Tekintettel arra, hogy politikai, jogi, egyéb témákat is sűrűn szétoffoltatok a homoszexualitás megvitatásával, eleget teszek az olvasói igénynek, és posztot írok erről is - már csak azért is, mert hasonló tárgyú posztokban magam is sűrűn kifejtettem a véleményemet komment formájában, hát ideje összeszedni a gondolataimat.
A legfontosabb: a homoszexualitás nem természetes és nem normális. Az, hogy korábbi üldöztetése, majd betegségként kezelt épphogy eltűrése mára jogi toleranciává és gyakorlati egyenjogúsággá fajult avagy fejlődött (kinek-kinek ahogy szereti), nem teszi a dolgot normálisabbá. Ez egy szexuális eltévelyedés, amely alapformájában (ha nem jár erőszakkal) azért nem üldözendő, mert az ezzel sújtott emberek egyáltalán nem tehetnek arról, hogy milyenek, hiszen a homárságot senki se választja (kivéve egy-két művészvilágbeli divatból-buzit, akik nem számítanak). Ugyanakkor a természetes heteroszexualitással nem egyenrangú, és ne is legyen teljesen egyenjogú, hiszen a kétneműség és a kétnemű szexualitás alapértelmét, a fajfenntartást nem valósítja meg. Különösen visszatetsző, amikor aktivista buzeránsok épp a szaporodás hiányával érvelve éteri magasságúnak nyilvánítják a buzik kapcsolatát, holott az valójában inkább önző, hiszen kifejezetten és csak örömszerzésre irányul, de az utódneveléssel járó kötelezettségek, a terhesség kihordása és hasonlók elvállalása nélkül.
Kétségtelen, hogy ma technikai lehetőség van arra, hogy a homoszexuálisokat is mesterséges úton szaporítsák; elvileg csak pénz kérdése volna a emberi szaporodás teljes elválasztása a férfi-nő nemi aktustól (anyaméhre szükség van ma is, csak a megtermékenyítés és embrióbeültetés oldható meg művileg). Az erre hivatkozás kiadós csúsztatás: akár Isten rendelése, akár a természet törvénye a kétneműség, a célja a természetes és kitűnően megkonstruált szaporodás biztosítása volt. Tehát ami elvileg lehetséges, az egyáltalán nem kívánatos: a mesterséges megtermékenyítési praktikáknak meg kell maradni a meddőségkezelésben, és nem szabad ezeket a buzik politikai-jogi igényeinek kiszolgáltatni!
Előre bocsátom, hogy elvi okból nem nevezem "melegnek" a férfi homoszexuálisokat. Ennek a szónak a természetes jelentésében ugyanis ez nincs benne. Ez egy "politikailag korrekt" terminus, melyet a különböző homo-érdekvédők gyakorlatilag violens módon, a többségi nyelvhasználatot (amely alatt most a beszéd céljára történő értendő...) megerőszakolva passzíroztak bele a magyar nyelvbe. Ugyanezért nem mondom azt sem soha, hogy "roma", mert az meg a cigányok részéről megjelenő hasonló kényszer, melynek nem vagyok hajlandó eleget tenni (arról nem is beszélve, hogy a roma embert jelent, vagyis egyfajta ellentétes irányú változata a gójnak: csak a cigány az igazi ember, a többi valami más). Maradjunk hivatalos használatra a homoszexuális, leszbikus (nőknél), magánjelleggel a homokos, homár vagy buzi szavaknál. Hogy ez sértő? Lehet. De, az ég szerelmére, miért is kellene nekem elismerően-toleránsan nyilatkozni azokról, akik közül a harci változatokat mélységesen elítélem, a többit pedig alapvetően sajnálom, de nem akarok velük közösséget vállalni?!
A homokossággal kapcsolatos mai harcok alapvetően egyfajta magyar társadalmi mazochizmust testesítenek meg - nem véletlenül, mert az ilyen-olyan devianciák jogokkal történő felruházása manapság világszerte divatos, legalábbis a világ demokratikusabbik részeiben.
