Görénylyuk - ha büdös, ne panaszkodj!

Ha már írtam a Bosch ritka úrias hibajavításáról, akkor ide kívánkozik a másik véglet is: ezt most a Pannon GSM testesítette meg. Ekkora ordenáré fasznak lenni - különösen ma, amikor a számhordozás, a szolgáltatócsere könnyedén végrehajtható - talán már ritkaság.

Történt, hogy nyáron a postás szabadsága alatt a helyettese enyhén szólva nem állt feladata magaslatán. Fontos levelek, számlák kötöttek ki jó esetben tíz házzal odébb, rossz esetben a szemetesben. Gyanús is volt, hogy mintha egyszer nem kaptam volna telefonszámlát a mobilra, de nem sokat törődtem vele: havi 2-4 ezer csak a számlám, aztán majd elküldik a következő hónapban - gondoltam naivan.

Ősszel standard postás visszatért (ő igen szereti a szeszt, de nagyon rendesen kézbesít, úgyhogy abszolút nem érdekel, hogy a postásbicikli alapjáraton a kocsma mellett parkol). A számlák jöttek rendesen, én fizettem rendesen. Hátralékról nem esett szó. Gondoltam, netán nincs is.

Gondoltam. Úgy tegnapelőttig, amikor egy híváskor a telefonom közölte velem, hogy a hívásaimat átmenetileg korlátozták befizetetlen számla miatt. Rohadjatok meg, mondtam erre: hát hol a hátralékértesítő, vagy miért nem küldtetek ki egy másik csekket???

Na de telefonos ügyfélszolgálattal nem szabad kezdeni: bementem hát egy Pannon-képviseletre, ahol rögtön megmondták, hogy augusztusban nem fizettem be egy horribilis, 4800 forintos számlát. Jó, kifizetem - és úgy tettem, mégpedig tegnap déltájban. Megkérdeztem, hogy akkor most vajon visszakapcsolnak? Hogyne, elvileg 24 órán, gyakorlatilag néhány percen belül. Jó.

Ma délben a telefonból továbbra is a géphang szólt: hívás korlátozva. Irány újra (egy másik) ügyfélszolgálat, immár a befizetési bizonylattal felfegyverkezve. Nő klikkel, megnéz - én meg odalököm neki a telefonomat (immár kellően dühösen): hívjon vele valakit, ha tud, vazze!

Ekkor kezdtek kiderülni az érdekességek. A számomat engedtem betenni az önkormányzat flottájába (mert így a kollégákat ingyen lehet hívni, és a többi is olcsóbb). Papíron az önkormányzat a tulajdonos, de én vagyok a számlafizető. Az önkormányzat továbbá kiemelt ügyfél. Elvileg azt gondolhatná bárki, hogy a kiemelt ügyfélnek kiemelt figyelem jár. A Pannonnál másképp gondolják: kiemelt fokozatú kibaszást rendszeresítettek a VIP-partnerek részére...

A következőket tudtam meg a nem túl értelmes, viszont igen ostoba ügyintézőtől (minden második kérdésre a főnökéhez futkosott; bár nem volt szőke, de a szájában mégis fényszóróként világított a Negró cukor...).

1/ Ha az önkormányzat a szám tulajdonosa, akkor ő azt nem tudja megnézni, miért nem kapcsolták vissza; forduljak az ottani kapcsolattartóhoz (első számú lerázási manőver). Erre közöltem vele, hogy legfeljebb azután, hogy jegyzőkönyveztük: a visszakapcsolás nem történt meg, ők meg elhajtottak. Arra a kérdésre, hogy miért az önkormányzatnak kell a visszakapcsolásról intézkednie, hiszen a Pannon tiltott le, értelmes válasz nem érkezett...

2/ Hívjam a telefonos ügyfélszolgálatot (mármint azt, ahol soha élő emberrel nem lehet beszélni). Felvetésemre, hogy akkor mi a fasznak ez az iroda, megint széttárt karok, kényszeredett mosoly és nagyon buta arc volt a válasz.

3/ Lehet, hogy valaki más is tartozik az önkormányzatnál, és akkor addig nem kapcsolnak talán vissza, amíg mindenki nem fizetett (vagyis hiába vagyok én a számlafizető, egyetemleges - teljesen jogtalan - felelősségem van minden más számlafizetőért???). Igaz, hogy ezt ők is csak találgatás szintjén vetették fel; sokat tudnak alighanem saját gyakorlatukról...

Na, amikor a főnök se tudott jobbat, hogy telefonáljak az ügyfélszolgálatnak, a székben elterpeszkedve közöltem velük, hogy rendben, de ne gondolják, hogy kimegyek innen, amíg el nem intézik az ügyet. Mintegy tíz percnyi papagájozás után valahogy becsaltak egy élőlényt (emberi volta az elhangzottak alapján nem volt bizonyított) a vonalba. Ő aztán további meglepetésekkel szolgált.

4/ A közönséges ügyfeleket csakugyan visszakapcsolják automatikusan, de a kiemelt ügyfeleknek külön kérniük kell ezt (gondolom, akinek aranykártyája van, annak meg öt példányban, alázatos tisztelettel megcímzett kérvényt kell benyújtania, és páros nyelvcsapásokkal kinyalni a Pannon valagát, ezzel a logikával). Egy ideig még pedzegette, hogy az önkormányzatnak kéne kérnie, de néhány durvább káromkodás, illetve kártérítési per emlegetése után az illető szőke női hang meggondolta magát...

5/ Azért nem kaptam értesítést a tartozásról, mert nem a számlafizetőt, hanem a szám tulajdonosát (jelen esetben az önkormányzatot) értesítik erről. Bravó. Ennyire hülyének már tényleg nehéz lenni: elvégre a flottaszámoknál, ha az egyes számok gazdája maga fizet, mit érdekli a papíron tulajdonost, ha kikapcsolnak egyet; az az illető telefon gazdájának a baja. Vagyis a fizetést totálisan értelmetlen a papírtulajdonostól várni...

Arra a kérdésemre, hogy nem tűnt-e fel, hogy a szeptember-október-novemberi számlát rögtön kifizettem, tehát nem valószínű, hogy a csillagászati 4800 forintjukat le akarnám nyelni, és talán nem kellett volna ekkora merev faszsággal kezelni egy, az összes körülményekből nyilvánvaló tévedést, értelmes válasz megint nem érkezett, csak a "szabályzat kötelez" ismételgetése. Amire én valami olyasmire céloztam finoman, hogy hová és milyen állapotban tegye (dugja fel) a szabályzatát...

