Megyek az utcán. Ebben eddig semmi rendkívüli nincsen - napi gyakorlat eme nem igazán izgalmas tevékenység. Járdán az ember még nem is leseget különösebben a lába elé: a perifériás látás éppen elegendő a nagyobb akadályok észrevételére.
Egyszercsak: reccs! Mi ez? Csiga nem lehet (csigaszezonban jobban figyelek, ha nedves az idő), de valami mégis összetört a talpam alatt. Megállok, megnézem: dió. Ki gondolta volna - nem hogy diófa, de semmilyen fa nincs itt, csak egy kósza villanypózna. Azon dió elvileg nem nő...
Gyerünk tovább.A következő pózna alatt már körülnézek: hopp, dióhéj. Nem is kevés, legalább két-három dióra való. A harmadik villanyoszlopon pedig már ott a tettes is: egy szép nagy pápista varjú. Szorgalmasan törögeti a lábával tartott diót: erős csőrével kopogtatja, feszegeti, mígnem a dió megadja magát és kettéhasad. Fele leesik ugyan, de a másik félből már falatozik a varjú.
Szép madár a pápista varjú. Csillogó fekete, csak a torkán van kis kopasz folt. Késő ősztől a tavasz közepéig behúzódik a városba: itt még emberkerülő életmódján is változtat (muszáj neki...), mert a téli ennivaló erre sokkal bővebb. Először a fákon maradt dió kerül sorra, aztán mindenféle egyéb kerti termény, majd ha más nincs, a szemetesek alá kiszóródott szemét, és az út szélén heverő elgázolt macska is az étlapjukra jut. Rekedt károgásuk a tél állandó hangja.
Itt nálunk, a város falusias részén a kálomista varjú már költ, és egész évben jelen van. Dolmánya szürke, csőre vastagabb, károgása csengőbb, dallamosabb, és nagy csapatba sosem gyűlik. Párban jár, télen nyolc-tíz madár is összeverődhet, de a pápisták egek elsötétítő többezres tömegét meg se közelíti az ő kis csoportocskájuk. Ugyanakkor a kálomista varjú nagy zsivány: rigótól a szarkáig minden fészkelő madár rettegheti, mert nagy tojás- és fiókarabló.
Van valaki, aki nem hallott a pápista és a kálomista varjúról? Lehetséges, de elég nagy szégyen... Fekete István nevezte őket így (meg az akkori vadászzsargon), könyveiben is rendszeresen így hivatkozik rájuk. Rá a kálomista varjú (avagy dolmányos, ha a hivatalos nevét nézzük; a tudomány Corvus corone cornix néven tartja számon), aki alapvetően nem tart böjtöt, szereti a húst, félig-meddig ragadozó. Tóró pedig a pápista varjú (vetési varjú, Corvus frugilegus), amelyik böjtöl, vagyis főleg a növényi táplálékot keresi, bár nem veti meg a csigát, gilisztát, vagy akár a dögöt sem.
Érdekes, hogy akkoriban senki se találta sértőnek vagy politikailag nem korrektnek ezeket az elnevezéseket. Nagyon is találóak: a két varjúfaj táplálkozása markánsan eltér. Fekete István nem tért ki a helyzetet bonyolító kormos varjúra (Corvus corone corone), amely dolmányos varjú alfaja: koromfekete, torokfoltja nincs, csőre vastag, és életmódja a dolmányossal egyezik - nálunk csak a nyugati határszélen fordul elő, nem kizárt, hogy Fekete István korában még nem érte el Magyarországot.
A varjúfélék talán a legokosabb madarak. A szarka mostanában jött rá, hogy a város biztonságos, és tömegesen beköltözött. Konrad Lorenz kedves madarai, a csókák még a Blaha Lujza téren is megfigyelhetőek, ott is él egy kisebb csapat; de az Örs vezér terén közönségesek. A peremkerületekben az okos, óvatos szajkó is él: a sűrűbb növényzetet kedveli, szívesen fészkel apró erdőcskékben.
Minden varjúféle "colstokot hord a zsebében": kitűnően tudják a sörétes puska lőtávolságát, és vidéken ennél közelebbre a gyalogost nem engedik. A városban más a helyzet: de látható, hogy mennyivel közelebbre várják be a gyerekkocsit toló kismamát a magányos felnőttnél.
Kérdés, hogy az énekesmadarak fészkelését mennyiben fogja visszavetni a szarka és a dolmányos varjú városi térhódítása? Meglátjuk néhány éven belül...
Dió terem a villanypóznákon
2007.11.19. 21:03 Molnárgörény
19 komment
Címkék: varjú szarka szajkó csóka feketeistván
Újabb szlovák pofon
2007.11.17. 16:45 Molnárgörény
Bármiféle napi politikai apropó nélkül (Isten engem úgy segéljen!) írtam meg első posztomat a magyar külpolitika hihetetlen tutyimutyiságáról. Murphy persze ott leselkedik mindenhol, úgyhogy a meglátásaim - miszerint a magyar külpolitika 1945 óta olyan, hogy minket a nyúl is taszigálhat - napokon belül a gyakorlatban is igazolást nyertek. A magyar kisebbség megpróbálta a faji alapú Benes-dekrétumokat több mint 60 évvel a háború után a tót "jogrendből" eltüntetni. Az input az volt, hogy "töröljük el". Az output pedig: "lófaszt a seggetekbe, nyavalyások!" A magyar "külügyminiszter" - muszáj idézőjelbe tenni, hiszen ez a tökéletesen alkalmatlan mosogatórongykezelő annak a Kánya Kálmánnak a székében ül, aki még Ribbentropot is ki merte oktatni - szánalmas nyávogása bicskanyitogató volt.
A tiltakozó akciónak semmilyen visszhangja nem lett: levelemre válasz természetesen nem érkezett. Sajnos, ez még a Bombagyár indulása előtt volt, így nem hirdettem meg kellően széles körben (bár elhelyeztem több olyan honlapon, ahol támogatásra számíthatott).
A Benes-dekrétumok megerősítése ügyében Göncz Kinga reményeivel szemben semmilyen pozitív szlovák lépés nem történt - ahogy ezt a kormány és általában a tótok erősen sovén érzelmei alapján minden józanul gondolkodó ember megjósolhatta.
Most következett az újabb szlovák pofon. Göncz Kinga elutazott Párkányba, hogy megállapodjon két Ipoly-híd újjáépítéséről (kaján kérdésem: vajon ezek a hidak szerepelnek-e a tót hadgyakorlatok terveiben, amelyek Magyarország lerohanását szimulálják?)
A csattanós szlovák pofon most sem maradt el. A 80%-ban magyar lakosságú Párkányban "a belügyminiszter igénye alapján" Göncz látogatása előtt gondosan eltávolították a magyar feliratokat. Hiába szól úgy a tót törvény, hogy 20% kisebbségi esetén az ő nyelvükön is ki kell írni mindent: a jelek szerint a tót belügyminiszter a törvény felett áll.
A megaláztatás ezúttal is teljes volt, a tótok dörzsölgethetik a markukat. Slota, a vérmes tót sovén rohadék ezúttal is rátett egy lapáttal: Fidesz támogatta fasisztákról hablatyolt, és nyíltan magyar belügyekbe avatkozott, amikor kifejtette, hogy kit szeretne kormányon látni.
Göncz Kinga "természetesen" a tőle elvárható keménységgel lépett fel: sem a magyar belügyekbe avatkozást nem utasította vissza, sem a fasisztázást, és mé a magyar feliratok eltüntetését se tette szóvá. Ment, aláírt, köszönte szépen a lehetőséget...
Ha én vagyok a magyar külügyminiszter, akkor ezeket a szerződéseket biztosan nem írom alá. Rákérdezek, hogy egy magyar többségű településről hová lettek a magyar feliratok, és ez mennyiben függ össze a látogatásommal? Továbbá közlöm, hogy ezt barátságtalan, és szlovák szempontból is súlyosan törvénysértő kisebbségellenes lépésnek tekintem: otthagyom a tárgyalást, hazajövök és a magyar követet is hazarendelem. Vegye már tudomásul a ma Tótország néven megszállt Felvidék, hogy az európai normák megsértéséért nem szótlan farkcsóválás, hanem kemény diplomáciai válasz jár!
Más kérdés, hogy Göncz Kingának voltaképpen talán jólesett a magyargárdázás-fasiztázás, és lelkét kellemesen simogatták a magyarfaló Slota bókjai és támogatása... Vegyük már észre, hogy az a kormány, amelyet egy Slota jónak tart, jó lehet mindenkinek - csak Magyarországnak nem!
A tiltakozó akciónak semmilyen visszhangja nem lett: levelemre válasz természetesen nem érkezett. Sajnos, ez még a Bombagyár indulása előtt volt, így nem hirdettem meg kellően széles körben (bár elhelyeztem több olyan honlapon, ahol támogatásra számíthatott).
A Benes-dekrétumok megerősítése ügyében Göncz Kinga reményeivel szemben semmilyen pozitív szlovák lépés nem történt - ahogy ezt a kormány és általában a tótok erősen sovén érzelmei alapján minden józanul gondolkodó ember megjósolhatta.
Most következett az újabb szlovák pofon. Göncz Kinga elutazott Párkányba, hogy megállapodjon két Ipoly-híd újjáépítéséről (kaján kérdésem: vajon ezek a hidak szerepelnek-e a tót hadgyakorlatok terveiben, amelyek Magyarország lerohanását szimulálják?)
A csattanós szlovák pofon most sem maradt el. A 80%-ban magyar lakosságú Párkányban "a belügyminiszter igénye alapján" Göncz látogatása előtt gondosan eltávolították a magyar feliratokat. Hiába szól úgy a tót törvény, hogy 20% kisebbségi esetén az ő nyelvükön is ki kell írni mindent: a jelek szerint a tót belügyminiszter a törvény felett áll.
A megaláztatás ezúttal is teljes volt, a tótok dörzsölgethetik a markukat. Slota, a vérmes tót sovén rohadék ezúttal is rátett egy lapáttal: Fidesz támogatta fasisztákról hablatyolt, és nyíltan magyar belügyekbe avatkozott, amikor kifejtette, hogy kit szeretne kormányon látni.
Göncz Kinga "természetesen" a tőle elvárható keménységgel lépett fel: sem a magyar belügyekbe avatkozást nem utasította vissza, sem a fasisztázást, és mé a magyar feliratok eltüntetését se tette szóvá. Ment, aláírt, köszönte szépen a lehetőséget...
Ha én vagyok a magyar külügyminiszter, akkor ezeket a szerződéseket biztosan nem írom alá. Rákérdezek, hogy egy magyar többségű településről hová lettek a magyar feliratok, és ez mennyiben függ össze a látogatásommal? Továbbá közlöm, hogy ezt barátságtalan, és szlovák szempontból is súlyosan törvénysértő kisebbségellenes lépésnek tekintem: otthagyom a tárgyalást, hazajövök és a magyar követet is hazarendelem. Vegye már tudomásul a ma Tótország néven megszállt Felvidék, hogy az európai normák megsértéséért nem szótlan farkcsóválás, hanem kemény diplomáciai válasz jár!
Más kérdés, hogy Göncz Kingának voltaképpen talán jólesett a magyargárdázás-fasiztázás, és lelkét kellemesen simogatták a magyarfaló Slota bókjai és támogatása... Vegyük már észre, hogy az a kormány, amelyet egy Slota jónak tart, jó lehet mindenkinek - csak Magyarországnak nem!
15 komment
Címkék: szlovákia külügy slota gönczkinga
Antiszemita gyalázkodás egy zsidótól: sokáig hallgatott a média...
2007.11.14. 20:29 Molnárgörény
Megdőlt itt minden összeesküvés-elmélet! Íme, a zsidó tolerancia szép példája: a pénzosztás köztük sem megy zökkenők nélkül. A veréssel való nyilvános fenyegetés, illetve a kedves felszólítás, hogy a vitapartner pakolja ki a szerszámát az asztalra, hogy hovatartozása ellenőrizhető legyen, egy komoly kuratórium ülésén enyhén szólva furcsa.
A kurátorok amúgy elítélték Tordai Pétert, aki alelnökként illette ritka ocsmány gyalázkodással a budapesti gettóban született Sessler Györgyöt. Mindazonáltal az incidens előtt már leszavazták a zsidókórház 100 milliós támogatási igényét - alighanem rímel ez a magyar egészségügy ellen folytatott kormányzati hadműveletekkel.
Egy érdekes mondat a linkelt cikk bevezetőjéből:
A kurátorok amúgy elítélték Tordai Pétert, aki alelnökként illette ritka ocsmány gyalázkodással a budapesti gettóban született Sessler Györgyöt. Mindazonáltal az incidens előtt már leszavazták a zsidókórház 100 milliós támogatási igényét - alighanem rímel ez a magyar egészségügy ellen folytatott kormányzati hadműveletekkel.
Egy érdekes mondat a linkelt cikk bevezetőjéből:
Botrányos mondatok hangzottak el a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány szeptemberi kuratóriumi ülésén.
Szeptemberi. Mindez november 13-án látott napvilágot. Költői a kérdés: vajon, ha nem egy másik zsidó kérte volna fel a támogatást kérő Sesslert hímvesszője asztali szemléztetésére, akkor szintén síri csend lett volna-e az ügyben szeptembertől novemberig? Alighanem most is csak azért került napvilágra a botrány, mert Tordai Péter a felszólítások ellenére nem volt hajlandó lemondani. Ez a kedves, jómodorú és jellemes zsidó vezető egyébként a Síp utcai ingatlanok ügyletei kapcsán híresült el - ez is a linkelt cikkben olvasható.
