Most magasra emelem a hajszálkeresztet, és nem átallom a köztársasági elnököt is megkritizálni. Hiába, az én tiszteletlenségem nem ismer határokat...

Sólyom László a harmadik elnök (ha Szűrös interregnumát nem számítjuk). Az előző kettő meglehetősen kiszámítható volt: Göncz gátlástalanul részrehajlott a baloldal felé, míg Mádl erősen visszafogott-tartózkodó stílusban, afféle tudósemberi attitűddel eléggé távol tartotta magát a napi politikától. Emlékezhetünk Göncz tévéelnök-kinevezési obstrukciójára, majd amikor ennek ellenpólusaként zokszó nélkül aláírta a számtalan alkotmánysértést tartalmazó Bokros-csomagot, hiába kérte a fél ország, hogy legalább előzetes normakontrollra küldje el. Így a fél évig beszedett alkotmányellenes sarcokért a közkedvelt Árpi bácsi bizony felelős, és "semlegességéről" sok mindent elmond az is, hogy kedves leánya milyen kormányban, milyen szerepet vállalt. Göncz megítélésében számomra rettenetesen negatív, hogy érdekes módon a halálos beteg Antallal bánt a legkeményebben részrehajlóan, míg a fiatal, dinamikus és egészséges Orbán ellen egyszerűen ki sem mert állni. Egy új utat törő, ráadásul közben haldokló miniszterelnök kicsinyes rugdosása Göncz örök bűne marad - nem is beszélve utána a pufajkás Horn körülnyalogatásáról...

Mádl Ferencnek a Fidesz-kormánnyal érthetően nem volt ütközése, de utána a balos kormányokkal szemben se mutatott fel némi erkölcsi rosszalláson túl semmi különöset, noha nem volt vesztenivalója: álmában sem gondolhatta, hogy még 5 évet kaphatna a székében.

Sólyom László érdekes eset. A közvélemény szemében jobboldali, noha a politikában Duna-körösként jelent meg. Az Alkotmánybíróság elnökeként rendkívüli mértékben aktivista alkotmánybíráskodást vezetett be: a "láthatatlan alkotmány", és hasonló fogalmak jórészt tőle kerültek használatba. Az Alkotmánybíróság meggyőződésem szerint helytelenül vette magára 1990-ben a halálbüntetés alkotmányellenességének kimondását: ez törvényhozói, és nem alkotmánybírósági kérdés, természetjogi szempontból túllépték a hatáskörüket. Sólyom voltaképp ügyes puccsal került az elnöki székbe: a Fidesz jókora politikai sikert aratva fűzte be a balos többségű országgyűlést...

Kérdés, hogy a Fidesznek végül ez mennyit használ? Sólyom ugyanis elég felemásan szárnyal... A tavaly őszi Gyurcsány-hazudozás és rendőrterror ügyében ugyan kiállt a helyes álláspont mellett, de messze nem ment el addig, amíg jogköre szerint elmehetett volna. A legfurcsább azonban működésében az, hogy milyen rendkívül ritkán él (előéletéhez képest) az alkotmánybírósági kontroll lehetőségével.

Itt van az a bizonyos vagyontörvény, mellyel a kormánykoalíció voltaképp a maradék állami vagyont is el akarja lopni. A lehető legkisebb feltűnéssel fogadták el, de alkotmányossága enyhén szólva kétséges. Sólyom nem is írta alá, de ahelyett, hogy előzetes normakontrollt kért volna, visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. Vagyis: ha a ballib országvesztők újra megszavazzák, már zokszó nélkül alá kell írnia, akkor már nem élhet az előzetes alkotmánybírósági ellenőriztetés jogával. Vajon miért döntött így, hiszen a legjobb lett volna csírájában megfojtani ezt a szemét törvényt? És miért írta alá a Gyurcsány-csomagot?

Több ok is elképzelhető. Az első, hogy kínosan ügyel arra: a lehető legkevesebbet foglalkoztassa az Alkotmánybíróságot, hogy "bennfentességét" ne lehessen a szemére vetni. Ez így szép dolog is lenne, de köztársasági elnökként mégse legyen olyan szerény, mint az ibolya, nem ezért fizetjük.

Nem kizárt, hogy égetni akarja a baloldalt, "minél rosszabb, annál jobb" attitűddel. Ha ugyanis a vagyontörvény mai formájában szabad utat kap, akkor a Veres-Gyurcsány-Kóka-kaliberű csirkefogók hozzávetőleg másfél perc alatt ellopnak mindent, ami még mozdítható. Az utólagos normakontroll (vagyis a törvény utólagos támadása) még sürgősséggel se ér semmit, mert mire az AB dönt, a szajré már kint lesz a megfelelő zsebekben. Lehet, hogy az elnök úgy gondolja: az ezt követő közfelháborodás elsöpri a kormányt, esetleg kétharmaddal is, és így lehetne új Alkotmány. Csakhogy ez az ár túl magas, mert a vagyont soha senki nem fogja visszaadni!

Az sem kizárt, hogy egyszerűen tanácstalan Sólyom László. Végtére is ő nem fideszes, még ha annak is állítja be a ballibsi sajtó. Gondolkodhat úgy, hogy miért kéne a Fidesz helyett kikaparnia a gesztenyét, forduljon az ellenzék az AB-hoz, ha akar. Erre is érvényes, ami az előző bekezdésben áll: túl nagy a tét, amivel játszadoznak. A vagyontörvény útján történő lopást csakis a keményen negatív előzetes normakontroll előzhette volna meg, mert akkor a jogszabály hatályba se léphetett volna. Sokkal fontosabb ügy a közvagyon, mint az, hogy Horn Gyufa kap-e plecsnit pufajkás meg nem tagadott múltja ellenére, avagy sem!

