Tandíj esetében ez legalább olyan szemétség, mint amikor valakinek az egészségét veszik el, másfajta fizetnivalókkal. A tandíj ugyanis a szegényebb diákok diplomaszerzési lehetőségét gyakorlatilag nagyságrendekkel képest lecsökkenteni.
A kormány azt állítja, hogy a tandíj éppenséggel elősegíti a szegényebbek bejutását. Nos, ez szimpla nettó hazugság. Az államilag finanszírozott egyetemi helyeket ugyanis a legjobb felvételi pontszámot elérő diákok kapják, míg a gyengébbek juthatnak be a tandíjas helyekre.
Namármost a pontszámban ilyen-olyan pluszpontokat is lehet kapni: például nyelvvizsgákért, különösen, ha az felsőfokú. Ám vajon melyik gimnázumban lehet simán, a tananyagból felsőfokú nyelvvizsgát kapni? Az elit, netán két tannyelvű gimnáziumokban, ahol eleve fizetni kell ezért-azért, és már ott jókora túljelentkezés van, és egyáltalán nem jellemző, hogy a szegényebbek jutnának be... Tehát már a többletpont-lehetőségeknél előnyben vannak a gazdagok - a nehezebb fejű gyermekeiknek ők könnyedén fogadhatnak magántanárokat is. Szó nincs tehát arról, hogy a szegény özvegyasszony legkisebb gyermeke olyan egyenes úton juthatna tandíjmentes egyetemi helyhez, mint a mesében a királylány kezéhez...
A másik fele a dolognak, hogy azért az értelmiségiek (na jó, engem kivéve) általában még a mai helyzetben is jobb anyagi körülmények között élnek az egyszerű melósoknál. A fasizmus pedig most következik (sőt, ez még annál is rosszabb: szociáldarwinizmus): az értelmi képességek is öröklődnek. Nem egy génnel, és nem direkt öröklésmenettel, hanem csak statisztikus jelleggel, de azért öröklődnek. Magyarán: az értelmiségi házaspár gyermeke nagyobb eséllyel lesz jobb szellemi képességű, mint a munkásgyermek. Vagyis: az eleve jobb anyagi körülmények közé születő doktorpalánta még valószínűleg jobb adottságú is, tehát duplán előnyben van.
Vajon a tehetséges, de szegény gyerekeknek jobb lesz a tandíjtól, ahogy a kormány mondja? Frászkarikát, már a felvételi pontszámban képtelenek a tisztán pénzen múló többletpontokat begyűjteni!
Amikor pedig valaki egyetemi polgárrá válik: ha az egyeteme a húzósabbak közé tartozik (legyen a példa az orvosi, az hat év, és egyértelműen a legnagyobb a tananyagának összmennyisége), akkor nappali tagozat mellett (orvosin nincs levelező vagy esti, érthető okokból, a gyakorlati képzés nem végezhető gyorstalpaló jelleggel) szinte képtelenség munkát vállalnia. Az orvosin nem csak vizsgaidőszak van: demonstrációk, dolgozatok vannak szorgalmi időszakban is, és aki azokon leég, esetleg nem is mehet félévkor vizsgára.
A kormány meg mivel kampányol? Azt mondja, hogy a gazdag kölykök végiglógják az egyetemet. Nos, ez egy baromság újra. Van, aki igen, de hogy ez lenne az általános, az rendkívül cinikus és hazug duma. Az egyetemre nem azért járnak ám, hogy lézengve diplomához jussanak a népek, hanem legtöbben azért, hogy egy értelmiségi szakmát elsajátítsanak olyan szinten, hogy azt később művelni is tudják. Vagyis a tőlük telhető lehető legjobban.
A kormány csúsztatása azért találhat célba néhány egyszerűbb embernél, mert ők látják a kocsmába járó egyetemistákat. Akik mellesleg felnőtt emberek, és bizony, olykor kirúgnak a hámból, mint akárki. Ám az, hogy időnként besöröznek, nem jelenti egyben azt is, hogy végiglógnák a tanulmányaikat.
