Kedves Olvasók!

Először is: elnézéseteket kérem, hogy így eltűntem - egyszerűen a programom hirtelen módosult, és elmentem vidékre. Semmi bajom nem történt (attól eltekintve, hogy cefetül megfáztam), és nem is tiltották be ezt a blogot, semmilyen korlátozásról nem tudok. Tegnap délután jöttem haza, még szavaltam is a Szabadság téren (akkor még volt valamennyi hangom), és onnan se vittek el. Még csak nem is igazoltattak. Hülye ez a rendőrség...

Mindenesetre köszönöm az aggódást, megható volt olvasni. Igyekszem vigyázni magamra - akinek van gyereke, az nem teheti meg mindazt, amit meg szeretne. Persze ha forradalomra kerülne a sor (ideje...), az már más kérdés...

Ez a blog alapvetően nem "énblog", és eszem ágában sincs leírni, hogy hová mentem közértbe és fogtam-e ma halat. Ugyanakkor nagy ritkán felbocsátok egy-egy ilyen posztot is. Már rég volt efféle, hát hadd menjen.

Ma a zenéről lesz szó. Nem a zenéről általában, hanem csak arról, amit én szeretek. Valahol ebből is látszik, hogy a világ nem egyszínű: tudjátok-e ki az, aki az ízlésemet erősen osztja ebben? Hehehe, hát mavo... Bizony ám...

A zene alapvetően jobb agyféltekei ügy: nem kell hozzá a beszédközpont. Engem zavar is, ha a szöveget értem (a magyar dalszövegek döntő többsége szentimentális vagy egyéb típusú baromság, és akkor is elrontja a zene élvezetét, ha az amúgy jó lenne).

Volt nekem valaha egy gimnáziumi énektanárom, aki azt mondta (bár ő csakis a klasszikus zenére értette), hogy az a valóban jó zene, ami századszor meghallgatva jobban tetszik, mint először, és nem unható meg. Nos, ebben igaza van, bár nem szűkítem le a klasszikus zenére (annak a hangszerelése sokszor bántja a fülemet).

A közepébe vágva: Pink Floyd (mavoval együtt...) és Mike Oldfield. Gyakorlatilag semmi mást nem fogyasztok. Ezt is válogatva: Pink Floydból alapvetően a régebbi dolgok játszanak, kezdve a debütáló The Piper At The Gates Of Dawn és a második A Saucerful Of Secrets albumokkal - folytatva a hatalmas Ummagummával. Továbbá az Animals, a Wish You Were Here, meg pár tétel a Relicsről. Ami azonban Pink Floydéknál az abszolút csúcs, az egy saját gyártmányú lemez (kazetta verzióban is létezik): az A oldal az Atom Heart Mother, a B pedig az Echoes. Dráma és líra - mindkettő hihetetlenül eltalált darab, még a Floyd hosszú számainak védjegyeként meglévő középtáji disszonancia sem igazán kellemetlen egyikben sem. A Floyd igen költőies szövegei nem jelentenek műélvezeti gondot, mert nem tudok annyit angolul, hogy megértsem - lám, a nyelvtudás hiánya is lehet előny...

Hát a The Wall? Hol van a Fal, annyi nemzedék bálványa?

A Fal jó zene, a film is tetszett, láttam elég sokszor. De azért a zenéje kissé populáris már... Néha előveszem, egyszer-kétszer meghallgatom, aztán elteszem megint egy évre. Százszor? Jó, összesen már biztosan megvolt a száz, de azért egymás után százszor semmiképp.

A Floyd szegény Syd Barrettel (Isten nyugosztalja az őrült gyémántot) igazi új hangvétel volt. Aztán Waters uralma alatt kísérletező-újító zenekarból lassan vérprofivá váltak, de a nagyon magas színvonalat sokáig sikerült megtartani. Waters után? Az már nem az igazi.

Jöjjön akkor Öregmezei Mihály, a másik zseni. A Tubular Bells, mint MO klasszikus darabja, utánozhatatlan. A nagyzenekari változat B oldala pedig egyszerűen gyönyörű - ahogy a vonósok staccatója (jól írtam? nem biztos) helyettesíti a dobot ritmushangszerként - az ember hátán a hideg futkos tőle. A Tubular Bells II. már erősen populáris, de kellemes, míg a III. már gyatra. Mike Oldfieldre jellemző, hogy rendkívül mélyértelmű, csodálatos (általában instrumentális) zenék mellett bizony sok-sok slágert is elkövetett - a francos rádiók még ma is nap mint nap a Moonlight Shadow-t nyomják a tényleg ritka szép tiszta hangon éneklő Maggie Reillyvel, de azért ezt hallgassák inkább a lányok...

Mi van a Tubular Bellsen túl? Sok minden, szerencsére. A négytételes, komor Incantations, az ijesztőtől a játékosig váltakozó, de végig feszített ütemű, lüktető Hergest Ridge (figyelem: a CD-ről egész szólamok hiányzanak, a régi LP-verzió az igazi, vagy esetleg a Boxed összeállításban levő CD, de az se tökéletes), vagy a nagyszerű - nem véletlenül Oscar-díjas - The Killing Fields filmzene. Még a filmet is beszereztem - elgondolkodtató, nagyon jó mű, persze semmi vidámság nincs benne... De lehet szemezgetni a Five Miles Outról, a Crisesről, a Guitarsról, a Voyagerről is - mindegyiken vannak remek darabok.

