Az én álláspontom régóta az, hogy zsidókérdés valójában ma Magyarországon nincsen, sőt, a világon is csak rendkívül kevés helyen létezik ténylegesen. Ehhez képest blogokat olvasva mindenfelé pozitív-negatív előjelű zsidózásba botlom (bele is beszélek rendszeresen) – itt az ideje tehát, hogy álláspontomat kifejtsem. Elnézést az olvasóktól, mert hosszú lesz, még hozzám képest is, úgyhogy a könnyed, rövid posztok kedvelői itt fejezzék be az olvasást…
A zsidóság lényegében apró szekta volt a római korig, bár érdekes módon meglepően ügyesen elterjedt a hajdani Római Birodalomban. Az igazán komoly változás a kereszténység megjelenésével történt: ahogy a kereszténység progresszíven terjedt, és néhány száz év alatt államvallás lett a rómaiaknál, a zsidóság illegitim pozícióba került – elsősorban ideológiai okból, mert Jézus Krisztus kivégeztetéséért a zsidó főpapokat tartották (joggal) felelősnek. Így az erőre kapó keresztények kiszorították őket, ahonnan lehetett, és az addig ügyesen szétterjedő zsidók üldözése ilyen-olyan szinten megkezdődött. A középkorban sem sokat javult a helyzetük: hazájuk nem volt, és rendszeres pogromok tizedelték őket, továbbá vallásuk nem volt tolerált, legfeljebb ha pénzük volt.
A zsidóság évszázadok-évezredek alatt hozzászokott így a diaszpóra-léthez: ennyi idő alatt a helyzethez alkalmazkodás sajátos szelekciót hozott létre. A sokszor kényszerű költözés hozta a kereskedelmi alkalmakat és képességeket (és a kereskedők voltak annak idején a legkevésbé céhekhez kötve); az üldöztetés kiemelte a pénz fontosságát (mert az mindig jobb eséllyel úszta meg, aki gyorsan le tudta fizetni ellenségeit). Egyes értelmiségi szakmák (orvos, ügyvéd, stb.) is nyitva álltak előttük, és a folyamatos nyomás alatt a társadalom által eleve értelmesebbre szelektált zsidók ezeket könnyen elfoglalták. Igen, ki kell mondani: a zsidók üldözése ebben az értelemben hasznukra vált, sok generáció alatt a szellemi képességek kiválasztódása szempontjából voltaképpen előnyt jelentett nekik.
A XVIII.-XIX. század hozta el szinte egész Európában a zsidó emancipációt – és az addig periférián élő (de mindig is a pénz révén igen befolyásos) zsidók ellepték a gazdasági élet vezető pozícióit. Egyesek ugyan igyekeztek minden szempontból beolvadni (nemesi címeket vásároltak, katolizáltak, stb.), de alapvetően a klikkszellem érvényesült továbbra is. A „gój” szó megléte a zsidó mentalitást önmagában jellemezte: más népeknek nincs ilyen, részben lenézést, részben kirekesztést hordozó jelentésű szavuk a tőlük különbözőekre. Más népek legfeljebb „külföldi”, „nem angol”, stb. módon tudják ezt kifejezni. A diaszpórákban kiépült zsidó összetartás az emancipáció után is megmaradt, egyre érzékelhetőbben sértve a nem zsidókat.
Paradox módon a XX. századi markáns antiszemitizmus az egyébként vallási szempontból elég heterogén és addig toleráns Németországban jött létre (a homogén katolikus és keményen antiszemita Lengyelországban például sokkal inkább várható lett volna ilyesmi). Hitler a társadalom minden baját a zsidókban vélte megtalálni: érdekes módon az I. világháború elvesztésében a zsidók vétkessége aligha igazolható (sőt, nagyon sokan hősies katonai szolgálatot teljesítettek). Ugyanakkor az antiszemitizmus alapjait éppen a diaszpóra-létben elsajátított kemény zsidó összetartás és a többséggel szembeni elutasító-lenéző attitűd támasztotta meg. Ha az antiszemitizmust tekintjük, nem lehet véletlen, hogy világszerte ismert jelenség – ebben hasonlít a cigányok elleni utálathoz, ami mindenhol elterjed, ahol cigányok vannak. Amikor egy-egy népcsoport elleni indulatok ilyen elterjedtek, nem lehet megkerülni, hogy azokban lehet valami reális alap. A zsidóknál ez a kirekesztő összetartás és az anyagi harácsolás, míg a cigányoknál a többségi társadalom normáinak semmibevétele.
Nincs „antilengyel”, „antimagyar” stb. világszerte elterjedt ideológia (persze a szomszédok sovinizmusa létezik, de annak ismerjük az okát), míg van antiszemitizmus és cigánygyűlölet. Mostanában fejlődnek ki az iszlámellenes, illetve Amerika-ellenes világérzelmek, de ezek oka is közismert.
