Már régebben beszámoltam nyári találkozásomról a magyar vizek szégyeneivel, a vízirendőr-droidokkal. Nos, az ügyben fejlemény van: a mai napomat a bíróságon, majd utána a kerületi kapitányságon töltöttem. Mindazonáltal ez most nem vereséget, hanem teljes győzelmet jelentett.

Ugyebár a motorcsónakos droidok szorgosan feljelentettek (máig is erős a gyanúm, hogy az Abszurdisztáni rendőrinduló harsány esti eldalolása lehetett az ok, amit egy másik zsernyák meghallhatott a parton...), mert szerintük nem volt mentőmellényem, horgonyom és névtáblám. Ehhez Tökfej őrnagy, egy főnökük annyit tett még hozzá, hogy szerinte szabálytalanul vesztegeltem a hajóútban, a Ráckevei-Dunán.

Értitek, ugye? Nem volt horgonyom, de mégis szabálytalanul sikerült vesztegelnem. Innentől kezdve a korábban felvett ellentengernagyi rangom egyértelműen jár, hiszen efféle veszteglésre horgony nélkül folyóvízen tényleg csak egy hajózási zseni képes. Tökfej őrnagy úr határozata olyasféle volt, mint amikor az orvos által virgo intacta állapotban talált leányzót üzletszerű kéjelgés miatt akarják bevádolni... Amúgy a közrendőrök becsületére legyen mondva, hogy ezt a baromságot ők fel sem vetették, ez az őrnagy saját ötlete volt: minél magasabb a rang, annál kisebb az agykapacitás...

Már a szabálysértési eljárás is sajátságos volt: egy Borzalmas Brünhilda-jellegű századosnő idézett meg, de azt Tökfej őrnagy urunk leváltotta, és maga vette fel a jegyzőkönyvet. Rettentően meg volt sértődve, hogy nemigen akarózott megalázkodnom; viszont volt olyan ostoba, hogy kikottyantotta: ismer, sőt, közéleti működésem terepén lakik. Jött is reflexesen az elfogultsági kifogásom, amit ő úgy vélt megoldani, hogy (miután a százados-amazont a szabálysértési meghallgatáson jegyzőkönyvvezetővé fokozta le) a határozatot mégis Brünhildával hozatta meg. Azaz: Brünhilda idézett be, Tökfej folytatta le az eljárást (Borzalmas Brünhilda itt a jegyzőkönyvre korlátozódott), majd az elfogultságot kivédendő, Borzalmas írta alá a határozatot.

Tízezer forint nem nagy összeg (ennyit szabtak ki rám "halmazati büntetésként"), de a semmiért én nem fizetek - megfellebbeztem hát a dolgot. Felvetettem, hogy a "halmazat" képtelenség, hiszen ennyi erővel egyszerre bírságolhatnának gyorshajtásért és tilos helyen parkolásért is. Becsatoltam a hajó fényképeit (hát igen, az a huncut névtábla ott lapul az orrborítás alatt, de a szemlátomást csupán nettó csesztetési szándékú droidoknak eszük ágában se volt a borítás alá benézni: nem akarták ők megtalálni a kötelező tartozékot, hiszen akkor esik a feljelentés esélye), a rögzítőkarókat (nem lehet ám szabadon sodródó csónakból horgászni), és elhoztam tanúnak az unokabátyámat, aki velem volt, de az egyszerű személyiségszerkezetű vízirendőröktől annyi sem tellett, hogy igazoltassák (most viszont az a zsernyák azt vallotta, hogy hárman vagy négyen ültünk a hajómban - vélhetően valamitől duplán látott, de hogy mitől, azt sajnos nem tudtam volna bebizonyítani).

A bíróság nagyon korrekten járt el; érzékelte a bíró úr a sistergő hangulatot (ki is tért rá), és érezte, hogy annak az az oka, hogy nehezen tűrön a tökéletesen alaptalan és koncepciózus szemétkedést, amit Tökfej őrnagy megengedett magának. Ő kirívóan bunkó is volt: sűrűn belepofázott a mondandómba, és bár a bíró nem utasította rendre, azért mély nyomot hagyott benne Tökfej modora. Borzalmas Brünhilda is beült a terembe: úgy tett, mintha néző lett volna - fel is hívtam a bíróság figyelmét, hogy nem az, de nem volt lehetőségük kidobni...

A részletes és alapos tárgyalás után a szabálysértési határozat eloszlott, mint Tökfej őrnagy maradék esze: négy pontjából hármat a bíró hatályon kívül helyezett, a maradék egyért pedig (hogy nem volt szabványos mentőmellényünk - ami tény, de nem szabványos azért akadt) egy figyelmeztetést tartott arányosnak. Tökfej őrnagy és beosztottja ugyan acélosan ágáltak, hogy "a mellény hiánya a legsúlyosabb szabálysértés, mindig ezért halnak meg a balesetesek" - én azonban rámutattam, hogy a jogszabály a mellény hordását nem teszi kötelezővé, úgy meg nem ér semmit, hiszen csónakkal vagy felburol az ember, vagy kiesik belőle; ráadásul a facsónak egyik esetben sem süllyed el, abba lehet kapaszkodni bármeddig. Márpedig, ha mellény nélkül kiesek, akkor a csónak fenekén heverő mellény épp annyit tesz, mint az, amelyik a bolt polcán díszeleg...