Összességében tehát Sólyom László nagyrészt jó irányba repül, de fájdalmasan bizonytalanul és a rendelkezésére álló eszközöket nem túl hatékonyan használja fel. Bezzeg Göncz nem volt ilyen gátlásos a maga idejében... A vagyontörvény ellen a leghatékonyabb eszköz az AB-nak megküldés lett volna, amit Sólyom lelazsált. A Gyurcsány-csomag aláírása pedig hasonló gesztus volt, mint Göncztől a Bokros-csomag zokszó nélküli szignója. Úgy tűnik, mintha az elnök jobbra-balra sasszézna: sarcolni, lopni engedi a kormányt, de legalább kitüntetéseket nem hajlandó osztogatni ezért...

Visszaemlékezhetünk, amikor egy politikailag nagyon korrekt pozícióban lévő (merthogy vak volt) angol miniszternek mennie kellett egy voltaképpen aprócska simli miatt: valakinek segített egy egyedi hatósági ügyben. Vagy ott volt a hadügyminiszter, John Profumo, aki (régebben) kényszerült távozásra egy call-girl miatt. Az angol demokrácia több száz éves, ott bizonyos dolgokat politikus nem tehet meg, illetve, ha kiderül, azonnal és vita nélkül le kell mondani.

Végezzünk el egy gondolatkísérletet. Mondjuk, elfoglalja az angol miniszterelnöki széket valaki, és kiderül róla a következő néhány apróság (a teljesség igénye nélkül)...

Ifjúkorában hatalommonopolizáló szervezet vezető tagja volt (na jó, afféle ott már a gyarmatokon se igen van...). Ezt követően állami kapcsolatok összejátszó felhasználásával megszedte magát mindenféle privatizációs gazemberséggel, melyek között az egyik legpofátlanabb a kormányüdülő "megvétele" úgy, hogy a kormány egyből vissza is bérelte a lízingelt ingatlant - vagyis miniszterelnökünk ingyen megkapta... Társuljon ehhez néhány kisebb-nagyobb adócsalás, melyek ügyében az ügyészség kegye vagy az elévülés akadályozta meg a büntetőjogi felelősségrevonást. Lakjon az illető a Downing Street 10. helyett egy olyan házban, amelyet egy zsidótól vettek el. Nősüljön be egy régi elit diktátor-párti családba. Kamu kft. alapításával építse villája alá a kacsalábat, hogy adót se kelljen ezért fizetni, viszont okos szavakkal buzdítsa a népet önzetlen közteherviselésre. Hazudjon a választóknak a kampányban, titkolja el a költségvetési válságot, majd ismerje mindezt be cinikusan, lekurvázva Angliát. Olyan miniszterei legyenek, akik vagy maffiakapcsolatokkal rendelkeznek, vagy csak szimplán ostobák, és a méltán híres angol egészségügyet tegyék taccsra hetek alatt. Végül, amikor a halvérű angolok lázadozni kezdenek ellene, lövessen közéjük lejárt szavatosságú könnygázgránátokat és be nem vizsgált gumilövedékeket. Amikor pedig a függetlenné váló skótok gátlástalanul elnyomják az angol kisebbséget, vonja meg a vállát azzal, hogy az autonómia igazán nem időszerű...

Kérem tisztelettel: mi lenne a sorsa egy ilyen miniszterelnöknek Angliában?...

Levelet írtam a freeblog kazánházának, tiltakoztam Blogadmin blogjának törlése ellen. Időközben a "hibaüzenetet" a blog üres héjára cserélték: valószínűleg a cenzorok rájöttek, hogy elvetették a sulykot. Mindez nem gátolta meg az egyik, a. név mögé bújó főcenzort abban, hogy eleresszen egy erősen hazugságnak látszó szöveget: hogy Blogadmin maga szüntette meg a blogját (azaz: ő maga tette fel a "felhasználói feltételek megsértése" szöveget...).

Egyszerűen idemásolom az én emailomat, a választ és a viszontválaszt - tanulságos. Kis magyar netes cenzúratörténet a XXI. század gyurcsányoidi korából...

Tisztelt Freeblog Kazánház! (a blog.hu gépház mintájára)

 Nem találtam más elérhetőséget, ezért ezen tiltakozom Blogadmin (www.enmagam.freeblog.hu) blogjának lecenzúrázása ellen. Ez a lépés – különösen úgy, hogy a freeblog szerkesztői nem jártak el hasonlóan másokkal szemben is – diszkriminatív és súlyos vétség a szólásszabadság ellen. Javaslom, hogy a freeblog elnevezést adják fel, mert itt a free legfeljebb a költségek értelmében igaz, de a tartalom vonatkozásában nem.

 Blogadmin évek óta acélkeményen fogalmaz – mondhatni zsidózik. Miért most, és miért épp akkor kap szilenciumot, amikor ő és Tomcat a Talmudban foglalt erősen vitatható, illetve sokszor kirekesztőnek, rasszistának, illetve egyszerűen gonosznak nevezhető kitételekkel foglalkozik? Ugyanakkor a nem érvekkel élő, hanem öncélú, ocsmány karikatúrát csináló Sodika ura maradhatott saját blogjának (ő maga szedte le és tett rá átirányítást…). Tovább megyek: a szélsőbaloldali, nemegyszer gyalázkodó tartalmú (és a bloggazda által inkorrekten moderált) www.ihateithere.freeblog.hu kicenzúrázása miért nem kerül szóba, holott már a címe is kirívóan magyarellenes?

 Egyszóval: tiltakozom a netes szólásszabadság elleni durva merényletük miatt, és kijelentem, hogy ezt minden fórumon ki fogom pellengérezni. Ha a felhasználási feltételeik komolyak, akkor talán mindig, mindenki ellen és azonnal kéne alkalmazni, nem csupán akkor,  amikor jobboldali blog kérdőjelezi meg a zsidók szent könyveinek etikusságát. Azonban, mivel Önök nem így tesznek, hanem fakultatívan kezelik a saját előírásaikat, tisztességtelennek és antidemokratikusnak nyilvánítom Önöket.