Hogy nekem mi a magnum opus Mike Oldfieldtől? Azt talán a kutya se ismeri: az Amarok című lemez. Szerintem rádióban az életben le nem játszották még nálunk (hacsak nincs valami elvadult zenecsatorna, amelyik ilyet is lead), mert a CD-t betéve a következő felirat jelenik meg: 1-60:04. Vagyis egyetlen szám az egész, egy órán keresztül. De hogyan, atyaúristen! A különböző, egyenként is nagyon izgalmas témák harcolva vagy egymásba simulva bukkannak fel újra meg újra, megváltozva, szelídülve, keményedve - és Mike futballbírói síptól kezdve flexszel köszörült vascsövön át mindent bevet, ám úgy, hogy senkinek fel nem tűnik, hogy ez nem "zene" a szó szoros értelmében! A flexet (a motorhangja ki van retusálva, csak a köszörülés hallatszik) csak több év múlva vettem észre - mert a hang teljesen zenei. De ne gondoljunk valami kakofóniára: ezek csak kiegészítő eszközök, a darabot a gitárok uralják.

Van egy ősöreg, már döglődő discmanem - ha néha magammal viszem, mindig csak az Amarok van benne. Sose cserélem, inkább meghallgatom még kétezerszer. Ha megszerzitek-kipróbáljátok, körülbelül 10 óra türelemre lesz szükség: elsőre szörnyű, másodikra nagyon idegesítő, és úgy a tizedik alkalom után jön rá az ember, hogy ez a zene zseniális.

Oldfieldben a legbosszantóbb, hogy olyan csodálatos dallamokat, melyekből mások nagylemezt rittyentenének, pár másodpercig játszik csupán... Az Amarokban 20 és 51 percnél van egy-egy ilyen rész, de a The Killing Fieldsben is akad egy olyan patetikus nagyzenekari részlet, hogy egy órát érdemelne - másfél percet kap...

A többit rövidre foghatjuk. Szívesen hallgatom meg néha a Jesus Christ Superstart (érdekes, ezt értem nagyjából angol eredetiben is, de nem zavar). Magyarból gyakorlatilag Hobó Vadászata a fogyasztható: jó zene, és a szövegei is magas színvonalúak, nem is beszélve az 1984-ben meglepően sok és szabadszájú rendszerellenes célzásról. Folytatása, a Vadaskert már  gyatra, olyan, mint a másodfőzött háromfokos sör...

Vajon megnövekszik az Amarok eladása most, hogy írtam róla?:-) Nem is drága ez a lemez, mert alighanem a kutya meg nem veszi...

Beszéljünk. Már csak azért is, mert az előző poszt (mely a Bombagyárban is olvasható) nyugodtan mondható rasszistának - legalábbis a politikailag korrekt terminus szerint mindenképpen.

Induljunk ki abból, hogy a Földön ezrével élnek a különböző bőrszínű, nyelvű, kultúrájú (vagy épp kulturálatlanságú, ha a cigányokra gondolunk...) népek. Tudományos definíciója nincsen annak, hogy mitől, hogyan egyenrangúak ezek mindnyájan: ez csupán egy politikailag keményen korrekt vélelem, amely szinte megdönthetetlen - legalábbis össztűz zúdul azokra, akik egyáltalán vizsgálni merik a kérdést a "népek egyenrangúsága" axiómájának automatikus, vizsgálatlan elfogadása nélkül.

Én merem ezt vizsgálni. A genetika biztosan nem ad választ: az ember és a csimpánz génkészlete is 99 %-ban azonos, az 1% eltérés pedig a statisztikai hibahatáron belül van. Talán mégse kell a majmot emberré nyilvánítani, de a népcsoportok genomja közötti eltérés olyan kicsi, hogy értékelhetetlen.

Már többször hivatkoztam egy (nagy vihart kiváltott) amerikai kutatásra, melyben az ottani embertípusok egyes tulajdonságait mérték fel. Az ázsiaiak IQ-ja volt a legmagasabb, a négereké a legalacsonyabb (aki nem tudná: az IQ nem függ össze a műveltséggel, az elsősorban a képességet jelzi). Ugyanakkor agresszióban a négerek magasan vezettek. Vagyis: találtak különbséget az egyes emberfajták tulajdonságai között. Nem vagyunk egyformák!

A nem tudományos igényű, de nagyszámú hasonló emberi megfigyelés is kialakít sztereotípiákat a népekről. Ezek döntően megalapozottak akkor is, ha nem túl hízelgőek. Ki meri tagadni, hogy az írek (de a finnek, svédek, norvégok is) isznak, mint a gödény, a zsidók és a skótok fukarok, a cigányok meg lopnak? Közmondások, viccek, szólások ezrei tanúskodnak az ilyen megfigyelésekről, melyek az egyes emberekre lebontva szükségképpen pontatlanok, de az adott nép egészére nézve általában igen pontosak.

A rasszizmus nem az, amikor valaki a cigányoktól azért fél, mert sorozatosan tapasztalta, hogy azok között sok a bűnöző, és rá is veszélyesek. Sőt, ha egy ilyen ember gyűlöli a cigányokat, ettől még nem lesz rasszista. A rasszizmus értelmezését le kell szűkíteni: csakis azt lehet ennek minősíteni, amikor valaki válogatás nélkül gyűlöli egy adott népcsoport minden tagját, azok beigazolt egyéni tulajdonságaitól függetlenül (tehát azokat is, akik a népcsoport rossz tulajdonságaival bizonyítottan nem rendelkeznek). Azt azonban senkitől se lehet józan ésszel elvárni, hogy pl. egy cigánynak meghitelezze a becsületességet - pórul jár, aki ilyen bizalmas. Nemrég hozzám is be akart jönni két cigányasszony egy karonülő purdéval: "csak egy kizs vizset kérünk a gyereknek!" Tekintettel arra, hogy a környékünkön közkutak is vannak szép számmal, elég nylvánvaló volt, hogy lopni akartak - ennek megfelelően megmutattam nekik egy szép nagy dorongot, mire elkotródtak. Tény, hogy nem győződhettem meg arról, hogy csakugyan tolvajok - de ki meri ezt elvárni? Engedjem be, hagyjam lopni, csak azért, hogy politikailag korrekt legyek? Frászkarikát!