Olyan dolgokról akarok írni, melyek a vegytiszta politikai-jogi harci posztokból ezért-azért kimaradnak. Az első a férfi buzik és a női leszbikusok markáns "jogkövetelési különbsége"! A férfibuzik agresszivitása sokkal erősebb, elfogadottságuk viszont töredéke a leszbikusokénak. Ha két nő egymáshoz bújik - akár egyértelmű szexuális jelleggel - azon nagyon kevesen botránkoznak meg, a férfiak számára ez még vonzó is. A nőknél talán a hajlam is nagyobb erre (kifejezetten biszexualitásként!): annak idején, amikor munkahelyemre behordtak a kollégák ilyen-olyan magazinokat, melyben a valóságshow-szereplőkket faggatták a bulvárújsággyártók, a lányok több mint fele úgy nyilatkozott, hogy esetleg kipróbálná, vagy ki is próbálja a dolgot. Fiúknál ez nemigen fordult elő. Jó, lehet, hogy ez a magamutogatásra hajlamosak extremitása, de bizalmasabb ismerősök körében szerzett adataim ugyanezt mutatják.
Látványos a különbség a "szolídabb" leszbikus érintkezés és a masszív homokos műveletek között: nőknél elég ritka a férfias, netán műpéniszt használó (voltaképpen hetero aktust mímelő) leszbikus szex, sokkal inkább a simogatós-nyalakodós kényeztetés jellemző, míg férfiak esetében a buzik gyakorlatilag "szabályos" aktust mutatnak be leginkább, csak hüvely híján farba.
A leszbikus párok együttélése gyakorlatilag a környezetük részéről általában problémamentes. Két "barátnő" együttlakása, ha nem tüntetnek azzal, hogy szeretők is, nemigen szúr szemet. Ugyanakkor két buzi férfi együttélése előbb-utóbb akkor is sustorgás tárgya lesz, ha a lehető legdisztingváltabbak, így számukra ez nagyobb nehézséget jelent.
Kérdéses számomra, hogy a férfibuzik (egy részének) erélyes aktivista-jogkövetelő magatartása az elfogadottság hiányából eredő nehézségek következménye, avagy ettől független? Ugyanakkor az viszont teljességgel bizonyos, hogy az "aktivista buzeránsok" fellépései, erőszakos követelőzése, helyenként provokatív tüntetése a heteroszexuális többség konzervatívabb felének erélyes ellenszenvét váltja ki, sőt, az egyszerűbbekből olykor tevőleges, reaktív erőszakot is (buziverés). Megjegyzendő, bár a liberális jogkövetelők ezt erősen támadni fogják: sokszor az "aktivista buzeránsok" ezzel számolnak is, és egyfajta haszon-kockázat elven megveretésükig elviszik a provokatív akciókat (lásd: papnak öltözve, Biblia-szerű könyvvel végzett, nyilvános, igen sokakat durván sértő maszturbáció a legutóbbi buzifelvonuláson). Több ilyen aktivista néhány pofont sem tart túlzott árnak a médiában elérhető támogatás hasznáért, mert úgy vélik, hogy jogkövetelő céljaik így gyorsabban elérhetőek. Igazán kemény erőszaktól ma Magyarországon általában nem kell tartaniuk, így ez a taktika használható.
A másik, szinte sosem tárgyalt kérdés a biszexualitás nagyon is valós kérdése. A homokosok jogvédői ugyanis az érveikből szándékosan száműzik ezt a problémát. Ha a homoszexualitás egyfajta ismeretlen okból kialakuló, fix eltérés lenne, a radikális jogkövetelőkkel szemben (a büntetendőnek vagy betegségnek nyilvánító definíciók feladása után) nem sok érv maradna. Ezért az aktivista buzeránsok a biszexualitásról sosem beszélnek. Az orvosi valóság azonban az, hogy vannak eleve, ki tudja, miért homoszexuálisnak fejlődő emberek, akiket az ellentétes nem totálisan hidegen hagy - de náluk talán még többen vannak az ilyen-olyan mértékben átmeneti biszexek, akik többé-kevésbé saját nemükhöz IS vonzódnak. Nos, az ő esetükben a homárság szabad propagálása és intenzív jogvédelme elvezet oda, hogy könnyebben kerülnek olyan helyzetbe, ahol a buziság felé fixálódik a beállítottságuk. Ilyen (nem jogvédő okból) pl. bebörtönöztetés is: sokszor a bekerülő férj csak látens biszex volt, de bent masszív buzi lesz belőle, és szabadulása után ezért nem talál vissza a családjába, még ha meg is várták volna.