 Maradok terrorista üdvözlettel: Molnárgörény, egy másik veszélyes szellemi terrorista…

A válasz erre:

Következzen egy olyan jogi-erkölcsi elmélkedés, amely megint vélhetően megindítja a fantáziátokat. A halálbüntetésről lesz szó: ez egyben alkalom arra is, hogy baloldali kedves látogatóink hevesebb vérű klaviatúrakopogtatói egyszer-kétszer beszóljanak, mint vérszomjas fasiszta állatnak.

A téma elsőre - ha némileg offként is - Shenpen blogján http://neokon.blog.hu/2007/08/22/na_jo_megis_irak lett kitárgyalva. Shenpen blogját érdemes olvasgatni - különösen Teremburának, és a nagyon fajsúlyos, alapos elmélkedések kedvelőinek. Bár Shenpen neokonnak nevezi magát, a posztjai alapján sokkal inkább neo nélküli konzervatív... De ott csak melléktermékként került elő, így érdemesnek tartok egy teljes posztot csak erről.

A halálbüntetés történetéről azért nem akarok sokat írni, mert nagyjából mindenki tudja, hogy a halálbüntetés és az emberiság nagyjából egyidős. Kortól és társadalmi rendszertől függően vagy a talio ("szemet szemért") elve szerint szabták ki, vagy jóval enyhébb bűnöket is ezzel sújtottak. Az ókori Róma proscriptio útján kiszabott de facto halálbüntetésétől (mely nemegyszer csakis politikai indíttatású volt) az újkori Anglia rettenetesen szigorú büntető joggyakorlatáig (lásd Ráth-Végh István könyveit: zsebtolvajlás, csavargás, csalás, pénzhamisítás egyaránt akasztással volt büntethető - ebből ma a csavargás nem is bűncselekmény!) elterjedten, gyakorlatilag minden társadalomban alkalmazták.

Itt kell előre bocsátani, hogy általában igazság, hogy diktatúrában több a halálos ítélet, és többféle vétségért kiszabják (és sokkal több a politikai halálos ítélet), ennek leszögezése mellett egyáltalán nem akarok a politikai ítéletekkel foglalkozni, ezek ugyanis a halálbüntetés fölötti vitát parttalanná teszik. Erről annyi a véleményem, hogy demokráciában politikai cselekményért halálos ítélet nem születhet. Kivétel ez alól csak azok a bűntettek lehetnek, melyek megfelelnek a halálítéletre is esélyes köztörvényes tetteknek, pl. a politikai gyilkosság - ezeket ugyanis mint gyilkosságot kell elbírálni (de itt is súlyos morális probléma, ha valaki a zsarnokot öli meg, de nem tudja a hatalmát is egyúttal megdönteni - nyilvánvalóan az utókor hőssé teszi, ha akkor fel is kötik). De "izgatás", "lázongás", és hasonlók miatt kivégzett emberek: ez elfogadhatatlan és az is marad, még diktatúrában is. Ha a vélemény kinyilvánítását kötéllel-golyóval akadályozzák, az egyértelműen embertelen (és szükségképpen ideiglenes) rendszer, kár rá szót pazarolni.

Maradjunk tehát a demokrácia körülményei között: halálos ítélet békében csak és kizárólag emberölés miatt képzelhető el (ismét egy szűkítés: hagyjuk ki a vizsgálódásból a háborús körülményeket és a katonai delictumokat, mert háborúban a kémkedés, a parancsmegtagadás, és hasonlók akkor is tömeghalálhoz vezethetnek a saját oldalon, ha a vétkes effektíve senkire sem emelt kezet, így a megtorlás is súlyos lehet ilyen bűnökért).

A kissé hosszúra sikerült bevezetés után szögezzük le tehát, hogy békében és demokráciában vizsgáljuk meg a halálbüntetés alkalmazhatóságának, hasznának-kárának körülményeit.

Kezdjük azzal, hogy mi a büntetés célja? A szocialista büntetőjog a tettes neveléséről beszélt - de hát a visszaesők arányából tudjuk, hogy ez gyakorlatilag hatástalan volt még olyan körülmények között is, amikor a börtönből kijövő biztosan kaphatott munkát, még munkásszállót is, tehát nem kivert kutyaként kellett "visszatérnie a társadalomba". Maga a büntetőjog, illetve az állam büntető hatalma azon alapul, hogy a szervezett társadalom nem tűrheti meg a magánbosszút. Ezért kénytelen a társadalomellenes magatartások elleni védelmet államilag biztosítani, és a tetteseket tettük súlyának megfelelően megbüntetni. Voltaképpen tehát nem nevelésről, hanem a magánbosszú helyét átvevő köz általi megtorlásról van szó, szabályozott keretek között. A sértett egyének - erkölcsileg kétségbevonhatatlanul megalapozott! - bosszúvágyát csakis a tényleges és arányos megtorlás kiszabása esetén lehet erkölcsi alapon a társadalmi kényszer által visszaszorítani.

A halálbüntetés mindig is a legsúlyosabb büntetés: azonnal és visszafordíthatatlanul elveszi a tettes életét (régen olykor kínzással is súlyosbították). Éppen ez adja a probléma lényegét: ugyanis a halálos ítéletet is emberek szabják ki, akik tévedhetnek. A tévedést pedig nem lehet kijavítani: akit ártatlanul kivégeznek, nem lehet feltámasztani... Tulajdonképpen minden halálbüntetés elleni érvből ez cseng vissza: a félelem az ártatlanok kivégzésétől.

Ugyanakkor a halálbüntetés mellett is súlyos érveket lehet felhozni. Az "ártatlanok kivégzése" ugyanis nem csupán a justizmordot jelentheti, ha alaposabban áttekintjük a témát! Mi van akkor, ha egy elvetemült, kegyetlen, már gyilkosságért elítélt gazembert hosszú börtönbüntetés után kiengednek? Se családja, se vagyona, se munkája, viszont alaposan kigyúrta magát a börtönben, és valamiből meg kell élnie. Vajon miből fog? És itt még nem is szűámoltuk hozzá a hosszú szabadságvesztés alatti személyiségtorzulást, a cellatársak hatását (a börtönben a bűnözők legtöbbször nem a jámborságot és a bűnbánatot tanulják el egymástól). Tehát ha egy ilyen gyilkost kiengednek, és heteken-hónapokon belül újra öl (netán nem is egyszer), akkor - nem ártatlan személyt "végzett ki" az igazságszolgáltatás, ha nem is közvetlenül, hanem mintegy "mandínerből"? Az áldozat ártatlansága aligha vitatható...