A megoldás - helyesebben annak hiánya - vélhetően felháborította a minisztérium által delegált kurátort, Molnár Józsefet (úgy tűnik, ő borította ki a bilit). Érdekes módon megoldás ennek ellenére nincs:
"Az ilyen hangnem és az emögött lévő gondolatiság a közéletben sehol sem megengedhető" – mondta az ügyről Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke.
A minisztérium ez idáig még nem lépett az ügyben, Tordai Péter pedig nem mondott le. Az alelnököt lapzártánkig nem sikerült elérni.
Nem az első eset ez, amikor vezető zsidó személyiség lépi túl rendkívül durván nemhogy a politikai korrektség, de az általános emberi érintkezés normáit is. Csak emlékeztetőül: a zsidóellenességgel aligha vádolható honlap a következőképpen (korrektül!) írja le Landeszman György vezető főrabbi egykori kiszólását:
1993 januárjában jelent meg a Landeszman György vezető főrabbival készült interjú, ami óriási vihart váltott ki. A főrabbi amellett, hogy a második világháború magyar áldozatairól azt mondta, hogy „nem a magyar nép mártírjai” , még azt is kijelentette: „...Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack” . 34 Bár az újságírónő kérdései kifejezetten provokatívak voltak és az interjú egy közéleti „lövészárokháború“ idején készült (a főrabbi Zoltai Gusztáv Mazsihisz ügyvezető igazgatóval együtt adta az interjút), Landeszman súlyos vétséget követett el, s a „többségi társadalom“ érzékenységét sértő kijelentései óriási felháborodást váltottak ki. Mindenesetre olyan hangulat alakult ki, hogy Landeszmannak el kellett hagynia Magyarországot és Kanadában telepedett le.
Nos, Landeszmannak akkor távoznia kellett. Most Tordai Péter sokkal ocsmányabb hangot ütött meg - ráadásul egy holocaust-túlélőt fenyegetett veréssel, vonta kétségbe vérforraló módon zsidó mivoltát, és immár mindez nyilvánosságra került...
Tordai Péter (úrnak ezután nem nevezzük)! Megvette már a kanadai repülőjegyet?
UPDATE: Miután az ügy mégis nyilvánosságra került, megtörtént az összezárás: Tordai megkövette Sessler Györgyöt, és egy kézfogással váltak el (a hír nem szól arról, hogy Tordai végül megszemlélhette-e az általa látni kívánt hímtagot). Tordai továbbra is a kuratórium tagja akar maradni. Nem rossz. Ezek szerint mégis van tolerancia: és egy bocsánatkérés terhe mellett bátran megkérhetjük embertársunkat, hogy vallási hovatartozása ellenőrzése céljából ugyan, tegye már a pöcsét ki az asztalra...
Vessük össze mindezt azzal, hogy sokkal finomabb megnyilvánulások után micsoda hónapokig tartó hajsza indult néhány politikus ellen... Abszurdisztán, bizony.
(A cikk linkelését köszönöm antalf nicknevű Bombagyár-lakónknak)
32 komment
Címkék: politika zsidó antiszemitizmus
Most az egészségünket lopják el
2007.11.14. 01:35 Molnárgörény
(P)ártunk és ormányunk (ez itt most nem a nagy ellenállású klaviatúrám miatti betűkihagyás, amint rákattintva látni lehet) az egyre hangosabban ordibáló tiltakozások ellenére nekilátott a magyar egészségügy és társadalombiztosítás üzleti alapokra helyezéséhez. Jelentkezők már akadnak a pénztőke szférájából; nem mindenkit tántorít el a politikai bizonytalanság.
Nem rettenti vissza őket az, hogy Szlovákiában már rájöttek: ez a modell arra való, hogy pénzt lehessen nyereségként kivinni az országból. A szlovák kormány immár hírhedt nem túl európaias megnyilvánulásairól (Benes-dekrétumok, ugyebár); ezúttal sem tagadták meg magukat, mert a gordiuszi csomót huszárosan próbálták átvágni - meg akarták tiltani a magánbiztosítók nyereségképzését. Igen ám, de aki húsdarálóba dugja a legbecsesebb szervét, az számoljon vele, hogy a daráló működése káros hatással lesz az utódnemzési képességeire: az üzleti alapon beengedett pénztőke abban a pillanatban sok milliárdos pereket ígért be, és aligha blöfföltek...
Nálunk a kormány nem sokat vacillál. Hiába jelennek meg feltűnően összefogott és alapos szakvélemények; hiába tiltakozik a fél ország - a kutyák ugatnak, a karaván meg halad. Ha a tevék halomra döglenek, akkor is. A reform legfontosabb része számukra az, hogy magáncégek is bejussanak a biztosítási piacra, és ott hasznot szerezzenek. Mert attól a mi ellátásunk javul. Ha a mai 100 forintból, amit elvileg ránk költöttek, holnap tízet haszonként kivesznek, attól biztosan jobb lesz az ellátás a maradék kilencvenből, nem igaz?
A magyar egészségügy élén a fegyvergyáros miniszter, Molnár Lajos után egy speciális hibrid trónol, akit a szépemlékű Hófehér című remek rajzfilmből klónoztak: Hófehér bumfordi testalkatához és malacarcához sikerrel párosították I. avagy Egetverő Arrogancia királynő modorát és rosszindulatát. Mindezt megspékelték némi vaksötét ostobasággal, és ímé, előttünk áll a nagyszerű miniszter, Horváth Ágnes - akit egy normális országban a minisztériumban legfeljebb takarítónőnek alkalmaznának.
A vicc az, hogy reform és szerkezetátalakítás tényleg kellene. Rengeteg pénzt meg lehetne spórolni, mert a magyar egészségügy meglehetősen pazarló. De amiben pazarló: azt senki sem alakítja át. Aki volt már mentős, az a teljes vertikumot átlátja: egy értelmesebb mentőápoló pontosan tudja, mire költünk fölöslegesen.
A legnagyobb teher, hogy az egészségügyre rálőcsölnek minden szart, aminek épelméjű országban máshol a helye. Miért lehet (kell!) rohamkocsival, szakorvossal, kiemelt technikával hordani a részegeket a detoxikálóba, meg a csöveseket a hajléktalanszállóra (számos esetben úgy, hogy előtte a mentő fürdetni is elviszi - olykor a mentősök is fürdésre kényszerülnek azonnal, ha túl sok háziállatka potyogott le a kedves betegről, úgyhogy alig négy-öt órára esik ki a kocsi a mentésből). Magyarország hihetetlen: vannak utcai hajléktalangondozók, akik felkeresik a kapualjban borozgató csövest egy furgonnal, és ha úgy találják, hogy ernyedtebb a szokottnál, akkor - mentőt hívnak hozzá. Nem viszik be maguk a kórházba, dehogy! Még a szállóra sem!
A másik ilyen csodapalota az általános belgyógyászat. No, ott aztán minden van, kérem. Egy közönséges belosztály valami egészen érdekes keveréke az elfekvőnek, a szociális rokonmegőrzőnek, a hajléktalanszállónak, és a "nem tudom mi baja, de beutalom, nehogy gondom legyen belőle"-körzeti orvosi bravúroknak. Van persze néhány belgyógyászati beteg is: általában ezeket külön fektetik, mert a 88 éves, éjszaka zavarttá váló, jajgató és kószálni próbáló szerencsétlen szenilis öregek mellett két percig se bírnák ki.
Annyiszor szövegeltek már a krónikus osztályok fejlesztéséről - csak valahogy mindig elmaradt. Ilyen ágyra bejutni vagy kihalásig tartó várakozás, vagy már bőven vesztegetési mennyiségű paraszolvencia letejelése után lehet. Elvileg ezek fenntartása nem is lenne drága (a fentebb említett 88 éves szenilis mamika esetében nem költséges orvoslásra - mert eredmény nem várható, megfiatalodni nem fog -, hanem csupán gondos, folyamatos ápolásra lenne szükség). Mégis: hiába öregszik el a társadalom, hiába lesz egyre több öreg magatehetetlen (otthoni ápolás munka mellett megoldhatatlan, a mai bérekből saját ápolónő fizetni szintúgy), az egész lavina a belgyógyászatokra zúdul.
A hajléktalankérdés külön szám. Baromi jó, hogy vannak már ombudsmanok, akik minden devianciát támogatnak. Az egészségügyben acélkeményen vizsgálták már a detoxos részegek emberi jogait, a kábítószeresek ellátását, illetve a hajléktalanellátást. Utóbbiból félelmetesen idióta (és mindenkivel alaposan kicsesző) ajánlás született: nem szabad a csöveseket diszkriminálni, be kell őket fektetni a többi beteg közé. A többi beteget tehát szabad szívatni - mert egy kellően érett hajléktalan kórházba érkezésekor (és még utána is, akár napokig - beivódik ám kellően, ha valaki hónapokig-évekig nem fürdik) olyan szag terjeng, hogy ahhoz a görénylyuk egy üveg Chanel parfüm... Namármost tessék elképzelni, amikor beállítunk egy nyolcágyas kóreterembe Homo tubularis tudományos névre hallgató páciensünkkel - egy perc múlva a kórterem üres, még a haldoklók is a folyosói székeken görnyednek. Külön szám, hogy a beérkező hajléktalant milyen trükkökkel próbálják a fogadó osztályok továbbpaterolni, mert hát annyira vágynak erre a beteganyagra, mint sündisznóanya a farfekvéses szülésre.
Most tehát Budapesten testvériesen szétszórják az ilyen betegeket az összes kórház között. Mindenhová kell egy rakás biztonsági őr, és mindenhol frászt kap a normális beteg.
Valaha a részeg sérülteket a Mentőkórház Zárt Sebészete (a szépemlékű "Intox") vette fel. Az se volt elég emberi jogi, bezáratták - most a klezúros fejű, dülöngélő-ordítozó, esetleg kissé agresszív kokerák megy a felvételes traumára. Esetleg úgy, hogy a kocsmában szerzett púpért ott akar elégtételt venni... Igen ám, de az Intoxon anno két hatalmas szál férfiember volt az ápoló, így aztán egykettőre megfékezték a részeg urat (vagy hölgyet), ha nekiindult. Most a traumán birkózhat vele a negyvenkilós nővér - és ha a részeg győz, akkor a koszos kezével esetleg éppen a te rokonod friss műtéti sebére tenyerel rá, kedves olvasó! Mert a te rokonodnak nincsenek jogai, a részegnek azonban igen - elvégre jogállamban élünk... Ma az ügyeletes traumatológia várója szag és jelenlévők szempontjából egyaránt leggyakrabban egy söntésre emlékeztet.
Miért nem lehet a fővárosban egy "Büdös-kórházat" működtetni, és ott látni el az összes ép, vagy könnyebben sérült részeget, illetve hajléktalant? Megoldódnának az ápolt, kulturált betegek emiatti szenvedéséből adódó gondok, könnyebb lenne a felügyelet, egyszerűbb a fertőtlenítés, és főleg, megszűnnének a viták és fölösleges ide-oda szállítgatások (amikor például a mai célosztályok akár "hátha"-alapon CT-vizsgálatot csináltatnak minden részeg fejsérültről jó drágán, hátha találnak valamit és el lehet suvasztani az idegsebészetre...). A jogok? Kérem, a normális betegnek nincs joga ahhoz, hogy ne fektessenek mellé egy holtrészeg alakot, aki ahogy magához tér, rögtön ellopja a pénztárcáját, majd megszökik a kórházból?
Hangsúlyozom: a "büdös-kórház" szakmai szintje nem lenne alacsonyabb bármelyik másikénál - legfeljebb a megterhelőbb munka miatt a bérezést kéne elfogadhatóbban megállapítani a személyzetnek.
Bérezés. Közhelyeket nem ismétlek, csak annyit említek meg: a mentőknél halomszám dobálták ki mindig a lejárt szavatosságú ampullákat (vagyonba kerülőket is). Miért? Mert senki se vette a fáradságot, hogy mindig a szekrénybe legrégebben berakottakat adja ki. Ha a főápolókat ezért dotálták volna, biztosan egy ampullát se kellett volna kidobni. Havi nyolcvanezerért azonban ki a fene csinál többet annál, mint ami minimálisan muszáj?
Nemrég beszélgettem néhány ma is mentős exkollégámmal. A "reform" néven becézett rombolás olyan fokon van, hogy már itt Budapesten is fel-alá hordozzák a betegeket (olykor órákig!), mint a véres kardot - mert amikor megkérdezik a KÁNY-t (Központi Ágynyilvántartó), hogy hová vigyék, a szinte hihetetlen válasz: "Nem tudjuk, próbálkozzanak." Itt nincs szabad ágy, ott volna, de kifogyott a havi keret és nem lehet beteget fölvenni - stb. Egyszerűen röhej.
Az egészségügyi beszerzésekben meglévő pazarlásról, az észlelt és valószínű megvesztegetések szinte állandó gyakorlatáról majd hamarosan.
Nem rettenti vissza őket az, hogy Szlovákiában már rájöttek: ez a modell arra való, hogy pénzt lehessen nyereségként kivinni az országból. A szlovák kormány immár hírhedt nem túl európaias megnyilvánulásairól (Benes-dekrétumok, ugyebár); ezúttal sem tagadták meg magukat, mert a gordiuszi csomót huszárosan próbálták átvágni - meg akarták tiltani a magánbiztosítók nyereségképzését. Igen ám, de aki húsdarálóba dugja a legbecsesebb szervét, az számoljon vele, hogy a daráló működése káros hatással lesz az utódnemzési képességeire: az üzleti alapon beengedett pénztőke abban a pillanatban sok milliárdos pereket ígért be, és aligha blöfföltek...