A buzipártiak csalóka érvei (magam is szembekerültem ilyennel) a vonatkozó ENSZ- és WHO-döntések, melyek a dolog betegség voltát immár tagadják. Szívesen hivatkoznak a többségi elvre, meg arra, hogy egy-egy konzervatív. netán vallásos ember véleménye a "nemzetek összességének" nagy súlyú véleményével szemben nem mérvadó. Nos, ez a ravasz taktika voltaképpen csak kicsinyes: általában alkalmazója vitaképtelenségét, érvelési gyengeségét takarja. Kérdés ugyanis, hogy a buzikat elfogadó döntések orvosi-tudományos avagy politikai-emberi jogi jellegűek? Masszívan az utóbbiaknak látszanak: az is felvethető, hogy akkor vajon korábban, amikor bűncselekménynek, majd amikor betegségnek tartotta ezt a közmegegyezés, akkor is igaza volt-e a közvéleménynek, avagy csak mostanra lett az emberiség ennyire okos (illetve, hogy nem lesz-e 20-30 év múlva még okosabb, és rájön, hogy homokosnak lenni mégis természetellenes, és nem jár emiatt védelem meg a normálisokéval azonos jog)... Az emberi "többségi" döntéseknél csak a zivatarfelhők alakja változik gyorsabban olykor... Arról nem is beszélve, hogy az ENSZ-ben a kormányok valódi felhatalmazás nélkül szavaztak: erről az egyes országokban se népszavazást nem tartottak, se kampánytéma nem szokott lenni, így minden kormány csakis saját magát képviselte általában, amikor erről nemzetközi döntést hozott, nem pedig országa lakosságának véleményét. A WHO meg majd hülye lesz nem alkalmazkodni a "gazdaszervezet" politikai áramlataihoz, hiszen nem más, mint az ENSZ szakosított szerve, onnan jön a pénz is neki...
Ide csatlakozik az Alkotmánybíróság egy kifejezetten rossz döntése. A Btk. korábban büntette a "természet elleni fajtalanságot": ha felnőtt egy fiatalkorúval (14-18, annak beleegyezésével) homoszexelt, a felnőttet büntette a törvény. Az AB ezt főleg nemzetközi jogi analógiák nyomán azért lőtte ki, mert ha a heteroszex és homoszex egyenrangú, akkor nem szabad korhatári különbséget tenni. Ez az érvelés ott hibás, hogy valójában nem egyenrangú a kettő! A tényállás mégis rossz volt, de más okból. Nevezetesen azért, mert a védett, úgynevezett jogi tárgy itt az ifjúság egészséges nemi fejlődése volt. Namármost a törvény automatikusan a felnőttet büntette: akkor is, ha a fiatalkorú már fixált buzi volt (vagyis az ő nemi fejlődése szempontjából semmit se számított az aktus), a felnőtt meg csak biszex, tehát tulajdonképp épp a tettes volt valójában a sértett, hiszen a biszex fél nemi fejlődését befolyásolhatta hátrányosan a cselekmény. Az is mindegy volt, hogy ki kezdeményezett - tehát bizony, olykor a sértett került be a sittre...
A másik tetszetős érv, hogy "az állatok közt is előfordul (ez igaz), tehát természetes dolog". Hát, ez nagy szamárság. Állatok között is bizony, előfordul ennél durvább deviancia is (még nekrofíliát is észleltek a közelmúltban) - csakhogy az állatvilágban a normális egyedek éppenséggel nem nevezhetőek toleránsnak a különböző devianciákkal szemben; sőt, a faj egészének minőségét még a csupán beteg vagy gyengülő, idős példányok kirekesztésével, megölésével is védik. Hja, az állatok is csak fasiszták: ott a létért való küzdelem nem engedi a gyengék, a fajt rontó egyedek megmaradását... Én magam láttam pedofil macskát, amely a háromhónapos kismacskát akarta meghágni, többször is, holott az természetszerűen nem tüzelt, és fele akkora se volt a felnőtthöz képest. Akkor a természettel érvelők akár az emberi pedofíliát is támogathatnák... A természetben ugyebár sok fajnál előfordul a szerelmi vetélkedésben rutinszerűen elkövetett gyilkosság, talán ez is legyen jogszerű embernél is?
A mai aktivista buzikövetelések: polgári házasság (egyházi még szerencsére nem...), szabad gyereknevelés, vagyonközösség. Azt állítják, hogy a heteroszexuálisokhoz képest joghátrányban vannak. Indokoltak ezek a követelések, és van tényleges joghátrány?