Mindenesetre Tökfej őrnagy és Borzalmas Brünhilda nem viselte könnyen a csúfos vereséget. Tökfej és a motorcsónak-vezető kisdroid lementek liften (a döntés kihirdetése után én otthagytam őket, hadd főjenek saját, nem túl kellemes tartalmú levükben), de Brünhilda utánam ügetett a lépcsőn. Félúton kígyóhangon sziszegett rám:
- Na, én magánemberként tudnám, hogyan-mivel büntessem meg!
Tudni kell, hogy Borzalmas Brünhilda egy 180 körüli, csupa csont-ín-izom amazon, aki szemlátomást jól mutatna a Darth Vaderek sorfalában bármelyik tüntetésen, szóval a fenyegetése nem egyezerű nagyzolás volt. Na de azért elvből nem ijedtem meg tőle, és visszaszóltam:
- Magánemberként csak bátran, de én is ott leszek ám!

Brünhilda szörnyű sérelmet érzett: hiszen neki a jogok és méltóság nélküli másodrendű állampolgár farkbehúzós szűkölés helyett visszaszólt! Ráadásul nem átallotta előtte megnyerni ellene a pert is! A földszinten odarohant Tökfejhez és társához:
- MEGFENYEGETETT!!!!!
Mire én:
- Igen, fordítva: maga megfenyegetett, de én nem vagyok hajlandó megijedni!

Erre Tökfej kihúzta Borzalmast és a sameszát az ajtón, és látszólag jó ütemben eltávoztak; na de láttam én már karón varjút, és nem túlbonyolított gondolkodású hatósági közeget is. Tökfejnek még a hátáról is sütött a "na, kint majd elégtételt veszünk"-vágyakozás. Ezért aztán én is kisederedtem az üvegajtón, tettem két nagy lépést a Moszkva tér felé (a tárgyalás a Varsányi Irén utcában volt), majd ahogy megláttam, hogy a három, hatósági tisztségével épp visszaélni készülő egyed egy kocsi mellé lapulva elállja az utamat, szépen megálltam. Kihívóan néztem Tökfejre, aki nem is bírta türelemmel, és ordítva nekemrontott.
- Hogy képzeled, te kis geci, stb. stb. - és rusnya mancsát ütésre emelte.

Ám ekkor én csendesen - beléptem a bíróság ajtaján újra. "Itt bent legyél olyan erős, nyavalyás!" - gondoltam, sőt, oda is sziszegtem neki.
- Meg akar támadni ez a három alak, akik épp most veszítettek ellenem a tárgyalóteremben! - szóltam a portán az őröknek.

- Tökfej őrnagy vagyok, hrrr-grrr! - kapott a zsebéhez igazolványát előrántva barátunk: Borzalmas és a kis samesz persze követték vissza az épületbe. Aztán hirtelen Tökfej észbekapott: mit is akar csinálni? Elvégre egy tele porta előtt akkor se eshet nekem, ha van igazolványa... Kaffogott még valamit (a biztonságiak már erősen húzták felfelé a szemöldöküket: Tökfej őrnagy a bíróságon nem őrnagy, hanem ugyanolyan fél csupán, mint bárki más), aztán eltette a szégyencéduláját, és fogak között elsziszegett átkok és fenyegetések közepette az őr felszólítására távozott. Fél perc múlva én is kimentem, és megállapítottam, hogy Tökfej és Borzalmas elhúztak a Széna téri villamosmegálló felé. Irány hát a Moszkva tér: amikor hopp, megláttam magam mögött a kis sameszt. Ő nem csak rangra, de méretre is kicsi volt, így horkantottam egyet felé: hogy, hogy nem, ez elégnek bizonyult, hogy leváljon rólam.

Hogy a dolog kerek legyen: azonnal elmentem a kerületi kapitányságra, hogy jegyzőkönyv készüljön az esetről, és kértem, hogy állapítsák meg Tökfej őrnagy lakcímét - elvégre többször megfenyegetett, fizikai erőszakkal (voltaképpen a kísérlet kezdetéig jutott). Így aztán ha ez a nagyon okos fővízirendőr szárazon "szolgálatba helyezné magát" ellenem - akkor már van akta arról, hogy ő volt valószínűen a támadó fél - egyszóval, nem vinné el könnyen szárazon... Innentől meg lehet zsaru is, mindegy: a jogos védelem megáll.

Most már jöhetsz, Tökfej őrnagy, várlak szeretet nélkül. Remélem, lesz benned annyi tisztesség (bár nem úgy nézel ki...), hogy egymagad próbálkozol?!