Összességében: sikerült két izgalmas félórát eltöltenem a Pannon ügyfélszolgálatainál, és ez csak 4800 forintomba került. Megérte, mert ennyi képtelen baromságot ritkán hall az ember!

Kiskunlacháza. Ahol nincs rendőr. Ahol néhány nyomorult féreg suhanc (igen, cigányok, megelőlegezem leírni kijelentő módban azt, amit a faluban már mindenki tud, még azt is, hogy melyik család...) megerőszakolhat és meggyilkolhat egy szerencsétlen gyereklányt.

Magyarország. Ahol - mihelyt elterjed, hogy alighanem megint cigányok voltak a tettesek, abban a pillanatban előkerül egy sereg idióta, akik az áldozatot hibáztatják pusztán azon az alapon, hogy miért nem volt otthon, kettőre zárt ajtó mögött az ágyában éjszaka... Ahol Mohácsi Viktória, Horváth Aladár és bűntársaik, a valódi rasszista uszítók hörögve prejudikálnak, amikor cigány az áldozat - még akkor is, ha nem épp valószínűtlen, hogy a tettesek is -, de síri csendben lapulnak, amikor ilyen ritka undorító-ocsmány bűncselekményt követnek el, és nagyjából mindenki tudja, hogy kik voltak Kiskunlacháza rémei...

Egy ország, ahol állítólag üldözik a kisebbségeket - és mégis az etnikumközi gyilkosságok döntő többségében az "üldözöttek" a tettesek. Egy ország, ahol félni kell sok-sok sajtóbarom szerint a fasizmus újjáéledésétől - de amikor ilyen rémtett történik, nemhogy a tetteseket nem lincselik meg azonnal (elvégre az azonnali lincselés itt csak magyar etnikumú, teljesen vétlen tanárembereknek jár, ha fellökik kocsijukkal az eléjük futó purdét), de még a hangos szót és a magyar zászlót is kitiltják a tüntetésről...

Egy ország, amelyik a feje tetején áll, mert tisztességes régi rendjét elvették, és nem kapott újat. Egy ország, ahol a többség akkor is többség egyelőre, ha elnyomják, polkorrektségbe kényszerítik, és a legdurvább bűnözést is lenyeletik vele. Ahol egyre szaporodik a nyomás alatti gőz... Hány atmoszférát emelt rajta a zámolyi cigányok gyilkossága, hányat Olaszliszka, és hányat Kiskunlacháza? Mennyivel emelte a feszültséget ez az idióta és alattomos díszcigány, akit a szemét kormány a nyakunkra rakott - amikor nyíltan arra vágyott, hogy jaj de jó lenne, ha tényleg lenne már cigányellenes etnikai gyilkosság is (mert akkor lenne miért vonyítania...)? Mikor fog ez olyan zavargásban robbanni, hogy ártatlanok vére folyik majd???

Gondoljuk végig az áldozatot hibáztató-kurvázó idióták véleményét alaposan. Szerencsétlen Nóri szerintük maga kereste a bajt, amikor csinosan, nyiladozó nőiességének virágjában ment az iskolai bulira. Fordítsuk meg, mit mondanak ezek az utolsó szemétládák: a magyar éjszaka egy sötét verem, melyben - voltaképp teljesen természetes módon - emberszabású gátlástalan ragadozók vérengzenek, és ha valaki az útjukba kerül, hát ne csodálkozzon, ha kinyírják...

Vagyis: a kislányt hibáztató szemét és elmebeteg barmok - bár nem ez a céljuk - voltaképp teljességgel elismerik, hogy a tettesek abszolút közveszélyes éjszakai hiénák, akik semmiféle társadalmi együttélési szabályt nem tudnak, nem is akarnak betartani, és szóba se jön, hogy ezt az állam kikényszerítse. Inkább zárkózzanak be az ártatlanok és védtelenek, és reszkessenek otthon (de ha a cigány tolvaj-rabló már be is mászott a kertbe, akkor nehogy védekezzenek, különösen ne árammal, mert az is csak faiszmus - inkább hagyják csendesen agyonverni magukat, majd lesz néma tüntetésük magyar zászló nélkül...).

Az olvasók idézzék fel, hogy mit mondtam-írtam már másfél évvel ezelőtt. A következetes és vaskemény szigor az egyetlen megoldás. Ha bűnöző: börtönbe vele! Ha pedig áldozatait etnikum szerint választja meg: a cigány legyen végre a rasszista - merthogy azok ám ők, masszívan-vastagon, és egyre nyíltabban. Mit is kéne tenni?:

Bármiféle pozitív diszkrimináció csak olaj a tűzre! Nem a támogatásra érdemes keveseknek jut belőle, hanem a csirkefogók élnek vele vissza. A tyúktolvajt is bezárni, ismétlődés esetén a lehető leghosszabb időre; a börtönben dolgoztatni őket keményen. A rengeteg link leszázalékolást felülvizsgálni, mégpedig olyan orvosi bizottságokkal, melyeket komoly rendőri erő biztosít (no lám, a kórházbezárás egyetlen haszna: most lesz erre orvos...), és az orvosok a delikvensek felé névtelenek. Ha a gyerek nem jár iskolába: ne legyen családi pótlék érte! Ha pedig zsebeskedik: azonnal nevelőotthonba, a résztvevő szülőket meg a börtönbe (mondjuk a nevelőotthonok színvonalát kéne javítani a maihoz képest). Ami pedig a legfontosabb: a magyar nemzetiség legyen a kisebbégekkel egyenrangú, tehát ha a cigány csak magyarhoz tör be a klasszikus cigánytörvényt még betartva, akkor rasszista cselekményért is vonják felelősségre. Keményen becsukni kiskorú veszélyeztetéséért (is) mindet, aki a gyerekéből tolvajt, rablót nevel.

Egyszóval: szigor, szigor és megint csak szigor. A szakképzetlen cigányok tömeges foglalkoztatását leginkább az ország megtisztítására lehetne felhasználni: erre persze kell közpénz, de inkább erre, mint segélyekre. Az igazságosság is ezt kívánja: aki látott már cigánytelepet, a minősíthetetlen mocsokáradatban szinte elmerülve, tudja, miről beszélek. Amelyik pedig nem működik együtt, attól megvonni mindenféle támogatást, segélyt miegyebet.