Vagyis az első, mellette szóló érv a társadalom lehető leghatékonyabb védelme az igazán elvetemült, közveszélyes bűnözőktől. A második: ezen védelem aránylag olcsó volta. A tényleges életfogytiglannal összevetve a kivégzés nem csupán olcsóbb: de a tényleges életfogytiglanra ítélt gyilkosok a börtönben is rendkívül veszélyesek mind rabtársaikra, mind az őrökre, sőt, sikeres szökés esetén mindenkire. Vesztenivalójuk elvégre nincsen, mert akármit tesznek, ha nincs halálbüntetés, legfeljebb még egyszer kiszabják rájuk az életfogytiglant, erre csak vállat vonnak... Abszurd, amikor itt-ott (USA) 978 év börtönt kap valaki, aztán szép precízen harmadolják is, és közlik vele, hogy már csak 432 évet kell ülnie. Nem hinném, hogy egy ilyen elítélt megijed annak lehetőségétől, hogy még 150 évet rávernek... Vagyis az életfogytiglan biztonságossága össze sem vethető a kivégzésével; és aligha kell precíz számítás annak belátásához, hogy egy mindenre elszánt fogoly 40-50 éven át történő magas készültségű őrzése sokszor annyi közpénzt visz el, mint a mégoly alapos és drága eljárás után kiszabott halálbüntetés és annak végrehajtása.

Járulékos érv, hogy ha az ártatlanság nagyon hosszú idő után derül ki, akkor már érdemben nem sok különbség van az elítélt szempontjából sem, hiszen ha vagy 30 év leülése után, hetvenévesen engedik el (a börtönnek megfelelő egészségi és pszichés állapotban), az ártatlanul letöltött éveket ugyancsak nem lehet neki visszaadni. Ha meg hamar kiderül, erre már a halálbüntetést máig sok államában fenntartó USA megtalálta a kompromisszumos megoldást: legalább 10 évig, vagy tovább a "halálsoron", igen szigorú őrizetben tartják az elítéltet, és ezalatt hosszas eljárások folynak, hátha sikerül a bűnösségét kétségessé tenni (a mai gyakorlat szerint ha aránylag halvány kétségig eljut közben az ügye, a kivégzéstől megmenekül és börtönt kap, akár életfogytiglant, akár határozott idejűt).

A laikusok számára tetszetős érv a halálbüntetés mellett annak elrettentő ereje - nos, ez az érv alaptalan. Hacsak nem diktatúrai szinten, kis súlyú delictumokért is keményen osztják a kötelet... Amikor a legsúlyosabb emberölésekre tartják fenn a legsúlyosabb büntetést, annak elrettentő hatása a statisztikák tanúsága szerint gyakorlatilag nincsen. Az USA államaiban a halálbüntetés alkalmazása és a súlyos bűncselekmények gyakorisága nem mutat összefüggést: ott vannak a súlyos tettek, ahol sok a lepusztult városrész (ahol leginkább szegény és sokszor bűnöző életmódú etnikumok laknak - főleg négerek).

Foglaljuk össze - most tehát az én véleményem következik. Én a halálbüntetést szükségesnek tartom; egyszerűen azért, mert az igazán elvetemült gyilkosoktól a társadalmat úgy lehet a leghatékonyabban megvédeni, ha egyszer és mindenkorra elveszik tőlük az ismétlés lehetőségét. Azonkívül az "élethez való jog" az áldozatnak is megvolt, a gyilkos pedig ezt nem tartotta tiszteletben, így természetjogi szempontból nem követelheti a társadalomtól, hogy az ő élethez való jogát ezek után abszolútként kezelje. Rögzítem azt is, hogy csakis az emberhalállal járó, legsúlyosabb bűncselekmények tetteseit ítélném halálra, és csakis teljes, nagyfokú bűnösségi bizonyosság esetén.

Az ártatlanok justizmord miatti kivégzésének veszélye két módon csökkentendő. Egyrészt a halálítéletre irányuló eljárásban nem teljesen szabad, hanem részben kötött bizonyítási rendszert kell bevezetni ("smoking gun evidence" - azaz "a füstölgő pisztoly tanúbizonysága" az amerikai jogban). A beismerő vallomás semmi esetre sem lehet kivégzés alapja; és a modern kriminológia minden technikai lehetőségét be kell vetni az objektív bizonyítás érdekében, a DNS-vizsgálattól a bűnjelek gázkromatográfiás, elektronmikroszkópos elemzéséig.

Ebben az általam kívánt rendszerben a tettes elítélésa kétféle bizonyosság alapján történhet. Ha a kötött bizonyítási rendszer szerint nem bizonyítható be egzaktul a bűnösség, de a szabad bizonyítási rendszer szerint az még megáll és kétség nem merül fel, a tettes elítélendő, de nem halálra. Ha kötött bizonyítás mellett is bűnös, a halálos ítélet is kiszabható. Ugyanakkor a justizmord veszélyét csökkentené, hogy kb. 10 évig élve kéne tartani az illetőt (természetesen igen szigorú őrizetben, de ennyi még mindig olcsóbb, mint 40 év), mert az esetlegesen mégis téves ítéletek döntő többsége aránylag hamar kiderül.

A társadalom "bosszúállása" persze elítélhető, lehet tőle idegenkedni (mindaddig, amíg a gyilkos áldozata nem a halálbüntetést ellenzőjének szerettei közül kerül ki...), de tudomásul kell venni a természetjogi szimmetria iránti igényt is. Azt ugyanis ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a gyilkos áldozata semmit nem követett el, amiért halállal kellett volna lakolnia - ugyanakkor a gyilkos bizony megtette a legsúlyosabbat! Akkor miért tárja szét a társadalom a karját (mert ugyebár az áldozat se támasztható fel), mondván, hogy "senki életét nincs jogunk elvenni"? A gyilkos gazembernek van joga? Jó, ez nem jog, mert becsukják érte, de CSAK becsukják manapság. Holott súlyosabban sérti az élethez való jogot az ártatlan megölése, mint a gyilkos kivégzése, hiszen ő ugyanezt a jogát az öléssel eljátszotta!