Nálunk a kormány nem sokat vacillál. Hiába jelennek meg feltűnően összefogott és alapos szakvélemények; hiába tiltakozik a fél ország - a kutyák ugatnak, a karaván meg halad. Ha a tevék halomra döglenek, akkor is. A reform legfontosabb része számukra az, hogy magáncégek is bejussanak a biztosítási piacra, és ott hasznot szerezzenek. Mert attól a mi ellátásunk javul. Ha a mai 100 forintból, amit elvileg ránk költöttek, holnap tízet haszonként kivesznek, attól biztosan jobb lesz az ellátás a maradék kilencvenből, nem igaz?
A magyar egészségügy élén a fegyvergyáros miniszter, Molnár Lajos után egy speciális hibrid trónol, akit a szépemlékű Hófehér című remek rajzfilmből klónoztak: Hófehér bumfordi testalkatához és malacarcához sikerrel párosították I. avagy Egetverő Arrogancia királynő modorát és rosszindulatát. Mindezt megspékelték némi vaksötét ostobasággal, és ímé, előttünk áll a nagyszerű miniszter, Horváth Ágnes - akit egy normális országban a minisztériumban legfeljebb takarítónőnek alkalmaznának.
A vicc az, hogy reform és szerkezetátalakítás tényleg kellene. Rengeteg pénzt meg lehetne spórolni, mert a magyar egészségügy meglehetősen pazarló. De amiben pazarló: azt senki sem alakítja át. Aki volt már mentős, az a teljes vertikumot átlátja: egy értelmesebb mentőápoló pontosan tudja, mire költünk fölöslegesen.
A legnagyobb teher, hogy az egészségügyre rálőcsölnek minden szart, aminek épelméjű országban máshol a helye. Miért lehet (kell!) rohamkocsival, szakorvossal, kiemelt technikával hordani a részegeket a detoxikálóba, meg a csöveseket a hajléktalanszállóra (számos esetben úgy, hogy előtte a mentő fürdetni is elviszi - olykor a mentősök is fürdésre kényszerülnek azonnal, ha túl sok háziállatka potyogott le a kedves betegről, úgyhogy alig négy-öt órára esik ki a kocsi a mentésből). Magyarország hihetetlen: vannak utcai hajléktalangondozók, akik felkeresik a kapualjban borozgató csövest egy furgonnal, és ha úgy találják, hogy ernyedtebb a szokottnál, akkor - mentőt hívnak hozzá. Nem viszik be maguk a kórházba, dehogy! Még a szállóra sem!
A másik ilyen csodapalota az általános belgyógyászat. No, ott aztán minden van, kérem. Egy közönséges belosztály valami egészen érdekes keveréke az elfekvőnek, a szociális rokonmegőrzőnek, a hajléktalanszállónak, és a "nem tudom mi baja, de beutalom, nehogy gondom legyen belőle"-körzeti orvosi bravúroknak. Van persze néhány belgyógyászati beteg is: általában ezeket külön fektetik, mert a 88 éves, éjszaka zavarttá váló, jajgató és kószálni próbáló szerencsétlen szenilis öregek mellett két percig se bírnák ki.
Annyiszor szövegeltek már a krónikus osztályok fejlesztéséről - csak valahogy mindig elmaradt. Ilyen ágyra bejutni vagy kihalásig tartó várakozás, vagy már bőven vesztegetési mennyiségű paraszolvencia letejelése után lehet. Elvileg ezek fenntartása nem is lenne drága (a fentebb említett 88 éves szenilis mamika esetében nem költséges orvoslásra - mert eredmény nem várható, megfiatalodni nem fog -, hanem csupán gondos, folyamatos ápolásra lenne szükség). Mégis: hiába öregszik el a társadalom, hiába lesz egyre több öreg magatehetetlen (otthoni ápolás munka mellett megoldhatatlan, a mai bérekből saját ápolónő fizetni szintúgy), az egész lavina a belgyógyászatokra zúdul.
A hajléktalankérdés külön szám. Baromi jó, hogy vannak már ombudsmanok, akik minden devianciát támogatnak. Az egészségügyben acélkeményen vizsgálták már a detoxos részegek emberi jogait, a kábítószeresek ellátását, illetve a hajléktalanellátást. Utóbbiból félelmetesen idióta (és mindenkivel alaposan kicsesző) ajánlás született: nem szabad a csöveseket diszkriminálni, be kell őket fektetni a többi beteg közé. A többi beteget tehát szabad szívatni - mert egy kellően érett hajléktalan kórházba érkezésekor (és még utána is, akár napokig - beivódik ám kellően, ha valaki hónapokig-évekig nem fürdik) olyan szag terjeng, hogy ahhoz a görénylyuk egy üveg Chanel parfüm... Namármost tessék elképzelni, amikor beállítunk egy nyolcágyas kóreterembe Homo tubularis tudományos névre hallgató páciensünkkel - egy perc múlva a kórterem üres, még a haldoklók is a folyosói székeken görnyednek. Külön szám, hogy a beérkező hajléktalant milyen trükkökkel próbálják a fogadó osztályok továbbpaterolni, mert hát annyira vágynak erre a beteganyagra, mint sündisznóanya a farfekvéses szülésre.
Most tehát Budapesten testvériesen szétszórják az ilyen betegeket az összes kórház között. Mindenhová kell egy rakás biztonsági őr, és mindenhol frászt kap a normális beteg.
Valaha a részeg sérülteket a Mentőkórház Zárt Sebészete (a szépemlékű "Intox") vette fel. Az se volt elég emberi jogi, bezáratták - most a klezúros fejű, dülöngélő-ordítozó, esetleg kissé agresszív kokerák megy a felvételes traumára. Esetleg úgy, hogy a kocsmában szerzett púpért ott akar elégtételt venni... Igen ám, de az Intoxon anno két hatalmas szál férfiember volt az ápoló, így aztán egykettőre megfékezték a részeg urat (vagy hölgyet), ha nekiindult. Most a traumán birkózhat vele a negyvenkilós nővér - és ha a részeg győz, akkor a koszos kezével esetleg éppen a te rokonod friss műtéti sebére tenyerel rá, kedves olvasó! Mert a te rokonodnak nincsenek jogai, a részegnek azonban igen - elvégre jogállamban élünk... Ma az ügyeletes traumatológia várója szag és jelenlévők szempontjából egyaránt leggyakrabban egy söntésre emlékeztet.
Miért nem lehet a fővárosban egy "Büdös-kórházat" működtetni, és ott látni el az összes ép, vagy könnyebben sérült részeget, illetve hajléktalant? Megoldódnának az ápolt, kulturált betegek emiatti szenvedéséből adódó gondok, könnyebb lenne a felügyelet, egyszerűbb a fertőtlenítés, és főleg, megszűnnének a viták és fölösleges ide-oda szállítgatások (amikor például a mai célosztályok akár "hátha"-alapon CT-vizsgálatot csináltatnak minden részeg fejsérültről jó drágán, hátha találnak valamit és el lehet suvasztani az idegsebészetre...). A jogok? Kérem, a normális betegnek nincs joga ahhoz, hogy ne fektessenek mellé egy holtrészeg alakot, aki ahogy magához tér, rögtön ellopja a pénztárcáját, majd megszökik a kórházból?
Hangsúlyozom: a "büdös-kórház" szakmai szintje nem lenne alacsonyabb bármelyik másikénál - legfeljebb a megterhelőbb munka miatt a bérezést kéne elfogadhatóbban megállapítani a személyzetnek.
Bérezés. Közhelyeket nem ismétlek, csak annyit említek meg: a mentőknél halomszám dobálták ki mindig a lejárt szavatosságú ampullákat (vagyonba kerülőket is). Miért? Mert senki se vette a fáradságot, hogy mindig a szekrénybe legrégebben berakottakat adja ki. Ha a főápolókat ezért dotálták volna, biztosan egy ampullát se kellett volna kidobni. Havi nyolcvanezerért azonban ki a fene csinál többet annál, mint ami minimálisan muszáj?
Nemrég beszélgettem néhány ma is mentős exkollégámmal. A "reform" néven becézett rombolás olyan fokon van, hogy már itt Budapesten is fel-alá hordozzák a betegeket (olykor órákig!), mint a véres kardot - mert amikor megkérdezik a KÁNY-t (Központi Ágynyilvántartó), hogy hová vigyék, a szinte hihetetlen válasz: "Nem tudjuk, próbálkozzanak." Itt nincs szabad ágy, ott volna, de kifogyott a havi keret és nem lehet beteget fölvenni - stb. Egyszerűen röhej.
Az egészségügyi beszerzésekben meglévő pazarlásról, az észlelt és valószínű megvesztegetések szinte állandó gyakorlatáról majd hamarosan.
63 komment
Címkék: politika gyurcsány kórház hajléktalan egészségügy mentők belgyógyászat elfekvő
Párbeszéd-kísérlet a zsidókkal
2007.11.13. 01:05 Molnárgörény
Korábbi bejegyzéseim között többször bemutattam Kertész Péter blogját: a félelmetes ostobaság és az agresszív cionizmus különös vegyülékét. Vitába szálltam vele, mégsem sikerült megtudnom, hogy mi hajtja a szerzőt és hasonló stílusú kommentelőit - ugyanis tárgyszerű választ gyakorlatilag sose kaptam (maga a blogszerző pedig következetesen egyetlen kommentre se válaszolt, igazi bloggerként...). Ordas történelmi tévedések, zavaros eszmék és szimpla gyalázkodás volt a válasz. Most már ezek többségét nem lehet megtekinteni - Kertész Péter a kommentek nagyját kitörölte, és a blogírást is abbahagyta (ez utóbbi aligha minősül komoly veszteségnek a blogvilágban). Tulajdonképpen kiderült, hogy megélhetési blogger volt ő valójában: az alább idézett bejegyzés (kelt IX. 20-án) ezt is, az író színvonalát is hűen visszaadja.
Ez, kérem, egy többféle díjat nyert író megfogalmazása. Igaz, hogy már vagy hetven éves, de azért akkor is... A gerontopszichiátriai beutalóra méltó szövegezésen felül elég világosan érezhető az "én annyival fölöttetek állok, hogy ti azt fel sem foghatjátok"-szemlélet is. Gondolom, érthető. hogy miért nem mentünk egymással semmire.
Csakhogy én úgy gondolom, hogy a magyar-zsidó viszonyt rendezni kell (kellene). A mai állapot senkinek sem jó. Az egyik oldalon él az előítéletes antiszemitizmus (minden zsidó ellen, ami képtelenség, hiszen az emberek nem egyformák), a másikon meg a "zsidó" szó bármilyen kontextusban történt kimondása után a "fasiszta" reflexválasz - no meg a holocaust-kártya mindent ütő dzsókerként forgatása, no meg a teljes és feltétlen visszautasítása bármiféle érdemi vitának. Ebből a helyzetből a kormány és pártjai nem kínálnak kiutat: a nemrég megszavazott gyűlölettörvény, mivel a kisebbségekkel kivételez, a jogfosztott többségben a preferáltak elleni utálatot úgy növeli, hogy annak jogos erkölcsi alapja van. Senkitől nem várható el, hogy legalább ne utálhassa azokat, akiket az állam önkénye egyoldalúan kedvezményekben részesít.
A Fidesztől és kapcsolt részeitől szintén nem lehet sokat várni: a témában egyedül Semjén Zsolt nyilatkozott meg, de mondandóját a zsidók harsány tiltakozással, a jobboldali radikálisok fanyalogva fogadták, és ez láthatóan kedvét szegte a parlamenti ellenzéknek: több próbát sokáig nem várhatunk.
Hát megpróbáltam még egyszer én! Elég sok blogot olvasok, és eltaláltam a Judapestre: elsőre úgy tűnt, hogy ez progresszív fiatal zsidók honlapja, bloggal, információkkal, miegyébbel fűszerezve. Éppen a Peresz-elszólást tárgyalták: helyenként meglepően önkritikus hangon - értve ezalatt azt, hogy többen sem kisebbíteni, sem elmismásolni nem akarták Peresz durván lekezelő sértését.
Ámde ahogy beszálltam a vitába, a hang keményedni kezdett - és nem miattam. A zsidó oldal összezárt. Az én bejegyzéseim rendszeres olvasói tudják (mint ahogy a Bombagyár hallgatói is), hogy én nem szoktam átvenni Pokolgép stílusát - egyszerűen nem tartom illendőnek az effélét. A sértegetés amúgy sem vezet sehová.
A viták aztán folytatódtak más témákban. Érdekes volt, hogy olykor az én posztjaimat is náluk taglalták - holott én a Bombagyárba írott cikkjeimet rendre megjelentetem saját blogomon, ahol ráadásul semmilyen véleményt nem moderálok ki - ugyanis a szólasszabadságról nem elég csak prédikálni. Még a Bombagyár is téma lett - itt azonban már az objektivitás erélyesen csökkent. Mindenesetre úgy tűnt, hogy kellett a hazai pálya előnye, az, hogy jórészt egyedül álljam a hosszú kommentek rohamait, illetve, hogy a moderátori jog az ő kezükben legyen. Mindenesetre ezzel nagyon sokáig csak annyira élt vissza a házigazda Shadai, hogy a hosszú viták lezárásánál kivétel nélkül a zsidó oldalon hagyta - néha többszörösen - az utolsó szót.