Rasszista, aki általában fél a cigányoktól és utálja őket, avagy erősen idegenkedik a zsidók összetartásától, pénzhajhászásától (azért e kettőt említem, mert Magyarországon ezek az akut kérdések)? Nem, ettől még senki sem lesz rasszista! Elvégre ha valaki nem cigány és nem zsidó, miért ne ragaszkodhatna a saját népcsoportja értékeihez, stílusához, és miért ne idegenkedhetne mások eltérő voltától? Miért kellene a másik népcsoportot preferálni? Ha a cigányoktól félő, a zsidókat visszatetszéssel szemlélő (ez talán a legtipikusabb hozzáállás) magyar ember egyébként semit sem tesz, hogy gondolatait a gyakorlatba átültesse, illetve a megismert, és rendes embernek talált cigányt vagy zsidót nem diszkriminálja, nem minősíthető rasszistának, fasisztának, miegyébnek.

Súlyos kérdés az, hogy minek lehet nevezni a saját nemzetüket gyalázó alakokat? Akik fasisztáznak lépten-nyomon; magyarkodásról ordítoznak; tagadják a cigánybűnözést; fasizmust üvöltenek zsidó-, részeg suhancokat keresztény sírgyalázáskor, stb.? Vajon rasszista-e az, aki a saját népcsoportjával szemben fejt ki alaptalan szélsőséges nézeteket? Kíváncsi vagyok, erről mi a véleményetek...

'Ez egy olyan ország, ahol a kisebbségek félnek, ahol fasiszta csürhék tartják rettegésben a szerencsétlen, hátrányos helyzetűeket, akiket a szélsőséges, gyűlölködő többség csupán bőrszín alapján bárhol és bármikor meglincselne. Cigánybűnözés pedig nincsen, mert aki szegény, és nincs mit ennie, nagy eséllyel szembekerül a törvénnyel akkor is, ha nem cigány.'

Mielőtt kapásból lemarházna vagy kimoderálna valaki, gyorsan hozzáteszem: ezek a ballibsi média (és gyakorta a ballibsi politikusok) ostoba és hazug, de rendkívül elterjedt kliséi a cigányokkal kapcsolatosan. A valóság pontosan az ellenkezője! Egy-egy falut képes egy népesebb cigánycsalád rettegésben tartani; a cigányok egyre öntudatosabbak, és már nyilvánosan is úton-útfélen magyargyalázó kijelentéseket tesznek; továbbá a szegény nyugdíjasok nemhogy betörni nem járnak, de még az önkormányzattól is restellnek segélyt kérni. A bűnöző cigányokkal szemben a hatóságok szinte soha nem mernek keményen fellépni: tartanak egyrészt a ballibsi sajtó és kormány őrjöngő dühétől, másrészt a cigányok személyre szóló bosszújától.

A teljesség igénye nélkül sorolhatjuk a példákat: Zámolyon a Strasbourgig futott cigányok megöltek egy magyar fiatalt; Olaszliszkán gyakorlatilag a semmiért lincselték meg gyerekei szeme láttára Szögi Lajos tanárt; Erdőtelek retteg tőlük, a Könnyű családot nyíltan fenyegetik. De hasonló település már-már százával akad: Váchartyán, Csörög, Tarnazsadány magyarjai folyamatosan félelemben élnek, és csak terjedelmi okból nem sorolom fel az összes olyan falut, melyben a cigányok terrorizálják a magyarokat.

Az iskoláztatással kapcsolatos állandó ballibsi hangulatkeltés is több mint hazug: még undorító is. "Szegény cigánygyerekeket diszkriminálják, külön iskolában/osztályban akarják oktatni, nem engedik a többiek közé!" Hát persze: a harmadszor bukott 13 éves negyedikes naponta kirabolja társait, elveszi ételüket/zsebpénzüket, és mit is tehet a tanár? Ad neki egy intőt? Mert a nádpálca tilos, és ha a szegény tanerőnek nincs önvédelmi fegyvere, akkor okosabban teszi, ha nem abajgatja a purdét, mert igencsak megjelenik az iskolában a rokonság késsel, doronggal... Arról az apróságról nem is beszélve, hogy az én gyerekem miért lenne köteles egy osztályba járni egy benganagy cigánypurdéval, akit a tanulás érintőleg se érdekel, viszont szép haladást mutat fel a kábítószerterjesztés rejtelmeiben???

A cigánybűnözés egyre hatalmasabb méreteket ölt. A lassan ipari mennyiségű fémlopás, a kurvafuttatás (valaha a cigány erkölcs szerint a kurválkodásért halál járt!) az ő monopóliumuk, mint ahogy a lomtalanítás ürügyén a minden településen előadott besurranásos/betöréses lopássorozatok is. A kupacok mellett "őrködő" cigányok szeme ugyancsak forog: elég egy nyitott ablakot kiszúrniuk, és már másznak is befelé.

A tarnazsadányi vagy olaszliszkai helyzet lassan Afganisztánra emlékeztet! Ki kell végre mondani: Magyarország szuverenitása immár saját területe fölött is korlátozott. Ahogy Afganisztánban a törzsfők, úgy egyes falvakban itt az erőszakos cigánybűnöző családok veszik át a hatalmat. Odáig jutottunk, hogy már a rendőrnek is csak tessék-lássék engedelmeskednek, éreztetve: bármelyik pillanatban a zsarukra is rátámadnak, ha nem tetszik majd valami. Nehogy azt higgyük, hogy csak eldugott cigányfalvakban ilyen a helyzet! Itt Budapesten a Hős utca 15-nél, az Illatos út 5-nél magyar ember sötétben nem mehet el rendkívül komoly veszély nélkül: szinte biztos, hogy elverik, kirabolják. Sorolhatnám a címeket nyugodtan tovább...