A cigányokkal mindenféle lelkifurdalás nélkül úgy kell bánni, mint hagyományosan a rossz gyerekkel. Ha békében marad, mindent megkaphat, de ha rossz fát tesz a tűzre, azonnal és keményen érkezzen a büntetés. Így - ha egy ilyen politika egy emberöltőn át kitartana - a fejükbe lehetne verni, hogy a lumpen életmód nem veszélytelen, és nem hivatkozási alap arra, hogy a többségi társadalom eltartsa őket. A törvény súlyától való félelem persze nem kultúraalakító erő: de tüneti kezelésnek elsőre megteszi. Arról nem is beszélve, hogy ha nem ezt az utat választja az ország, akkor az indulatok felgyűlése után előbb-utóbb robbanás jön majd.. A közszigor észlelése a társadalom strukturálatlan bosszúvágyát és gyűlöletét a cigányok felé képes volna csökkenteni, míg az ultraliberális süket szövegek a gyűlöletet nem fékezik, hanem táplálják.

Nos, lassan lehet választani. Ha bebizonyosodik, hogy hat helybéli cigány suhanc követte el a lacházi rémtettet: bizony fel kell őket akasztani, EU ide vagy oda. Még akkor is, ha megsértjük a papírjogot - de nem a természetjogot! Ha Mansfeld Péternél ki lehetett várni, hogy betöltse az akasztásképes kort, akkor ezek a velejükig romlott állatok semmivel nem érdemelnek különb bánásmódot, hiszen az elemi igazságérzet azt követeli, hogy az efféle emberi selejt pusztuljon! Már csak azért is, hogy abból a bizonyos egyre forróbb magyarországi kuktából kifelé is mehessen némi gőz - a lacházi gyilkosok vérének hullása megmenthet sok olyan ártatlant, akik később, egy kirobbanó megtorlásban bármiféle bűn nélkül, csakis bőrszínük miatt vesznének el...

Amit másfél éve írtam, még igazabb. Ha így folytatódik: cigánypogrom lesz! Márpedig az borzalmas volna. Egyrészt azért, mert szinte biztosan azok esnének leginkább áldozatul, akik a legkevésbé szolgáltak rá - a gazfickók rendre megússzák az ilyesmit, időben elszelelnek... Másodszor: a most is - főleg a cigányok és a cigányfajvédők hibájából - nagyon feszült viszonyt egy ilyen után generációkba telne rendezni: afféle itteni palesztinokká válnának a cigányok, akiknek a magyarság jelentené a zsidókat. Harmadrészt: egy spontán megtorlás hihetetlenül megerősítené a Gyurcsány-féle gátlástalan rohadékokat, mert rögtön fasizmust üvölthetnének szerte a világban.

Akasztani kell tehát. Aki ilyen mélyre süllyed, mint a lacházi gyilkosok: azokat az államnak kötelessége kiiktatni a társadalomból, méghozzá végleg. Ne legyen esélyük megszökni, kiszabadulni, kegyelmet kapni - a többiek, akik hasonlókra hajlamosak, pedig lássák, hogy a nyakuk a tét... Elég volt: szemet szemért, fogat fogért, jó ez a tanítás ma is nekünk!

Climate Sensitivity Reconsidered (A klímaérzékenység felülvizsgálata) By Christopher Monckton of Brenchley

Monckton Kristóf őméltósága, Brenchley harmadik várgrófja ebben a közleményében porrá zúzza az IPCC negyedik (2007-es) jelentését. Nem vicc, amit a jó lord ír, az teljesen korrekt. Tehát, hogy egészen egyértelmű legyek, neki van igaza, az IPCC pedig téved (vagy - vérmesebben - hazudik).

Értékelését így zárja:

Perhaps real-world climate sensitivity is very much below the IPCC’s estimates. Perhaps, therefore, there is no “climate crisis” at all. At present, then, in policy terms there is no case for doing anything. The correct policy approach to a non-problem is to have the courage to do nothing.

Azaz: Talán a való világban az éghajlat sokkal kevésbé érzékeny, mint amilyennek az IPCC becsüli. Következésképp talán nincs is "éghajlati válság". Akkor pedig jelenleg, politikai szempontból, semmiféle cselekvésnek nincs alapja. Nem létező probléma helyes politikai megközelítése az, hogy merjünk tétlenek maradni.

Nem fogom lefordítani az egész cikket. Egyrészt azért, mert lusta vagyok, másrészt mert aki nem bír angolul olvasni, az akkor se értene belőle semmit, ha magyarul lenne. Annyit azonban hadd jegyezzek meg, hogy a "perhaps" (talán) módosító használata itt nem bizonytalanságot fejez ki, hanem iróniát. Klasszikus angol understatement.

2008.12.02 Csatolom Sir Monckton cikkének záró részét, a köszönetnyilvánítást. Ebből felmérhető talán, hogy nem egészen az ujjából szopta, amit állít.

Acknowledgements

I am particularly grateful to Professors David Douglass and Robert Knox for having patiently answered many questions over several weeks, and for having allowed me to present a seminar on some of these ideas to a challenging audience in the Physics Faculty at Rochester University, New York; to Dr. David Evans for his assistance with temperature feedbacks; to Professor Felix Fitzroy of the University of St. Andrews for some vigorous discussions; to Professor Larry Gould and Dr. Walter Harrison for having given me the opportunity to present some of the data and conclusions on radiative transfer and climate sensitivity at a kindly-received public lecture at Hartford University, Connecticut; to Dr. Joanna Haigh of Imperial College, London, for having supplied a crucial piece of the argument; to Professor Richard Lindzen of the Massachusetts Institute of Technology for his lecture-notes and advice on the implications of the absence of the tropical mid-troposphere “hot-spot” for climate sensitivity; to Dr. Willie Soon of the Harvard Center for Astrophysics for having given much useful advice and for having traced several papers that were not easily obtained; and to Dr. Roy Spencer of the University of Alabama at Huntsville for having answered several questions in connection with satellite data. Any errors that remain are mine alone. I have not received funding from any source for this research.