Nem feladatom a holocaust elemzése – a véleményem az, hogy a hatmillió áldozat eltúlzott szám (R. J. Lifton Náci orvosok című, zsidóirányba elfogult, de igen részletes és alapos könyve alapján Auschwitz „teljesítménye” alapján a hatmillió áldozat nem volt elérhető a táborokban, fele-kétharmada reális lehet). Ezt részben a sérelmek verbális súlyosbítási szándéka okozta, részben azon objektív tény, hogy a kiszabadultak jelentős része nem tért haza, hanem a tengerentúl országaiba ment, sokszor életjelt sem adva. Nem is a tényleges halottmennyiség a lényeg, hanem a holocaust későbbi sajátos iparosodása, és kiemelt-kivételezett kezelése. A zsidó sérelmek ezt követő korlátlan hangoztatása elégséges az antiszemitizmus állandósításához.
A holocaust ugyanis iparrá változott. A túlélőket dotálja a német állam (helyesen), de emellett különböző zsidó szervezetek 50-60 évvel az események után is perelgetik a német cégeket ilyen-olyan kárpótlásért, holott a tényleges sértetteknek csak apró töredéke él. Ráadásul a rendkívül erős zsidó lobbyval rendelkező USA mindezen törekvéseket korlátlanul erejével élve (visszaélve) támogatja. Vajon mennyiben segítik a megbékélést a Volkswagen, BMW és hasonlók ellen 2000 táján indított rohamok??? És ki kapja a pénzt végül, mennyit nyúlnak le olyanok, akik a közelében sem jártak koncentrációs tábornak?
Az ipar része a holocaust állandó (sőt, talán egyre hangosabb) emlegetése, újabb és újabb bocsánatkérések kikövetelése, olyanoktól is, akik nem is éltek a Hitler-rendszerben.Érdekes párhuzam, hogy II. János Pál pápa (kétségtelenül a szeretet jegyében, de politikailag nem okvetlenül helyesen) bocsánatot kért a zsidóságtól – ugyanakkor a zsidók máig nem kértek bocsánatot Krisztus megfeszíttetéséért. Valami olyasmit mondanak erről – ha ugyan hajlandóak – hogy Jézus hamis próféta volt, és megfeszíttetése nem volt bűn… Azaz: a zsidó vallás felsőbbrendű, mint a keresztény.
A holocaustipar integráns része a más népek holocaustjainak bagatellizálása, tagadása, vagy az összehasonlítás ordibáló elutasítása. Lovas István Összehasonlító véralgebrája ugyanis tényanyagában teljesen igaz – micsoda hisztériát váltott ki! Lovas azt írta, hogy a zsidó holocaust a népirtások között semmiben nem nevezhető különösen kiemelkedőnek. Az ukrán éhségáldozatok száma óvatos becsléssel is legalább kétszerese a zsidó veszteségnek; a tuszik ruandai kiirtása sokkal gyorsabban történt (két hét alatt kb. egymilliót öltek meg!), a kiirtás alapossága tekintetében pedig az észak-amerikai indiánok az elsők. Ez mind így igaz – és mégis, a zsidó holocausttól harsog a világ, míg más népeké el van felejtve. Kárpótlás? Csak a zsidóknak, de nekik hetedíziglen – na jó, a megmaradt indiánok kaptak némi kaszinójogokat…
A holocaustipar másik fele – talán a pénzharácsolásnál is veszélyesebb fele – a zsidók bírálhatatlanságának kialakulása. A pénzhatalom rendkívül gyorsan médiahatalommá fejlődött (érdemes amerikai filmek stáblistáját végignézni: tele vannak zsidó nevekkel, a filmszakmában a zsidóság masszívan felülreprezentált): a zsidóság igen hamar megérezte, hogy a médiát el kell foglalnia, ha a szavát hangosan akarja hallatni. Ez a médiahatalom szinte bármilyen zsidókkal szembeni bírálatra antiszemitizmust, gázkamrát, Auschwitzot és fasizmust bömböl. Egyszerűen nem lehet például a zsidó anyagiasságról, pláne a holocaust kései kárpótlásairól vitatkozni, azokat kritizálni, mert hajókürt erejével bömböl fel a ballibsi média, és nem érvekkel (az nincs), hanem szimplán hangerővel eltapossa a fanyalgókat.
A holocaustipar – kimondatlanul, persze – úgy tekinti, hogy Auschwitz feljogosította a zsidókat egyrészt a pénzkövetelésre, másrészt megadta a bírálhatatlanság állapotát, harmadrészt a különböző (akár szintén fasiszta) disznóságok elkövetésére is licencet biztosított. Továbbá a zsidóknak joguk támadt minden más népirtást lekicsinyelleni vagy épp akár tagadni is. Auschwitz szinte egyfajta bérlet: ha rápirít valaki a zsidókra, felmutatják, és minden rendben?!
