Blogcsúcs, ahol a díszvendégek nem is bloggerek. A magyarságról, annak megéléséről történő elmélkedés, ahol a főasztal szendvicsében két történész szikkadt félzsemléje között egy pszichiáter a párizsi. Ez ma a "konzervatív" gondolat. Érdekes. Ha Horthy Szegeden néhány történészt ültet körbe, és odahívja még a bolondokháza nevesebb dilidoktorait, alighanem Kun Béla maradt volna Magyarország ura az idők végezetéig...
A Reakció, a Konzervatórium és a Jobbklikk szép ütemesen sajátítja ki a "nemzeti jobboldal" fogalmát - voltaképpen minden ok nélkül. Vegyük végig, kik is ők!
A Reakció a hajdani UFI utódja. Ez egykor a Fideszhez nagyon-nagyon közel volt, aztán úgy-ahogy eltávolodott tőle, legalább névleg, és voltaképpen eléggé sokszínű műhellyé vált, a masszívan antikommunista, felelősségrevonást követelő Lelkylolától (akit nagyon kedvelek) a korrekt és erélyesen kormányellenes Turulon át a pocsék posztokkal jelentkező Kínai Kálmán és Trágár Tóniig, megtűzdelve több kifejezetten polkorrekt szerzővel is. A nyomtatott újság már megszűnt (vagyis de facto becsődölt), a blog azonban ezt túlélte. A lap főszerkesztője Ablonczy Bálint volt - érdekes, hogy ő a Jobbklikknek is rendszeres szerzője, és Ablonczy Balázs, az egyik meghívott történész díszvendég alighanem a testvére, legalábbis életkor és fénykép-hasonlóság alapján így vélem.
A Konzervatórium indulásakor még úgy-ahogy méltó volt a nevére. Nem sokáig: hamarosan átvették a hatalmat a masszívan polkorrekt és nem is kicsit balliberális emberkék, mint Tallián Miklós (aki a Hírszerzőn blogol), Benei Péter és néhány velük egyetértő. Elnémították az alapító tag Sasikát (aki egy nagyon kulturált középkorú tanárember, és blogját mindig érdemes olvasni), mondván, hogy egyik-másik írása egy komplett náci alapvetés - holott ő abszolút humánus, csak éppen nem polkorrekt, és minden körülmények között tényleg jobboldali. Mostanra a Konzervatórium a totális polkorrektség fellegvárává vált; ha a politikai palettát nézzük, úgy nagyjából a Fidesztől balra, az MDF tájára sorolható (de pl. Hadrian VII. kifejezetten kormány-szimpatizáns írásokat is közölt). Benei Péter annak idején alulmaradt ellenem egy vitában - kapásból ki is tiltott, összes kommentemet törölte, fasisztázott, holott valójában ő volt igazi liberálfasiszta véleménymonopolizáló, aki amellett a vereséget se tűrte úriemberként (továbbá olyan politikai elemző cég beosztottja, amely főleg kormánymegrendeléseket teljesít). A szerzők többsége egyébként korahúszas egyetemi hallgató (de a többiek is harminc alattiak), azért is olyan arrogánsak: a baloldaltól eltanult lerohanási eszköztárhoz a fiatalság tévedhetetlensége társul.
A Jobbklikk egy sajátos kórképe a Fidesz bénaságának. Vicces hibrid: a többé-kevésbé legalább formailag a Fidesz magjától függetlennek nevezhető értelmiségieket (Ablonczy Balázs, például) megspékelték Navracsics Tibor frakcióvezetővel, aki a posztok mintegy harmadát jegyzi a tíz szerző közül, viszont a vitákban sose vesz részt. Valahol érthető a Fidesz gondolkodása: megpróbált egy látszatra független netes fórumot kialakítani, de nem állta meg, hogy az olvasókat direktebben megvezető Navracsicsot kihagyja onnan. Ez a taktika persze visszaüt: független véleményű, minimálisan értelmes ember észreveszi ám, hogy ez Navracsics honlapja, amit mások posztjai próbálnak nem-pártpolitikussá álcázni, de nem sok sikerrel. A viták színvonala meglepően alacsony, és furcsa módon nem tiltottak még ki, holott pontosan úgy beszélek, mint ahogy mindenhol szoktam (na de ami késik, nem múlik, most ezt a posztot belinkelem nekik, attól majdcsak kidobnak, mert a Fidesz se tűr semmilyen kritikát, főleg nem azt, ami a polgárok hülyének nézését leplezi le).
Egyszóval ez a három többszemélyes blog nevezi magát nemzeti blogcsúcsnak. Nem hívták Tomcatet, aki már akkor is blogot írt, amikor még egyik "csúcsblog" se volt sehol. Nem hívnak senkit, aki nem az adott három klubocska embere - ráadásul gondos vitavezetéssel (nem is titkoltan moderálásnak nevezik ezt is) óvják meg a csapatot attól, hogy esetleg holmi kóbor magyar beüljön közéjük, aztán nekiálljon megmutatni, hogy valójában milyen az, amikor valaki magyarnak érzi magát, és nem igényel ehhez pszichiátert.