Köszönetnyilvánítás

Különös hálával tartozom David Douglass és Robert Knox professzoroknak, amiért néhány héten át türelmesen válaszoltak sok kérdésemre s amiért lehetővé tették, hogy szemináriumot tartsak a new yorki Rochester egyetem fizika tanszékén igényes hallgatóság előtt, ahol e gondolatok némelyikét volt alkalmam kifejteni; Dr. David Evansnak a hőmérséklet-visszacsatolás területén nyújtott segítségéért; Felix Fitzroy professzornak a St. Andrews egyetemről az élénk megbeszélésekért; Larry Gould és Dr. Walter Harrison professzoroknak, mivel lehetőséget biztosítottak arra, hogy bemutassak néhány, a sugárzási átvitellel és az éghajlat érzékenységével kapcsolatos adatot és következtetést egy, a connecticuti Hatford egyetemen tartott, jó fogadtatású nyilvános előadáson; Dr. Joanna Haighnek a londoni Imperial Collegeből mert az érvrendszer egy kritikus pontja tőle származik; Richard Lindzen professzornak a Massachusetts Institute of Technologytól az előadás-jegyzeteiért s mert tanácsot adott azzal kapcsolatban, hogy milyen következményeket von maga után a "forró folt" hiánya a trópusi troposzféra középső rétegeiben az éghajlat érzékenységére nézve; Dr. Willie Soonnak a Harvard Asztrofizikai Központjából mert sok hasznos tanácsot adott s mert segített lenyomozni néhány nem könnyen hozzáférhető publikációt; végül Dr. Roy Spencernek Alabama állam huntsville-i egyeteméről mivel megválaszolta néhány, a műholdas adatokkal kapcsolatos kérdésemet. A közleményben esetleg előforduló hibák egyedül nekem tulajdoníthatók. Jelen kutatáshoz támogatást semmilyen forrásból nem kaptam.

Most ráklikkeltem az egyik hirdetésre Sasika blogján. Sasikát éppen nem lehet baloldalisággal vádolni (a Benei Péter-féle balliba álkonzervatívok igen ocsmány módon menesztették is a Konzervatóriumról, hiába volt alapító tag: a kultúrharcos fedett-ifjúkommunisták végeztek vele).

A hirdetés tartalma a régi jó manipulatív ál-közvéleménykutatás. Megtudhatjuk, hogy Gyurcsányt ma is 42 % újraválasztaná. Hát persze. Ez a legjobb eredmények egyike a regnáló miniszterelnökök félidejében. Más kérdés, hogy mennyi az igaz belőle? Emlékeztet a dolog az Index netes közvélemény-kutatására, amikor is a vizitdíjról és egyebekről szóló népszavazás előtt azt hozták ki, hogy 50-50 % a támogatók és ellenzők aránya.

Hogy az eredmény mi lett, azt tudjuk: 80-20 az igeneknek. Vagyis az Index enyhén szólva tévedett. Vagy netán hazudott? Esetleg az áleredménnyel befolyásolni próbált? Netán a nemmel szavazó erők aktivistáinak volt a feladata az eredmények eltorzítása, hátha sikerül a szavazókat manipulálni?

Mindenesetre: szerencsére az efféle taktika manapság a jelek szerint annyit se ér, amennyi kilobyte tárhelyet elfoglal... Annak viszont nagyon örülök, hogy hallgattam a kritizálókra, és az efféle reklámokat letiltottam. Terembura, és a többiek: igazatok volt!

Terembura véleményének helytadva a hirdetéseket kilőttem, úgyhogy az Index-címlapon ne tessenek keresni. Igaza van, és arra csakugyan nem gondoltam, hogy a kéretlen reklám lehet közvetlen politikai vagy világnézeti szempontból ellenséges tartalmú is. Tegye az Index a címlapjára azt a sok balliberális szamarat, akit ez érdekel...

Jellemző, hogy hirdetéses üzemmódra bármikor át lehet váltani - de hirdetésmentesre csak három napig... No de még épp időben elkaptam.

Ez az írás voltaképpen nem posztnak indult, csak egy hozzászólásnak a Reakció blogján, egész pontosan itt. Aztán rájöttem, hogy önállóan is érdemes közölni...

Az egészben az a zavaró, hogy megint ugyanaz történt, ami a jobboldalon rendszeresen megtörténik. A kisajátítás. "Nemzeti blogcsúcs" - piha...

Amikor Navracsics (egy ócskakompromisszum-kereső aktuálpolitikus) és egy Benei (egy masszívan balos bomlasztó) összeül, akkor ez nekem semmi egyéb, mint szemfényvesztés. Benei Péter mint konzervatív? Röhögnöm kell. Nem csupán vulgármarxista, de még az internetes illemmel sincs tisztában, mert ismerőseim közül ő volt az egyetlen, aki viharsebességgel publikálta a nevemet, bunkó módjára. Navracsics meg nekem ne beszéljen: ha a kormányt meg akarták buktatni, azt Őszöd után lehetett volna megtenni - igen, azzal, hogy a Fidesz viszi utcára a tömegeket, és nem a radikálisok. Félmillió emberbe nem lövettek volna bele. Csakhogy a "konzervatív" Fidesznek nagyon is tetszik a mai "alkotmányos" rendszer, mert az biztosítja a nagypártok magjának örök időkre szóló jólétét (mást se...), ezért szépen elmismásolták a lehetőséget.

Mellesleg a "szélsőjobb" semmivel se különb. Ott ugyanez az idiotizmus megy (mármint az, hogy ki-ki magát nevezi az egyetlen hiteles, elfogadható irányzatnak); azzal a különbséggel, hogy a dolog természetéből adódóan több a valódi idióta. De hogy ez a három blog lenne a magyar konzervativizmus közepe, az szamárság. A Konzervatóriumot régen elfoglalta a masszívan balos csapat (Benei, Tallián, stb.), a Jobbklikkre rányomja bélyegét az aktuálpolitika a legtöbbet publikáló Navracsics révén, a Reakció pedig (amelyben tán még a legtöbb konzervatívnak mondható hang van) sokszínűségét sose tagadta.

A tényleges konzervativizmus olyan, mint az enyém. Én a konzíliumozó hármastól jobbra, de bőven nem a félhülyék zónájában vagyok. Az igazi konzervatív csakis arról ismerszik meg, hogy kimondja: a mai alkotmány nem legitim, soha nem szavazott róla demokratikusan választott testület, soha nem volt mögötte rendesen kinyilvánított népakarat. Az igazi konzervatív kimondja, hogy a magyar állam jogfolytonossága 1944-ben megszakadt, és azóta sem állították helyre - a rendszerváltáskor megint csak nem. Az igazi konzervatív tökéletesen felfogja és magáévá teszi Deák Ferenc álláspontját, amivel a kiegyezéskor sikerült a jogfolytonosságot helyreállítani: JOGSÉRTÉS JOGOT NEM ALAPÍT!!! Számoljátok már össze, hányszor sikerült - és sikerül ma is - ezen az elven túllépni, és a lopott holmit "jogszerűen" végleg a tolvaj tulajdonába adni???