Újabb fordulókon át folytatódott a vita, egyre merevebb álláspontokkal. Ez azért volt számomra nagyon meglepő, mert ugyanezen a honlapon korábban igen pozitívan viszonyultak az 1945 utáni "hagyományos" zsidó attitűdből kitörést hirdető Köves Slomó rabbi téziseihez.
Bár a linkelt Judapest-posztokon én javasoltam olyan megoldásokat, amelyek mindkét oldal számára elfogadhatóak első látásra akár a Talmud-kérdés, akár a zsidó identitás rendezése, akár a holocaust, illetve a zsidó származású vezetők alatt történt súlyos vörösterrorok kibeszélése-megbékéltetése kapcsán; ezek a megoldások a jelek szerint még tárgyalási alapot sem képezhettek. Aztán a Judapest harsány kárörvendésbe kezdett a cseh neonácik elveretése okán. Még ezt a ritka ocsmány blogot is nagy büszkén meghivatkozták.
Az erről szóló utolsó vitában az állaspontjuk védhetetlen volt: a magánerőszak (anarchisták és zsidók versus neonácik) elnézése a baloldalon kritikán aluli álláspont. Hangsúlyozom: én nem az illegális tüntetők letartóztatását ítéltem és ítélem el, hanem azt, hogy a cseh rendőrség hagyta, hogy a balosok szétverjék a maroknyi ellenfelüket - vagyis a karhatalom a piszkos munkát ott a "civilekre" hagyta. Érezték ők maguk is, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni: miután fájdalmasan kétélű kommentekkel próbáltak kibújni a morális csődből, a Bombagyárat hívták segítségül: az egyik kommentelő a következő offot rántotta elő (részlet):
A főnök kapva kapott az alkalmon (részlet):
Majd ezt követően:
Mármost, ha valaki emlékszik a Bombagyár adására, abban - nem főtémaként - csakugyan elhangzott egy szükségképpen erősen tömörített részlet erről az ügyről, ami mellesleg 1990-ben történt. Gondoltam, a vita megszakítására ürügyet keresők megérdemlik, hogy a teljes történetet megismerjék - hát megírtam nekik kommentben. A kommentem erre vonatkozó részlete:
Még a drgonzo/Edy/Varga Ádám-ügy is szóbakerült ebben a kontextusban. Érdekes módon senki nem tulajdonított annak semmilyen jelentőséget, hogy egyrészt netcigányunknak semmi bántódása nem esett (persze családjának sem), másrészt a családi képet a kedves papa tette ki kémkedés elkövetése alatt is a net kellős közepére. Masszív kettős mérce: nálunk a megszégyenítést és az elvi veszélyeztetést teljesen egyenlőnek veszik a delikvens alapos elverésével (holott az nem történt meg, és aligha fog megesni), ugyanakkor a szombaton a rabbitól verekedési engedélyt kapott zsidók által alkalmazott prágai erőszakban semmi kivetnivaló sincsen...
Mégis: a magyar-zsidó párbeszéd, ezen belül az érdemi párbeszéd előbb-utóbb szükségszerű lesz. A fogalmak félelmetesen elferdültek mostanra: a zsidó-zsidó összetartás (akár a nem zsidó határozott kiszorításával) az "kisebbségi jogok gyakorlása", míg a magyar-magyar összetartás értelemszerűen jobb esetben intolerancia, rossz esetben antiszemitizmus. Antiszemitizmus egyébként tényleg van: egyesek, mint Simon Peresz a közelmúltban, csendesen dobálják szunnyadó parazsára a Molotov-koktélokat... Ugyanakkor épeszű ember semmiképpen nem mondhatja, hogy bármelyik népet bármilyen indokból ki lehetne irtani, karanténba lehetne zárni, illetve minden egyes tagját egyformán ellenségként kéne kezelni. Előfordulnak ilyen - elsősorban elkeseredettségből eredő - hozzászólások (a magam részéről éppen eléggé szomorú vagyok miattuk), melyeknek indoka voltaképpen megérthető: de azt épeszű ember megint csak nem gondolhatja komolyan, hogy aki egy "dögöljön meg az összes ... (tetszés szerint behelyettesíthető)", az nem csupán a mérgét adja ki, hanem elindul, és az illető népcsoport tettleges kiirtásába kezd, egészen a pólyásokig bezárólag.
Ma elkezdtem szerkesztgetni a blogkönyvet, amely a 2007. évi ömlengéseim válogatása lesz, ha lesz belőle valami, márpedig ha valami hülyeségbe belekezdek, azt végigszoktam vinni, ráadásul ez a blogmánia (legalább is az én olvasatomban) nem tűnik érdektelennek, képzeljék el, ha engem se érdekelne. Szóval most ezzel múlatom az időt, négy hónapot már kimentettem egy-egy fájlba, majd még átolvasom figyelmesen, csak attól félek, hogy hamar a végére érek, mert őszintén szólva kezd elegem lenni ebből az émelyítő faszkodásból, ahol az is mindent megmagyaráz a komentjeiben, aki a saját nevén, elérhetőségén basztat, vagy éppenséggel a mennybe meneszt, meg az is, aki azért anonimizálha magát, nehogy a zsidók bejuttassák az Andrássy út 60.-ba, ami nem mellesleg most egy kurva jó hely, az lett ugyanis a Terror Háza, ne szarjatok be ilyen, olyan görények (tudom, szép, hasznos állatok) szólhatok alkalomadtán az érdeketekben. Viszont a beteges szövegeitekből egy ékezetet nem válogatok be a könyvembe, választ tőlem meg végképp ne várjatok az agyamentségeitekre, amit többen reklamálnak, mert nem ez a dolgom, mint ahogy a zsidósággal már súlyos függőségben lévő levelezőim is csak apropóként használják azt amit éppen felküldtem az égbe, nekik tök mindegy, miről vartyogok, mindenről ugyanaz jut az eszükbe, nincs illúzióm, hogy talán szót kellene érteni velük (is), mint ahogy az úgymond enyéimmel se tennék erre már erre kísérletet. Ideje lenne számba venni, mire futja még belőlem, s aztán neki százzal (na jó, nem bánom: ötvenkettővel), rég nem túlzom el a képességeimet, végső soron az sem kizárt, hogy már és sem tudok semmit, de (Sándor Gyurival szólva, persze amikor még eszénél volt, s folyvást azt hangoztatta, ha összefutottunk valahol, hogy nem érti, miért tévesztik össze velem, amikor ő sokkal szebb nálam) ezt a semmit én jobban csinálom! Hát ehhez méltóztassanak tartani magukat az engesztelés napja közeledtével. A kurva életbe! A rohadt kurva életbe! Jaj istenem...
Ez, kérem, egy többféle díjat nyert író megfogalmazása. Igaz, hogy már vagy hetven éves, de azért akkor is... A gerontopszichiátriai beutalóra méltó szövegezésen felül elég világosan érezhető az "én annyival fölöttetek állok, hogy ti azt fel sem foghatjátok"-szemlélet is. Gondolom, érthető. hogy miért nem mentünk egymással semmire.
Csakhogy én úgy gondolom, hogy a magyar-zsidó viszonyt rendezni kell (kellene). A mai állapot senkinek sem jó. Az egyik oldalon él az előítéletes antiszemitizmus (minden zsidó ellen, ami képtelenség, hiszen az emberek nem egyformák), a másikon meg a "zsidó" szó bármilyen kontextusban történt kimondása után a "fasiszta" reflexválasz - no meg a holocaust-kártya mindent ütő dzsókerként forgatása, no meg a teljes és feltétlen visszautasítása bármiféle érdemi vitának. Ebből a helyzetből a kormány és pártjai nem kínálnak kiutat: a nemrég megszavazott gyűlölettörvény, mivel a kisebbségekkel kivételez, a jogfosztott többségben a preferáltak elleni utálatot úgy növeli, hogy annak jogos erkölcsi alapja van. Senkitől nem várható el, hogy legalább ne utálhassa azokat, akiket az állam önkénye egyoldalúan kedvezményekben részesít.
A Fidesztől és kapcsolt részeitől szintén nem lehet sokat várni: a témában egyedül Semjén Zsolt nyilatkozott meg, de mondandóját a zsidók harsány tiltakozással, a jobboldali radikálisok fanyalogva fogadták, és ez láthatóan kedvét szegte a parlamenti ellenzéknek: több próbát sokáig nem várhatunk.
Hát megpróbáltam még egyszer én! Elég sok blogot olvasok, és eltaláltam a Judapestre: elsőre úgy tűnt, hogy ez progresszív fiatal zsidók honlapja, bloggal, információkkal, miegyébbel fűszerezve. Éppen a Peresz-elszólást tárgyalták: helyenként meglepően önkritikus hangon - értve ezalatt azt, hogy többen sem kisebbíteni, sem elmismásolni nem akarták Peresz durván lekezelő sértését.
Ámde ahogy beszálltam a vitába, a hang keményedni kezdett - és nem miattam. A zsidó oldal összezárt. Az én bejegyzéseim rendszeres olvasói tudják (mint ahogy a Bombagyár hallgatói is), hogy én nem szoktam átvenni Pokolgép stílusát - egyszerűen nem tartom illendőnek az effélét. A sértegetés amúgy sem vezet sehová.
A viták aztán folytatódtak más témákban. Érdekes volt, hogy olykor az én posztjaimat is náluk taglalták - holott én a Bombagyárba írott cikkjeimet rendre megjelentetem saját blogomon, ahol ráadásul semmilyen véleményt nem moderálok ki - ugyanis a szólasszabadságról nem elég csak prédikálni. Még a Bombagyár is téma lett - itt azonban már az objektivitás erélyesen csökkent. Mindenesetre úgy tűnt, hogy kellett a hazai pálya előnye, az, hogy jórészt egyedül álljam a hosszú kommentek rohamait, illetve, hogy a moderátori jog az ő kezükben legyen. Mindenesetre ezzel nagyon sokáig csak annyira élt vissza a házigazda Shadai, hogy a hosszú viták lezárásánál kivétel nélkül a zsidó oldalon hagyta - néha többszörösen - az utolsó szót.
Újabb fordulókon át folytatódott a vita, egyre merevebb álláspontokkal. Ez azért volt számomra nagyon meglepő, mert ugyanezen a honlapon korábban igen pozitívan viszonyultak az 1945 utáni "hagyományos" zsidó attitűdből kitörést hirdető Köves Slomó rabbi téziseihez.
Bár a linkelt Judapest-posztokon én javasoltam olyan megoldásokat, amelyek mindkét oldal számára elfogadhatóak első látásra akár a Talmud-kérdés, akár a zsidó identitás rendezése, akár a holocaust, illetve a zsidó származású vezetők alatt történt súlyos vörösterrorok kibeszélése-megbékéltetése kapcsán; ezek a megoldások a jelek szerint még tárgyalási alapot sem képezhettek. Aztán a Judapest harsány kárörvendésbe kezdett a cseh neonácik elveretése okán. Még ezt a ritka ocsmány blogot is nagy büszkén meghivatkozták.
Az erről szóló utolsó vitában az állaspontjuk védhetetlen volt: a magánerőszak (anarchisták és zsidók versus neonácik) elnézése a baloldalon kritikán aluli álláspont. Hangsúlyozom: én nem az illegális tüntetők letartóztatását ítéltem és ítélem el, hanem azt, hogy a cseh rendőrség hagyta, hogy a balosok szétverjék a maroknyi ellenfelüket - vagyis a karhatalom a piszkos munkát ott a "civilekre" hagyta. Érezték ők maguk is, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni: miután fájdalmasan kétélű kommentekkel próbáltak kibújni a morális csődből, a Bombagyárat hívták segítségül: az egyik kommentelő a következő offot rántotta elő (részlet):
"Az általam végighallgatott Bombagyári adásban büszkén mesélted, hogy mentős korodban kihívtak egy tolvaj cigányhoz, aki rosszul lett, majd amikor megérkeztél, azt kérte tőled, hogy “dokikám, vigyél ki innen”, akkor te, az orvos bántalmaztad (ütötted), majd amikor az ezen megdöbbent rendőrök tőled kértek engedélyt a további ütésekre, akkor átadtad nekik."
A főnök kapva kapott az alkalmon (részlet):
"Ez igaz, MG? Ha igen, ez súlyos bűncselekmény volt a részedről. De ennél több: nem emberhez méltó viselkedés. Amennyiben ez tényleg megtörtént, az a szememben egyenlő a te teljes morális megsemmisüléseddel. Eddig valamiért azt gondoltam, hogy a Bombagyáron te afféle “mérséklő erő” vagy, de be kell látnom, hogy naív voltam. Ha a fenti történet igaz, akkor te a legaljasabb dolgokra vagy képes. Hipokratesz forog a sírjában."
Majd ezt követően:
"Molnárgörény, a fentiek miatt nem szeretnénk a továbbiakban vendégül látni a JP közösségben. Az álarcod lehullt. Elhatározásunk végleges."