A kormány azt is mondogatja, hogy a tandíj azért szükséges, mert így a nagyon drága (például megint az orvosi) és a nagyon olcsó (mondjuk, a jog) képzések között némi költség-átrendezést lehet elérni. Ez egyrészt nem is igaz (mert az egyetemek nem adják át egymásnak a pénzt, legfeljebb az állami forrást csökkenti a kormány aszimmetrikusan), másrészt nem is használ semmit. Elsősorban azért nem, mert a nagyon drága orvosképzés - hála a Mengelica-féle "reformoknak" - ma már elsősorban a külföld javára történik!
Jellemző, hogy amikor bevezették a diploma kiadásához szükséges nyelvvizsgákat, eleinte a medikusok kaffogtak ellene. Nem véletlenül: ma a szakirodalom immár magyar nyelven is jól követhető, és ami nem, az általában nem is alkalmazható még nálunk. Egy Magyarországon, magyarokat gyógyító orvos - még ha eretnekség is ezt kimondani - szakmailag naprakész tud lenni, ha a magyar nyelvű szakirodalmat követi.
Aztán megváltozott az orvostanhallgatók hozzáállása! Most már úgy tanulják a nyelveket, mint a kisangyal! Még norvég nyelvtanfolyam is van az egyetemen - érdekes, hogy éppen Norvégia keres állandóan európai orvosokat... Most a medikusnak szinte fontosabbak a nyelvek, mint a szakmai tárgyak - nyelvtudással azonnal mehet külföldre, mihelyt megkapta a diplomáját. Miért is?
Egyszerű a válasz. Itthon már azt is tervbe vették (elsőre nem merték megcsinálni), hogy az egyetem utáni rezidens-évek alatt ne kapjon a rezidens orvos fizetést, hanem ő fizessen a képzésért... Zseniális ötlet! Ha minden jól megy, akkor (azonnali felvételit, egyenes úton végzett egyetemet számítva) 26-28 éves korig fizethet a leendő szakorvos, hogy aztán mintegy nettó 120 ezer forinttal kiléphessen a nagybetűs életbe, és ebből a hatalmas összegből családot alapítson, lakást szerezzen, ésatöbbi. Persze, fizesse vissza a diákhitelt is...
Hát megőrültek ezek? Még tandíjat is? Az én évfolyamom 1989-ben még 400 fölötti létszámmal végzett itt, Budapesten a SOTE-n. A mostani évfolyam tablóján 255 fotót számoltam... Ebből a fele azonnal elmegy, ide meg jön a szerb, ukrán és román egyetemeken végzett kisebbségi magyar. Ő legalább tud magyarul... Ám ez két okból is súlyos probléma: egyrészt azok az egyetemek még ma is gyengébbek a magyaroknál, másrészt pedig a magyar értelmiség elvándorlása az elcsatolt területekről komplettálja és visszafordíthatatlanná teszi Trianont. A magyar oktatáspolitika tehát erélyesen hozzájárul a Felvidék és Erdély etnikai arányainak rontásához.
Mit lehetne tenni? A tandíj önmagában nem volna eretnekség: feltéve, ha a megszerzett diplomával olyan jövedelmet lehetne szerezni, amiből a családalapításon, lakásszerzésen felül a tandíjra fordított hitel is visszafizethető. Na de itt és most? Ezekből a fizetésekből? Ez bizony képtelenség.
Hadd idézzem Teremburát, aki az első cikknél kommentben írta meg a véleményét - a tőle megszokott logikával és alapossággal. Egyetértek vele: tandíjat csak úgy lehetne kérni, ahogy ő mondja. Akár a képzés teljes összegét (hitelként, nem a diák zsebéből kiszedve) - de hát ez esetben a majdani munkáltatóval is tudomásul kell vetetni, hogy a kiművelt emberfő értéke az bizony nem havi százezer forint, hanem legalább annyi, amennyibe a kiképzése került.