Már azt is olvastam konzervatív blogokon, hogy az éghajlatváltozásról beszélni PC duma, de azért mégis... Aki nem tudná: szőlősgazda vagyok, 6 tőke Bianca erejéig. Fiatal tőkék még, csak 8 évesek, de tavaly már 23 liter bort adtak. A Bianca rezisztens, interspecifikus fajta, nem sok gondozást igényel, termése enni is finom, bőtermő, erélyes növekedésű, betegségellenálló.

Szüretelni elvileg augusztus legvégétől szeptember közepéig kell. Idén ehhez képest augusztus elején már olyan cukorfoka volt, hogy hatalmas madárkárt szenvedtem, mert Dunakesziben lévén nem tudtam riasztani a nyavalyásokat. A torkoskodók ezúttal főleg szarkák voltak (!), azok ellen a madárijesztő semmit se ér, egyetlen hatékony módszer lett volna: döglött szarkát kiakasztani, attól megijednek.

Végül 21-én szüreteltem le, de már töppedt fürtök is voltak, noha a Bianca nem aszúsodik. Nem mértem mustfokot, de ilyen édes szőlőm még sose volt... Két napon belül olyan zajos erjedés kezdődött az üvegballonban, hogy a kotyogó szabályosan pörgött a tetején, mint bab a fazékban... Nagy baj azért nincs, mert van vagy 16 liter színmust és 6-7 liter présmust most is, úgyhogy 20 liter bor kijön majd belőle. Ha a nyavalyás szarkák nem szedték volna le a felét, a rekord megdőlhetett volna...

Otthon Kékfrankos, Zalagyöngye és még valami (eddig nem azonosított) fajta van: akár már most le lehetne szedni, holott a Kékfrankos szeptember végén, október elején érik normálisan. Hát, ha ez nem extrém eltérés a megszokott időtől, akkor semmi sem az. Mint ahogy az augusztus 20-i koraőszi lehűlés is elmaradt: máig sincs hajnali hideg-hűvös, és kérdés, hogy októberben nem lesz-e megint vagy 30 fok?

Mindkét oldali politikai "elitünk" - már ha az óvoda középcsoportjának szellemi színvonalának dukál ez a meghatározás - a napokban ugyancsak rákapcsolt a parlamenti Fekete Péter-játékra: az elhatárolódás-követelésre. A Magyar Gárda remek alkalmat adott a ballibeknek egy kis elhatárolósdira és burkolt-burkolatlan fasisztázásra; a bónuszt az vette el tőlük, hogy Kapafogú Kókadtagyú János lazán küldött egy erélyes virtuális tökönrúgást a határon túliaknak, egyszemélyben obligón kívülinek nyilvánítva az autonómiatörekvéseket. Így a félidei eredmény elhatárolósdiban 1-1: a segédpontokat meg lehetett szerezni Horn Gyufa sokadik felemlegetésével, illetve az antifasiszta nyögdíjasok rendezvényén megjelenő Tomcat elleni atrocitással. Némi antiszemitázás balról, amire a Fidesz látszólag taktikusan előre válaszolt, a zsidó szervezeteknek küldött levéllel (kiváltva nagy okosan a nem zörög a haraszt-effektust...).

Ez az Abszurdisztán kész katasztrófa. Lassan másról se szól a politika, mint elhatárolósdiról. Határolódj el a szélsőjobbtól/a szélsőbaltól, az antiszemitizmustól, a rasszizmustól, és a nagynénikédtől is, ha netán gyerekkorában egyszer cukrot lopott a boltban. A legjobb, hogy a technika látszólag briliáns! Ha a célszemély hajlandó elhatárolódni, akkor az a/ verzió szerint később bármilyen necces megnyilvánulás esetén lehetr ordítani, hogy hazudott; b/ esetben meg azonnal rá lehet fogni, hogy egyrészt nem határolódott el elég őszintén és határozottan, másrészt ott a vaj a kalapja alatt, ha egyáltalán szükségesnek tartotta eleget tenni a felszólításnak. Ha viszont nem határolódik el az ipse/párt, még jobb: harsányan lehet ordítani, hogy az adott szélsőség híve, fasiszta, bolsevik, stb. (ez a technika azért alapvetően a baloldal fegyvere).

Ráadásul az elhatárolódás-követelés a támadótól semmi munkát sem igényel, csak a rádióban a hírek egyszeri, felületes meghallgatását! Biztosan van valami esemény, amihez szélsőségességet lehet kötni, és akkor már indulhat is a roham. Munka, teljesítmény szükségtelen, a média ugrik rá, szerepelni lehet - mennyivel faszább így politizálni, mint mondjuk kijavítani a Büntető Törvénykönyvet?! Különösen az induláskori attitűdjét totálisan feladó-megfordító SZDSZ foglal magában egy sereg elhatárolódás-lovagot, Kókadttól Kunczogó Marhahúson át Gusztustalan Gusztos Péterig, minden buzik és füvesek legfőbb gyámoláig. Hát igen: akinek sajtója van, de munkakedve nincs, annak ez a legjobb technika, hogy szó legyen róla.

A kérdés csak az, hogy a választók meddig vevők a demagógia ezen ritka lapos és harmatgyenge formájára? Előbb-utóbb a polgárok többsége csak rájön, hogy az elhatárolódtatók voltaképpen a legolcsóbb politikai kóklerek - kár, hogy a jobboldal épp most húzza elő ezt a fegyvert, amikor alighanem a választók töke azért lassan csak megtelik vele.

