezeket a szerencsétlen alkoholistákat gondoznia kelljen?

Van megoldás? Mit gondoltok? De ne a "lőjük halomra"-megoldást propagáljuk: hiszen az egyrészt emberhez méltatlan, másrészt éppenséggel nem is biztos, hogy a mai állami "gondoskodás" jobb lenne az áldozatoknak...

A baloldaliak legáltalánosabb mentegetőző szövege a valaha létrejött "létező szocializmusokról" - melyek mind embersanyargató diktatúrák voltak, legfeljebb a kezükre tapadó vér mennyiségében volt különbség - az, hogy "a marxizmus egy pozitív ideológia, csak a végrehajtás csúszott félre, az ideológia megalkotói nem így akarták".

Ugyanakkor tény, hogy eddig demokrácia vagy legalább nagyjából humanista értékeket valló állam marxista talajon soha nem jött létre.

Fel kell tenni a kérdést: Vajon ez véletlen, vagy szükségszerű? Lehet-e marxista elvek mellett demokratikus, humanista államot működtetni?

A választ akkor kapjuk meg, ha a "társadalomtudós" Marx nézeteit az ember alapvető biológiai természetének ismeretében vizsgáljuk meg - érdekes, hogy efféle összevetésekről nemigen van tudomásunk. Az én eredményem: a marxizmus az ember biológiai természetétől idegen; részben annak legalantasabb vonásait mozgósítja, illetve olyan elvárások mentén épül fel, melyeknek az ember biológiai lény léte miatt képtelen megfelelni (illetve: az emberek nagy többsége mindenképpen képtelen).

A marxizmus tehát nem egy szép és jó ideológia, amit dilettánsok torzítottak el; hanem egy dilettánsok által fabrikált eszmerendszer, melyet gazemberek használtak ki saját hatalmi céljaikra.

Marx alapvetően nem is volt társadalomtudós: csak afféle félművelt tudósparódia. Mély elismerésem (bizony ám!) Shadainak ezért a posztért, melyben Marxot egyszerűen és nagyon igaz módon letalmudistázza, és oda teszi, ahová való: a szemétideológiákat barkácsoló kóklerek közé. A poszt erre vonatkozó részletét érdemes szó szerint idézni:

Paul Johnson brit történész úgy jellemzi Marxot, mint akinek egyéniségében “egy bizonyos fajta tudós”, nevezetesen a talmudista jellemző vonásai fedezhetőek fel: “benne is megvolt a hajlam arra, hogy óriási mennyiségű félig megemésztett tudásanyagot gyűjtsön össze, és enciklopédikus műveket tervezzen, amelyek aztán sosem készültek el, ő is mélységesen megvetette a nem tudósokat, s rendkívül magabiztosnak és ingerlékenynek mutatkozott tudóstársaival szemben.” Mi több, folytatja Johnson, “jóformán egész életműve talmudista jellegű, mert lényegében nem más, mint a szakterületen működők munkáinak a kommentálása, bírálata.”

Csak halkan, de nagyon határozottan jegyzem meg: ennyit a "minden zsidó baloldali, minden zsidó Talmud-párti", és hasonló sztereotípiákról. A Paul Johnson-idézet amúgy telitalálat, minden szava pontosan ül!

Nos, társadalomtudományi alapon a formális logikát jól, néhol extrém jól alkalmazó Marxot legyőzni szinte lehetetlen. A baj ott van, hogy a marxi cél premisszái teljesen hibásak. Mit is akart ő elérni? A kommunizmust, a szükséglet szerinti elosztást, az emberek teljes egyenlőségét - mindazok kiirtása vagy beolvasztása után, akik ebből a világméretű prokrusztészi ágyból valahol kilógnak.

Akkor vegyük elő a biológiát. Van-e olyan klasszikus társadalmi előírás, ami masszív normaként élt évezredekig, de mégsem tartották be, mégpedig biológiai okból? Erről már írtam korábban is, de most röviden megismétlem a lényeget, mert fontos.

Van bizony a biológiai temészetünkbe ütköző társadalmi (mondhatni ideológiai) előírás: és éppen a zsidó-keresztény vallások által megkövetelt monogámia parancsa. Mind a zsidó, mind a keresztény vallások monogám házasságot írnak elő, szexuális hűséggel. Helyenként hihetetlenül szigorú büntetésekkel, gondoljunk a biblikus megkövezésre - és mégsem működött a dolog! A legszigorúbb rendszerben is mondhatni tömeges volt a félredugás, a házasságon kívüli szex; olykor a szó szoros értelmében halált megvető bátorsággal. Persze erről valósághű statisztika nincsen, de azért elég jó képet ad a probléma fontosságáról-gyakoriságáról, hogy lényegében erről szól az egész világirodalom.