Mármost, ha valaki emlékszik a Bombagyár adására, abban - nem főtémaként - csakugyan elhangzott egy szükségképpen erősen tömörített részlet erről az ügyről, ami mellesleg 1990-ben történt. Gondoltam, a vita megszakítására ürügyet keresők megérdemlik, hogy a teljes történetet megismerjék - hát megírtam nekik kommentben. A kommentem erre vonatkozó részlete:
"Bizony hogy igaz. De megint nem pontosan idézted, nyilván nem hallgattad végig. Először is nem lett rosszul, hanem szimulált - mondhatni, semmi orvosi kérdés nem merült fel a dologban (rendszerhiba, hogy az efféle “rosszullét” azonnal orvoshívással jár, miközben esetleg a Te rokonod fekszik elgázolva, vagy vár az infarktusával, és az ő menetlevelén díszeleg a “kocsihiány” bélyegző). Másodszor is rendőri asszisztenciával (öt tagbaszakadt zsaru bámult csupán) odatántorgott hozzám, elkapott és letépte közben a gombomat a köpenyről - meglehet, ütött is volna, amire már nem vártam. Valamint nem lopás, hanem amúgy rablás (erőszakkal fűszerezett lopás, a társadalomra különösen veszélyes) fogták el - nem tudom, hogy ezt részletesen elmondtam-e, hogy pontosan mit csinált, ott eléggé off lett volna. A huszonéves részeg szarházi nyílt helyen leütött egy öregasszonyt. Harmadrészt nem tudom, nekem mennyit kellene eltűrnöm egy részeg rablótól, aki amellett szimulálni is elfelejtett időközben, és úgy szólt hozzám és viselkedett velem, mintha csak egy rakás szar lennék. Majd akkor ítélj ilyen magas lóról, Shadai, ha már kerültél hasonló helyzetbe! Vagy talán nem zsidóztak le soha, és ha netán igen, főleg sértő, ocsmány módon, sose adtál pofont érte?Szentigaz, kapott egy pofont (tettleges becsületsértés - nem “súlyos bűncselekmény”; magánvádas, 17 éve elévült). Sőt, közöltem a rendőrökkel - kérdésükre -, hogy ha akarják, felőlem megverhetik (meg is verték, de feljelentési kötelezettség nincs, tehát ez részemről semmilyen bűncselekményt nem valósít meg) ugyanis az efféle bűnelkövetőkkel szemben helyesnek tartom a durvaságot. Miért? Mert abból értenek. Aki nevelésről hadovál, és elhiszi a marxista büntetőjogi kliséket, az vagy végtelenül naiv, vagy egyszerűen buta. Kanalas abból ért, ha odavágnak neki és ellátják a baját - minden más reakciót az ellenfél gyengesége jelének tekint. Még sokkal cifrább dolgokat is mesélhetnék (én munka közben ugyanis a tényleges való világban éltem, amiben Ti gyakorlatilag soha - egy bizonyos szint alatt szerintem vajmi kevésszer fordultatok meg)… Érdekes, hogy amíg nem volt politikai korrektség, viszont a csendőrség volt a karhatalom vidéken, addig nem volt cigányprobléma. Nem volt megélhetési bűnözés sem: viszont volt azonnali kardlapozás a tolvajnak-rablónak ombudsmani sirám nélkül. A hatósági erőszakkal köztörvényes ügyekben egyetértek (politika esetén pedig nem)."
Az olvasók jól sejtik: ez a válasz már nem jelenhetett meg, annak ellenére, hogy Shadai "Ez igaz?" kérdése mintha választ várt volna... Azóta is "moderálás alatt" címkével parkol a süllyesztőben, vagyis rajtam és a házigazdán kívül más nem látja. Felteszem, a vitában magát vesztesnek érző Shadai ezzel a végső kicsinyességével legalább saját törzsközönsége előtt próbálja megóvni az arcát: mintha eltűntem volna az erkölcsi megsemmisülésben, válasz nélkül. Hát legyen: a párbeszéd sikertelen maradt ezúttal - az pedig, hogy mit gondolnak ott rólam, nem igazán fontos nekem...
Még a drgonzo/Edy/Varga Ádám-ügy is szóbakerült ebben a kontextusban. Érdekes módon senki nem tulajdonított annak semmilyen jelentőséget, hogy egyrészt netcigányunknak semmi bántódása nem esett (persze családjának sem), másrészt a családi képet a kedves papa tette ki kémkedés elkövetése alatt is a net kellős közepére. Masszív kettős mérce: nálunk a megszégyenítést és az elvi veszélyeztetést teljesen egyenlőnek veszik a delikvens alapos elverésével (holott az nem történt meg, és aligha fog megesni), ugyanakkor a szombaton a rabbitól verekedési engedélyt kapott zsidók által alkalmazott prágai erőszakban semmi kivetnivaló sincsen...
Mégis: a magyar-zsidó párbeszéd, ezen belül az érdemi párbeszéd előbb-utóbb szükségszerű lesz. A fogalmak félelmetesen elferdültek mostanra: a zsidó-zsidó összetartás (akár a nem zsidó határozott kiszorításával) az "kisebbségi jogok gyakorlása", míg a magyar-magyar összetartás értelemszerűen jobb esetben intolerancia, rossz esetben antiszemitizmus. Antiszemitizmus egyébként tényleg van: egyesek, mint Simon Peresz a közelmúltban, csendesen dobálják szunnyadó parazsára a Molotov-koktélokat... Ugyanakkor épeszű ember semmiképpen nem mondhatja, hogy bármelyik népet bármilyen indokból ki lehetne irtani, karanténba lehetne zárni, illetve minden egyes tagját egyformán ellenségként kéne kezelni. Előfordulnak ilyen - elsősorban elkeseredettségből eredő - hozzászólások (a magam részéről éppen eléggé szomorú vagyok miattuk), melyeknek indoka voltaképpen megérthető: de azt épeszű ember megint csak nem gondolhatja komolyan, hogy aki egy "dögöljön meg az összes ... (tetszés szerint behelyettesíthető)", az nem csupán a mérgét adja ki, hanem elindul, és az illető népcsoport tettleges kiirtásába kezd, egészen a pólyásokig bezárólag.
Olyan alapon nem lehet rendezni a kérdést, hogy a magyarok, mint Hitler utolsó csatlósai hamut szórnak a fejükre, megalázkodnak, és soha többet fel nem vetnek semmi kifogást egyetlen zsidó ellen sem. Az se lehet kiindulópont, hogy Kun Béla, Rákosi Mátyás és csapatuk a zsidóságtól totálisan elkülöníthető és elkülönítendő. Mint ahogy a médiában észlelhető sokszoros zsidó felülreprezentáció sem lehet tabutéma. nem is beszélve a Talmudról - csak ajánlani tudom ennek a posztnak a vége felé Terembura kommentjét.
Lesz megbékélés, kölcsönös engedményekkel és méltányossággal elért kibontakozás, vagy nem? Rajtam nem múlna - de a zsidóság a jelek szerint egyelőre nem érett meg erre. Kár.90 komment
Címkék: zsidó judapest kertészpéter
Néhány kérdés a cigánygyerekek iskoláztatásáról
2007.11.11. 02:44 Molnárgörény
Bevezetésként: számos botrány tör ki a cigánygyerekek iskoláztatása miatt. Az esetek jelentős részében szegregációs ügyekről van szó: külön osztályokba teszik a purdékat, avagy egyes falvakban összeroskad az iskola, mert a magyar gyerekeket a szülők inkább máshová viszik, ha tehetik.
Az efféle esetekről szóló tévériportokban az a közös, hogy mindig szót kap a kisebbségi önkormányzat, továbbá rendre művelt, érvelni alapfokon már képes, és a diszkriminációt lánglelkűen ostorozó liberális politikusok is hosszú ideig fényezhetik magukat. Ugyanakkor a gaz diszkrimináló magyar szülőket nemigen szólaltatják meg: vagy ha mégis, ügyesen választanak egy egyszerű személyiségszerkezetű alakot, aki esetleg kissé ittas is, és technikás kérdésekkel kihúznak gyorsan némi cigányozást belőle. Utána jön a kórus, aki leugatja: aki pedig nézi a riportot, maga is szemét rasszistának érzi magát, és szinte rohanna beíratni a gyerekét a cigányok közé.
Kijózanítás céljából - és azért, hogy a demokratikus jogegyenlőség saját értelmezését megvilágítsam - most csak kérdezni fogok. Tessék válaszolni!
1. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy képességei, szülei elvárása és zsenge korában megszerzett alapismeretei, kultúrája maximális felhasználásával normál ütemben tanulhassa az általános iskolai anyagot, és a tanító éppen annyit foglalkozzon vele, mint a többi diákkal?
2. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy az iskolában biztonságban legyen, osztálytársai hasonló korúak (és testi erejűek) legyenek?
3. Joga van-e a magyar gyereknek a saját, szülei által becsomagolt uzsonnájához?
4. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy ha egy másik diák megveri vagy gyötri, a tanító hatékony eszközökkel megvédje?
5. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy kicsit nagyobb korában mobilját ne vehesse el egyik társa sem, és zsebpénzéből ne kelljen verések elkerülésére költenie afféle modern adósrabszolgaként?
6. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy diáktársai kábítószeres élményeinek propagálását, illeve a kábítószer terjesztését hatékonyan megakadályozzák?
7. Joga van-e a pedagógusnak, hogy hatékonyan fenyíthesse meg azokat a diákokat, akik a többieket mindenben hátráltatják, és az erőszaktól sem riadnak vissza?
8. Joga van-e a pedagógusnak önvédelmi fegyver viselésére a szülői értekezleten, illetve hatékony önvédelemre, ha a szülő megtámadja?
9. Mennyire hatékony az intő, az egyes érdemjegy vagy a buktatás olyan diákok fegyelmezésére, akinek a szülei szükségtelen rossznak tartják az iskolát, és csak azért járatják oda a diákot, hogy a családi pótlékot meg ne vonják, illetve a gyermekjóléti szolgálat nehogy eljárást kezdjen ellenük?
10. Milyen módon lehetne a vegyes iskolákban olyan fegyelmet teremteni, ami a tanulni vágyó gyerekeknek is biztosítja, hogy ne súlyos lemaradással kelljen a középiskolával próbálkozniuk?
A kérdésekre a választ "Rohadt fasiszta-rasszista szemét, hogy kérdezhetsz egyáltalán ilyeneket!" jeligére helyben várjuk...
Az efféle esetekről szóló tévériportokban az a közös, hogy mindig szót kap a kisebbségi önkormányzat, továbbá rendre művelt, érvelni alapfokon már képes, és a diszkriminációt lánglelkűen ostorozó liberális politikusok is hosszú ideig fényezhetik magukat. Ugyanakkor a gaz diszkrimináló magyar szülőket nemigen szólaltatják meg: vagy ha mégis, ügyesen választanak egy egyszerű személyiségszerkezetű alakot, aki esetleg kissé ittas is, és technikás kérdésekkel kihúznak gyorsan némi cigányozást belőle. Utána jön a kórus, aki leugatja: aki pedig nézi a riportot, maga is szemét rasszistának érzi magát, és szinte rohanna beíratni a gyerekét a cigányok közé.
Kijózanítás céljából - és azért, hogy a demokratikus jogegyenlőség saját értelmezését megvilágítsam - most csak kérdezni fogok. Tessék válaszolni!
1. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy képességei, szülei elvárása és zsenge korában megszerzett alapismeretei, kultúrája maximális felhasználásával normál ütemben tanulhassa az általános iskolai anyagot, és a tanító éppen annyit foglalkozzon vele, mint a többi diákkal?
2. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy az iskolában biztonságban legyen, osztálytársai hasonló korúak (és testi erejűek) legyenek?
3. Joga van-e a magyar gyereknek a saját, szülei által becsomagolt uzsonnájához?
4. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy ha egy másik diák megveri vagy gyötri, a tanító hatékony eszközökkel megvédje?
5. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy kicsit nagyobb korában mobilját ne vehesse el egyik társa sem, és zsebpénzéből ne kelljen verések elkerülésére költenie afféle modern adósrabszolgaként?
6. Joga van-e a magyar gyereknek ahhoz, hogy diáktársai kábítószeres élményeinek propagálását, illeve a kábítószer terjesztését hatékonyan megakadályozzák?
7. Joga van-e a pedagógusnak, hogy hatékonyan fenyíthesse meg azokat a diákokat, akik a többieket mindenben hátráltatják, és az erőszaktól sem riadnak vissza?
8. Joga van-e a pedagógusnak önvédelmi fegyver viselésére a szülői értekezleten, illetve hatékony önvédelemre, ha a szülő megtámadja?
9. Mennyire hatékony az intő, az egyes érdemjegy vagy a buktatás olyan diákok fegyelmezésére, akinek a szülei szükségtelen rossznak tartják az iskolát, és csak azért járatják oda a diákot, hogy a családi pótlékot meg ne vonják, illetve a gyermekjóléti szolgálat nehogy eljárást kezdjen ellenük?
10. Milyen módon lehetne a vegyes iskolákban olyan fegyelmet teremteni, ami a tanulni vágyó gyerekeknek is biztosítja, hogy ne súlyos lemaradással kelljen a középiskolával próbálkozniuk?
A kérdésekre a választ "Rohadt fasiszta-rasszista szemét, hogy kérdezhetsz egyáltalán ilyeneket!" jeligére helyben várjuk...
51 komment
Címkék: politika cigány kisebbség szegregáció
A megszívatott vén bolsevik
2007.11.09. 01:12 Molnárgörény
A történet kilenc éves: az 1998-as önkormányzati választáson esett meg a dolog. Egy fiatal képviselő 1990-ben bekerült egy fővárosi kerület önkormányzatába, majd időközben független civillé válva 1994-ben is meg tudta tartani egyéni választókerületi mandátumát. Kilométerszám épült út és csatorna a választókörzetében, a lakótelepi rész garázsokat kapott - a képviselőt pedig szerették, mert emellett bárki fordult hozzá, azonnal foglalkozott az ügyével.