Ha én lennék Orbán Viktor (akkor a Fidesz nyert volna már 2002-ben is, de ezt hagyjuk), az ósdi elhatárolósdit egyszer és mindenkorra azzal intézném el, hogy "Hony soit qui mal y pense."-feliratú táblát csináltatnék, és minden egyes ilyen követelésnél rámutatnék. Ez amúgy a Térdszalagrend jelmondata, és valami olyasmit jelent, hogy az a rossz, aki itt rosszra gondol (avagy átkozott legyen, a fene se tudja az ófranciát lefordítani, újfranciául se értek egy szót se). Egy-két évnyi következetes nem válaszolással a provokálók kedvét el lehetne venni. Ami a nehezebb: ezt a "fegyvert" visszafelé se illik alkalmazni. Az elhatárolódás-igények döntő többsége magától értetődő: voltaképp a Fidesz se gondolja komolyan, hogy az MSZP-nek, mint pártnak köze volna a Tomcat biciklijét földhözvágó cigányoid alakhoz (még akkor is, ha az netán MSZP-tag, biztosan nem pártutasításra tette). Ugyanakkor a baloldal is biztos legbelül magában abban, hogy a Fidesz nem a Magyar Gárdával akarja összeszedetni a magyar zsidókat, hogy aztán koncentrációs táborba vitesse - de olyan jólesik azért a köz előtt ezt sejttetni, ugye?

Egyszóval: be kéne fejezni, urak és elvtársak! Jó példával járok elöl: elhatárolódom mindazoktól,l akik bármikor, bámiért, bárkitől elhatárolódást követelnek!

Nem lehet kihagyni Veres Jánost és kedves kis családját, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye új hűbérurait: egyszerűen muszáj írni róluk. A Gyurcsány-kúrmány alatt gyakorlatilag természetes, hogy a Veres miniszter elvtárs által pártfogolt pályázatok megkapják azokat a milliárdokat, amiket többek között a kórházaktól vonnak el, de mindez nem elég. Ifjabb Veres hercegfiknek még a konkurrens büfés háromszázezre is kell. Sok kicsi sokra megy.

Most némi homok került a gépezetbe, hiszen felvétel készült a zsarolásról normális üzletmenetbe illő korrekt tárgyalásról. Sebaj. A rendőrség úgysem fog eljárást indítani a két ifjú hercegfi ellen, ha meg a megzsarolt ijedtre tárgyalt büfés sokat ugrál, majd kap a fejére - a szó szoros, avagy átvitt értelmében. Elvégre, mint tudjuk, némi fojtogatás, pofozás is a normális üzletmenet része.

Érdemes lesz megfogyelni a sajtót. A bemikrofonozott büfésről percek alatt ki fog derülni, hogy adócsaló, illetve maga is maffiamódszereket alkalmaz. Sőt, már az iskolában is puskázott. A vicc az, hogy alighanem mindez igaz is, bár más kérdés, hogy egy vállalkozó hogyan maradhat talpon ma Magyarországon adócsalás nélkül, illetve vajon milyen módszerekkel lehetne fennmaradni Veres-Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a helytartó és becses családja élet-halál ura? Erre persze egy lap se fog kitérni: a lényeg az lesz, hogy a büfés a gazember, Veres pedig nem fekete, hanem fehér - elvégre azt is megírta Stendhal, lehet választani. Annak idején mikor Tomcat került be, valahogy fel se merült a baloldali pártlapokban és párttévékben az ártatlanság vélelme - ez csak a hercegfiaknak dukál.

Hát, érdekes ország ez az Abszurdisztán. Ha Japánban kisiklik egy vonat, lemond a közlekedési miniszter. Azonnal, kéretlenül. Még jó, ha nem követ el harakirit, bár az is megeshet. Mikor az angol miniszter egy voltaképp ártatlan, kis törvénysértéssel segített egy havernak (és semmilyen milliárdok nem forognak eközben), mennie kellett, annak ellenére, hogy vakként nagyon szépen demonstrálta addig a kormányban a fogyatékosok esélyegyenlőségét. Ahol a demokrácia nem lózung, hanem tény, ott a közéleti szereplők feddhetetlensége a követelmény, és aki ennek nem felel meg, lapátra kerül.

Elég félelmetes, hogy semmilyen rendőri intézkedés nem történt és nem is fog történni a zsarolók, fojtogatók üzleti tárgyalók ellen: nálunk, Abszurdisztánban tavaly október 23. óta a jogállam totálisan relativizálódott. A hatalom berkein belül büntetés nem adható senkinek, eljárást se lehet indítani kormánytag rokonai ellen. Ugyanakkor rendőri kötelesség a kormány védelme bármi áron: értve ezalatt a megzsarolt hamisan vádoló, adócsaló, stb. (a nem kívánt rész törlendő) büfés életének teljes tönkretételét, esetleges börtönbe jutattását koholt vagy valós vádakkal. Adócsaló ugyanis ma Abszurdisztánban nem az, aki látszatcéget (Fittelina Kft.) hoz létre saját villája kacsaláb-kiépítésének adóelkerülésére, hanem akire központi utasításra rámászik az APEH. Kérdés, hogy ez a folyamat meddig fejlődik, és mennyire korrumpálódik össze a hatalom az erőszakszervezetekkel? Mert ha kellő mélységben összenőnek, akkor ezt a bagázst sehogy se lehet majd elzavarni, megtalálják a módját. Már eddig is ritka gyanúsak voltak a rendőrkastély-lövéses és hasonló provokációk: ugyan mi akadályoz meg egy totálisan erkölcstelen hatalmat abban, hogy akár vért is ontson, hogy székeit megtarthassa?

Nem ostobaság ám a bejáratott demokráciák politikusi feddhetetlenség iránti elvárása (még ha annyiszor le is bukik ott így is egy-egy politikai szereplő). Tegyük fel ugyanis - pusztán a gondolatkísérlet kedvéért - hogy Veres hercegfiak valóban a ma hullott hóhoz hasonlóan szeplőtelen erkölcsűek, és csupán a gazember büfés provokált és hazudozott. Egy dolog akkor is tény: a két ifjú herceg valamilyen üzleti viszonyban áll a maffiózó büféssel. No és akkor a kedves papa kinek az oldalára fog állni, ha valamilyen konfliktus tör ki köztük? És vajon milyen eszközökkel? Még véletlenül se veszi igénybe a politikai hatalmát, ugyebár?