Egyszerűen arról van szó, hogy ahogyan az emberszabású majmok sem, úgy az ember sem monogám alaptermészetű. Afféle fakultatív monogámia talán a legmegfelelőbb számunkra: állandó társsal, de időnként máshol szerezve friss élményeket és változatosságot nyújtó kielégülést (a csimpánz is nagyrészt így él). Nemrég egy tudományos kutatás az állatoknál kimutatta, hogy a testméretek és a testdíszek mutatják, hogy az adott fajon belül melyik ivar hajlamosabb a poligámiára (lásd pl. a szarvast, ahol a bika nagyobb és agancsa van). Embernél a díszek körülbelül egyenlőek - a szakáll-bajusz a cicivel ki van egyenlítve -, a méretek pedig a férfiak nagyobb poligámiáját mutatják. Ez nagyjából meg is felel a valóságnak - több vallás kezeli is a kérdést, aszimmetrikusan többnejűséget engedve.

A monogám házasság az egészségügyi forradalom előtt úgy-ahogy (legalább a felszínen) működőképes volt: a házasfelek ugyanis átlagosan meglepően rövid ideig élhettek együtt. Egyszerűen azért, mert jó eséllyel egyikük hamar meghalt: jött a török, a tatár, a pestis, a kolera, a vakbélgyulladás, a tüdőgyulladás, a fosást okozó talajvíz, a koszos kezű bába, vagy akármi más, ami ma banalitásként kikezelhető. Mondhatni afféle időbeli házaspárcserélő promiszkuitásra volt lehetőség: a túlélő fél hamar újraházasodott. Ahogy a nyolcszázas években gyorsan nőni kezdett az átlagéletkor, rögtön ki is kellett venni az egyházak kezéből a házassági ügyeket, mert a válás irányába (Biblia ide vagy oda) akkora feszítőerő volt, hogy az államnak közbe kellett lépnie.

Az emberre saját biológiai természete másban is jellemző. Az egyetlen állatfaj, amely akár tömegméretekben hajlamos fajtársai leölésére elvi okokból; mert egy átlagos állat legfeljebb étel, szex, élettér vagy esetleg rangsorbeli hely miatt hajlandó küzdeni, és a fajok döntő többségénél a küzdelem soha, vagy csak nagyon ritkán halálos kimenetelű. Azt nehéz lenne megmondani - és túl is nyúlik a tárgyalt témán - hogy az emberből a fajtárs megölésére vonatkozó gátlás kiterjedt hiánya vajon eleve be van kódolva, és az élővilég többi részét védi a legfejlettebb faj túlzott térhódítása ellen (egyelőre sikertelenül), vagy tanult dolog - de elég valószínűen nagyon ősi lehet, mert elvi okoból (is) vívott háborúkat már a nagyon korai történelemből is ismerünk.

Mármost ha Marx fejével gondolkozunk tovább, akkor szükségképpen el kell fogadnunk a darwini evolúciós elméletet - hiszen Marx a vallást humbugnak mondta, márpedig elfogadott materialista életelmélet jelenleg Darwinén kívül nincsen (ez most nem jelenti a szerző ideológiai álláspontját, csak Marx saját logikáját alkalmazom az ő rendszerére biológiai oldalról, konzekvensen).

No, akkor lássuk: lehet-e kommunizmust csinálni a biológiai emberek közösségében? Aligha! Először is: a létért való, fajon belüli versengést, ami a fejlődést előreviszi, hogy a fenébe lehet fenntartani egy prokrusztészi jelleggel egyenlősítő társadalomban? Mi a fenének tanuljak én, ha ugyanúgy megkapok mindent, amire csak szükségem van? A megvalósuló kommunizmus, ha mindenkinek alanyi jogon minden luxus jár, maga a céltalanság: azonnali féktelen dekadencia alakulna ki, önmegvalósítási lehetőség nélkül. Kicsiben már láttunk hasonlót: például amikor az ókori Róma már az egész akkori világ ura volt, az akkori viszonyok szerint szinte korlátlan gazdagságú uralkodó réteg gyorsan elkorcsosult annyira, hogy aztán elsöpörték őket a még éhes népek. A Marius idején történt germán támadás vagy a pun háborúk esetében az ellenség ereje relatíve nagyobb volt - de akkor Rómának még volt miért küzdenie, még feljövőben volt. A céltalanná váló társadalom törvényszerűen megsemmisül - márpedig a kommunista társadalom céltalan.