Terembura ezt írta:
Tandíj vonatkozásában szerintem mindkét most felkínált alternatíva nagyon rossz. Ha rajtam múlna, akkor egészen radikális lennék: a felsőoktatás egésze legyen fizetős, méghozzá úgy, hogy az fedezze az oktatás teljes költségét. Tehát ingyenes oktatás: NEM, részhozzájárulás: NEM, egyetlen apró, de nem lényegtelen kiegészítéssel.
Éspedig azzal, hogy a tanulmányi idő alatt tandíj címén a diák egyetlen buznyákot se fizessen. Illetve ha akar, akkor fizethet, de nem köteles. A ki nem fizetett tandíj egyszerűen az állammal, azaz az adófizető polgárok összességével szemben fennálló személyes hitelszámláját terheli. Ennek fejében viszont az állam a hiányzó összeget - se többet, se kevesebbet - átutalja a felsőoktatási intézménynek. Így az nem a költségvetési támogatásból, hanem a tandíjból tartja fenn magát. Mondjuk K+F célokra adhat (és adjon is) az állam külön költségvetési pénzt, de ennek a tandíjhoz semmi köze.
Marad a kérdés, hogy miből hitelez az állam? Természetesen a befolyó adókból. Ha ez nem lenne elég, akkor erre a célra akár hitelt is fel lehet venni, mert az oktatásra fordított pénz (igen jó, biztosan megtérülő) beruházásként működik. Ilyen célból érdemes növelni az államadósságot és kifejezetten azt kell növelni, mert az állam elég jó kamatfeltételekkel tud hitelhez jutni (pláne normális gazdaságpolitika mellett).
A diák akkor kezdi meg az állammal szemben fennálló tandíjtartozásának törlesztését, ha végzett és munkába áll. Méghozzá úgy, hogy a diploma által biztosított többletjövedelme révén befizetett többlet személyi jövedelemadó erejéig a törlesztést leírhatja az adóból. Nem az adóalapból, vigyázat! Magából az adóból. Azaz ugyanúgy fizeti az SZJA-t, mint bárki más, csak annak egy meghatározott részét nem az APEH nyeli le, hanem egyből továbbutalja a tandíjalapnak hiteltörlesztésként.
Ebben a rendszerben ha valaki elvégzi az egyetemet és azonnal külföldön vállal munkát, a hitelt akkor is törlesztenie kell. Mivel SZJA-t ilyenkor nem fizet (itthon), ezért zsebből. Persze lehet kísérletezni államközi megállapodásokkal legalább EU szinten, hogy a fogadó fél az ott fizetett adó egy részét utalja át a képzést végző ország tandíjalapjának, de amíg ilyen megállapdás nincs, addig a törlesztőrészleteket bizony ki kell köhögni. Ha külföldön nem keres annyit, hogy a törlesztőrészletek levonása után is több maradjon neki, mint itthon, akkor ne menjen külföldre.
Van még egy rakás részletkérdés persze. Mi van akkor, ha a diák végez, megkapja a diplomát, munkába áll, majd rögtön meghal? Mi van ha megrokkan és munkaképtelenné válik? Kimarad az iskolából? Munkanélküli lesz? Hogy lehet korlátozni az intézmények tandíj-igényét? Meg még egy csomó más hasonló ügy.
Ezek egy részét megoldja, ha valami biztosítási elemet is beleviszünk a rendszerbe, más részénél valamennyire az illető egyént is felelőssé kell tenni (anyagilag is). De ezek mind kezelhető problémák, csak szakértelem és jóakarat kell hozzá.
Mivel azonban ilyen alternatíva a szavazólapon nem lesz, erre nem is tudok szavazni (most). Marad itt is az igen (mint kisebbik rossz).
A kormány egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy a mai Magyarországot vezeti, nem pedig egy részvénytársaságot. Hát hozzuk a tudomására...