A rendőrség helyzete felemás. A rendőrök alapvetően utálják a cigányokat, érthetően: velük van a legtöbb bajuk, továbbá a cigányok még pofátlanok is, mert akkor is tagadnak (irracionálisan), amikor tettenérve fogják el őket. Ugyanakkor a rendőr is ember, van családja, ezért ő is fél a cigánybűnözőtől, mert annak semmi se szent. Békés tüntetőket verni jóval kisebb veszély a sértett bosszúja szempontjából. Érdekes, hogy a Kádár-rendszerben ez nem volt kérdés: ott a rendőr a cigányt először ütötte, csak azután kérdezett. Röpke néhány év alatt sikerült őket úgy elbizonytalanítani, hogy manapság cigánybűnözőt irodalmi ritkaságként vernek csak pofán, holott a Kánálás Jauzsi másból nem ért...

Voltaképpen a rendőrök a jobboldali akciókat ("megyünk Erdőtelekre rendet csinálni") némi rokonszenvvel figyelik, de egyikük se mondhatja ki ezt, sőt, fel kell lépniük "az önkényeskedés" ellen. Az ilyen megmozdulások némi segítséget jelentenek ugyan a végsőkig szorongatott helyzetben levő magyar családoknak, de megoldást mégsem jelenthetnek, több okból. Egyrészt nem lehet győzni emberrel-pénzzel: ha csak 30 ember utazik le minden cigányok által veszélyeztetett faluba, akkor is sok millió a kocsi, az üzemanyag (meg a kocsit szét is verhetik...). Másrészt arra a pár órára elbújnak a rohadékok, hogy aztán a rendfenntartók távozása után még agresszívebben kerüljenek elő. Az is elgondolkodtató, hogy egy esetleges súlyosabb összecsapás után ki kerülne a börtönbe - nem kizárt, hogy minket súlyosabban büntetnének, mint az egészben hibás cigánybűnözőket.

A megoldás csak az lehet, ha sikerül a köztudatban széles körben elfogadtatni, hogy bizony, a cigányok között igen sok a bűnöző, akik semmilyen kedvezményre nem tarthatnak igényt azért, mert cigányok. Ha ez elfogadott tétel lenne, a keményebb hatósági fellépésre is mód volna. Ha a cigányok maguk nem akarnak tanulni, felemelkedni, nem kell ezt erőltetni: de ha a disznó a sárban akar fetrengeni, nem fektetjük ezután a saját ágyunkba, ugye? Nos, a primitív és bűnöző életmódot választó cigányokat is ott kell hagyni, ahová esnek, és igen nagy szigorral kell tőlük a többieket megvédeni. Ugyanakkor a tisztességes életmódot folytató, gyerekeiket taníttató cigányokat lehet, kell is segíteni - de el kell várni tőlük, hogy a lumpen elemekkel kapcsolatban semmilyen szolidaritást ne fejezzenek ki.

Nagyon ideje volna, hogy Magyarország egész területén fenntartás nélkül érvényesek legyenek a magyar törvények, és bármelyik magyar ember bármelyik faluba úgy mehessen be, hogy tudja: békésen, pénzével a zsebében ki is jöhet, anélkül, hogy összevernék, kirabolnák vagy éppen meglincselnék... Ha nem így lesz, itt is mindenki felfegyverkezik, mint Afganisztánban, hiszen ha az állam nem védi meg a polgárait, akkor magunknak kell ezt megtennünk.

Magyarország független, demokratikus jogállam. Mondja az alkotmány.

 A nagy büdös fészkes frászkarikát - hogy udvarias és visszafogott legyek, és ne csak annyit írjak, hogy: "lófaszt". Cseppet sem tisztelt ávósok: íme a bizonyíték, hogy Molnárgörény nem tiszteli az alkotmányt, lehet vinni! Persze csak rendes verés után, anélkül semmit se ér az egész. Körmös Bauer reloaded?!

 Vegyük szépen sorra. Már a "Magyarország" megfogalmazással is van elég probléma. Az első bécsi döntést, melyben visszakaptuk a Felvidék döntően magyarlakta részét, aránylag igazságos etnikai határral, aláírta Anglia és Franciaország is. Nekik persze szabadott a háború után aláírásukat, becsületszavukat elfelejteni... Én az első bécsi döntést ma is érvényesnek tekintem (a másodikat is, bár ott az antant aláírását elmulasztották megszerezni). Következésképp ma is csak "Csonka Magyarország"-ról szólhat az alkotmány.

 "Független"? A függetlenségtől biztosan függetlenek vagyunk. Szuverenitásunkat 1991-ig az orosz megszállás, most azonban a NATO és az EU korlátozza. Megvédenek bárki ellen - kivéve a szomszédainkat, akiken kívül nincs is ellenségünk. Ugyanakkor mehetünk Irakba meg Afganisztánba, elvégre Irak terelte el a Dunát, és Afganisztán akadályozta meg a magyar egyetem létesítését Erdélyben...

 Demokratikus? Gyurcsótány Fegyencnek, Nomentana-Fittelina-Altus-huszárunknak, aki ipari mennyiségben hazudik minden választási kampányban és úgy csal, ahogy épp tud, biztosan. Neki ez demokrácia, ahol a félrevezetett alattvalók visszahelyezik őt a hatalomba, majd amikor cinikusan elismeri, hogy hazudott, akkor a tiltakozókat lejárt szavatosságú könnygázgránáttal és be nem vizsgált gumilövedékekkel lőheti halomra.

 Jogállam? Hogyne, persze: Tomcat bemegy bő két hónapra a sittre néhány kiló cukorért és műtrágyáért (kurvára nem értem, hogy nálam miért nem volt még házkutatás), de a százmilliókat ellopó Zuschlagot csak hónapokkal később teszik lakat alá. Gyurcsótány Fegyencet meg egyáltalán nem, mondván, hogy az általa elkövetett adócsalás elévült. Hát igen, jogállamban legfontosabb a miniszterelnök feddhetetlensége...