1998-ban a jobb- és a baloldali pártok egyaránt meg akarták buktatni a képviselőt. A jobbos jelölt a sima áskálódást választotta, azzal nem volt mit kezdeni. De az MSZP jelöltje, egy nyugdíjas bolsevik, megpróbálta kihasználni, hogy milyen sok a ráérő ideje. Mivel a választókörzet fele egy kisebb lakótelep volt (egyébként a képviselő és bolsi kihívója egyaránt ott laktak), az öreg komcsi úgy vélte, hogy itt nagyobb az esélye, és a lakótelepiek szavazataival nyerhetne. Ezért aztán csinált egy szórólapot: vastag betűkkel hörögte, hogy miért mindent csak a családi házak kapnak, utat, csatornát, milliós fejlesztéseket? Majd ha ő lesz a képviselő, akkor ő a lakótelep érdekeit fogja képviselni!
Ezt a külön szórólapot persze a lakótelepen terjesztette - még a képviselő postaládájába is dobott belőle, ráadásul napokkal a kampánycsend előtt. Városatyánk hatalmasat röhögött, majd elvitte a cetlit egy barátjához, akinek nagyteljesítményű fénymásolója is volt... Szépen lehúzták a kellő mennyiséget, majd a képviselő az éjszaka közepén (nehogy hülyének nézzék) - kiszórta a vén bolsevik lakótelep-istenítő szórólapját a családi házakba!
Még arra is volt ideje, hogy a kampánycsend előtt az egész körzetbe kiszórjon egy méltóságteljes hangú és szépen fogalmazott példányt, immár saját nevében: ebben helytelenítette a választókerület két része közti értelmetlen és ostoba indulatkeltést, rámutatott, hogy a lakótelepen nincs értelme utat meg csatornát építeni (elvégre ott ez megvan), viszont ott megszervezte a garázsépítést, és ő az egész választókerületet képviselte eddig, és ezután is, ha bizalmat kap.
Bizalmat kapott. Sőt, az egyik helyi lapban megírta a sztorit - hadd röhögjön más is az öreg bolsevikon... Röhögtek is: annyira, hogy az öreg napokig alig merészkedett az utcára!
1998-ban a jobb- és a baloldali pártok egyaránt meg akarták buktatni a képviselőt. A jobbos jelölt a sima áskálódást választotta, azzal nem volt mit kezdeni. De az MSZP jelöltje, egy nyugdíjas bolsevik, megpróbálta kihasználni, hogy milyen sok a ráérő ideje. Mivel a választókörzet fele egy kisebb lakótelep volt (egyébként a képviselő és bolsi kihívója egyaránt ott laktak), az öreg komcsi úgy vélte, hogy itt nagyobb az esélye, és a lakótelepiek szavazataival nyerhetne. Ezért aztán csinált egy szórólapot: vastag betűkkel hörögte, hogy miért mindent csak a családi házak kapnak, utat, csatornát, milliós fejlesztéseket? Majd ha ő lesz a képviselő, akkor ő a lakótelep érdekeit fogja képviselni!
Ezt a külön szórólapot persze a lakótelepen terjesztette - még a képviselő postaládájába is dobott belőle, ráadásul napokkal a kampánycsend előtt. Városatyánk hatalmasat röhögött, majd elvitte a cetlit egy barátjához, akinek nagyteljesítményű fénymásolója is volt... Szépen lehúzták a kellő mennyiséget, majd a képviselő az éjszaka közepén (nehogy hülyének nézzék) - kiszórta a vén bolsevik lakótelep-istenítő szórólapját a családi házakba!
Még arra is volt ideje, hogy a kampánycsend előtt az egész körzetbe kiszórjon egy méltóságteljes hangú és szépen fogalmazott példányt, immár saját nevében: ebben helytelenítette a választókerület két része közti értelmetlen és ostoba indulatkeltést, rámutatott, hogy a lakótelepen nincs értelme utat meg csatornát építeni (elvégre ott ez megvan), viszont ott megszervezte a garázsépítést, és ő az egész választókerületet képviselte eddig, és ezután is, ha bizalmat kap.
Bizalmat kapott. Sőt, az egyik helyi lapban megírta a sztorit - hadd röhögjön más is az öreg bolsevikon... Röhögtek is: annyira, hogy az öreg napokig alig merészkedett az utcára!
12 komment
Címkék: kampány politika választás önkormányzat bolsevik
Hibás itt mindenki, kérem! Kivéve...
2007.11.07. 01:37 Molnárgörény
Voltam én is diszkóbalesetnél, nem is egyszer. Olyannál is, ahol többen meghaltak - legfőképpen azért, mert száguldottak, mint a vadbarom, aztán felcsavarodtak a nagy köracél villanyoszlopra - az pedig kemény ellenfél.
Ez a baleset gyakorlatilag semmiben nem különbözik a diszkókaramboloktól: a kocsi motorja üveghangon szólhatott, a vezető nagy valószínűséggel nem volt színjózan (mindegy, hogy szesz vagy drog miatt...), végül pedig egy nagy csattanás, és vége. Három halott, két súlyos sérült (az autót vezető fiatal az egyik, aki túlélte).
Normális ember azt mondja erre: nem kell közel kétszázzal menni (láttam annyi karambolt életemben, hogy becslésem elég pontos: így akkor néz ki egy kocsi, ha jócskán übereli a százötvenet). Meg persze normális országban becsukják az autó vezetőjét, mert több ember halálát okozta a felelőtlenségével.
Normális ember, normális országban. Csakhogy ez itt Abszurdisztán: mivel az autóban ülők cigányok voltak, a rokonságban fel sem merül, hogy ők bármiről is tehetnek. Természetesen a diszkósok a hibásak, mert nem engedték be oda szegény, ártatlan cigányokat, akik így kénytelenek voltak elmenni Mezőhegyesre. Természetesen sorra keülnek elő a példák a diszkós kidobóemberek súlyos diszkriminációiról - Ártatlan Józsikák a jelek szerint Makón is sűrűn teremnek.
Nézzünk végig néhány részletet a cikkekből - érdemes!...
Valószínűleg kölcsönkért Alfa Romeo. Vagy egy picit elkötött, ki tudja - az biztosnak tűnik, hogy nem az övé volt a kocsi. Később aztán erről már nem szól a fáma, a téma politikailag nem korrekt.
Igen, és ha nem engedik be őket, ez egyenesen és közvetlenül azt okozza, hogy száznyolcvannal kell hajtani a valószínűleg kölcsönkért autóval, valószínűleg ittasan. Az ok-okozati összefüggés egyértelmű, nem?
Na de audiatur et altera pars: mit mondanak a diszkósok (az ő véleményük a cikk oldalán, apró betűkkel olvasható - talán nem véletlenül van így tördelve):
Valahol érthető, hogy a diszkóban a kiskorúakat nem látják szívesen: enyhén szólva nehéz a benti zajban kivallatni minden cigarettát-alkoholt venni akaró fiatalt, hogy megvan-e 18 éves. Mert ha nincs, és mégis kap szeszt vagy dohányt, a diszkósokat alaposan megbüntetik ám - és arról se nagyon kell vitét nyitni, hogy aki egyszer botrányt csinált, azt legközelebb nem kell beengedni, már csak a normálisan viselkedők védelmében sem. Avagy nem így van?
Lapozzunk vissza az első cikkbe. No lám!:
Kiskorú. Fertelmes jogsértés, hogy nem engedik neki átbulizni az éjszakát, tényleg...
Akadt kivételesen egy olyan cigány is, aki nem állt automatikusan és feltétel nélkül a többiek mellé:
Csak aztán nehogy ő is Szögi Lajos sorsára jusson... No, nézzük akkor, hogy miféle egyéb diszkriminációkról szól a fáma:
Hát persze, alaptalanul meggyanúsították. Mint ahogy a többiek se balhéztak soha, véletlenül sem. Ezek szerint Makón hosszú ideje folyamatos panaszoknak kellett áradniuk, hiszen ezt a csúf diszkriminációt az öntudatos, ártatlan cigányok érthetően nem viselték el szó nélkül. És csakugyan:
Jaj, mégsem... A többi született ártatlanság inkább szó nélkül tűrte, hogy kidobják őket a diszkóból, miközben erre aztán az égvilágon semmi ok nem volt...
No, akkor következzen az én véleményem és kérdéseim - egyelőre a gyűlölettörvény nem hatályos, így aztán élek a szólásszabadsággal (na jó, ha hatálybalép, akkor is fogok...). Tehát:
1./ Balhést, narkóneppert és fiatalkorút éjszakai szórakozóhelyre nem kell beengedni. Ha cigány, akkor sem!
2./ Bizonytalan eredetű kocsival ittasan hajtani ezerrel és három ember halálát okozni: bűncselekmény, amiért a járművezető a felelős. Senki más! Persze, az utasoknak is lehetett volna annyi eszük, hogy megpróbálják rávenni: ésszel hajtson, saját érdekükben. Vagy ha netán azt is látták, hogy nagyon ittas, nem kellett volna beülni mellé...
3./ Vajon ki mit szólna akkor, ha egy szembejövő Trabantot lapít szét ez az idióta, amelyben egy család meghal, míg az ámokfutók megússzák sérülésekkel?
4./ Mikor és miért felelős egyáltalán egy cigány? Van-e olyan bűncselekmény, amelynél nem harsan fel a mentegetőző-magyarázkodó kórus?
5./ Hol van az a kemény oknyomozó riporter, aki a két írás szövegében a cigány sirámokkal kapcsolatos ellentmondásokat kipécézi (mármint rajtam kívül, a "hivatalos" sajtóban)?
(A hírre András nicknevű Bombagyár-lakónk hívta fel a figyelmet, köszönet érte).
Ez a baleset gyakorlatilag semmiben nem különbözik a diszkókaramboloktól: a kocsi motorja üveghangon szólhatott, a vezető nagy valószínűséggel nem volt színjózan (mindegy, hogy szesz vagy drog miatt...), végül pedig egy nagy csattanás, és vége. Három halott, két súlyos sérült (az autót vezető fiatal az egyik, aki túlélte).
Normális ember azt mondja erre: nem kell közel kétszázzal menni (láttam annyi karambolt életemben, hogy becslésem elég pontos: így akkor néz ki egy kocsi, ha jócskán übereli a százötvenet). Meg persze normális országban becsukják az autó vezetőjét, mert több ember halálát okozta a felelőtlenségével.
Normális ember, normális országban. Csakhogy ez itt Abszurdisztán: mivel az autóban ülők cigányok voltak, a rokonságban fel sem merül, hogy ők bármiről is tehetnek. Természetesen a diszkósok a hibásak, mert nem engedték be oda szegény, ártatlan cigányokat, akik így kénytelenek voltak elmenni Mezőhegyesre. Természetesen sorra keülnek elő a példák a diszkós kidobóemberek súlyos diszkriminációiról - Ártatlan Józsikák a jelek szerint Makón is sűrűn teremnek.
Nézzünk végig néhány részletet a cikkekből - érdemes!...
"... a valószínűleg kölcsönkért Alfa Romeo elképesztő sebességgel, csaknem száznyolcvannal rohant a fának. Valószínűsítik azt is, hogy a karambolt túlélő sofőr alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült."
Valószínűleg kölcsönkért Alfa Romeo. Vagy egy picit elkötött, ki tudja - az biztosnak tűnik, hogy nem az övé volt a kocsi. Később aztán erről már nem szól a fáma, a téma politikailag nem korrekt.
"... a rokonok sem tudták magukban tartani keserűségüket, egy emberként állították: a cigányok megkülönböztetése miatt kellett a három fiatalnak most meghalnia. Ugyanis szerintük mindennapos, hogy a romákat a makói szórakozóhelyekre, klubokba nem engedik be, a legközelebbi lehetőség a mezőhegyesi diszkó, ezért jár át oda az utóbbi időben egyre több roma fiatal Makóról."
Igen, és ha nem engedik be őket, ez egyenesen és közvetlenül azt okozza, hogy száznyolcvannal kell hajtani a valószínűleg kölcsönkért autóval, valószínűleg ittasan. Az ok-okozati összefüggés egyértelmű, nem?
Na de audiatur et altera pars: mit mondanak a diszkósok (az ő véleményük a cikk oldalán, apró betűkkel olvasható - talán nem véletlenül van így tördelve):
"... Állítják: a bulik során rendszeresek a kisebb-nagyobb balhék, a bajkeverőket legközelebb igyekeznek már a beléptetéskor kiszűrni, de ezt nem bőrszín alapján teszik. Nem léphet be a szórakozóhelyre erősen ittas, sem kiskorú személy, ezek kiválogatása is a beléptetők felelőssége – így sokszor az elutasított fiatalokkal együtt szórakozni vágyók is más diszkót keresnek."
Valahol érthető, hogy a diszkóban a kiskorúakat nem látják szívesen: enyhén szólva nehéz a benti zajban kivallatni minden cigarettát-alkoholt venni akaró fiatalt, hogy megvan-e 18 éves. Mert ha nincs, és mégis kap szeszt vagy dohányt, a diszkósokat alaposan megbüntetik ám - és arról se nagyon kell vitét nyitni, hogy aki egyszer botrányt csinált, azt legközelebb nem kell beengedni, már csak a normálisan viselkedők védelmében sem. Avagy nem így van?
Lapozzunk vissza az első cikkbe. No lám!:
"... vasárnap hajnalban, a tizenhat éves makói Dömötör Ibolya, a szintén makói Kolompár István, valamint a kisteleki Kolompár Renáta életét vesztette."