Nézzétek végig a teljesen elcseszett és spekulációba fulladó kárpótlást - vagy éppen azt, hogy az Alkotmánybíróság szinte soha nem semmisít meg törvényt visszamenő hatállyal, a "jogbiztonság" oltárán áldozva. Konkrétan: a Bokros-csomag nagy része alkotmányellenes volt, de az ennek révén a megsemmisítésig törvénytelenül beszedett sarcok - nem jártak vissza!!! Vagyis: ma a parlament a rosszhiszemű jogalkotásra is gyakorlatilag buzdítást kap: szankció nincs, a beszedett törvénytelen adók, sarcok zsebben maradnak, és a joggal visszaélő állami tolvaj röhög a végén.

Nálunk az emberi jogok relatívak. Hányszor beszéltem már az angol tűzoltók sztrájkjáról? NEM MENTEK OLTANI. Nem, és kész. Meghaltak emberek, igen - ami persze szörnyű, de ott éppen ezért az állam ötször meggondolja, hogy merjen-e kibaszni a tűzoltókkal. Nálunk? A tűzoltó nem is sztrájkolhat - vagyis semmi eszköze, hogy emberi fizetést kapjon (holott ő KÖTELES az életét kockáztatni is!).

Egyszóval: nem vagytok ti konzervatívak (mármint a Reakció, a Konzervatórium és a Jobbklikk bloggereinek, tagjainak jelentős többsége), csak épp ki akarjátok ezt sajátítani magatoknak - egy ideig megy is a dolog. Kényelmes helyetek van a felemás rendszerünkben, ezt nem teszitek kockára. A konzervatív az, aki a jogban legitimista, az erkölcsben pedig ódivatú - vagyis aki ma is ragaszkodik a bolsevik rendszer felelőseinek és kártevőinek megbüntetéséhez. Merthogy ez nem történt meg. A magatokfajta beszéd-konzervatívok szörnyülködtök az antiszemitizmuson - de egynél többször nem írjátok meg, és főleg nem hangoztatjátok állandóan, hogy Gyurcsány ma is egy olyan villa lakója, amit egy zsidótól 45 előtt és után is elvettek...

A konzervatív én vagyok. Csakhogy az a baj, hogy a nézeteim a mai uralkodó "elitnek" nem felelnek meg - ugyanis a lopott dolgokat az én rendszeremben nem lehetne semmiképpen sem megtartani. Ezért ahol lehet, elhallgatnak, illetve leszélsőjobbosoznak - holott én nem azért vállaltam az írást a Bombagyárba, hogy bőszítsem a gőzösfejűeket, hanem hogy egy aránylag széles jobboldaliságra hajlamos gondolkodni-tenni képes tömeghez eljusson, amit képviselek. Nem is adom fel: mert Magyarországon 1944 óta tisztességes és legitim rendszer nem volt. Nem lenne az egy Fidesz-kormány sem: helyben látom, hogy a Fidesz semmivel nem különb a baloldalnál, legfeljebb diszkrétebben csinálja az üzleteit.

Betrükközött a blog.hu: az admin-menübe csak úgy engedett belépni, ha előtte eldöntöm, hogy engedélyezem-e a hirdetések felrakását (magam is rakhatnék fel, de egyrészt nem értek hozzá, másrészt nem is akarok senkit hirdetni, harmadrészt ugyan ki a fene akarna itt hirdetni?). Sajátos árukapcsolással tették fel a kérdést: ha a hirdetéseket megengedem, akkor felkerülhetek az Index és a blog.hu címlapjára, ha nem, akkor nem.

Igaz, hogy hasonló, masszívan jobboldali blogokat nemigen szemléznek, de azért néhányszor volt már rá példa, hogy Index-címlapra került valamelyik poszt. Ezt elsősorban a kommentek zuhogásából lehetett tudni...

Mivel a blog célja főleg politikai, és ekként úgy a leghatékonyabb, ha van lehetősége szélesebb körben ismertséget szerezni, engedtem a zsarolásnak. A megszokott helyről elköltözni macerás volna, az olvasóknak se tetszene; így azonban mindenféle, szellemiségemmel (és Terembura szellemiségével) esetleg egyáltalán nem egyező hirdetés jelenik meg olykor.

Ezúton közlöm tehát, hogy a hirdetések tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállalunk, és csakis azért vannak ott, ahol, mert engedtem a zsarolásnak.

Az eset már több, mint egy éve történt - voltaképpen szégyen, hogy nem írtam meg korábban, mert ha aprócskával  is, de csempészhetek vele némi optimizmust a szürke fellegeink közé. Talán itt-ott maradt némi csírája az üzleti tisztességnek, a vevő megbecsülésének!?

Sokat dolgozom mindenféle szerszámmal, itthon magam (egyedül) építem a házamat, és komplett kaput összehegesztek-beépítek, hintaágyat építek, bármit megcsinálok, ha kell - már csak azért is, mert szegény vagyok, így aztán sokkal olcsóbb csak az anyagot megvenni. Jó munkához jó szerszám kell: egyszer megvettem egy háromezer forintos flexet, aztán amikor a második vágásnál vastag füstöt kezdett okádni, megfogadtam, hogy több vackot nem veszek, akármilyen olcsó is legyen. Visszavittem, és jócskán ráfizetve egy csinos kis Bosch flexet szólítottam magamhoz.

Kitűnő szerszám volt, bivalyerős apró mérete ellenére, és szinte mindent kibírt. Annyi vasat daraboltam, formáztam vele, hogy tucatszám dobtam ki az elhasznált vágókorongokat. Aztán - épp a jótállási idő lejárta előtt úgy egy héttel - elromlott a kis gép. A sokadik korongcserénél a tengelyfixáló nyomógomb belseje eltört, és a letört fémtüske elakasztotta az egész szerkezetet. Még az se kizárt, hogy azért ment szét, mert nem nyomtam be elég mélyen a gombot, hogy a tüske jól felfeküdjön a vágatban - ki tudná ma már megmondani...

Másnap elballagtam a Gyömrői úti Bosch márkaszervizbe - kissé félve, mert a gép eléggé lestrapáltan nézett ki, látszott rajta, hogy nem havonta egyszer volt használva. Bár igaz, hogy a Bosch gépeket "ipari felhasználásra is alkalmas" jelzéssel árulják... Az átvevő nézte, hümmögött, nem szólt semmit: kitöltötte a papírt, és mondta, hogy jöjjek vissza három nap múlva.