Alapvetően a válasz NEM. Ma az élettársi kapcsolat nyitva áll a homárok előtt; bár a törvények hallgatólagosan a különneműeket tekintik élettársnak, de sokszor ezt a jogszabály meg se fogalmazta kimondva (már azért sem, mert természetesnek tekintette ezt mindenki). Éppen ezen fogalmazási hiányosság miatt a mai egyenjogúsító attitűd nem is nagyon igényel jogszabálymódosításokat, egyszerűen elég a bírói gyakorlatban is elismerni a homokosok élettársi viszonyát. A vagyoni problémák saját közös gyerek híján egyszerűen, és a polgári jog szerződési szabadsága ma is megengedi a vagyonközösségi szerződést, akár ügyvéd vagy közjegyző előtt kötve.
A gyermeknevelés már keményebb kérdés. A bizonytalan szexualitás átfordíthatósága, illetve a családi minta követendő példájának ereje erősen ellenjavallja azt, hogy a buzik, leszbikusok engedélyt kapjanak örökbefogadásra (sajnos, nálunk néhány éve épp a ritka ocsmány Terry Black-ügy törte meg a jeget...). Én ebben a kérdésben magamhoz képest kissé megengedőbb vagyok: igen szigorú és részletes (pszichológiára is kiterjedő) előzetes vizsgálat után az alkalmasnak talált homo párok örökbefogadását és gyermeknevelését megengedném, de kizárólag ellenkező nemű gyermekre: vagyis leszbikusok csak fiút, buzik csak lányt nevelhetnének. Így egyrészt a saját minta átadásának veszélye csökkenne, nemkülönben a Woody Allen-jelenségé is (aki ugyan nem buzi, viszont elcsábította saját nevelt lányát...). Az ugyanis szomorú tény, hogy nem kizárt, hogy sok olyan gyermek van ma Magyarországon, akik még egy ilyen "párnál" is jobb helyen lennének, mint saját családjukban avagy a nevelőotthonban.
Csakis örökbefogadás jöhetne szóba: a "béranya" és hasonló megoldások a vér szerinti és a nevelőszülők sűrű konfliktusai miatt elvetendőek. Ismét hangsúlyozom, nagyon szigorú alkalmassági vizsgálatot kéne tartani - ez megkövetelné azt is, hogy ezen kérdésben a homokosok kevesebb joga deklaráltassék és általuk is elfogadtassék: épp a természetes és természetellenes közti különbség okán-jogán.
A házasság pedig elvetendő! Provokatív, fölösleges; élettársi kapcsolattal a jogegyenlőség már adott, hiszen a családjogi törvény ezt a házassággal gyakorlatilag egyenrangúnak elfogadja. A házasság férfi és nő szövetsége. Nem buziké. A vallásos embereket mélyen sérti a buziházasság gondolata: és ha akár csak 10% is ez a társadalomban, még mindig több ez, mint a homár-populáció. A nem vallásos heteroszexuálisok többségének is erősen visszatetsző a gondolat, hogy Józsi és Béla házaspár legyen... Néhány ezer éves hagyományt egy meglehetősen kisarányú (szerencsére...) kisebbség kedvéért nem szabad kihajítani az ablakon.
A problémát az okozza, hogy néhány vezérbuzinak soha semmi nem lesz elég. A többségi társadalom védekezésben-visszavonulásban van: ha most pl. az élettársi kapcsolatot deklarálva, teljes vagyonjogi azonossággal ünnepélyesen megkapnák (mint említettem, e jogok, ha ünnepélyesség nélkül is, már gyakorlatilag a buzik birtokában vannak!), akkor is volna néhány farkát Bibliába verő provokátor, aki tovább követelőzne. Márpedig a végszó csak az lehet, hogy Isten (vagy a természet) azért találta ki a kétneműséget, hogy eszerint éljünk, és ha valakinek ez nem megy, hát örüljön, hogy saját útján járhat, de ne akarja a ferde utat egyenesnek átkeresztelni... Amíg a buzik részéről nem hála és önmérséklet, hanem újabb és újabb követelések érkeznek, béke nem lesz. Én elvárom tőlük, hogy szépen, csendesen, a többieket nem provokálva éljenek azon jogokkal, amelyek már ma is bőségesen megadnak nekik annyit, amennyit hajlamuk ferdeségéhez képest igazságosan meg lehet adni.