Kiskorú. Fertelmes jogsértés, hogy nem engedik neki átbulizni az éjszakát, tényleg...
Akadt kivételesen egy olyan cigány is, aki nem állt automatikusan és feltétel nélkül a többiek mellé:
"A roma pedagógus szerint nem etnikai, inkább magatartásbeli problémáról van szó."
Csak aztán nehogy ő is Szögi Lajos sorsára jusson... No, nézzük akkor, hogy miféle egyéb diszkriminációkról szól a fáma:
"Tucatnyi fiatallal és szüleikkel beszéltünk tegnap délután. Azért találkoztak, mert úgy érzik, tenni kell valamit ebben az ügyben, meggyőződésük, hogy a három cigány fiatalnak vasárnap a diszkrimináció miatt kellett meghalnia. Ifjabb Olasz Sándor azt mondta, semmi rosszat nem tett, mégsem bulizhatott az egyik makói diszkóban, miközben a barátnőjét – aki szintén roma, csak világosabb bőrű – beengedték. Gazsó Gabriella néhány héttel ezelőtt szintén bejutott, ám cigány származású barátját az egyik, sokuk által különösen agresszívnak mondott kidobó ember hazaküldte. A lány erre visszakérte a pénzét, mire szidalmakkal kísérve őt is elkergették. A roma Kurusa Norbi korábban volt, hogy bejutott, ám néhány hete szerinte alaptalanul megvádolták, hogy drogot árul."
Hát persze, alaptalanul meggyanúsították. Mint ahogy a többiek se balhéztak soha, véletlenül sem. Ezek szerint Makón hosszú ideje folyamatos panaszoknak kellett áradniuk, hiszen ezt a csúf diszkriminációt az öntudatos, ártatlan cigányok érthetően nem viselték el szó nélkül. És csakugyan:
"Mindössze egy esetben, közel egy évvel ezelőtt kerestek meg hivatalosan bennünket ilyen ügyben – felelte lapunk kérdésére Szegesné Dakó Ilona, a makói cigány kisebbségi önkormányzat elnöke."
Jaj, mégsem... A többi született ártatlanság inkább szó nélkül tűrte, hogy kidobják őket a diszkóból, miközben erre aztán az égvilágon semmi ok nem volt...
No, akkor következzen az én véleményem és kérdéseim - egyelőre a gyűlölettörvény nem hatályos, így aztán élek a szólásszabadsággal (na jó, ha hatálybalép, akkor is fogok...). Tehát:
1./ Balhést, narkóneppert és fiatalkorút éjszakai szórakozóhelyre nem kell beengedni. Ha cigány, akkor sem!
2./ Bizonytalan eredetű kocsival ittasan hajtani ezerrel és három ember halálát okozni: bűncselekmény, amiért a járművezető a felelős. Senki más! Persze, az utasoknak is lehetett volna annyi eszük, hogy megpróbálják rávenni: ésszel hajtson, saját érdekükben. Vagy ha netán azt is látták, hogy nagyon ittas, nem kellett volna beülni mellé...
3./ Vajon ki mit szólna akkor, ha egy szembejövő Trabantot lapít szét ez az idióta, amelyben egy család meghal, míg az ámokfutók megússzák sérülésekkel?
4./ Mikor és miért felelős egyáltalán egy cigány? Van-e olyan bűncselekmény, amelynél nem harsan fel a mentegetőző-magyarázkodó kórus?
5./ Hol van az a kemény oknyomozó riporter, aki a két írás szövegében a cigány sirámokkal kapcsolatos ellentmondásokat kipécézi (mármint rajtam kívül, a "hivatalos" sajtóban)?
(A hírre András nicknevű Bombagyár-lakónk hívta fel a figyelmet, köszönet érte).
31 komment · 1 trackback
Címkék: baleset cigány felelősség abszurdisztán makó
Orbán Viktor, a kisebbik rossz
2007.11.06. 01:59 Molnárgörény
Majdnem fideszes lettem 1988-ban. Rokonszenves volt az a borotválatlan, farmeros, szókimondó társaság, nem is beszélve arról, hogy korombeli. Orbán keménysége, bátor szókimondása megnyerő volt, és az is látszott, hogy nem csupán megmondóember, hanem esze is van.
Hogy miért nem? Az okot Deutsch Tamásnak hívták. Nem, nem a származása volt a probléma, ha netán valaki arra gondolna... 1988-ban megjelent az orvosegyetemen, koszos farmerjában, villogó szemével, félrészegen. Ez még mindig nem lett volna gond: a nadrágomra én se voltam soha túl igényes, és a szeszt se utasítom vissza. Csakhogy az ifiúr az előadóban összegyűlt orvostanhallgatók közé valami ritka lekezelő-kioktató hangon, lapáttal kezdte szórni az észt: hogyan kell a KISZ ellen küzdeni. Mondanivalójából és stílusából kitűnt: fogalma sincs, hogy hol van. Az orvosegyetemet mindig is a vonalasok közé sorolták, ott ellenzéki mozgalmak nemigen voltak - elsősorban azért, mert a tananyag mennyisége nem engedett, illetve a "vörös farokként" még létező, de eljelentéktelenedett ideológiai tárgyakon kívüli rész politikamentessége nem igényelt heves belső vitákat.
Egyszóval: az orvosegyetemek vonalassága ostoba legenda volt csupán. Oda a hallgatók alapvetően tanulni jártak, nem politizálni - de aki akart, megtehette. Hallgattuk hát békésen a handabandázó főokos Deutschot - csak úgy sütött belőle a lenézés -, majd ahogy egy diszkrét böffenésnél elállt a szava, rákérdeztem: minek beszél itt a KISZ elleni küzdelem módszereiről? No, ezzel beindult a dumagép ismét, voltam én minden, maradi, szocihívő, én minden hasonló. Akkor fulladt el a tiráda, amikor néhány évfolyamtársam hangosan röhögni kezdett. Deutschnak leesett a tantusz, hogy valami nem stimmel, és befogta a száját, mire elmagyaráztam neki, hogy ez az évfolyam 1987-ben simán megbuktatta a KISZ-vezetést egy szimpla évfolyamgyűlésen, azóta magunk döntünk az ösztöndíjosztásról, saját jelöltjeinket küldtük a Kari és az Egyetemi Tanácsba, a KISZ-titkár csak dísznek maradt meg. Történt ez akkor, amikor a Fidesz még csíraként se létezett, úgyhogy okosabb, ha nem minket oktat, hanem tőlünk tanul...
Egyszóval, ez az élmény elvette a kedvemet a Fidesztől: hiszen ha az egyik fővezér ekkora marha, akkor az átlagszínvonal se lehet magas, gondoltam... Orbánt még mindig igen okos és jó politikusnak tartottam, és nagy rokonszenvvel figyeltem beszédét a Nagy Imre-újratemetésen. Örültem, hogy a Fidesz bejutott a parlamentbe: kellett oda a farmeros-borostás imázs, és az udvariaskodás nélküli szókimondás.
Orbánban az is rokonszenves volt, hogy egy idő után ráérzett egyrészt Antall József demokrata voltára, másrészt betegsége alatt ha támadta is "hivatalból", mint ellenzék, de nem olyan ocsmányul, mint a mai kormánypártok és holdudvaruk. A nagybeteg, majd haldokló Antall is megtalálta Orbánban azt, aki az ő elejtett zászlaját majd valamikor továbbviheti; ezért is hívta betegágyához, hogy politikai végrendelete részesévé tegye.
1994-ben a Fidesz még mindig korosztályos rétegpárt volt, de ekkor már többen láttak benne fantáziát: egyre több idősebb ember lépett be. A mindenfelől szétszalámizott MDF hívei közül is sokan ebbe az irányba léptek, mert folyamatosan érezhető volt, hogy a Fidesz jobbra húzódik (Fodor Gábornak már ez is sok volt, elhúzott a szadeszba). A parlamentbe megint bekerültek, így már maga a Fidesz is elhitte, hogy nem csak 1990-es szalmaláng volt a rájuk szavazók lelkesedése. A pufajkás alkoholista uralma, akit százhúsz kiló két lábon járó marhahús támogatott az SZDSZ részéről, igencsak megtolta a Fidesz szekerét: a népet fölöslegesen csesztető, de cserébe nagyrészt alkotmányellenes Bokros-csomag rakétaként vitte fel Orbánt - de a parlamenti egyéni stílusával nagy népszerűséget szerző Torgyán vezért is...
Eljött 1998, és csoda történt: a kisgarázdák vezére jól időzített visszaléptetéseivel egyszer életében fegyelmezetten politizált, és kormányra juttatta a Fidesz-FKGP-MDF-koalíciót. Ámde a köztársasági elnöki széket mégse kapta meg (ez alighanem hiba volt), csak miniszterkedhetett, bár azt kiadós jogkörrel. A fegyelmezettség véget is ért: a Torgyán-Szabadi-duó csinos feudalizmust épített a minisztériumban. Ha nincs a fennállása legdisztingváltabb politizálását bemutató MIÉP a parlamentben, a szokás szerint szétrobbanó kisgazdik miatt a kormány akár meg is bukhatott volna némelykor.
Orbán kormányzása is kétarcú volt. Személyi ügyekben tanult Antalltól, akit a hirtelen megkapott hatalom belevitt abba, hogy nem válogatta meg kellően az embereit: a Fidesz kulcspozíciókba csakis a "régi gárdát" engedte. Tragikomikus volt, ahogy kedves ismerősünk, Deutsch Tamás (akinek az időközben eltelt 10 év nem volt elég egy egyetemre) "kijelölt miniszter" pozícióba került a diplomaszerzéséig. Utána pedig titkárnője fölött aratott szerelmi diadalával kápráztatta el a nagyérdeműt... Ugyanakkor Orbán nem tanult Antalltól, mert a pártpénztárnok Simlicska (nem elírás...) Lajost pakolta az APEH élére, jogos ordítást kiváltva az ellenzékből.
Bokros-csomag helyett Széchenyi-terv: ez jól hagzott. Aztán a gyorsan kiépülő holdudvarba ömlött a pénz... Gógl Árpádnak sikerült a kampányban 400 %-os (bizony!) egészségügyi béremelést ígérnie: én ezt annak idején csónakban ülve hallgattam rádión, és úgy elkezdtem röhögni, hogy a himbálózás elriasztotta a csalit már kóstolgató süllőt... A négyszázból ha a vécét elvettük (00, gyengébbeknek), akkor nagyjából a valóságot kaptuk... Volt ideológia és magyarság rogyásig - de sokszor gyatra, és balról kellemesen támadható stílusban. Volt ugyanakkor lakáshitel is újra, és a fiataloknak lett esélyük arra, hogy önmaguk halálra dolgozása nélkül külön költözhessenek.
Orbán miniszterelnökként a jólfésültség és az öltöny mellé egyre inkább nagypolgári allűröket szedett magára. A tokaji szőlőügye (melynek kapcsán Tokaj hímvesszejének nevezték ki a szadeszosok, harsány közröhögést elérve, hiszen a poén - kár tagadni - ült) tisztán ezt jelzi. Divat lett borosgazdának lenni, hát neki is ingere lett rá: vert is vagy 10 percentet a népszerűségéből vele... A választók nem is a simlit, hanem a nagypolgárkodást büntették igazából: az irritálóbb volt, mint az apróbb trükkök, amivel csinálták.
A kormánynak a gazdaság akkor jó helyzete sem segített eleget: az ellenzék tervszerűen lőtte hol a magától elszállt Torgyán közköltséges röpködéseit, hol a MIÉP egy-két beszólását: mindig a politikai korrektség vagy a feudális urizálás volt a téma. Az egészségüggyel a Gógl helyét átvevő Mikola sem tudott mit kezdeni (ma sem tud...) - jellemző példa, hogy ő annak idején a Horn-kormányba is bekerülhetett volna, a neve forgott egy minisztercsere alkalmával.
Egyszóval jött 2002, a látszólag nagyon európai, csendes, 50 %-os közalkalmazotti béremelést ígérő Medgyessy, és kisebb-nagyobb csalásokkal, de szűken győzött. Majd, miután padlóra vitte a költségvetést és lebukott mint D-209, megpuccsolták - de a puccsolókat is megpuccsolta a végletesen gátlástalan Gyurcsány, aki a hatalmat 2006-ban notórius hazudozással tartotta meg. Orbán pedig másodszor maradt alul - de pártja első embere maradhatott.
Az ellenzéki Orbán külön tanulmányra lenne érdemes, de egy szólásban is összefoglalható: kapkod, mint Bernát a ménkűhöz. Mindent elkezd és semmit se fejez be. Próbálkozott széles össznépi összefogással, polgári körökkel - melyek aztán szépen elhaltak. Próbálkozott tömegtüntetésekkel - eredménytelenül. Próbálkozik népszavazással - amiből a baloldal lassan kabaréjelenetet varázsol, és ezt pusztán az erre vonatkozó törvény ismeretében simán tudni lehetett előre. Próbálkozott az egész jobboldal összefogásával - de tőle balra eltántorgott az egyre önállóbb MDF, a radikális jobboldal pedig legfeljebb "jobb híján"-alapon szavaz a Fideszre, mert a nagyon-nagyon konszolidált párt messze nem annyira magyar és nem annyira konzervatív-nemzeti, amennyire szeretnék.