Három nappal később bementem, leadtam a papírt, és leesett az állam. Az átvett gép ugyanis kissé vastagabb volt a réginél. Szóltam is, hogy ez nem az enyém. De igen, mondta a szervizes: a régi gépet nem lehetett javítani, mert a letört tüske kiszedhetetlenül beékelődött valahová és ott sérülést is okozott, továbbá azt az apró, 500 wattos típust most éppen nem tartották raktáron. Ezért úgy cserélték, hogy egy nagyobb, 650 wattos gépet adtak, de nézzem csak meg: a felcsavarható oldalmarkolat és a korongrögzítő anya eredeti, így nem cserének, csak fődarabcserének könyvelhették el a dolgot...

Ha valaki nem látott volna még flexet, és nem tudná, hogy ez miféle fődarabcsere: körülbelül olyan, mintha egy autót úgy cserélnének ki, hogy a bal visszapillantó és a kormánykerék eredeti, a többit meg újra cserélik...

Tényleg: a korongrögzítő anyát megismertem, már az éle íveltre kopott nálam, mutatva, hogy a kis flexet ezerszer használtam legalább... Megkérdeztem a szervizest: hogyhogy ennyire abszolút tisztességesen-nagyvonalúan járnak el? A válasz az volt: "Nézze, Uram, maga megvett egy márkás, drága gépet. Mi azt gondoljuk, hogy ha bármi gondja van vele - még ha agyonhasználta is - akkor nem szőrözünk, mert szeretnénk, ha legközelebb is a mi gépünket venné meg, és ha Ön itt elégedett, akkor megint Boscht fog venni."

Hát: elégedett voltam. Nagyon is. A régi-új flex azóta is remekül működik (vigyázok is, hogy mindig tövig nyomjam be a tengelyfixáló gombot), és a szervizesnek is igaza lett: merthogy vettem már Bosch fúrót, csavarozót, miegyebet is már. Nem is bántam meg, egyik se hagyott még cserben...

Ha több ilyen üzleti mentalitás lenne nálunk, akkor ez egy tűrhető ország lenne. Kár, hogy önként nagyon kevesen ilyenek; holott hosszú távon csak ez fizetődik ki...

A rendszerváltáskor elmaradt a tabula rasa készítése, és talán Magyarországon sikerült a kommunista uralkodó osztálynak a legügyesebben elkerülnie nemhogy a felelősségrevonást (melyre csak kevés volt szocialista országban került sor), de még azt is, hogy ne legyen valamiképpen ízléstelen "kommunistázni", vagyis tényleges és kőkemény bűneiket a fejükre olvasni. Sőt mi több, lassan már a személyiségi jogok betonvédelmén történő széttörést kockáztatja, aki egy-két cégéres volt (?) bolsevikot hajdani önmagával szembesíti.

November 4-e  - és október 23-a - a leglátványosabb példája annak, hogy a magyar "rendszerváltás" félrecsúszott: a rendszergazdák személye ugyanis nem változott. Most más ugyan a hivatalos verzió, de valahol mégis nevetséges, hogy a hajdani akasztató-bebörtönző állampárt hajdani csahosai ma álszent krokodilkönnyekkel emlékeznek 56 áldozataira és a forradalom örökségére. Ők, akik hörögve ugattak ellenforradalomról még 1988-89-ben is, és majdnem megkövezték Pozsgayt, aki elsőre azt legalább népfelkelésnek merte nevezni...

Engedtessék meg nekem, hogy november 4-e gyásznapján egy képzeletbeli beszédet ismertessek - meg a mögötte álló gondolatokat, párhuzamosan. A beszéd elmondója egy 72 éves helyi MSZP-politikus (képzelt személy!). 1936-ban született, és a DISZ-ben villogott az ötvenes évek elején, majd az ávósokhoz vonult be sorállományúnak. 1956-ban egyike volt egy vidéki sortűz leadóinak - közkatona ávósként. Golyói négy embert megöltek, hármat megnyomorítottak. 1955-től tagja az MDP-nek, majd az MSZMP-nek; a rendszerváltáskor átigazolt az MSZP-be, és négy év pozíciónélküliség után immár negyedszer is önkormányzati képviselő egyfolytában, kétszer alpolgármester is volt. Ami szakmai pályáját illeti: ahogy leszerelt, rögtön felvették az egyetemre (a golyók kitűnő ajánlólevelet jelentettek), majd jogászi diplomájával ügyészként szolgálta a szocializmust, számos politikai perben is képviselte a vádat izgatásért, miegyébért - többek között egy hitéért kiálló, a békepapsággal szembeszálló tisztelendő atyát sikerült bebörtönöztetnie öt évre. A rendszerváltás előtt korengedménnyel nyugdíjaztatta magát, és ügyvédi irodát nyitott. A gazdasági ügyekre specializálódott, és a privatizáció első hullámában kitűnően hasznosította kapcsolatait; súlyos milliókat szerzett ügyfelei révén is, de saját számlájára is részt vett az ország vagyonának széthordásában. Két pert nyert már olyanok ellen, akik helyi újságokban igyekeztek kiteregetni viselt dolgait, különösen ügyészi működését. Most a helyi MSZP-frakcióban ő kapta a megbízást a megemlékező beszéd megírására és elmondására a forradalom leverésének évfordulójára rendezett helyi ünnepségen.

Íme, a beszéd (az elhangzottakat vastag, a gondolatokat dőlt szedéssel jelzem):

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Honfitársaim!
Kedves Elvtársak, és ti, többi hülyék, akik nem tudjátok, merre rotyog a húsosfazék!

Azért gyűltünk ma össze, hogy megemlékezzünk a dicsőséges 1956-os forradalom leverésének gyásznapjáról. Hiába győzött a nép néhány nap alatt, hiába alakíthatott Nagy Imre demokratikus kormányt: a szovjet vezetés nem tűrhette, hogy alárendelt államai közül egy is kiszabaduljon, és közbelépett. November 4-én hajnalban tankok érkeztek, és rövid, de véres harcban leverték a forradalmat.
A rohadék ellenforradalmár csőcseléknek mind a lánctalpak alatt kellett volna végeznie - hogy jöttek ők ahhoz, hogy a mi hatalmunkat kétségbe vonják? Az a mocskos áruló Nagy Imre végül jó helyre került - de túl sok csirkefogót meghagytak, sajnos, ennek nyöghetjük ma a terhét, még szerencse, hogy ezek buták, mint a tök, és hagyták, hogy mi maradjunk a pénz és a hatalom urai...