 Néhány alapvetés jogban kevésbé jártasaknak. Az alkotmány "polgári neve": 1949:XX. törvény. Vagyis: az első tisztán rákosista-sztálinista "országgyűlés" fogadta el, szovjet megszállás alatt, amikor demokráciáról, népakaratról szó sem eshetett. 1989-ben történt az utolsó átfogó módosítása, amikor szintén még diktatorikusan választott parlament szavazta meg. Ugyan az Ellenzéki Kerekasztal elvileg elfogadta ezt, de emlékezzünk vissza: az SZDSZ, a Fidesz és az FKGP nem írta alá a Kerekasztal záródokumentumát. Az 1990-ben tartott választásokon kiderült, hogy az alkotmánymódosítást nem támogató pártok nélkül nem volt meg a kétharmados többség (nincs más mód a visszaextrapoláláson kívül, hiszen az akkori közvéleménykutatások nem megbízhatóak, mint ahogyan a maiak sem...).

 Tehát a mai alkotmánynak sem az elfogadásaa, sem a mai alakra hozása nem demokratikus módon történt. Még egy "apróság": a preambulumban (bevezető szöveg) ott áll az "ideiglenes" jelző. Immár tizennyolcadik éve - azaz nagykorú lett az ideiglenes alkotmányunk! Bravó, éljen - kíváncsi vagyok, a nyugdíjat is megéri-e? Ha a mai pártokon múlik, alighanem simán...

 Az ideiglenes és nem demokratikus magyar alkotmányt az Alkotmánybíróság tette úgy-ahogy alkalmazhatóvá, még Sólyom László AB-elnöksége idején. Sajnos, ez kétélű dolog volt: rendkívül sokszor hivatkoztak a "láthatatlan alkotmányra" döntéseikben, ami voltaképpen a természetjogot, vagyis a minden normális emberben nagyjából hasonlóan meglévő igazságérzetet jelentette. Igen ám, de a "láthatatlan" alkotmány az írottat nem pótolja... Az AB nemegyszer olyan kérdésben sem habozott dönteni, ami egyértelműen a politika hatáskörébe tartozott volna: például, amikor a halálbüntetést alkotmányellenessé nyilvánították.

 A mai magyar gyakorlat a szabadságjogokat relatívvá teszi, holott azok valódi demokráciákban abszolút érvényűek. Vessétek össze, hogy Angliában pár éve teljes munkabeszüntetést tarthattak a tűzoltók (katonák oltottak helyettük, nem nagy eredménnyel...) - míg nálunk a végül elmaradó BKV-sztrájk idején a BKV-nek joga volt tárgyalni az "elégséges szolgáltatásról", és lehetett pofájuk elsőre 90 %-os buszforgalmat nevezni "elégségesnek" (nálunk tűzoltó, mentő, stb. egyáltalán nem sztrájkolhat). A demokrácia legfontosabb védbástyáját, a szólás- és véleményszabadságot is állandóan támadják balról (éppenséggel a ballibsi államhatalom berkeiből): nem létező fasisztaveszélyre hivatkozva próbálják a radikális konzervatív hangokat elnyomni. Tomcat letartóztása erre a leggusztustalanabb példa: nem a pár kiló cukra, hanem a szókimondó blogja volt a valódi ok...

 Sólyom most, mint köztársasági elnök, voltaképpen a saját AB-elnöki életművének a foglya. Most kell szembesülnie azzal, hogy AB-elnökként ha kétértelműen is, de voltaképpen közreműködött a jogrelativizáló posztbolsevik "alkotmány" legitimálásában. Éppen ezért Sólyom ma béna kacsa: vészesen tart attól, hogy a mai Alkotmánybíróság elveti egy kezdeményezését, ezért - nem is kezdeményez, akkor sem, amikor ez kötelessége volna.

Itt van például a "vagyontörvény", helyesebben a maradék állami vagyon gyurcsányista zsebekbe lopását lehetővé tevő törvény esete. A köztársasági elnöknek (többek között) módja van előzetes normakontrollt kérni, vagyis aláírás előtt az Alkotmánybíróságon teszteltetni a törvényt - de módja van visszaküldeni a törvényt újratárgyalásra. Ha visszaküldi, a parlament azt változatlanul is elfogadhatja, ekkor az elnöknek már nincs választása: köteles aláírni. Tehát ha nem előzetes normakontrollt kér, hanem visszaküldi újratárgyalásra, akkor az előzetes normakontrollról végleg lemond.

 Sólyom nem az Alkotmánybíróságra küldte az állami vagyon lopásáról szóló törvényt, hanem a parlamentnek küldte vissza. A ballibsi többség csúf pofont adott neki: az elnök kapta meg a vagyonlopást felügyelő testület elnökének kinevezévi jogát (és kötelezettségét) - vagyis Sólyom semmi mást nem ért el, minthogy részben cinkossá tették. Ugyanakkor most már a pártok, képviselők csak utólagos normakontrollt kérhetnek az Alkotmánybíróságon - vagyis a törvény hatálybalép, és amit az AB döntéséig Gyurcsányék ellopnak, annak pedig végleg annyi.

 Hát itt tartunk 17 évvel a gengszterváltás után, kedves olvasóim. A valóságtól és tisztességtől független, antidemokratikus jogtalan államban élhetünk. Ha pedig nem tetszik, szétlövik a pofánkat, és ezért a zsaruk, akiket bezárni kellett volna, érdemrendet kapnak. Éljen a szabadság!