A médiával kapcsolatban jókora kudracokat kellett elkönyvelnie. Egyszerűen nem volt képes őt támogató, minőségi és nem könnyen támadható sajtót összekovácsolnia valahogyan. Vagy valaha a kommunisták mellett kompromittált emberek, mint Bencsik András, vagy erélytelen-felkészületlen amatőrök (mint az egykori kormányszóvivő Borókai) próbálták segíteni - persze, hogy ledarálta őket az SZDSZ, az MSZP és Ron Werber által kommandírozott balliberális (és a végtelenségig politikai korrektséget követelő, jelentős zsidó befolyás alatt álló) permanens kampánymédia.
A politikában az ezüstéremért nem jár olimpiai pont... A kétszer kikapó Orbán magyarázgathatja, hogy milyen alattomosan ütötték el a miniszterelnökségtől, de ez nem sokat ér. Ha így is van (mert így van) - a lúzereket senki se szereti, főleg nem szívesen juttatja őket hatalomhoz. Orbánt paralizálja az is, hogy most már nyilvánvalóan az utolsó esélye következik. Hiába szárnyal a Fidesz népszerűsége, a választásig még van három év. Ráadásul olyan három, amelyben Gyurcsány, ha maradhat, a maradék vagyont is ellopja, széthordatja, úgyhogy a 2010-es választás után Orbán győztesen is vesztes lenne: neki maradna a romeltakarítás harsogó ellenpropagandától övezve. Vagyis (talán) négy év, aztán meg bebetonozott balos hatalom ("ugye, hogy nem volt alternatíva? ugye" - bömböli majd a sajtó), akár évtizedekig.
Ezen a ponton jutottunk el Orbán ellenzéki határozatlanságának legnagyobb hibájáig: 2006. őszéig. A hajdani farmeros srác az őszödi hazugságlufi kipukkadása után garantáltan az utcára vitte volna az embereket azonnal és feltétel nélkül. Az öltönyös volt miniszterelnök beérte az önkormányzati győzelemmel, és semmilyen személyes kockázatot nem vállalt, amikor október 23-án a kormány erőszakhoz nyúlt - többek között a Fidesz-gyűlést is végigverve.
Ha Orbán akkor beleordítja a Hírtévébe, hogy mindenki az utcára, mert a kormány terrort alkalmaz saját polgárai ellen: valószínűleg sittre vágják pár napra, esetleg össze is verik, de Gyurcsányék aligha tartották volna magukat több százezres tömegtüntetések ellen. A rendőr is meggondolja ám, hogy tízezer vagy ötszázezer ember áll vele szemben: tízezerre lőnek, félmillióra már aligha. Ám Orbán nem állt az élre. Hallgatott, illetve maradt a "demokratikus politizálás" kliséjénél - ami jelen esetben marhaság, hiszen a hazug és erőszakos kormány maga se volt demokrata, így vele szemben a parlamentbe történő visszavonulás indokolatlan önkorlátozásnak minősül. 1989-ben Orbán még minden veszélyt vállalt - 2006-ban már gyakorlatilag semmit sem. Valószínűleg ezzel szalasztotta el az utolsó esélyét arra, hogy ne egy viharban szétrombolt, már süllyedő hajóroncs kormánykerekét foghassa meg, hanem ha óriási ellenszélben is, de legalább maga kormányozhassa a hajót, amely meg van ugyan tépázva, de még úszóképes.
Marad-e valaki? A Fidesztől ugyanis csak egy, a mai helyzetben nem sok sikerrel kecsegtető mérsékelt politikát várhatunk, PC stílussal és ütemes elhatárolódással minden szélsőségtől. Lassan eljutunk odáig, hogy a Fidesz 1990-es plakátja (ahol választani kellett egy ifjú pár és egy Brezsnyev-Kádár csókváltás között) a közeljövőben módosítva politically correct módon két buzit fog ábrázolni, nehogy megsértsenek valamilyen kisebbséget... Az MDF politikája nem egyéb, mint egy permanens menstruációs zavar. A KDNP látszatpárt, önálló életre gyakorlatilag képtelen. Az FKGP és a Centrum eltűnt, a MIÉP elgyengült, a Jobbik pedig össztűz alatt áll.
Egyszóval: ha nyer Orbán - ami nem túl valószínű - akkor 2010-es kormánya a kisebbik rossz kormánya lesz. Nem több, nem kevesebb - és mnden bizonnyal nem adatik neki több négy évnél.
112 komment
Címkék: politika orbán fidesz deutsch
Elvitte a kis könyvet...
2007.11.02. 02:16 Molnárgörény
Két apám volt. Egy vér szerinti (ő most is jól van, köszöni szépen, Finnországban kutat), és egy - hogy is fogalmazzam - tiszteletbeli? Fogadott? Ki tudja...
Az ember az első igazi barátait a középiskolában gyűjti be: akkorra kezd felnőni, határozott személyisége lenni, érdeklődési köre kialakul. Szerencsém volt, nagyon kellemes osztályba járhattam a főváros egyik elit gimnáziumában. Határozottan ellenzéki volt a hangulat - talán azért, mert osztályfőnökünk, aki matematikát tanított (de milyen pocsékul), az iskola párttitkára volt: egy igazi vonalas szamár. Nem volt nehéz megutálni miatta is a kommunizmust, melyet többségünk eleve nem kedvelt. Volt ugyan egy-két kádergyerek (meglepően kevés), de ők nem kerültek be a "jobb társaságba".
Összekovácsolódott egy igazi csapat. Persze ugrattuk, húztuk egymást, de sülve-főve együtt voltunk. Együtt ittuk le magunkat a dühöngőként funkcionáló építőtáborban (ahol brigádunk egyszer egy hét alatt 1,3%-os teljesítményt ért el, de csak mert nagyon igyekeztünk...), egymás után tartottuk a házibulikat, felváltva röhögtünk azon, aki épp rókázott egy jót. Nekem még cigarettázni se kellett, holott akkoriban a csapat egyöntetűen dohányzott: tőlem elfogadták, hogy utálom a füstjét.
Volt egy csendes, jól tanuló fiú, aki sokáig a krém pereméhez számított. Udvarias volt, sose káromkodott, jól tanult, de a hangját alig lehetett hallani. Aztán, ahogy divat lett az ultizás, kiderült, hogy kitűnő játékos: ekkor végképp befogadtuk az élbolyba. Pedig ő se cigizett, sőt, inni se nagyon szeretett - ezért hatalmas ovációval fogadtuk, amikor egy házibulin mégis saját markába hányt...
A kártyapartik fűzték szorosabbra a barátságunkat: egyre többet jártunk össze órák hosszáig tartó ulticsatákra. Kiderült, hogy ő is horgászik, így a közös horgászatok is elkezdődtek. A gimnázium vége felé már rendszeresen jártam hozzájuk is, mert édesapja maga is nagy kártyás volt, ultitól a tarokkig, és örült, hogy újra partnereket talált.
Érettségi után semmi sem szakadt meg. Emlékszem, én vertem szét felújításkor a lakásukat egy jókora fúrókalapáccsal: cipeltük a cementet fel a lépcsőn, hordtuk le a sittet. A lakás nagyon szép lett: de az ultizásra szolgáló kis zug megmaradt. A maratoni ulticsaták folytatódtak: kis könyvekbe jegyeztük az eredményt, és a könyv beteltekor hirdettünk bajnokot vagy kupagyőztest... Még kupát is kapott, aki nyert.
(Édesapám - aki szintén remek ember - időközben 1985-ben, ahogy lazult a rendszer, kimehetett külföldre kutatónak. Nagyon rövid megszakításokkal azóta is kint van: ma, hetvenévesen is dolgozik még. Szereti, amit csinál, és ért is hozzá, hiszen rég hazaküldték volna különben... Mindenesetre húszévesen szülők nélkül maradtam itthon: mégsem egyedül, mert összeköltöztem a gimnáziumban megszeretett barátnőmmel - aki azóta is a feleségem...)
Persze, nem csak kártyáztunk: mi a barátnőmmel többször nyaraltunk náluk a Balatonon, míg a barátom sűrűn jött horgászni velem az én vizemre: a Ráckevei-Duna közel volt és akkor még könnyű volt halat fogni. Fogott is mindig. Teniszcsatákat is vívtunk, váltakozó sikerrel.
Édesapja fantasztikus ember volt. Idősebb az én apámnál vagy nyolc évvel, de ez nemigen látszott rajta. Sovány, alacsony kopaszodó kis öregúr, aki minden iránt érdeklődött, rendkívül sokat tudott (mérnökember volt, amíg dolgozott), sajátos, száraz humora volt, és hihetetlenül emberségesen szólt hozzá mindenhez. Ő volt az az ember, aki alighanem képtelen volt a gyűlöletre. Feleségével, barátom anyjával láthatóan nagyon szerették egymást még nyugdíjas korukban is. Ha néha összekaptak - sose komolyan -, az öregúr csakhamar egy félmosollyal kiengesztelte párját: vagy 25 év alatt sose láttam, hogy bármikor is haragban maradtak volna.
Az évek csendesen peregtek. Már vagy hat kis könyv betelt (bizony, több évre való parti befért egy könyvecskébe!). Én régen orvos lettem - barátom is az eredetileg tervezett mérnökség helyett a fogorvosi pályát választotta. Én elvettem a barátnőmet, ő egyedül élt - de a játék persze folytatódott. Már régen megitta apja velem is a pertut - ami azt illeti, előtte is le-letegeztem néha egy-egy leosztás utáni parázs vitában... De kitárgyaltunk mindent, politikától a tudományig. Az se számított, ha a barátom valamiért nem ért haza: akkor sakkoztunk az öregúrral, és beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk.
Érdekes, hogy - bár volt a lakásukban feszület a falon - nekem tulajdonképpen csak pár éve tudatosult, hogy barátom és családja mélyen vallásos. Hitüket nem a szivarzsebben hordták, hogy bárki lássa... Amikor magam is apa lettem, majd a gyereket egyházi iskolába írattam, "rendeztük tartozásunkat": templomban is elvettem a feleségem (17 évvel az eredeti esküvő után), és megkereszteltettük a gyerekeket. Barátom és nemrég elvett felesége voltak a tanúk, és a keresztszülők is: barátom apja mosolyogva ült a templomban, sugárzott arcáról a szeretet. Már régen a saját fiának is tekintett - ezt sose mondtuk ki, de mindketten így gondoltuk, legalább tizenöt éve...
Az öregúr - második apám - egyszerűen nem öregedett. Haja ritkulgatott ugyan, de sem a hallása nem csökkent, sem az esze nem tompult, sem a kedélye nem romlott. Ugyanaz a kedves, értelmes, fanyar humorú ember maradt, aminek huszonöt éve megismertem. Kilométereket úszott a Balatonban, és banális megfázásokon kívül sose volt beteg. Már jóval közelebb volt a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez - de sok ötvenes ember minden szempontból irigyelte volna.
És mégis... 2005. október 23-án volt az esküvő-keresztelő: nem tudtuk, hogy már egy éve sincs hátra. Nem, semmi baja nem volt továbbra sem. Játszottunk is tovább, bár az utolsó 3-4 évben már ritkábban, mert a barátomat a remek magyar egészségügyi fizetések kikényszerítették a sógorokhoz: de szinte minden hétvégén hazajött azért, és ha volt ideje, összejöttünk. Jókat derültünk egymás régesrég kiismert szokásain: az öregúr páldául, ha nagy lapja volt, halk torokköszörüléssel nem az asztal közepére, hanem oldalra tette le a talont. "Félretette!" - jegyeztem meg egyszer régen, tán húszegynéhány éve, nagyot legyintve: azóta is mindig összekacsintottunk ezen barátommal, amikor a talon egyből az asztal szélére került...
2006 nyarán furcsa szédülései kezdődtek. A vizsgálatok valamilyen értágulatot mutattak ki az agyában. Ettől még elment nyaralni, nagyokat úszott, jól érezte magát - majd ahogy hazajöttek, hirtelen agyvérzést kapott. Nem volt magas a vérnyomása - sosem volt az, inkább alacsony -, de az értágulat mégis szétrepedt.
Egy hétig élt még... A kórházban már eszméletlenül láttam: fél oldala béna volt, nyögött, forgolódni próbált, de nem bírt. "Figyelj rám! Le van osztva! Kelj fel, nálad a talon!" - suttogtam a fülébe, kezét fogva. Szegény, mintha tényleg próbált volna felkelni, kezemet is megszorította: lehet, hogy értette még... A folyosón csak meredten néztük egymást. Nem, nem, ne: félbéna emberi roncsként ne kelljen tovább élnie! Mind ezt suttogtuk: a felesége is, a gyerekei is - magam is. Egy ilyen ember, akinek életében nem volt baja, ezt nem bírná elviselni. Gyógyuljon meg, ha lehet - de ha nem lehet, ne váljon magatehetetlenné, ne szenvedjen még esetleg évekig...
Isten kegyes volt: engedte, hogy a második apám méltósággal távozzon. A vérzés egyre nagyobb lett, és egyre mélyebb eszméletlensége lejtőjén csúszva egy hét alatt elért az örökkévalóságba.
Az aktuális kis könyv, amibe az ultieredményeket írtuk, mindig nálam volt. Halála után barátomhoz mentem. Anyja zokogott, de barátom szemén is látszott: nem játszotta a férfit... Én sem. Majd elővettem a kis könyvet: "Tegyétek mellé. Vigye magával, aztán ha mi is megyünk, én hozom a kártyát, te meg a bort..."
Így is történt. A kis könyvet vele hamvasztották el. Előrevitte - hogy aztán, ha vér szerinti és barátsággal szerzett két fia majd követik, azonnal folytathassuk a partit.
Isten nyugosztaljon, Feri bácsi - apám!...