A hősi halottak százai-ezrei után a megtorlások áldozatait kellett gyászolniuk a hozzátartozóknak és a lehajtott fejű országnak. A többi akkori szocialista ország rendre több áldozatot, keményebb büntetéseket követelt, aminek a Kádár-kormány nem tudott mindig ellenállni.Történtek olyan esetek is, amikor az igazságszolgáltatás túlbuzgósága vezetett a vádlott elítéléséhez. Az akkori kommunista ideológia nem engedhette meg a demokratikus átalakulást, így a hazafiak sorsa csak tragikus lehetett: hiába a legtisztább szándékkal, a sztálinista személyi kultusz bűnei ellen fogtak fegyvert, a fennmaradó kommunista rendszerben csak bűnösök lehettek.
Ó, a régi szép idők, amikor még odapörkölhettünk a sok hőzöngő mocsok közé! Ó, a puska ravaszának megnyugtató hidegsége, és a puskapor kesernyés illata! Az volt ám a szép, amikor még nem volt választás, nem volt fölösleges szabadság minden idiótának, hanem a mi kezünkben volt a fegyver, az övékén meg a bilincs! Most aztán ferdíthetek, mosogathatom a langyos Kádár félkész disznóságait - bezzeg, ha nem egy-két ezret, hanem százezret köttetett volna fel, kétmilliót meg elküldött volna a Gulágra, akkor talán még ma se kéne itt hülyeségeket beszélnem, aztán meg mindeféle aljanéppel szóbaállnom, hanem ülnék egy előkelő irodában, ahová ez a csürhe életében nem léphetne be... Még szerencse, hogy most is csak a pofájukat nyithatják ki (amíg a rendőrökkel be nem veretjük), de se hatalmuk, se pénzük, mert azt időben átmentettük!

1956 öröksége a nemzeté, azt nem lehet kisajátítani. Együtt emlékezünk a hősökre és együtt gyászoljuk a halottakat! Nem lehet a demokráciáért kitört forradalmat ma pártok demagógiájának muníciójává tenni! Fogjuk meg egymás kezét, és csendben, együtt hajtsunk fejet 1956 halottai előtt! A forradalom emléke éppen a magyar nemzet egységére tanít: aki ma pártoskodva megosztja a társadalmat, aki a megemlékezők őszinteségét, tisztességét vitatja, az beszennyezi a gyászünnepet és alantas napi aktuálpolitikai célokra használja a nemes célért meghalt áldozatok nevét!
A kurva anyátokat kommunistázzátok, nyomorult jobboldali szemétládák! Hogy veszitek a bátorságot felhánytorgatni, hogy most mi voltaképpen azokat gyászoljuk, akiket annak idején kivégeztettünk? Miért ne gyászolhatnánk meg őket, ha a mostani érdekünk úgy kívánja? Ha már olyan hülyék voltatok, hogy nem kötöttetek föl vagy csuktatok le bennünket, amikor talán megtehettétek volna, akkor most már fogjátok be a pofátokat, és tűrjétek szépen, hogy ma is mi vagyunk az elit, ti meg egy rakás szar!

Ha veszünk egy hálózatot, amelyiknek N csomópontja van és feltesszük, hogy a csomópontok közötti kapcsolatokat semmi se korlátozza, akkor - könnyű megszámolni - összesen Nx(N-1)/2 kapcsolat lesz a hálóban, azaz a kapcsolatok száma nagyjából N²-tel arányos.

Ha a hálózat egy működő rendszer struktúráját írja le és azt szabályozni kívánjuk, azaz el szeretnénk érni, hogy az egésznek a viselkedése normális legyen (tök mindegy, mit értünk "normális" alatt, a lényeg annyi, hogy nem engedünk meg bármilyen tranzakciót a csomópontok között, csak bizonyos fajtákat), akkor szemmel kell tartani a kapcsolatokat. Egy kapcsolat ellenőrzésének van valamekkora erőforrásigénye. Ha a rendszer önszabályozó, azaz saját erőforrásaiból fedezi a szabályozási költségeket, akkor - mivel a szabályozás teljes erőforrás-igénye CxN² (ahol C valamilyen, a szabályozás "hatékonyságára" jellemző konstans - minél kisebb, annál jobb), a rendszer egy csomópontjára jutó költség CxN. Ugyanakkor a rendszer által felhasználható összes erőforrás nyilván arányos a csomópontok számával (BxN), ami azt jelenti, hogy az egy csomópontra jutó erőforrások mennyisége átlagosan B (ahol B a "termelékenységre" jellemző konstans).

Nyilván lehetetlen, hogy önszabályozó rendszer az irányításhoz több erőforrást használjon, mint amennyi van neki, tehát CxN² , azaz ha élünk az M = B/C jelöléssel, N  muszáj, hogy teljesüljön. Valójában kívánatos, hogy N  (sokkal kisebb) legyen, mert hogy egy olyan rendszer, aminek önmaga szabályozásán kívül semmire se jut ereje, elég haszontalan. Az M paraméter jelentését és származtatását érdemes megjegyezni, mert később is fontos lesz.

Tehát ilyen szervezés mellett van a rendszer méretének (csomópontjai számának) egy felső határa, a rendszer nem lehet akármilyen nagy - különben szabályozhatatlanná, kormányozhatatlanná válik és végső soron elpusztul vagy szétesik kisebb darabokra.

Ez a méret - érthető módon - annál nagyobb, minél hatékonyabb a szabályozás és minél "gazdagabbak" a rendszert alkotó elemek (minél nagyobb az egy elemre jutó erőforrások mennyisége).

A rendszer, amit eddig szemügyre vettünk, kétségtelenül "globális" - abban az értelemben, hogy bármely két eleme, csomópontja között lehetséges "forgalom" (vagy kapcsolat, interakció, kommunikáció, kereskedelem, szerződéses viszony, barátság, harc, stb.), azaz nem esik szét egymástól hermetikusan elzárt rész-rendszerekre. Ugyanezt a hatást azonban elérhetjük másféle szervezéssel, másmilyen szerkezetű hálózattal is.