Ez a "blogcsúcs" már nem az első eset: már egyszer összedugták a szép, okos és döntő többségében polkorrekt fejecskéiket, hogy megmondják mindenkinek az őszintét. Írtam is róla. Arról is, amikor a "blogcsúcs" által most oly gondosan meghívott Ablonczy történész úr félresikerült, szűklátókörű és igazságtalan politikai deklarációt tett közzé a holocaustról - együtt jegyezve a magyar cionista szervezet egyik vezetőjével. Aki nyilván a világ legpártatlanabb embere ebben, mert hiszen az szinte mindenhol legitim gyakorlat, hogy a sértett beül a bírói székbe, ugyebár...
Ablonczy történész úr furcsa módon elég intenzíven figyelheti, hogy mi mindent írnak róla. Bár mostani hozzászólásában lefitymálta a blogom olvasottságát (noha az olykor alighanem elérte az ő folyóirata példányszámát, nem is beszélve a Bombagyárról, ahol azt meg is haladja az olvasók száma...), ehhez képest a deklarációjáról szóló posztomhoz rendkívül hamar sikerült hozzászólnia... Elsőként. Ha rólam írnak a neten, vagy meg se tudom, vagy csak napokkal később, mert nem szoktam folyvást magamra guglizni. No de Ablonczy úr persze azt tesz, amit akar, ha kényes a kritikára, ám válaszolja meg. Bár voltaképpen nem ezt tette: a linkelt kommentben az érdemi választ megtagadta, mondván, hogy ő történész, és nem vitatkozik nem szakmabelivel.
Miután kesernyésen szóltam hozzá a "blogcsúcshoz", most lényegében megismételte ugyanezt (szokott gyorsaságával...): ráadásul egy érdekes momentum is van a bővített problémára adott (illetve, nem adott) válaszában. Most már a történészi szakma hazug voltára két példát hoztam fel: Katynt, illetve az amerikai és francia haláltáborokat, melyekben százezerszám haltak meg a hadifogoly-jogoktól önkényesen és a genfi konvenció megsértésével megfosztott németek. Ablonczy válasza: ő nem hazudott egyikről sem. Tudjuk, hogy Katynról az igazat írta - igaz, hogy akkor, amikor az már kockázatmentes volt (ez nem elmarasztalás, Ablonczy fiatalabb annál, hogy hazudni kényszerülhetett volna). De a hazugság tagadása nem jelenti azt (és nem állította Ablonczy sem), hogy a politikailag ma is kényes németmészárlásról bármit is írt: meglehet, hogy ebben a kérdésben csak hallgatott. Márpedig az igazság kimondása és a hallgatás között egy ilyen ügyben nagyobb a morális távolság, mint a hazugság és a hallgatás között... Rákérdeztem: komoly összegben lefogadnám, hogy erre már nem fog válasz érkezni...
Hát ennyit a résztvevőkről és eddigi szereplésükről a blogoszférában. Ítélje meg ki-ki, hogy ez a "blogcsúcs" mennyiben nemzeti. Továbbá mennyiben jobboldali vagy konzervatív...
Mindenesetre a levonható következtetés elég félelmetes. Magyarnak lenni: ez immár csak a történészi szakma vagy a pszichiátria oldaláról tárgyalható? Jövőnk nincsen, csak múltunk vagy elmebetegségünk? Nem normális az, aki szereti ezt az országot? Sárgaházba kell felvenni, aki netán hisz még abban, hogy Magyarország a magyaroké, és az idegen ugyan lehet szép - kiváltképp ha egy húszéves törékeny mandulaszemű kínai lány -, de akkor is mi vagyunk itthon, és itthon is akarunk maradni? Eretnek gondolat, hogy a magyarság kérdéseiről elsősorban nem elmeorvossal, hanem MAGYAROKKAL kellene diskurálni?
Aki ráér: menjen el a rendezvényre. Kérdezzen bátran: érdeklődjön, hogy miért kell ide egyáltalán elmeorvos, és bármely másik nemzet állítólag jobboldali "blogcsúcsára", mely a nemzeti érzelemről szól, hívnának-e bolondgyógyászt vendégnek? Vagy netán igaz lenne a régi mondás, hogy a magyar értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik pedig járhatatlan?
Miért nincs demográfiai szakértő, miért nem akarnak a kivándorlásról beszélni? Miért nem téma az, hogy a hatalmas költséggel kiképzett kezdő orvosaink a szégyenletes fizetés miatt azonnal elmennek Nyugatra? Miért nem a fő gond a népszaporulat? Miért nem azzal foglalkoznak, hogy az abortuszt meg kéne nehezíteni, a dolgozó családokat pedig hatékonyan támogatni?
Ennyi kérdés úgy vélem, elég. Ha valaki azt szeretné, hogy Magyarország még a gyerekeinek, unokáinak is az maradjon: ezeket a kérdéseket tegye fel. Ezen a fórumon is, és mindenhol, ahol csak kérdezni lehet. Különben elfogyunk...