Holnap - helyesebben, ez már ma, hiszen éjfél után vagyunk - meghallgathattok élőben is, miután debütáltam a Bombagyár Rádióban. Nekem tetszett a dolog: a sűrű zsidózás és cigányozás értelmes ember számára nyilvánvalóan szándékosan túlhajtott-önironikus. A beszélgetés mondhatni elébe megy annak, amilyennek a fasisztákat képzelni kell a balos média kliséi szerint - ugyanakkor zavaró a ballib hívőknek, hogy a primitív fasiszták egyrészt meglehetősen széleskörű ismeretekkel bírnak, másrészt éles a nyelvük és gyorsan reagálnak...

Valahol félelmetes a magyar közbeszéd. Fasisztázni szabad, sőt, muszáj: cigánybűnözés a sajtóban nincsen, viszont mindenki antiszemita, aki a zsidók előtt nem esik azonnal és feltétel nélkül hasra. Ugyanakkor egy Havas Szófia nevű ősbolsevik ribanc szabadon le-ellenforradalmazhatja 1956-ot, melynek emlékét ugyan törvénybe foglaltuk, de ezt a törvényt nem kötelező betartani. Legalábbis a kórházban fetrengő alkoholista Horn Gyufa unokahúgának nem. Elvégre magának Hornnak se kellett megtagadnia pufajkás múltját, sőt, hangoztathatta, hogy ő a közrendet védte. Kalasnyikovval. Ellenünk...

Egyszóval: a baloldalon a látszatra se kell ügyelni, míg a jobboldalon minden tilos. Nekem meg elkészült az előállítási csomagom: fogkefe, könyv, stb. Ávósok: mindazonáltal bekaphatjátok...

Már nagyon sokan rámismertek így is, de aki a hangomat is hallja, az alighanem rögtön tudja, ki Molnárgörény, ha már hallott máshol. Nem azért nem mutatkozom be, mert félek (a zsaruk úgyis tudják, ki vagyok), hanem mert ezt a csekély jogi előnyt nem akarom kiengedni a kezemből: ha ugyanis hivatalosan lemondanék az inkognitómról, akkor titkosszolgálati eszközök nélkül bármikor rámszállhatnának. Így azonban vagy illegálisan, vagy bírói engedéllyel kérhetik csak ki az adataimat, ami - bár ez nem jogállam - nem teljesen kockázatmentes. Szamárság volna megkönnyíteni modern ávósainknak az üldözést. Tomcat már nem rejtőzhet nick mögé, neki és Athinának a polgári neve közismert. Az enyém nem. Ezért, aki kommentben leírja, annak a hozzászólását - pusztán jogi önvédelmi okból - kimoderálom.

Ny. József a kollégám volt - ő most is ott dolgozik, ahol lassan 20 éve, én távoztam el arról a munkahelyről.

Ny. József cigány. Mégpedig "igazi sötét kancigány": igen sötét a bőre, szénfekete a haja, és arca is egyértelműen cigányos. Ehhez képest ő mindig simára borotválva, patyolattiszta ingben jött dolgozni (gépkocsivezető), és akkor is bejött, ha 39 fokos volt a láza, úgy kellett hazazavarnom. Gyerekei példásan jártak iskolába - és nem bukdácsoltak, de Józsi alighanem elverte volna a feneküket, ha ezt hallotta volna.

Egyszer egy cigányasszonyt kellett elvinnünk. Ő nem akart jönni, de a helyzet olyan volt, hogy nem volt választása. Nyavalygott, visítozott - amikor Ny. Józsi megragadta, végigpofozta a házon (közben mindenféle büdös rohadt cigánynak elmondva), és ezek után szépen elvittük, ahová kellett. Útközben megkérdeztem Józsit:

- Mondd, Józsikám, nem furcsa azért, hogy pont te cigányozod le az illetőt, ráadásul ilyen hangon?

- Hát idehallgass. Ti soha, de soha nem bántatok velem úgy, mint holmi szemét cigánnyal. Ti tudjátok, én ki vagyok, és mindenki rendes velem, az is, aki amúgy utálja a cigányokat. De ha az utcán szembejön egy vadidegen és meglát, AZ ILYEN ROHADT INGYENÉLŐ, CSAVARGÓ SZEMÉTLÁDÁK ALAPJÁN ÍTÉL MEG. És még csak azt se mondhatom, hogy voltaképp nincs igaza, hisz ezek tényleg csak kutyatápnak valók. Hidd el, hogy én sokkal jobban gyűlölöm az ilyeneket, akik nem hajlandóak normálisan élni. Ők a cigányok, nem én!

Ny. Józsefnek teljesen és tökéletesen igaza volt, mint ahogy az indulatai is érthetőek voltak. Neki, és a hozzá hasonló rendes, becsületes (sajnos, kisebbségben lévő) cigányembereknek ártanak a lumpen, bűnöző cigányok a legtöbbet. Ha csupa Ny. Józsefből állna a hazai cigányság, hát pár év alatt elaludnának a cigányellenes indulatok maguktól, semmilyen ok nem volna viszolyogni tőlük vagy épp utálni őket.

A cigányokon a sor: nekik kell követni Ny. József példáját, ha azt akarják, hogy egyenjogúként kezeljék őket!

Elnézést kérünk

NOL • Népszabadság online   • 2007. október 9.

Tudom, hogy október hatodika minek az évfordulója: az aradi vértanúk és Batthyány Lajos kivégzése történt ekkor, 1849-ben. Tudom, hogy nem írtam semmit, noha általában a hasonlókról saját blogomon is mindig megemlékezem. Tudom, hogy meg lehet kérdezni: magyar érzelmű magyar ember hogyan hallgathat ezen a napon erről? 