Józan ember aligha vonja kétségbe, hogy a fenti kérdésekre aligha adható megnyugtató válasz. Veresnek egy bejáratott, működő demokráciában mennie kellene, azonnal és minden nyekergés nélkül. Itt meg az lesz a vége, hogy pert nyer majd, mosolygó hercegfiaival karöltve emelt fővel távozik a bíróságról; az ítélet indoklásában ott szerepel majd, hogy büntetőeljárás sem indult a hercegfiak ellen bűncselekmény alapos gyanúja hiányában - és a bíróság nem fogja észrevenni, hogy ma már nem az ellen indul büntetőeljárás, aki zsarol vagy lop, hanem csak az ellen, aki mindezt a kormány beleegyezése, segítsége nélkül teszi.

Veres miniszter maffiakapcsolatú fiaival és kétes külföldi partnereivel egyértelmű nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Na de idézzük a klasszikusokat arról az oldalról: "Na és?"

Újabb újsághír: levették a Székelyföld határán kitett háromnyelvű plusz rovásírásos táblákat. A románoknak nem tetszett, így aztán hiába gyakori "kormány"párt az RMDSZ, tábla repült, kész, viszontlátásra.

Hivatalos magyar reakció? Szóljon, aki látta! Markó Béla pampogott kicsit, hogy mekkora hibát követtek el a jaj de nagyon nem EU-konform románok, aztán annyi. Sebaj, mehet Gyurcsány is majd Trianonra koccintani, mint dicső elődje, a levitézlett D-209, hátha akkor majd kap némi biztatást, hogy mikorra az utolsó székely is kihal onnan, akkor talán múzeumi jelleggel visszateszik a táblát.

A szerbiai magyarverések, a Malina Hedvig-ügy, de vehetjük az amerikai vízum kérdését is: csak ismételhetném magam, a magyar külpolitika ugyanis a dioxinos guargumival lágyított fos keménységével csapott oda minden egyes alkalommal. A furcsa az, hogy ki tudja miért, de az Antall, illetve Orbán vezette kormányok is gyakorlatilag hasonlóan harmatosan védték a magyar érdekeket. Hogy például korábban bejutott EU-tagként a román tagfelvételt a magyar kisebbség helyzetének korrekt rendezéséhez kötötte volna bármelyik kormány? Kérem, ehhez tökösnek kellett volna lenni!

Tulajdonképpen amilyen offenzív (bár sokszor visszahőkölő és olykor indokolatlanul óvatóssá váló) volt a revíziós magyar külpolitika a két háború között, olyan példátlanul puhány 1945 óta. A kommunista időkben sem volt ez másképp: emlékezzünk vissza, mekkora várakozás fűződött a Ceauschwitztől kikönyörgött csúcstalálkozóhoz, amikor a falurombolási program elkezdődött, és mekkora orrot kapott az akkori magyar vezetés, amikor a román gazember közölte velük, hogy román belügyekről eleve nem tárgyal...

Az Antall-kormánynak is első dolga volt alapszerződéseket kötni és a határok megváltoztathatatlanságát a Trianon-haszonélvező szomszédok számára garantálni úgy, hogy azért lényegében semmit se kaptunk cserébe. Se mi, sem a kinti magyar kisebbség. A kisebbségi jogokra vonatkozó alapszerződési passzusok papírrongyok, soha senki nem vette azokat komolyan.

Másik érdekes eset volt, amikor a Dunát elterelték, méghozzá éppen október 23-án, egy külön extra sértést küldve Magyarországnak. Nos, aki nem tudná: a magyar-csehszlovák határt a II. világháborút lezáró békék a Duna sodorvonalába, más néven a hajóút közepébe tették. Miután a tótok a hajóutat átvitték az üzemvízcsatornába, a fő vízhozammal együtt, nehéz lett volna nemzetközi jogi ellenérvet találni az ellen, hogy abban a pillanatban a magyar hadsereg előrenyomuljon a csatornáig, mondván, hogy ott az új határ. Mellesleg: a Tiszánál, Drávánál eleve gyakoriak a folyó mederváltozásai miatti határkorrekciók; továbbá: a Duna egyoldalú elterelését Hága jogtalannak mondta ki. Háború lett volna? Nem valószínű, de hogy most nem a vízhozam 10-20 %-a jutna nekünk (és soha nem 50, mint ahogy a hágai döntés előírta volna), az bizonyos. A tótok nem szívbajosak, az ő hadgyakorlataik ma is a Dunán vagy az Ipolyon történő átkelést és Magyarország lerohanását modellezik... Zavar ez valakit? Náluk senkit (na jó, talán a kisebbségi magyarokat), nálunk meg erről inkább nem beszélnek. A kormány főleg nem, de az ellenzék sem...

Az óvatos antinacionalisták érvelhetnek a kisantant állandó veszélyével, újraéledésével, és mondhatják, hogy a magyar ultratoleráns (avagy szerintem: hígított fos-erejű) külpolitika egy kicsi, gyenge ország önvédelme az ellenséges szomszédokkal szemben. Most nem is a nemzeti büszkeség oldaláról közelítem meg a dolgot, mert az szubjektív. A következő kérdést kell feltenni: A GYENGE, ERÉLYTELEN, ÉRDEMI ÉRDEKVÉDELMET SOHA EL NEM LÁTÓ, MAGYAR JOGOKRÓL RENDRE LEMONDÓ KÜLPOLIIKA VAJON MENNYIRE VOLT EREDMÉNYES AZ UTOLSÓ 60 ÉVBEN? JAVULT ETTŐL A MAGYAR KISEBBSÉGEK HELYZETE, ILLETVE MAGYARORSZÁG NEMZETKÖZI SZEMPONTBÓL SIKERESEBB VOLT-E, MINT KORÁBBAN?