A zsidó összetartás ma is elég világosan felismerhető – országhatárokon át is. Az amerikai vétó ott terjeszti ki védő karját az ENSZ Biztonsági Tanácsában Izrael minden disznósága fölé. Érdekes, hogy Izrael és Dél-Afrika párhuzamosan tartott fenn apartheidrendszert. Dél-Afrika elszigeteltsége gyakorlatilag teljes volt, míg Izrael ellen nemhogy gyakorlati szankciók nem történtek, de erkölcsi elítélés sem… Ennek megfelelően Dél-Afrika feladta a faji megkülönböztetést, míg Izrael máig hivatalosan fenntartja; gyakorlatilag simán fasiszta állam évtizedek óta, de ez különösebben senkit sem zavar. Ahogy az izraeli atombomba sem…
Megjegyzendő, hogy a zsidók saját köreiken belül rendkívül toleránsak. Van olyan vallási csoport Izraelben, amely nem ismeri el (!!!) Izrael államot, de azért a kutya nem piszkálja őket, sőt, katonáskodniuk sem kell. Mindez bájos is lehetne, ha nem érződne belőle a „leghülyébb zsidó is különb mint egy gój, ezért neki jár az az elfogadás, ami a gójnak soha”-mentalitás.
Magyarországon a zsidókérdést különösen élessé teszi a történelmi múlt. Nálunk voltak zsidótörvények – ámbár pl. a Teleki-féle numerus clausus nem jelentett mást, mint azt, hogy egyetemre a zsidókat arányuknak megfelelően szabad felvenni. Hát, ez a környező magyar kisebbség számára bármely szomszéd országban POZITÍV törvény lenne, talán még ma is… A későbbi zsidótörvények sem törtek a zsidók életére – a deportálások megszállt országból, német követelésre történtek (a „bűnös” csendőrség pedig akkor és ott nem tudta, hogy haláltáborba viszik őket, hiszen ezt a németek bölcsen nem hirdették Európa-szerte, és 1944-ben még kevés igazán hiteles kijutott információ forgott Auschwitzról).
Érdekes módon nálunk a médiát olvasva úgy tűnik, mintha Magyarország lett volna a világ legfasisztább országa, és ma is erős náci párt működne. Ehhez képest Horthy még a megszállás alatt is meg tudta óvni a pesti zsidók többségét a deportálásoktól – érdemes összevetni a zsidók sorsát a lengyel zsidókéval, akikből vajmi kevés maradt, mert az egységesen antiszemita nemzet éppenséggel nem védte meg őket (igaz persze, hogy lengyel államhatalom akkor formálisan sem volt).
A magyar nép szerintem nem bűnös. Nem az kollektíven, és az egyéni bűnösök száma is alacsony volt, a zavaros, háborús körülmények között is kultúrnemzet tudtunk maradni. Ráadásul a ténylegesen zsidókat itt helyben öldöklő kisnyilasok többsége olyan gyorsan kommunista lett, hogy simán megúszták a felelősségre vonást…
Bonyolítja a helyzetet, hogy kétszer volt Magyarországon jelentős zsidó túlsúlyú vezetés: 1919-ben Kohn (Kun) Béla gyilkos gárdája, illetve 1948-56 között Rosenfeld (Rákosi) Mátyás és csapata. Mindkét zsidó uralom féktelen terrort valósított meg a magyar lakosság ellen (ezen belül egyébként a zsidókat se kímélve). Ez a két időszak megint csak nem a zsidók iránti tolerancia elmélyítését szolgálta…
Ahogyan én látom, ma itt semmilyen veszély nincsen a zsidók számára, még akkor sem, ha nagyon szeretnek erről beszélni. Antiszemitizmus van, de nem fasiszta jellegű és senki nem akarja őket a gyakorlatban üldözni (illetve, talán néhány száz gőzös fejű vadszamár). Az antiszemitizmusunk legjelentősebb része úgynevezett reflexantiszemitizmus (saját kifejezésem). Én is reflexantiszemitának vallom magam.
A reflexantiszemitizmus azt jelenti, hogy ab ovo nincs fenntartásom a zsidó emberrel szemben; ellenben azonnal és hevesen bírálom a holocaustipar már leírt visszataszító és kivételező jelenségeit, továbbá a zsidó kirekesztést és az ok nélküli állandó fasizmus-kiabálást. Visszautasítom továbbá a bocsánatkérést bármiért: mivel nem éltem 1945-ben, nincs miért bocsánatot kérnem. A reflexantiszemitizmus nem más, mint a szólásszabadság demokratikus jogának zsidóügyben is következetes védelme: nem tartozik bele semmilyen gyilkos szándék a zsidók ellen. Egyszerűen nem lehet vitaalap semmikor, hogy egy zsidó felüvölt: engem üldöznek, itt füstöl a fasizmus, stb. Az ellenvéleményt demokráciában tilos ilyen eszközökkel eltiporni. Továbbmegyek: ha törvényt hoznának a holocaust-tagadók ellen, az demokratikus katasztrófa lenne. Nem osztom a nézeteiket (annyi fenntartásom van, hogy a ma „hivatalos” 6 millió áldozat helyett szerintem legfeljebb 3-4 millió az igaz), de ha történelemről nem lehet vitatkozni, akkor régen rossz.