Ha némi struktúrát viszünk a dologba, azaz az összes csomópontot szétrakjuk több egyforma nagyságú kupacba és ezek után kapcsolatot csak az egyes kupacokon belül illetve kupacok között engedünk meg (tehát két csomópont között, amelyek különböző kupacokba tartoznak, a közvetlen kapcsolat tiltott), akkor ugyanakkora vezérlési hatékonyság és egy csomópontra jutó erőforrás-mennyiség mellet sokkal nagyobb lehet a még elviselhető költséggel szabályozható hálózat. Kis számolás után kiderül, hogy az egyes kupacok optimális nagysága a teljes elemszám köbgyöke s ekkor a fenti monolitikus hálózatra érvényes N  követelmény N 3-ra módosul. Ez hatalmas nyereség. Konkrét számpéldával élve ha az előbbi esetben maximum 200 csomópontú hálózatot lehet elviselhető költséggel szabályozni, akkor emígy hasonló fajlagos ráfordítással egymillió csomópont kezelhető (tizezer darab száz elemű csoporttal).

Az ilyen hálózati struktúra ugyanannyira "globális", mint a határok nélküli, "monolitikus" szerkezet, azaz - bár nem közvetlenül - továbbra is lehet forgalom, kommunikáció bármely két csomópont között, akkor is, ha nem ugyanabban a "kupacban" vannak. Csupán a forgalom szevezése változik, annak ilyenkor át kell haladnia azon a "kollektív" csatornán is, ami a két kupac között létesül. Informatikai hálózatok esetén a kupacokat egyébként modulnak szokták nevezni, az ilyen, osztott szerkezetet pedig modulárisnak. A moduloknak kollektív csatornákhoz csatlakozó felületét az annak működésmódját az egész hálózatban egységesen leíró szabályrendszerrel együtt pedig szabványos interfésznek, míg a rajta zajló forgalom szervezését szabványos protokollok biztosítják.

A fenti moduláris modell legtöbb alkalmazásában ilyen módon nem egészen realisztikus. Könnyen látható, hogy a "kupacok" közötti kapcsolat valószínűleg "erősebb" kell legyen, mint az, ami az egyes elemek között áll fenn, a zavartalan forgalom, kommunikáció itt nagyobb "sávszélességet", átbocsájtó képességet követel, ennek szabályozása pedig nyilván nagyobb ráfordítással jár. Ha például feltesszük, hogy a sávszélesség, így az itt jelentkező költség arányos a kupacok elemszámával, akkor a hálózati nyereség kisebb, a kifejezésben harmadik hatvány helyett csak második szerepel: N 2. A számpélda ekkor úgy módosul, hogy a strukturális módosítás következményeként kétszáz helyett csupán tízezer csomópontú háló válik szabályozhatóvá, szemben az iménti millióval.

Ez akkor igaz, ha az egész rendszer moduláris, viszont az őt felépítő modulok már nem azok. Ha ezzel szemben a modularitást kiterjesztjük, tehát az egyes "kupacukat" tovább bontjuk, akkor az így előálló háromszintű rendszer esetén csaknem visszanyerjük azt, amit a "kollektív" kapcsolatok fenti erősítésével vesztettünk. Az összefüggés ebben az esetben így néz ki: N 3.

Ha M elég nagy, akkor a felbontást akár folytathatjuk is, k szint esetén a formula ilyen: N k. Ha k értékét adott M esetén optimálisan választjuk meg (a túl sok se jó), akkor - a fajlagos költségszámítás pillanatnyilag lényegtelen részleteitől függően valamilyen a > 1 értékkel N M adódik, azaz ilyen szervezés mellett az hálózat méretének felső határa az M paraméternek exponenciális függvénye.

A sok szinten keresztül moduláris hálózat szerkezete más nézőpontból fraktálszerkezet. A fraktál lényege az önhasonlóság, azaz ha az ilyen struktúra egyes részleteit "kinagyítjuk", akkor az így nyert kép hasonlít az egészhez. Kezdjük érteni, hogy az efféle szerveződés miért olyan elterjedt a természetben.

Fraktált általában rekurzív folyamatok hoznak létre. A rekurzivitás valami olyasmit jelent, hogy a rendszert generáló szabályok nem közvetlenül az egészre vonatkoznak, hanem csupán azt határozzák meg, hogy egyik lépcsőfokról milyen az átmenet a következőre. Tehát "lokális" szabályrendszerről van szó, aminek azoban - ismételt alkalmazás esetén - a hatása "globális". Mélyen moduláris rendszerek esetén a rekurzivitás - ezen az absztrakt szinten - abban nyilvánul meg, hogy (az alapszint kivételével) megköveteljük, hogy az egyes modulok szerkezete maga is legyen moduláris.

Az exponenciális függvény piszok gyorsan nő, annyira, hogy emellett - egészen speciális, ritka esetek kivételével - az összes többi tényező hatása eltörpül. A 20 kicsi szám, a 10²⁰ (egyes után húsz nulla) baromi nagy. Tehát egészen általnos érvénnyel kijelenthetjük, hogy bonyolult, sokelemű hálózat egyetlen ésszerű szervezési módja a rekurzív modularitás. Informatikában ez a megállapítás közhely, de - mivel a fenti megfontolások igen absztraktak, a rendszer konkrét részeitől függetlenek - ugyanúgy vonatkozik minden nagy, bonyolult rendszerre, élőlényekre, társadalomra, gazdaságra egyaránt. Kibúvó nem nagyon van. A vezérlés hatékonyságát igen széles határok között nem határozza meg semmi más, csupán a hálózat általános szerkezete. A modularitás rontása, különböző modulok, pláne szintek közötti "illegális" kapcsolatok szaporítása, a modulhatárok feloldása villámgyorsan felemészt minden elemi szinten jelentkező hatékonyság-növekedést csakúgy, mint az itt rendelkezésre álló erőforrások esetleges bővülését is.

Márpedig az elmúlt harminc-negyven év pontosan ezt tette a világgal. Illetve nem is az idő a feketeseggű itt, hanem egy nagyon hibás gondolkodásmód, amit konkrét szervezetek, sőt, személyek nyomattak, akár meg is lehet nevezni őket.

Az, hogy amerikai bankárok mohóságukban baromságot csináltak, egy dolog. Az ember már csak ilyen, mohó, barom és felelőtlen. Ez se nem új, se nem meglepő.

De hogy ettől miért nekünk (meg mindenkinek) kell szívni, miért nem annak, aki barom, no, ez a jó kérdés. A különböző államok most hirtelen már több ezer milliárd dollárt öntöttek bele a rendszerbe, persze az adófizetők pénzét. Ez is szabályozási költség. De a teljes számlának - félő - csak kis része, semmire se elég.