Az én válaszom: nem, nem és nem. Sőt. A magyar kisebbséget beolvasztják, darabolják, távozásra kényszerítik, verik, kiszorítják, Benes-dekrétumokkal gyalázzák máig is. A legszomorúbb, hogy a kisantant zsákmányolóinak nem éppen toleráns sovén agresszivitása igenis eredményes! Nézzük már meg, hogyan sikerült a korábbi etnikai arányokat a magyarok hátrányára változtatniuk! A legkeményebb elnyomás és jogfosztás bizony működik - ma még nem a falanszterben, hanem egy igazságtalan, farkastörvények által kormányzott világban élünk. Magyarországot pedig a nemzetközi közösség magasról leszarja. Az EU-val szemben nem sikerült érdekeinket megvédeni (a kisantant belépőinek annál inkább!), az USA akkor fogallkozik velünk, ha potya támaszpont kell, a kisantant pedig áll, él és virul, szó nincs arról, hogy seggnyaló külpolitikánk megbontotta volna.

Egyszóval: az erélytelen külpolitikát nem azért kell feladni, mert turbómagyar nemzeti öntudatunk követeli meg, hogy az asztalra csapjunk! Azért kell változtatni, mert 60 év szüntelenül záporozó pofonjai demonstrálják: ez az út csak a tüskebozótba, a pöcegödörhöz vezet... Játsszunk el a gondolattal: vízumkötelezettség az USA ellen, a Székelyföld-táblák levétele után a magyarországi román helységnévtáblák azonnali ledobatása, a Szulejmán-emlékmű és a szovjet "hősi" emlékművek beszántása, a szerbiai magyarverésekre válaszként pedig a szerb kisebbségiek elleni elnyomó intézkedések, illetve bármilyen magyarellenesség esetén az alapszerződések felmondása. Nem mind demokratikus, nem is mind esztétikus, ez tény. De a mai világban a gyengeséget senki se tiszteli, és aki itt harapásra tartja a torkát, az nem kegyelmet kap, mint a valódi farkasoknál, hanem röhögve átharapják neki. Az a szép a diplomáciában, hogy a viszonosság elve eléggé elfogadott, tehát ha minden magyarellenes sértést megtorlunk valahogyan, előbb-utóbb meggondolnák, hogy belénk törölgessék a lábukat, akár Szerbiáról, akár a világ főcsendőréről van szó... Mindig azt csesztetik, aki hagyja magát! Vegyük észre, hogy a nemzeti érdekeikért kőkeményen kiálló országok se sodródnak naponta háborúba (sőt, olykor egyáltalán nem), így elvész az utolsó érv is, amivel a balliberálisok rémisztgethetnek. Románia még az oroszokkal-ukránokkal is szembeszállt Moldova ügyeiben, és hogy, hogy nem, nem tiporták el, sőt, jó esélye van arra, hogy előbb-utóbb bekebelezze Moldovát. Koszovó felosztása küszöbön áll, úgyhogy Európában lassan bekövetkeznek a határváltozások is. Ha így folytatjuk, a Tisza Szolnoknál is határfolyó lesz...

Nem tudom, ki hogyan emlékszik: de augusztus 20-án mindig gyönyörű idő szokott lenni. Verőfényes tisztavatás, aztán zavartalan parádé és az esti tűzijáték. Évtizedeken át. Egészen 2006-ig, amikor sistergős viharfront verte szét a tűzijátékot, a felkészületlen kormány hibái miatt halálos áldozatokat is követelve. Gyorsan rá is fogták a meteorológusokra, polgári védelemre, franckarikára - csak éppen az akkor is intézkedni jogosult (de semmit sem tevő) Gál J. Zoltán maradt fehér, mint a hipózott szar. Neki nem is szabad eltűnni a politikából, hiszen végzettsége nincs, másra így nem alkalmas szegényke, nem csoda, hogy vigyáznak idősb Gál Hajdani Gumibotoztató Zoltán kis pulyájára. Milyen okos feje lehet, ha a papa hátszelével nem tellett egy diplomára...

A kúrmány most se tagadta meg elképesztő cinizmusát: idén teljhatalommal ruházták fel ugyanazt a Gál Jajdehülye Zoltánt, aki tavaly is elkúrta. Tulajdonképpen a kormányfő gyakorlatában a dolog elkúrása garancia arra, hogy még egyszer megpróbálhassa valaki ugyanazt - elvégre Gyurcsány maga is ezt tette... Kár, hogy az állatkísérleteket is rajtunk végzik, nem magukon, így az elkúrások szenvedő alanyai is mi vagyunk.

Nos, Szent István 2007-ben újabb kemény figyelmeztetést adott! Másodszor is pocsék idő, heves zivatarok közepette ünnepeltünk; a Szent Jobb-körmenet azonban elmaradt, mert olyan égiháború kerekedett, hogy a szent kezet nem volt bátorságos kihozni a Szent István Bazilikából. Mi ez a két vihar, ha nem égi jel? Az országépítő szent király ünnepe 2006 óta "elsújtád villámidat dörgő fellegedben" mottóval zajlik: de hát hogyan tűrné békén az ezeréves országalapító a mai hazug országszétverő, globalizáló, nemzetrontó tolvaj hazug csirkefogót, akit Gyurcsány Ferencnek kellene hívni a bűnügyi nyilvántartóban? Hogyan viselhetné el Szent Istvánunk a mennyben, hogy itt lent róla és bármilyen fennkölt ünnepről hőzöngjön az a gazember, aki lopott, csalt, hazudott, és még nem átall minket adózási fegyelemre biztatni? A minimum, hogy villámokkal, ítéletidővel jelzi a szent király: ebben az országban 2006 óta semmi sincs rendben, és bitorló ül a trónon...

Én alapvetően materialista voltam elég sokáig. Még most se vagyok igazi hívő, inkább csak keresem a hitet. De az efféle jelenségek egyre jobban meggyőznek... Isten és az ő szentjei nem tűrik már soká ezt a vérszívó alattomos csőcseléket, akik fogukat Magyarország szívéig próbálják bemélyeszteni!