A céltalanság azért is súlyosabb dekadenciába visz, mert az ember képes saját halálát felfogni és annak szükségszerűségét felismerni (ha elfogadni nehezen is). Nos, egy materialista, a halál utánra semmit se kínáló, belső versennyel nem rendelkező, mindenkinek mindent a segge alá toló kommunista társadalomban mi lehet az egyén életcélja? Megdugni még több nőt? Naponta száz osztrigát bezabálni? Vagy marad a pia és a kábítószer, az egyén borzalmas fölöslegesség-tudatának levezetésére?... Tartok tőle, hogy az utóbbi...

Ha a kommunizmus szükséglet szerinti elosztását némileg az érdemekkel színezzük (hogy legyen motiváció), akkor meg szépen eljutunk előbb-utóbb Huxleyhez (a Szép új világba). Merev kasztok, a dupla-alfa-pluszoknak teniszpálya, az epszilonoknak rabszolgaság. Nos, egy ilyen társadalomban a kizsákmányolt epszilonokat éppenséggel a marxi eszmékkel lehetne mozgósítani, hogy az alfákat leölve vívják ki a szabadságukat - ámde ha a marxi eredményt maga a marxizmus verné szét, az akkora sikertelenségi paradoxon, hogy további bizonyításra nem szorul az ideológia képtelensége.

A kommunizmus tehát kilőve. Vizsgáljuk meg, hogy az odavezető út lejátszható-e tisztességesen: vagyis, a marxista elvek mentén történő hatalomátvételből kijöhet-e bármi jó?

A marxi elmélet lényege az osztályharcos ideológia; ez jogosítja fel a "kizsákmányolt" munkásosztályt a küzdelemre. Először is: Marx ezzel elkésett. Az igazán embertelen és voltaképpen öngólt lövő kapitalizmus ugyanis korábban végződött - addigra rájöttek, hogy kereslet nélkül profit sincs, tehát a "kizsákmányolás" hosszú távon sikertelen. Nem csak a munkások állandó lázongása és elégedetlensége miatt, de azért is, mert a fizetőképes kereslet hiánya alapjaiban kérdőjelezi meg a tőkés sikerét. Téves tehát az a hit, higy a mai "emberarcú kapitalizmus" az osztályharc eredménye; az bizony magától is létrejött volna, szimpla racionális alapon. Már megvoltak a csatornák a tehetséges szegények érvényesülésére is: a nyolcszázas évek egyházi ösztöndíjaitól a tanulmányi sikereken alapuló támogatásokig.

Az osztályharccal az a hatalmas baj, hogy voltaképpen kőkeményen antidarwinista. Materialista elmélettől ez elég csúnya hiányosság... Miért is? Hát egyszerű belátni: ugyanis az "elnyomott" munkásosztály általában nem véletlenül elnyomott. Ki a munkás? Aki nem képes tanulni, aki nem tud bonyolult dolgokat megérteni, aki gyengébb képességű azoknál, akikből értelmiségi lesz. Fanyalgóknak: tudom, hogy vannak kisemmizett tehetségek, tudom, hogy nem minden értelmiségi okos! De azért nagy átlagban igaz, hogy (különösen a mai társadalmi mobilitás, ösztöndíjak, stb. mellett) az marad fizikai munkás, aki nemigen tud többet, mint a lapátot markolni. Ez nem baj, elvégre lapátos emberekre szükség van. Az emberiség IQ-átlaga annyi, amennyi, mindig lesznek jobb és gyengébb képességűek - ezeket egyformává nyírni több mint bűn: hiba! Mindenki ott legyen, ahol teljesíteni tud. A lapátosok nagyon rosszul teljesítenek az államvezetésben - és ez nem véletlen.

A leggyengébb képességű rétegből élcsapatot csinálni természetellenes és a társadalomra nagyon is veszélyes kísérlet. Ebből jó nem sülhetett ki - mint ahogy nem is sült ki semmi hasznos eredmény...