A válaszom: tragikus, hogy a magyarok mindig is tudtak szépen meghalni. Kezdve a kendéken, akik nem tarthattak a vándorló néppel új szállásterületre, folytatva Álmos fejedelemmel, aki egyes források szerint kendehalált halt (megfojtatta magát), hogy fiára, Árpádra a vita nélküli főhatalmat örökíthesse; tovább haladva a német bevándorlók és a nekik kedvező Orseolo Péter ellen fellépő Aba Sámuel királlyal, aki a ménfői vesztett csata után nézett szembe üldözőivel reménytelen helyzetben... De sorolhatjuk végig a magyar történelmet: Muhinál, Nándorfehérvérnál, Mohácsnál magyar hősök ezrei haltak bátor és szép halált - függetlenül attól, hogy a csata elveszett avagy győztünk. Zrínyi utolsó kirohanása Szigetvárnál, az erdélyiek küzdelmei, a Thököly-, majd Rákóczi-féle felkelések: sorra hozták a hősi halottakat. 1848-49 is egy a sorban, de követte az első világháború sok százezer honvédje, a meggyilkolt Tisza István, majd a második világháborús Don-kanyari tragédia, és - ne menjünk el mellettük - a német vágóhídra hajtott zsidók, akik között olyan ritka jeles magyar emberek voltak, mint Radnóti Miklós. Folytatódott hősi halottaink sora a mélyen ironikus Rajk-per áldozataival - hiszen itt nüansznyi korábbi különbségeken múlt, hogy ki lett a gyilkos és ki az áldozat -, majd az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás áldozataival. 

Szépen, hősiesen meghalni tehát tudunk. Erről szól a történelmünk. 

De a hétszentségit neki! Isten bocsássa meg, hogy káromkodom: de elég volt ebből! Emlékezzünk meg halottainkról - bensőségesen, tegyünk mécsest az ablakba, sose feledjük őket - de az ég szerelmére, végre tanuljunk meg ÉLNI az országért! Meghalni könnyű, elég egy golyó, egy kardcsapás, vagy épp a hóhér kötele - de nem meghalni kell, hanem ÉLNI ÉS ALKOTNI azért, hogy Magyarország virágzó, szép és boldog ország lehessen végre. Haljon meg az, aki minket a sírban akar látn! Mi maradjunk meg, szaporodjunk és sokasodjunk, és ha az aggkor végső határán magához szólít minket Urunk, mutathassunk neki egy boldog és büszke Magyarországot: - Nézd, Istenünk: ezt hagyjuk gyermekeinkre, ennek nyomán ítélj meg minket!

Magyarország egy szép nagy Droidzóna, így 2007 tájékán... Ez a történet itt jelenik meg először, de azt hiszem, helye lesz a Bombagyárban, hiszen ott megvan a megfelelő rovat. De hadd nevessenek először a régi olvasók!

Gondolom, kevesen tudjátok, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadiflottája a korai 1800-as években létezett ugyan, de az ország méreteihez képest enyhén szólva névleges volt: az 1812-es Anglia elleni háborúban valami húsz hadifregatt jelentette a flottát, néhány ágyúnaszáddal kiegészítve. Ugyanakkor az USA voltaképpen győzött a háborúban. Hogyan? Hát úgy, hogy akkoriban még tisztán vitorlás korszak volt; és a vitorlás hosszújáratú tengeri kereskedelmi hajó lényegében csak a megerősített ágyúfedélzet és az ágyúk hiányában különbözött a hadihajóktól. Ezen persze némi gyors átépítéssel könnyű volt segíteni; és miután a kezdeti egy-két (reguláris amerikai fregattok által elért) siker után Anglia átállt a kereskedelmi blokádra, az amerikai hajós kereskedők azonnal felfegyverezték hajóikat. Az elnök "kobozóengedélyt" adott ki annak, aki kérte, és onnantól kezdve az illető maszek alapon háborúzott. Blokádot törtek, csatáztak az angol hadihajókkal, angol kereskedelmi hajókat fogtak el (ezerháromszázat a háború folyamán!). Az angolok eleinte kalózként kezelték a maszek harcosokat: ha elfogták a hajójukat, a kapitány az árbocra húzva végezte. Az amerikai kereskedők azonban nem voltak szívbajosak, és jobban gyakorolták a diplomáciai viszonosságot, mint ma Magyarország Szlovákiával: hasonlóan bántak el az elfogott angol hadihajós kapitányokkal, tisztán kölcsönösségi alapon. Ettől kezdve az angolok visszavettek a lendületből, és inkább hadifogolyként bántak a maszek "hadihajók" tulajdonosaival, tisztjeivel is. A 23 hivatalos hadifregatt mellett végül több mint 500 maszek hajó vett részt a háborúban, így tudták tartani a lépést az angol haditengerészettel. A későbbi szakaszban sokan már a kobozóengedéllyel se törődtek (igaz, az angolok se kérték...).

Persze a maszek hadi/kereskedőhajók parancsnokai nem voltak mentesek a rang- és címkórságtól: többük kinevezte magát ilyen-olyan tengernaggyá (nem is alaptalanul, mert volt olyan tulajdonos, akinek több maszek hajója állt hadban, mint ahány egysége a hivatalos állami hadiflottának volt). Papagáj-feltűnőségű egyenruhát is kreált magának némelyik. De az immár történelmi tény, hogy volt neki mire verniük magukat - merthogy az ángliusokat is szépen verték...

Ehhez képest Magyarországon a hadsereg pár éve egyszerűen megszüntette a Dunai Flottillát (szegény lovas tengernagyunk fodult egyet a sírjában): a hajókat majdnem fémárban eladták, ma újgazdagok grasszálnak oldtimer aknakeresőkkel (az eladáson is biztos megszedték magukat páran, elvégre Abszurdisztánban vagyunk...). Maradt néhány rendőrmotorcsónak, meg a fináncok egy-két hajócskája.