A lapátos és a könyves ember között eleve van egy alapvető különbség. Én egy nagymúltú munkás (mondhatni, munkásarisztokrata) horgászegyesület tagja vagyok: annak idején ide egyetemistaként nagyon nehéz volt bejutni. Az öreg vasasok rendre az orrom alá dörgölték: "nem muszáj tanulni, lehet ide jönni a gyárba!". Csakhogy Auschwitztól Recskig mindenhol kiderült, hogy a könyves emberek némi akklimatizáció után egész jól elboldogultak a lapátosok szerepében - míg fordítva erről szó nem volt. A 85-ös IQ-val rendelkező kubikost hiába állítják a műtőasztalhoz, nemhogy fél, de húsz év alatt se fogja tudni azt, amit az orvos...

Nos, a marxista munkásfelszabadító osztályharccal az a legnagyobb baj, hogy az átlagosan leggyengébb szellemi képességű réteget privilegizálja. Márpedig a gyengébben gondolkodók befolyásolhatóbbak, erőszakra hajlamosabbak, a szervezési-vezetési képességeik pedig értelemszerűen gyengébb. A forradalmaik véresebbek a szükségesnél, majd ha a hatalmat átveszik, vezetőik (szintén a képességdeficit miatt) hajlamosabbak az üldözési mániára, a szék féltésére, mindenáron való őrzésére. Hová vonulhatott volna vissza Dzsugasvili elvtárs, ha demokratikusan elküldik? Elvégre mégse mehetett vissza Grúziába postát rabolni... Így aztán gyorsan kinyírt mindenkit, aki húsz kilométer közelségbe kerülhetett a székéhez - és ez bizony minden szocialista országban elfogadott gyakorlat volt...

Egyszerűen és törvényszerűen torz az a fejlődés, amit az átlagosan leggyengébb képességű réteg vezényel. Ha pedig kialakul itt a "krémből" valamiféle értelmiség: az egyrészt elszakad a munkásoktól, és ugyanolyan kizsákmányoló lesz, legfeljebb nem a tőke, hanem az állam nevében - ahogy ez meg is történt minden egykor létező szocialista országban. Marx nevében voltaképpen nem hoztak létre új rendszert; csupán a tőkés helyébe a személytelen államot állították, melynek a munkásokkal szemben még szemetebb módon kizsákmányoló vezetőit a munkásságot elhagyó hivatásos forradalmárok, illetve a benyalási alapon kooptált cinkos értelmiségiek állították ki. Ezeknek a vezetőknek viszont a tisztességes gondolkodókkal szemben vaskemény zsarnoksággal kellett fellépniük (azonnal eltiporva a szólás- és sajtószabadságot), nehogy azok leleplezzék a rendszer elnyomó voltát.

A privilegizált réteg képességhiánya törvényszerűen vezet az ideológia abszolutizálásához: elvégre milyen más indoka lehetne a képesség nélküli hülyének arra, hogy vezető maradjon, mint egy ezt "munkáskáder"-alapon előíró ideológia? Elvégre a tehetség ellen valamit fel kell hozni, hogy miért nem kerülhet oda, ahol a helye lenne - a legjobb és kivédhetetlen, hogy nem alkalmas a származása.

A létező szocialista államok voltaképpen nem voltak egyebek, mint elcseszett kapitalista országok, ahol a tőkét állami kézbe vonták össze, és hozzá nem értő, bürokratikus idióták működtették - vaskos ideologikus felhanggal. A munkások sorsa nem jobb lett, hanem rosszabb: ugyanolyan szar életszínvonal mellett még szeretniük is kellett az őket változatlanul elnyomó rendszert. Ebből táplálkozott például az 1956-os forradalom elementáris ereje: mert ha már enni nincs mit, legalább hagyjanak békén heverni az ünnepnapokon, nem igaz?

Mi tehát a marxista munkásfogalom? Fajelmélet. Az bizony. A mellesleg antiszemita zsidó Marx volt a fajelméletek legfőbb elvi megalapozója. Teljesen mindegy, hogy a foglalkozás vagy egyéb alapján, de a tömeges születési kiváltságok (illeve hátrányok) és az ezekre alapozott ideológia az szimpla fajelmélet. Tökmindegy, hogy zsidók, munkások, cigányok vagy bárók képezik az adott ideológia előnyben vagy hátrányban részesítettjeinek táborát: ez akkor is ugyanolyan fajelmélet. Marxnak nem csupán Sztálin, de Hitler is a következménye.

Egyszóval, Shadaival egyetértve: Fuck you, Marx!

__________________________________________
Bocs, ez csak illusztráció (terembura)

A szöveg: Ha nyílt forráskódú programot írsz, a KOMMUNIZMUST programozod.

Emlékeztető Microsoftos barátaidtól