Nekem 1993 óta immár nem egy szem horgászladikom, hanem az obligát horgászcsónak mellett egy túrakenum is van. Sőt: vagy 8 éve mindkettő gépesíthető, mióta büszke tulajdonosa lettem egy 35 köbcentis, kétlóerős Yamaha motornak (nincs tíz kiló, úgyhogy a kenura is fel tudom tenni, barkácsoltam rá motorbakot). A fegyverzet mindig is adott volt: kora gyermekkorom óta van csúzlim, és még ma is el-eltalálom vele a nádat pusztító pézsmapockokat - sajnos, ezeket senki se ritkítja, ritkul így helyettük-miattuk a nádas csúnyán...

Több se kellett nekem, mint a flottilla megszüntetése: abban a pillanatban felvettem az ellentengernagyi rangot, mint flottatulajdonos, egyben a fenti flotta teljhatalmú parancsnoka. Még azt is deklaráltam, hogy háború esetén flottámmal a Duna védelmében vízreszállok! Hogy a csúzli nem sokat ér a tót ágyúnaszádok ellen? Lehetséges. De a rendőrmotorosban üldögélő vízidroidok pisztolya se számít többet... Nekem legalább az álcázásom jobb: a tót ellenség sose jön rá, hogy ellentengernagyi zászlóshajóval áll szemben, ha a ladikomat meglátja! Már második embere is van a flottának, mégpedig sörhajókapitányi rangban. Nem elírás: Rejtő után szabadon, bár nélküle is rájöttünk volna.

Egy nyári éjszakán a flotta teljes személyi állománya a vezérhajón volt: a harcsákat üldöztük. Ámde előkerült két csónakrakományra való vízirendőr (droid). Vélhetően valami magánprogramot bonyolítottak, bár utólag az volt a duma, hogy ellenőrzést tartottak; máskor ellenőrzéshez még sose kellett két motorosra való belőlük... A második adag belénk kötött: szemlátomást az volt a szívük (ja, bocsánat, az nincs az effélének, bár esze se) vágya, hogy valami szabálytalanságot találjanak. Annyira nyomultak, hogy a csónakon végigfektetett két majdnem ötméteres acélkarót "sem vették észre", melyek a csakugyan hiányzó horgonyt voltak hivatottak pótolni. (Felségvizem errefelé legfeljebb 3-3,5 méter mély, így a fúróhegyű acélcsővel sokkal jobban meg lehet állni, mint horgonyozva.)

 Különösen akkor vadultak meg, amikor közöltem velük, hogy ellentengernagy vagyok, és az ehhez mért tiszteletet elvárom. Hamarosan kiderült, hogy világtörténelmi ismereteik súlyosan hiányosak: amikor egyikük a dolgot badarságnak minősítette, elmagyaráztam neki a dolog pontos, az amerikai analógiával megerősített jogi hátterét. Érdekes módon a droid valamelyest vette az adást: onnantól legalábbis kétségei voltak abban, hogy most melyikünk a hülye (addig ezt a pozíciót, nagy önbizalommal kizárólag nekem tartotta fenn). Mindenesetre azért kedvesen feljelentettek.

Következett a szabálysértési "tárgyalás". Ez külön szám volt, egy nehézsúlyú droiddal, aki már valami tisztféle volt. Először csuklóztatni akart az irodájában ("Üljön le!" "Nem ülök." "De ez az én irodám, itt én mondom meg, mit csinál!" "Nekem nem, több okból: egyrészt nem vett őrizetbe, másrészt a rangom magasabb."), majd szép orgonaszínű lett a feje, miután hátat fordítottam neki, és meglátta a polóm hátán a "POLICE Sponsored by mafia" feliratot. Bár fene meleg volt (ez még augusztusban történt), de megérte felvenni a Tomcattól vett cuccost: a fődroid vérnyomása láthatóan kritikus zónába emelkedett.

Jegyzőkönyvbe került, hogy a sörhajókapitány úr a közelmúlt megtorlatlan rendőri erőszakcselekményei miatt nem kívánt megjelenni tanúként, de majd a bíróságon tiszteletét fogja tenni. Nemkülönben lediktáltam a két bravúr-vízirendőr esetét, akik az öngyilkost lusták voltak bevenni a csónakba, és fejjel a víz alatt, kötélen vontatták le lépésben a Szabadság-hídtól a Kopaszi-gátig (pedig akkor ugrott be előtte az Erzsébet-hídról, akár még élhetett is, amikor vontatóra vették, csak valahogy útközben nem nőtt ki a kopoltyúja).

A fődroid fantasztikus szabálysértési határozatot hozott: megállapította, hogy nem volt horgonyunk, és egy híd alatt vesztegeltünk (egyébként persze nem, sokkal följebb). Az nem tűnt fel neki, hogy horgony nélkül ez nem is olyan egyszerű... Mindegy, a határozat megy a bíróságra, mókás lesz a tárgyalás: valami olyasmi ez, mintha az amputált hímvesszejű férfiút vádolnák nemi erőszakkal...

A legszebb az egészben az, hogy az ellentengernagyságom szerepelt a jegyzőkönyvben. Ugyanakkor a szabálysértési törvényben van egy "jogosulatlan címviselés" nevű tényállás. Mindazonáltal emiatt nem büntettek meg. Nem tudok másra következtetni: a magyar droid-vízirendőrség is elismerte a rangomat! Most már semmit sem tehetnek: az eljárás indítása óta eltelt a 30 nap, az érdemi határozatot meghozták - jogosulatlan címviselés fel sem merült, tehát ellentengernagy vagyok, és kész. Legközelebb a vízidroidoknak mindent így is fogok aláírni, hadd kerülgesse őket a guta. Csak azt nem tudom, hogy a köztársasági elnöknek, avagy a hadügyminiszternek jelentsem be, hogy változatlanul készen állok flottámmal a Duna védelmére, hiszen reguláris erő ma vizeinken nincs...